"Meglendítettem hát a megvágott kezem és a gyertyák fényénél láttam, ahogy szép ívet leírva, kecsesen repülnek a démonidéző kör közepe felé a vércseppek. Amikor földet értek, alig látható füst szállt fel a kör közepéből, amitől tágra nyílt a szemem. Oh, ez az, most sikerülni fog!!"

Azonban a füst elillant, mintha ott se lett volna, így felmerült bennem, hogy talán csak képzelődtem, de... nem úgy tűnt.

Ismét belenéztem a könyvbe, amiben az állt, hogy a démonokkal meg kell állapodni és nem mindig elég neki az első valami, amit felajánlunk szolgálataikért. Viszont mivel nem volt nálam kecske, amit feláldozhattam volna és már így is két vágásnyom volt a csuklómon, nem tudtam, mitévő legyek. A könyvben olyan példák voltak, hogy "felajánlani, hogy életünket a sátánizmusnak áldozzuk", meg hasonló, Istenellenes dolgok. Elvileg nem kereszteltek meg kiskoromban, de nem nagyon tudtam elképzelni, hogyan is tudnék Isten ellen munkálkodni egész életemben... és az volt az egyik figyelmeztetés, hogy csak olyat ígérjünk a démonnak, amit be is tudunk tartani.

Így hát úgy döntöttem, felajánlom azt, amit korábban kigondoltam, mert igazságot akartam. Egy nap nem a világ...

- Ha segítesz bosszút állni, a szolgád leszek... - kezdtem, de nem tudtam hozzátenni, hogy "egy napig", ahogy eredetileg terveztem, mert olyan zaj keletkezett, hogy a saját hangomat sem hallottam. Úgy hangzott, mint a földrengés és a villámlás hangjának keveréke, illetve belevegyült valamiféle sikítás. Úgy éreztem, mindjárt megsüketülök, így befogtam a füleim és rémületemben a szemem is behunytam. Aztán a lehunyt szemhéjaimon keresztül fényt érzékeltem és győzött a kíváncsiság: muszáj volt odanéznem.

Olyan látvány tárult a szemem elé, amilyenben még sose volt részem. A kör mentén kék fényű szikrák pattantak ki a földből és egymásnak ütköztek, hogy összekapcsolódva a plafon felé hullámozzanak ropogva, mintha villámokkal szőtt lángnyelvek lettek volna. A lángcsóvában a kék különböző árnyalatait viselő lángok váltak szét majd egyesültek újra és olyan fényesek voltak, hogy vakítani kezdtek. Közben feltámadt a szél odabent, amitől eldőlt az ajtó és beszűrődött némi nappali fény is kintről, de ettől nem lett kevésbé rémisztő a jelenet.

Felpattantam és a fülemet továbbra is befogva a hátborzongató zaj miatt, az egyik sarokba futottam, hogy onnan nézzem a hihetetlen jelenséget. Lekuporodtam rémületemben és elkezdtem fontolgatni a menekülés lehetőségét, annyira félelmetes és intenzív volt az egész. Ezt akartam, de akkor szörnyen rémült voltam. Mindenem remegett, görcsbe állt a gyomrom és a szemem megtelt könnyel. Nem mertem felállni, pedig szívem szerint elmenekültem volna... de a lábaim úgy remegtek, hogy nem bírtam volna még a pár méterre lévő ajtóig se eljutni.

A láng lassan fényoszloppá szelídült és a zaj nagy részét már a vérfagyasztó sikítás tette ki, ahogy elcsendesedtek a földrengés- és villámlásszerű hangok. Nem bírtam tovább a stresszt és felkiáltottam én is, de meg se hallottam a zaj és a fülemet takaró kezeim miatt. Lassan vékonyodni kezdett a fénysugár és a kör közepére szorult vissza.

Megláttam egy alakot, ahogy kezdett gyengülni a fény. Alább hagyott a sikítás és a szél zúgása is; már csak halk, sustorgásszerű hangot hallottam, így félve ugyan, de elvettem a kezem a fülemről.

A gyengülő fényben az alak feketének tűnt. Inkább csak egy árnyék volt először. Megbabonázva néztem, ahogy egyre több részletet tudtam kivenni.

Magas volt és meglepően erősnek tűnt... legalábbis egy "úrnőhöz" képest. Maximum a vikingeknél lehet ilyen nőt találni...

Ez lenne Lilith Úrnő??

Elhalkult minden, a szél is teljesen elállt és a fény is visszahúzódott szép lassan, mintha magához vonzotta volna a föld. Megjelent a démon teljes valójában és engem nézett. Én sem bírtam levenni a szemem róla.

Fekete bakancs, bőrnadrág és meztelen felsőtest. De olyan test, hogy teljesen elállt tőle a szavam és leesett az állam. A szívem mintha megállt volna; még levegőt se mertem venni, csak néztem azt a meztelen felsőtestet, ami mégse volt teljesen csupasz, mert beborították a tetoválások. Az egész kiállása félelmet keltő és lenyűgöző volt. Még sose láttam ilyen izmokat. Nem azok a felpumpált lufi izmok voltak, amilyen a testépítőknek van, hanem olyan, amiből áradt az erő. Minden egyes porcikáján látszott, hogy nem emberi, annyira tökéletes és tekintély parancsoló volt.

Na és az arca... a kintről beszűrődő fényben megláttam féloldalas mosolyát és azokat a villogó vörös szemeket, amikkel engem nézett. Ekkor ért a felismerés, hogy ez egészen biztosan ugyanaz a szempár, mint amit legutóbb láttam! Sose jelent meg nekünk Lilith Úrnő... vagy akkor ő az, csak túl sok tesztoszteront szedett.

- Szia, Jimin - köszönt mély, dallamos hangon, ami meglepően kellemesen csengett. Egész nap elhallgattam volna - Nem jössz közelebb?

Elnyílt ajkakkal, nagy szemekkel kuporogtam továbbra is a sarokban. Nyeltem egyet, majd megpróbáltam megszólalni, de nem sikerült. Elment a hangom az ijedelemtől.

Amúgy sem tudtam, mit mondjak. Nem volt agresszív a hangja, de nem mertem volna odamenni a közvetlen közelébe. Viszont ellentmondani sem akartam neki.

- Ha nem jössz ide, nem tudok segíteni neked - mondta komolyan, a szemeimet egy pillanatra sem engedve el övéivel - Ha belépsz a körbe, akkor tudok csak kimenni innen és szilárd alakot ölteni. Anélkül hogyan teljesítsem be a bosszúd?

Ismét nyeltem egy nagyot. Nem tudtam máshova nézni, csak a szemeibe, amik teljesen megbabonáztak. Jó volt újra látni őket, nem kérdés. Még mindig rémisztő volt, de ugyanolyan gyönyörű és hívogató is, mint az első démonidézéskor. Ahogy felvillantak, még erősebben vonzottak és képtelen voltam továbbra is ellenállni nekik.

Nagy nehezen feltápászkodtam és lassan, apró lépésekkel közelebb lépkedtem. Olyan volt, mintha transzban lettem volna. Hallottam egy kis hangot a fejemben, hogy ezt nem kéne és éreztem a veszélyt is, mégis ez a fura állapot, amibe a fénylő szemei kergettek bele, erősebbnek bizonyult. Sőt, minden lépéssel csak egyre erősebb lett.

- Ez az, Jiminie - suttogta az idézőkör közepén állva - Gyere szépen...

Félmosolya engem is mosolygásra késztetett, bár nem voltam teljesen magamnál. Olyan erős vonzást éreztem, mint még soha, közben egyre halkultak a vészjelzések a fejemben.

Aztán, mielőtt beléptem volna a körbe, hallottam valami csörömpölést a hátam mögül, ami megállított. Letettem a már felemelt lábam, vissza a másik mellé ahelyett, hogy beléptem volna a körbe és hátranéztem a zaj forrását kutatva.

Csak egy macska volt, ami most el is szaladt. Viszont kibillentett abból a transzszerű állapotból, amibe az előbb kerültem.

- Rohadt dög! - sziszegte a démon agresszívan, mire visszafordultam felé, viszont az ösztöneim azt súgták, ne nézzek a szemébe. Ezután visszaváltozott a hangja ugyanolyan lággyá, mint az előbb - Ne törődj vele, Jimin! Lépj be ide, az őrző démonod mellé, hogy ki tudjon menni innen és végre segíthessen neked!

Most, hogy a földet néztem, nem estem transzba, mint az előbb, így nem is mertem felnézni, nehogy beigazolódjon a sejtésem és ismét ő irányítson. A sarokból se hiszem, hogy el mertem volna indulni feléje magamtól... Túlságosan nagy hatással vannak rám a gyönyörű szemei.

Persze nem volt más, aki segíthetett volna nekem, csak ő... Azt gondoltam, hogy talán csak beképzeltem ezt az egész transzbaesés-dolgot, de azért próbáltam óvatos lenni:

- Miért... miért kell belépnem melléd?

- Nézz a szemembe, Jimin! - kérte még mindig azon a kedves hangján, amitől sóhajtanom kellett egy aprót. Olyan volt, mint egy jutalomfalat a lelkemnek... mégse mertem felnézni - Ha belépsz ide és segítesz kimennem, akkor tudok csak bosszút állni a megrontódon. Az a vadállat megérdemli a bosszút, nem?

Tudtam a választ: nagyon is megérdemli. Amit tett, az megbocsáthatatlan és bosszúért kiált.

Látva a hezitálásom, tovább folytatta a győzködést:

- Nem ezért csináltad ezt az egészet? Csak egyetlen apró lépés és megkapod, amire vágytál! Úgy állok bosszút rajta, ahogy te kéred. Csak annyi a dolgod, hogy belépsz szépen ide mellém...

- Honnan tudjam, hogy bízhatok benned? - kérdeztem megpróbálva egy kis bátorságot csempészni a hangomba, de így is hatalmas kontraszt volt a kettőnk hangszíne közt - Lehet, hogy meghalok, ha belépek a körbe...

Elkezdtem idegesen tördelni a kezem a gondolatra. Persze, nemrég még simán meghaltam volna, de most már máshogy látom a helyzetet...

- Ha te meghalnál, akkor nem tudnék kilépni innen. Nem érdekem, hogy bajod essen! Meg foglak védeni, csak gyere egy kicsit közelebb, hogy ki tudjak menni innen és seggbe rúghassam azt az alakot, aki ezt tette veled!

Könnybe lábadt a szemem, ahogy visszagondoltam az előző éjszaka alatt történtekre. Azt akartam, hogy Yoongi megfizessen azért, amit tett. Lassan feljebb emeltem a tekintetem egészen az erekkel szőtt, tetoválásokkal tarkított nyakáig, mire a démon ismét suttogni kezdett:

- Ez az, Jimin... ha a szemembe nézel, rögtön meglátod, hogy igazat mondok! A barátod vagyok, segíteni akarok neked, mint egy őrangyal. Csak fürdőköpeny, gagyi saruk meg ilyen szarságok nélkül.

Úgy gondolkodtam, hogy végül is a könyvben azt írták, hogy ezek becsületes, barátságos lények. Azért jött ide ki tudja, milyen messziről, hogy segítsen nekem. Idehívja egy halandó gyerek és ő hajlandó időt szakítani rám, csak mert nekem problémám akadt, pedig nem is ismer. Máris többet foglalkozott velem, mint a szüleim valaha.

Akkor még nem tudtam, hogy a segítségnek ára van.

Belenéztem hát a szemeibe és ismét elkapott az a kellemes érzés. Mintha tartoznék valahova, valakihez... vonzottak azok a szemek és a jóleső bizsergés szétáradt a testemben. Minden aggályom eltűnt és a megmaradt fájdalmaimnak is búcsút inthettem. Egyfajta erőt éreztem, ami körbeölelt, mint egy szerető. Mármint... egy szerető barát.

Elmosolyodtam a kellemes bizsergéstől és naivan beléptem a körbe. Hagytam, hogy magához vonzzon és csak a közvetlen közelében álltam meg, így fel kellett néznem rá, amitől elnyíltak ajkaim. Bekúszott az orromba csodálatos aromája, ami a kedvenc illataim kifinomult és lágy keverékéhez hasonlított. Jóval magasabb volt nálam és ilyen közelről még jóképűbb. Szertefoszlott a félelmem és rajongó tekintettel néztem fel rá. A szeretetteljes mosolya teljesen levett a lábamról. A haja, ami kissé az arcába lógott, olyan jól nézett ki, hogy bele akartam túrni. Csodálatos érzés volt ránézni és élvezni a tekintetét magamon.

Széles mosollyal kettőnk közé emelte kezeit és én vettem a célzást: ugyanolyan mosolygósan beletettem mancsaimat nagy tenyerébe, pedig amúgy utálok másokhoz hozzáérni. Férfias kinézete ellenére olyan finom bársonyos volt a bőre, hogy lehunyt szemmel megremegtem egy kicsit és szaggatottan fújtam ki a levegőt. A hatása alatt voltam; teljesen elvette az eszem a tekintetével, a hangjával, az illatával.

Felém hajolt, én pedig csak álltam ott félig lehunyt pillákkal, amiken keresztül láttam az egyre közeledő, csábító ajkait, amik ugyanúgy el voltak nyílva, mint az enyéim. Levegőt sem vettem, annyira vágytam rá. Igen, azt akartam, hogy megcsókoljon egy démon... közben meg utálom a bacicserét, sose iszom más után. De most nem tudtam másra gondolni, csak őrá és a finom, puha csókjának ígéretére. Egyértelműen hipnotizált.

Már majdnem hozzáért ajkaimhoz, mikor megállt, ezért én mozdultam felé vágyakozva. Ő viszont csók helyett rásúgta ajkaimra azon a bársonyos hangján:

- Tudod, miért nem ezzel a körrel szoktak démont idézni?

- Hmm... - hümmögtem még mindig a csókra várva, immáron teljesen lehunyt pillákkal - Nem tudom... Miért?

Ekkor hallottam, hogy felkuncog, ezért kinyitottam a szemeim és megláttam a vészjósló mosolyt az arcán, ami mellesleg a legdögösebb látvány volt, amiben valaha részem lehetett. Ismét elakadt a szavam és amikor megragadott, majd megfordított tengelyem körül, teljesen ledöbbentem. Ha nem tartott volna szilárdan, akkor se tudtam volna mozdulni a váratlan helyzet miatt.

Nyakamhoz hajolt, miközben hátulról nekem préselődött. Éreztem kemény testét, amiből csak úgy áradt a hő. Nem szoktam ölelkezni, így nem vagyok biztos benne, de mintha sokkal forróbb lett volna az érintése, mint egy emberé.

- Mert ha be tud csalni a démon maga mellé, akkor örökre magához láncolhat, hogy a rabszolgája legyél - súgta erotikus hangon, a végén belesóhajtva a nyakamba, amitől furcsa bizsergést éreztem az ágyékomban - És pontosan ezt fogom most csinálni én is veled.

Ekkor kicsit kinyílt a szemem és a lassan visszatérő aggodalom miatt megpróbáltam mocorogni, de ő olyan erősen tartott, hogy nem mentem vele semmire. Olyan volt, mintha megpróbáltam volna felemelni egy autót. Esélytelen.

Egyszer csak megéreztem az ajkait a nyakamon és ismét lefagytam. Annyira új érzés volt... még sosem történt velem ilyesmi. Úgy vert a szívem és olyan izgatott lettem, hogy tisztán hallottam, ahogy zihálok.

Először csak megcsókolta a nyakam, de aztán éreztem, ahogy az ajkától felforrósodik a bőröm. Egyre erősebb lett, míg végül égetni nem kezdett, közben bizsergett is, amit nem értettem, hogyan csinál, mert csak az ajka ért hozzám. Fájni kezdett, de közben legalább ugyanannyira jó is volt. Valahogy a fájdalom is, amit tőle kaptam, csodálatos volt... és akármennyire égetett és szúrt, nem akartam, hogy vége legyen. A testem reagált rá... számomra ismeretlen módon. Elöntött a forróság immáron nem csak ott, hanem mindenütt és a lüktetés végigszáguldott a testemen, mintha feltöltődnék egyfajta forró energiával. Égtek a tagjaim és egyre nehezebben kaptam levegőt. Szégyellem bevallani, de... az ágyékomba is eljutott ez a forróság és nagyon izgatott lettem. Rémisztő volt a hirtelen hullám, ami végigszáguldott rajtam, mert még sosem hatott rám semmi így. A testem magától mozdult: eldőlt a fejem, hogy jobban odaférjen a nyakamhoz, amit ki is használt és alaposan beletemette fejét érzékeny bőrömbe; közben megremegett a lábam is annyira, hogy végül már csak a démon kezei tartottak. Biztos vagyok benne, hogy az erejét használta rajtam, azért volt ilyen könnyű dolga; nem azért, mert még senki sem ért hozzám így...

A zihálásom visszhangzott a fülemben, mégis hallottam, ahogy ismét elkuncogja magát. Halkan megjegyzem, hogy én ilyen szexi, férfias kuncogást még nem hallottam:

- Most már az enyém vagy!

Mielőtt még elgondolkodhattam volna szavai jelentőségén, végignyalt nyakamon, én pedig éreztem, ahogy beleolvad valami a bőrömbe. Ismét az az édes fájdalom kerített hatalmába, amiért könyörögni tudtam volna, hogy érezhessem még, de közben azért is, hogy abbahagyja kínzásomat.

A forróság kezdett elviselhetetlen lenni és a sürgető érzés is felerősödött az ágyékom táján. Már majdnem felnyögtem kínomban, mikor visszafordított maga felé és megnyalta száját, majd rosszfiús mosollyal megszólalt:

- Megpecsételtük a szerződést, Jiminie.

Éreztem, hogy a szemem csillogásában látni a vágyat és a megadást. Örültem, hogy nem engedett el, mert képes lettem volna összecsuklani. Valahol belül tudtam, hogy nem kéne így elájulnom tőle, de amikor nagy nehezen megszólaltam, a hangomon is hallatszott, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán:

- Mi...milyen szerződés?

Röviden felnevetett és beletúrt a hajamba, én meg automatikusan belesimultan az érintésébe, mint egy kiscica. De ez csak a bűbáj miatt történt, amit használt rajtam.

- Bosszút állok Yoongin... cserébe a rabszolgám leszel örökre - válaszolt azon gyönyörű, ellenállhatatlan hangon, amitől egy apáca is átázott volna.

Aztán, ahogy lassan eljutott szavai értelme ködös agyamig, kipattant a szemem és döbbenten néztem azokba a vörös szemekbe, amik most nem világítottak annyira, mint eddig. Hirtelen visszatért a tudatom és minden eddig elnyomott aggodalmam illetve félelmem elöntött. Olyan hirtelen ért, hogy majdnem megőrültem a szorongástól, ami maga alá temetett.

Átvert a démon, mert hagytam neki, hogy használja az erejét rajtam... és most a rabszolgája lettem örökre!

Köszi, hogy elolvastad!🖤