~Jimin szemszöge~

- Megvesszük, Anyu?

- Majd megkapod a Jézuskától – válaszol a piros kabátot viselő nő, majd továbbhúzza a gyereket és én hiába nézek utánuk, hamar szem elől veszítem őket a vásár fogatagában. Bárcsak én is elmehettem volna a családommal nézelődni...bárcsak lehettek volna közös, meghitt karácsonyaink együtt!

Ha Jungkook itt lenne... vajon a kedvemért megünnepelné velem a karácsonyt? A pokolban sose lesz részem benne... ez az egyetlen lehetőségem, én mégis egyedül, szomorúan sétálgatok a sok embert közt. Vagy inkább rajtuk keresztül, hiszen a tömegben többször is átsétáltak a testemen anélkül, hogy bármit is észrevettek volna. Annyira sietnek, hogy mindent beszerezzenek az ünnepekre.

Leülök egy padra és felnézek az égre, ami olyan fehér, mintha kiradírozták volna. Most, hogy Jungkook és én külön vagyunk, volt egy elég időm átgondolni mindent és arra jutottam, hogy akárhogyan is bánt velem, nagyon hiányzik. Bármit megtennék, hogy vele lehessek. A karácsony se ér semmit, ha egyedül vagyok...

A vásárban hirtelen felcsendül az ünnep kötelező tartozéka, az All I Want For Christmas Is You. Akármilyen agyonjátszott dal is, most pont ideillik a szövege alapján, így igazán szíven üt. Egyszercsak feltűnik, hogy az időjárás-előrejelzés ellenére elkezdett szállingózni a hó. Elmosolyodom, hiszen így sokkal szebb lesz a karácsony... már tényleg csak Jungkook hiányzik.

Ekkor megérzek egy kezet a vállamon, így döbbenetemben elnyílnak ajkaim. Egy ember nem lát, így ez csak ő lehet... ez hihetetlen! Megtalált volna??

Széles mosollyal fordulok hátra, de csak egy pillanat erejéig láthatom a mögöttem állót, mert hatalmas ütést mér egyenesen az arcomba. Ez határozottan nem Jungkook.

A padra esem, de megpróbálok felkászálódni, amikoris újra lecsap a támadó; ezúttal a fejemre. Szédülni kezdek, mégis megpróbálom használni az erőm, hogy megrázzam árammal az illetőt, ám ismét tapasztalnom kell, ami már feltűnt a napokban párszor: az erőm az odalentihez képest pincsikutya fasza. Alig egy apró kisülés keletkezik; éppen csak egy kis szikra.

Felállok és hátrálni kezdek, egyenesen egy másik démon karjai közé, aki lefog. Olyan erős, hogy így szédelegve esélyem sincs kitörni a szorításból, így csak tehetetlenül nézem, ahogy az előbbi démon közelebb lép hozzám és vigyorogva hasbaüt. Ez is fáj, mint a rosseb, így automatikusan segítségért kiáltok.

- Hiába nyivákolsz, senkit se érdekelsz – mondja kárörvendőn az, amelyik megütött - Na, menjünk, mert már várnak!

- Kicsoda? – kérdezem azon küzdve, hogy éber maradjak a fájdalom ellenére. Hogy tud ez ekkorát ütni...? Kurvára szédülök... - Mit akartok tőlem??

- Majd megtudod – zárja rövidre a hátam mögött álló, a másik meg ismét fejbevág, így tehetetlenül összecsuklom. Az emberek simán átsétálnak rajtunk... tényleg nem érdeklek senkit. Ezek elvisznek egy sikátorba és meg fognak gyilkolni, én pedig soha többé nem látom Jungkookot.

A földre esem, mert elenged a mögöttem lévő, de aztán felvesz a hátára és elindulnak velem valahova. Tehetetlenül lógnak lefelé kezeim, fájós fejem meg neki-nekiütődik a hátának, miközben csak nézem az egyre havasabb földet. Miért szédülök ennyire...? Teljesen elszoktam a gyengeségtől, mivel odalent nem vagyok ilyen rohadt sebezhető. Szánalmas vagyok... talán meg is érdemlem, amit kapok tőlük. Hiszen elszöktem Jungkooktól, aki csak meg akartam engem védeni. Ha hallgatok rá, most nem ölnének meg.

Így viszont nekem tutira végem.

Mikor jobban érzem magam, elkezdek azon gondolkodni, hogyan is szökhetnék meg, de olyan szorosan fognak, hogy a megfelelő alkalomra kell várnom. Ha kitalálnám, hogyan válhatok láthatóvá... de nem jó; akkor is csak azt látnák az emberek, hogy lebegek, ami nem válna előnyömre.

Amikor be akarnak vinni egy romos házba, rájövök, hogy odabent valószínűleg még többen vannak, így minden erőmet összeszedve megégetem a démon kezét, amivel tartja a lábam.

- A picsába! – kap a karjához, én meg a földre esem és megpróbálok elteleportálni a sarokig, hogy eltűnhessek a szemük elől. Azonban alig pár méterrel jutok arrébb, hála a gyengeségemnek, amivel idefent meg vagyok áldva... így feltápászkodom és elkezdek futni, de ezek ketten szinte azonnal utolérnek.

- Ezt neked, te kis szaros! – kiált fel az erőszakosabb, amelyik már megütött párszor, majd akkorát rúg belém, hogy métereket repülök. Messzebbre vitt, mint a teleportálásom...

Felkiáltok fájdalmamban, ők meg felnyalábolnak és bevisznek az épületbe. Hiába ficánkolok, teljesen tehetetlen vagyok velük szemben, mert egyik a kezeimnél tart, másik a lábaimat fogja. Hirtelen realizálódik bennem, hogy most tényleg meg fognak ölni, a testem pedig erősen remegni kezd a rám törő pániktól. A gyomrom liftezik és olyan törékenynek érzem magam, mint átváltozásom előtt. Ha Jungkook nem jelenik meg nagyon gyorsan, nekem befellegzett.

Belépünk egy nagyobb helyiségbe, ahol valaki a félhomályban háttal áll nekünk. Jöttünkre lassan megfordul, én pedig elszörnyülködöm a kinézetén, ugyanis rohadt rémisztőek a szarvai és koromfekete szemei. Amikor elvigyorodik és meglátom a nagy, hegyes fogait, legszívesebben elbőgném magam, de helyette csak valami fura hang jön ki belőlem, mintha nyüszítenék félelmemben. Vajon mit akar tőlem ez a... lény??

- Ledob, rögzít – mondja mély, rekedt hangján, amitől feláll a nemlétező szőr a hátamon. Próbálok rájönni, mit is akarhat, de nem kell sokat töprengenem: a két démon elenged, így a földre esek, majd az egyik még belém is rúg. A földön kuporogva tapogatom a hasam, ők meg felkapnak és odavisznek a falhoz, amire láncok vannak erősítve. Rögzítik a kezeimet, így „X" alakban kifeszítenek, én pedig kezdek megtörni. Ha ez így megy tovább, démon létemre zokogásban fogok kitörni... annyira félek, mint még soha.

- Mehettek - mondja a lény, a másik kettő pedig engedelmeskedik, így magunkra maradunk. Ahogy közelebb jön hozzám lassú, kimért léptekkel, ismét megremeg a gyomrom a rettegéstől. Megáll előttem, én pedig úgy döntök, húzom egy kicsit az időt, hátha később fog meggyilkolni:

- Miért csinálja ezt? Nem tettem semmi rosszat!

- Egy ilyen nyámnyila emberből lett senkitől nem is várom el – mondja lassan oldalra döntve a fejét, amitől csak még feszültebb leszek – Ha nem kellenél a gazdád idecsalogatásához, még szolgának se vinnélek el, te semmirekellő korcs!

Megáll bennem az ütő, ahogy leesik, hogy Jungkookot akarja. Nem bánthatja őt... azt nem engedhetem!

- Mit akar Jungkooktól?! – szegezem neki a kérdést dühösen, mire szélesen elvigyorodik – Ne merészelje bántani! Ha nem hagyja békén, én esküszöm, megölöm magát!!

- Nocsak-nocsak! Milyen nagy lett a szád! – lép még közelebb, én meg dühösen megrángatom a láncaim, de azok erősen tartanak – Talán ki kéne vágnom a nyelved, hogy ne tudj tiszteletlenül beszélni egy valódi démonnal, nemde?

Erre csak dühödt fejet vágok, próbálva nem mutatni, hogy félek. Úgysem tud ártani Jungkoknak... hiszen ő odalent van.

- Nehogy azt hidd – szólal meg váratlanul, mire nagyokat pislogok meglepetésemben – A puhány gazdád azóta keresi a lehetőséget a feljutásra, amióta a talpnyalóm segítségével tudattam vele, hogy idefent vagy. A szomszéd szobában már folyik az idézés... a kis szerelmed a szolgái segítségével pedig hamar meg fogja találni az egyetlen közeli idézést, hogy utánad loholjon.

- Takarodjon a fejemből! – sziszegem mérgesen, mikor rájövök, hogy a védőfalam ellenére könnyűszerrel olvas a gondolataimban - Fogalmam sincs, mi folyik itt... de ha hozzányúl Jungkookhoz, én addig ütöm, amíg lélegzik!

Erre kiröhög, a szájából meg dögszagot áraszt, amitől felfordul a gyomrom. Még jó, hogy a kósza gondolat ellenére mégse kóstoltam meg a puncsot a vásáron, mert most tuti kiokádnám.

- Te kis ostoba... tényleg azt hiszed, hogy van esélyed megütni engem? – kérdezi gúnyosan, én meg legszívesebben leköpném ezt az undorító férget, amiért bántani akarja Jungkookot – Hadd világosítsalak fel! Tőlem származik a hatalmad... én változtattalak démonná.

- Jungkook változtatott át, maga szarházi!! – szólok vissza neki, mire dühös fény villan szemeiben. Egy szempillantás alatt megragadja a nyelvem, én pedig megpróbálom hátrahúzni a fejem tőle, de hegyes karmával átszúrja ízlelőszervem, így hihetetlen mértékű fájdalmat élek át. Torkomból tompa üvöltés szakad fel, szemem bekönnyezik, a fejemet pedig képtelen vagyok megmozdítani, mert fixen a helyén tart az átlyukasztott nyelvemmel.

- Kitépem a nyelved!! – üvölti vérfagyasztó hangon, majd meglendül a másik keze is, én pedig összeszorítom szemem. A következő pillanatban olyan éles fájdalom hasít belém, amilyet az átváltozás óta nem éreztem. Szenvedésem hangja feltör a torkomból, ahogy a meleg vér elönti szájüregem és lecsorog államon. Nem érzem, hogy a nyelvem a számban lenne, így kinyitom szemem és meglátom, hogy tényleg nincs ott... mert ennek a vigyorgó szörnynek a kezében van.

Kétségbeesett jajgatást hallatok, hiszen borzasztó egyik testrészemet ott látni, ahova nem való. Keserves könnyek áztatják arcom, ahogy azt nézem, miként dobja le a lény a nyelvem a földre, majd tapos rá. Zihálva összeszorítom szemeim egyrészt a fájdalomtól, másrészt azért, hogy megpróbáljam elapasztani könnyeim és ne örülhessen ennyire ez a rohadék a kínomnak.

- Megmondtam, hogy kitépem, nem igaz? – mondja jókedvűen, majd belemar hajamba és feljebb emeli fejem – Eredetileg nem így terveztem... de inkább eljátszadozom veled, amíg ideér az a nyomorult.

Jungkook... könyörgöm, ne gyere! Nem juthatsz te is a karmai közé! Kérlek...

- Nem hallja – ábrándít ki ez a köcsög kecske – Most szépen megkínozlak, aztán a rabszolgámmá teszlek mindkettőtöket és nem tehetsz semmit, te kis korcs. Az idők végezetéig a pokolban fogtok robotolni nekem.

Azzal kinöveszt egy csápot a kezéből és mielőtt rájönnék, mit akarhat, levágja a fülem. A kín őrületes; az egész testem görcsbe rándul és üvöltésszerű hang tör fel a torkomból, a szememet meg olyan erősen szorítom össze, hogy majdnem kifolyik.

- Majd én kitépem – jelenti ki ez a mocskos dög, mire kipattan a szemem és elnémulok döbbenetemben. Ugye nem a gondolataimra válaszolt... ugye nem fogja...

A következő pillanatban megérzem az iszonyatos kínt, ahogy kitépi a helyéről a szemgolyómat. Torkomszakadtából üvöltök, a vérem meg patakokban folyik az arcomba. Hiába jajveszékelek, a dög folytatja kínzásom: ütlegel, aztán bele-belenyúl felsőtestembe a csápjaival, szanaszét szurkálva, olykor kitépve néhány darabot belőlem. A kín olyan iszonyatos, hogy vetekszik az átváltozáséval. Mivel démon vagyok, a sebeim gyorsan gyógyulnak és visszanő a húsom, amit kitép, de ez is csak ellenem van: így csak tovább tud kínozni. Mikor elájulok, csapkodni kezdi az arcom és vár, míg magamhoz térek, ami sajnálatomra hamar bekövetkezik. Olyan irgalmatlan a fájdalom, hogy hiába tudom: Jungkook veszélyben lenne itt, mégis képtelen vagyok nem azt kívánni, bárcsak itt lenne és megmentene végre.

- Ébresztő! – hallatja hangját a rohadt démon, mire résnyire nyitom visszanőtt, veréstől bedagadt szemem – Magadnál kell lenned, tündérkém... még alig kezdtük el!

- Rohadj meg! – nyögöm gyenge hangon, alig bírva kipréselni magamból a szavakat, mire hirtelen lángba borul több sebből vérző lábam. Felüvöltök, a szemeimből pedig csak úgy ömlik a könny, mintha azokkal akarná eloltani a démoni tüzet a testem. A kíntól jócskán leizzadok, arcom pedig torz, fájdalmas grimaszba fordul. Annyira fáj... Jungkook... Jungkook!

- Nem fog megmenteni – veszi el tőlem a remény fonalát a kegyetlen szörnyeteg, miközben egyre tovább égeti a lábam az átkozott lángokkal – Egész egyszerűen azért, mert fizikailag képtelen rá. Egy emberből lett korcs sose lesz olyan erős, mint én.

Már annyira fáj, hogy képtelen vagyok vitatkozni vele, vagy bármit is mondani. A kín kitölti az agyamat, így lassan gondolkodni is képtelen vagyok. Saját húsom égett szaga csapja meg orrom, a testem intenzíven remeg, az agyam pedig csak a fájdalommal tud foglalkozni. Olyan érzés, mintha bármikor meghalhatnék és azt is szeretném... inkább, mint ezt a kínt átélni. Azonban hiába lenne szinte megváltás, képtelen vagyok meghalni.

Egy örökkévalóságnak tűnik, mire az agyam végre kikapcsol és ismét elájulok.

A sötétségből lassan világosság lesz, ahogy nyitogatom szemeim. A földön fekszem, de a csontig hatoló fájdalom elmúlt. Az első dolog, amit megpillantok, a ragyogó ég és a fehér felhők, amik lassan, békésen úszkálnak a végtelen kékben. Az egyik olyan, mint egy bálna.

- Te vagy a bálna – szólal meg egy ismerős hang, mire döbbenten felülök és megérzem a homokot a kezem alatt. Ahogy a hang felé fordulok, leesik az állam, mert nem akárki áll mögöttem.

Az anyám az.

- Mi? – kérdezek vissza, hiszen csak ennyit tudok kinyögni döbbent zavaromban.

- Azt mondtam, te vagy a bálna – jelenti ki szigorúan nézve, mire összevonom szemöldököm.

- Nem vagyok az...

- Dehogynem! – néz rám torz vigyorral, majd rámutat testemre, így lenézek magamra és tátva marad a szám. Egy hájpacni vagyok... vagy százötven kiló.

- A kis buzi így aztán senkinek se fog kelleni – hallatszik egy másik, kísértetiesen ismerős hang, mire oldalra nézek.

Yoongi.

Megfagy az ereimben a vér, ahogy látom őt vigyorogva közelebb lépni. Az egyik szeme hiányzik és kukacok mászkálnak a szemgödrében. A bőre elszíneződött és rothadó szagot áraszt.

- Ez nem lehet... te meghaltál! – nyögöm kétségbeesetten, remegő ujjal rámutatva, mire anyám lekever egy hatalmas pofont. Olyan ismerős érzés... pont így csengett a fülem és égett az arcom régen is. Pont ilyen volt a szívemet mardosó szégyen.

- Hányszor mondjam, hogy nem illik ujjal mutogatni, büdös kölök? – rivall rám anyám, mire könnybe lábad a szemem. Anyám megragadja az egyik karomat és vonszolni kezd a földön, mire Yoongi megszólal:

- Hadd segítsek!

Azzal megragadja a másik karomat és megpróbálnak a homokban vonszolni, de nehezen megy nekik.

- Kiszúrom a háját, hogy könnyebb legyen – ajánlja fel Yoongi, mire anyám vidáman tapsikolni kezd:

- Ez az! Csináld csak!

Yoongi egy szempillantás alatt elővesz egy hatalmas kést és két kézzel a fejem fölé emeli, mint a maják az áldozat bemutatásakor. A nap mecgcsillan a pengén, nekem meg döbbenetemben tágra nyílik a szemem, közben olyan, mintha lebénultam volna. Meg se bírok mozdulni, így képtelen vagyok megakadályozni, hogy megtegye. Belém döfi a kést, egyenesen a hasamba, mire felkiáltok fájdalmamban. Felvágja a hasam egy hosszú csíkban; én üvöltök, a vérem vigyori arcára fröccsen, anyám meg tapsikolva ugrál:

- Ez az én fiam!

Kivágja belőlem a sárgás hájat, majd kipakolja és a homokra dobja, a zsír meg egyre csak gyűlik és gyűlik mellettem. A vérem patakokban folyik, a vágások borzalmasan fájnak és továbbra is tehetetlen vagyok. Úgy tűnik, soha nem fejezi be és már a halálomért imádkozom, mikor mégis vége lesz.

Halkan zihálok, ők meg ismét megragadják kezeim és végigvonszolnak a homokban. Halkan nyöszörögve nézem a véres csíkot, amit hagyok magam után, de már csak homályosan látom. A fájdalom kérlelhetetlenül átsugárzik minden porcikámba, még a légzésemet is nehezíti.

Egy idő után a homok helyét átveszi a kukacokkal teli, sáros föld. Mikor megállunk, az anyám megszólal:

- Megérkeztünk! Ugye örülsz, Kicsim?!

Azzal elengedik a karjaim, majd anyám belém rúg egy nagyot, így nyögve beleesem egy gödörbe. Amikor nekiállnak egy-egy ásóval betemetni a gödröt és rám szórják a földet, elkezdenek potyogni a könnyeim, mert rájövök, hogy ezek előre megásták a síromat. Élve el fognak temetni...

- Mit bőgsz, mint egy kislány?! – üvölt föl agresszívan hirtelen megjelent apám, majd fejbevág egy ásóval – Nem tanítottalak meg férfiasan viselkedni?!

- De hát ez egy buzi! – jelenti ki Yoongi undorodva, majd ráköp az arcomra, én meg még mindig tehetetlenül fekszem, teljesen megbénulva – Hogy lenne már férfias?

- Nem tud ez semmit se véghezvinni – kontrázik az egyik nevelő is az intézetből, aki folyton megütött – Most is csak fekszik magatehetetlenül a kis töketlen.

- Csak gyilkolni tud – szólal meg Vorgun habzó szájjal, égett testtel, mintha most vezettem volna belé áramot – A kis mocsok semmi máshoz nem ért.

- Az én új apukámat is meg fogja ölni – lép közelebb Yeri, majd ő is szór rám egy kis földet, segítve a többieknek betemetni a sírom, miközben én rémülten pillantok egyikükről a másikra és most érzem csak igazán a pokolban magam – Persze csak ha nem mi öljük meg előbb...

- Már rég végeznünk kellett volna vele – szólal meg egy férfi, mire ijedten odakapom a fejem és meglátom a támadóimat, akik anno kiraboltak – Miatta gyilkoltak meg minket is. Megérdemli a szenvedést.

- Semmimást nem érdemelsz, csak azt. Nem vagy jó semmire – szólal meg ismét anyám és egyre csak szórják a földet az arcomba és a testemre.

- Nem vagy jó semmire! – mondja Yoongi is, majd mindenki rákezdi:

- Nem vagy jó semmire!

- Nem vagy jó semmire!

Egyre csak ezt ismételgetik, egyre hangosabban és vádlóbban, miközben betemetik a sírom. Mindenem telemegy földdel: a szemem, a szám, az orrom, a hatalmas seb a hasamon. A könnyeim megállíthatatlanul folynak, a tüdőm fáj, a testemet rázza a zokogás, a sírástól pedig még nehezebben kapok levegőt. Hirtelen elkezdek süllyedni le a mélybe, így egyre sötétebb lesz, de a hangjuk még sokáig visszhangzik a fülemben.

Ahogy egyre mélyebbre süllyedek, egyszercsak a pokolban találom magam, ahol fullasztó a forróság és az ájulás kerülget. Azonban hirtelen meglátom Jungkookot, így megkönnyebbülten odaszaladok hozzá és átölelem:

- Jungkook! De jó, hogy itt vagy!

Egyszercsak éles fájdalmat érzek, így lepillantok a mellkasomra, amiből egy kés áll ki. A kés nyelén pedig egy kéz van, amin lassan végignézve eljutok a gazdájáig, holott nem akarom elhinni, hogy tényleg ő szúrta belém...

Jungkook arcára árnyék vetül, de amikor közelebb hajol, meglátom beteg arckifejezését, és tűhegyes fogait, a hangja pedig teljesen torz, amikor megszólal:

- Lábhoz, hülye kutya!

Elszörnyedve nézek rá, ő meg betegesen vigyorogva belémdöfi a kést egymás után többször is, míg vért nem köpök. Képtelen vagyok felfogni, hogy ő is csak bántani akar... ez túl sok nekem. Ennyit már nem bírok el.

Összeesem, ő pedig megpofoz, majd szólongatni kezd. Egyre többször vág pofán, így megérzem, hogy kivert egy fogat a számból. Makacsul nem nézek fel rá, inkább csukva hagyom a szemem, de csak nem hagyja abba.

- Jimin! Jimin!! JIMIN!!

Végül kinyitom a szemem, de csak résnyire, így kapok még egy sallert. A fejem elfordul az ütéstől, de aztán visszanézek magam elé.

Ekkor pillantom meg Jungkookot a szemközti falnál... már nem a pokolban vagyunk, hanem egy teremben, ha jól látom. Jungkook szétvert arccal, kétségbeesetten rángatja a láncokat, melyekkel a falhoz van rögzítve:

- JIMIN!!!

- ...Jungkook? – hunyorítok feldagadt szememmel, majd hirtelen köhögnöm kell. Ahogy lenézek, vértócsát látok magam alatt díszelegni és a számból is az csöpög. Testemet mindenhol sebek tarkítják; a mellkasom szanaszét van szurkálva.

Végre realizálom a helyzetet és rájövök, hogy csak elájultam és rémeket láttam a kínzástól. Jungkook nem bántott engem... sose bántana. Most viszont miattam veszélyben van. Ez a rohadt kurva szörnyeteg őt is megverte.

- Csak, hogy magadhoz tértél végre! – tapsol egyet a kurva kecske, akire most olyan dühösen nézek, amennyire csak bírok így, szétvert arccal – Sok finomságról lemaradtál ám, amíg szundítottál egyet!

- Hogy merted bántani őt?!! – üvöltök a láncaimat rángatva olyan dühödten, mint egy veszett pitbull, közben csak úgy fröcsög a vér a számból – Megöllek! Kibelezlek, te kibaszott kurva kecske!!

- Még a láncodat is képtelen vagy elszakítani, Buksi – néz rám lesajnálóan ez a mocsok – Inkább vegyél példát a volt gazdádról és viseld méltóságteljesen a helyzeted!

Odanézek Jungkookra, akinek szintén alaposan ellátták a baját. Kék-zöld foltok és vér díszeleg az arcán és testén mindenütt. A látvány szívfacsaró... azonban lassan így is szöget üt valami a fejemben.

- ...hogyhogy a volt gazdám? – kérdezem teljesen értetlenül, de nagyon rosszat sejtve.

Megérzésem helyesnek bizonyul, mert a rohadék kárörvendően felnevet, majd, mikor kiszórakozta magát, odasétál az összevert Jungkookhoz és belemar a hajába, úgy fordítja el a fejét. Feltárul szerelmem nyaka, amin egy apró tetoválás van, amit eddig nem láttam...

Jobban megnézve kör alakú, mint amilyen az enyém is... vagy mint amilyet én tettem rá Jiwoora véletlen.

- A gazdád a rabszolgámmá vált azért, hogy cserébe kegyesen életben hagyjalak – jelenti ki végtelenül elégedetten, mire Jungkook lesüti a szemét – Ezáltal az összes szolgálója az én tulajdonomat képezi. Azaz te is.

Ez nem lehet...

„Jungkook... kérlek, mondd, hogy ez nem igaz!"

Hiába üzenek neki fejben, nem válaszol, csak rám néz egy pillanatra. Az a reményvesztett tekintet pedig mindent elárul.

Amikor ismét lesüti a szemét, már tudom, hogy elvesztünk. A gonosz kecske kárörvendőn nevetni kezd, én pedig elkeseredetten nézem szerelmemet, aki nem bírja állna a tekintetem. Miattam feladta az életét és az összes szolgálójáét... és fogalmam sincs, mi vár ránk ezután, de van egy olyan sejtésem, hogy nem sok mókában és kacagásban lesz részünk.

Köszi, hogy elolvastad!