Szar lett de azért jó olvasást! xd❤️
~Jungkook szemszöge~

- Jó, nagyon ügyes vagy - dicsérem meg Jimint a sokadik hibátlan teleportálása után, mire elmosolyodik - Akkor most lefekszem az ágyra és lehúzom a nadrágom, te meg teleportálj rá a farkamra!

- Persze! - mondja úgy, mintha ez lehetetlen lenne, pedig az imént képzeltem el és szerintem nagyon is kivitelezhető.

- Most miért? - kérdezem közelebb lépve hozzá, mire lesüti a szemét és zavartan elmosolyodik. Olyan édes, mint emberként, csak két centivel magasabb, ami nem lohasztja le a faszom - Nem akarsz már gyakorolni? Szerintem ma megtaníthatnálak pár dologra, hogy mestere lehess a teleportálásnak... Tudod, kulcsfontosságú, hogy az elejétől fogva gyakorolsz-e vagy egész nap csak henyélsz.

- Ezt most találtad ki! - mutat rám gyanakodva, mire egy gyors mozdulattal bekapom az ujját és szemébe nézve erotikusan szopni kezdem, nyelvemmel folyamatosan nyalogatva. Jimin elnémul és megbabonázva nézi az ujját, ami ritmusra tűnik el és bukkan elő forró szájüregemből, majd akaratlanul is megnyalja ajkát. Erre féloldalas mosolyra húzódik ajkam, ő pedig észreveszi magát és összeszorítja a szemét, majd hátrébb lépve olyan ártatlanul néz rám, mintha még sose rontottam volna meg azt a szexi kis seggét.

- Miért hazudnék neked? - kérdezem felvont szemöldökkel, miután kihúzta az ujját a számból - Te vagy az egyetlen, aki igazán fontos nekem. Nincs senkim.

Erre a gyanakvó tekintete megváltozik és egész lénye ellágyul, ahogy kimondja a nevem:

- Oh, Jungkook...

Tudtam, hogy az őszinteség be fog jönni. Utálok az érzéseimről beszélni, de ha ez kell, hogy mindennap haraphassak egyet a gyümölcshúsából, akkor kinyitom a számat. Ki hitte volna, hogy van, akinél a beszéddel többet érnek el az ajkaim, mint a szopással?

- Szeretlek, Jimin - vallom be akaratlanul is halkabbra fogva, miközben közelebb lépek hozzá és óvatosan ráteszem egyik kezem az arcára, másikat pedig derekára - Te vagy az első igazi szerelmem.

Látom, ahogy meghatódik, így elérkezettnek látom az időt egy csókra. Ráhajolok ajkára, közben odateleportálok az ágyamra úgy, hogy ő feküdjön rajtam, de ahogy megérzi, hogy vízszintesben vagyunk, elhúzódik tőlem:

- Miért is van ágyad, ha nem alszol...?

Erre kerülöm a tekintetét, mint aki lebukott, de aztán gyorsan megpróbálom menteni a helyzetet:

- Mert ezen feküdtem, miközben rólad álmodoztam.

- Hány embert dugtál meg? - néz rám szúrós szemmel, mire kissé ideges leszek, mivel a matek nem az erősségem és amúgy se akarok válaszolni.

- Nem tudom. Nem sokat - füllentek egy aprót, bár végülis emberből tényleg kevesebb volt...

- De mégis - köti az ebet a karóhoz - A démonokat is beleszámolva.

Picsába, erre ráérzett.

- Most ez hagyjuk, jó? Még lelankadok az előtted lévők gondolatától - válaszolok szerintem nagyon is helyesen, mire lenéz az ágyékomra és duzzogva megszólal:

- Nem is áll a farkad!

- Ezen könnyen segíthetünk... - súgom ajkához közelebb hajolva, de egyszerűen fogja magát és arrébb teleportál, így hiába nyújtom a nyakam, már mellettem ül a kurva ágyon. Mégse kellett volna megtanítani teleportálni...

- Miért nem mondod el, hogy hány emberrel és démonnal voltál? - szegezi nekem a kérdést, én meg morcosan feljebb tornászom magam, hogy megtámaszkodjam az alkaromon.

- Mert nem a te dolgod - csúszik ki a számon az igazság, amit ennél finomabban is körülírhattam volna, de már késő:

- Mi az, hogy nem az én dolgom?? Már hogy ne lenne közöm ahhoz, hogy kikkel fekszel össze?? - emeli fel a hangját, mire rájövök, hogy valószínűleg most nem fogunk szexelni - Te örülnél, ha tudnád, hogy egy csomó férfival és nővel dugtam már?

Egy pillanatra csak magam elé bámulok, ahogy elképzelem, hogy Jimin nem olyan ártatlan, mint amilyen és őszintén szólva nem tetszik a gondolat. Csak magamnak akarom őt...

De persze ha egy hímringyó lett volna, mikor megismertem, akkor is meg akartam volna dugni és valószínűleg előbb-utóbb akkor is beleszerettem volna... vagy nem?

Mivel elég ideig merengek némán, Jimin kihasználja az alkalmat:

- Na látod!! Te se örülnél, ha olyan múltam lenne, mint neked és még csak nem is tudnál mindenkiről... csak elképzelni tudom, hány emberrel feküdtél le...

- De az a múlt! Mind előtted volt, baszd ki - túrok fél kézzel a hajamba frusztráltan - Ne vesd a szememre, mikor még nem is ismertelek...

- Szóval mióta én a képben vagyok, nem voltál senkivel? - vonja fel szemöldökét, mire lesütöm a szemem, de aztán kurva gyorsan rájövök, hogy most bizony tagadni kell, hogy megdugtam Nifirnát, miközben rá gondoltam.

- Nem - mondom ki, de túl későn, mert az a pár másodperc hezitálás elég volt, hogy meggyőzze Jimin afelől, hogy hazudok:

- Tudtam! Megcsaltál, mikor elvitt a pap, ugye??

Már könnyes a szeme, így azonnal felülök és elkezdem hadarni az igazságot:

- Dehogy csaltalak meg!! Esküszöm, hogy nem volt senkim azóta!

- A Bibliára esküszöl, mi?? - kérdezi keserűen, szemrehányóan, én meg döbbenten nézem, ahogy sír. Nem kellett volna azt mondanom korábban... de csak vicceltem, basszus.

- Nem! Most komolyan mondom - próbálok lesütött szemébe nézni, de mikor hozzáérek az állához, mérgesen rám kapja tekintetét és az erejét használva enyhén megpörköli az ujjam, amitől felszisszenek. Ezt meg hol tanulta?

- Ne nyúlj hozzám! Undorító vagy - néz rám valóban undorodva, én meg csak döbbenten bámulom könnyes arcát - Nem mered megmondani, hogy hány személlyel voltál, mert több embert dugtál meg, mint amennyi csillag van az égen... Mocskosabb vagy, mint egy vécé a pályaudvaron.

Ledöbbenek a szóhasználatán és a hangnemen, amit megüt velem szemben. Kicsit visszavesz az undorodó fejből, mikor rájön, mit mondott, de nem tűnik úgy, mintha megbánta volna. Kis ideig még összevont szemöldökkel, mérgesen nézek rá, majd, mikor lesüti szemét, megszólalok:

- Azért nem mondtam el, mert nem a te dolgod és kész. Nem hinném, hogy ne tudnál annyit felfogni, hogy nem akarom elmondani neked.

- Nem bízol bennem még ennyire se - mondja halkan, elfordított fejjel - Mindig csak játszod a titokzatos démont, hogy izgalmas maradj és cseppet sem érdekel téged, hogy felidegesítesz ezzel...

- Mit játszom a titokzatosat?? - kapom fel a vizet én is az értelmetlen vádjaira - Bármire válaszolok, ha megkérdezed, csak ezt nem akarom elmondani. Te is tudod, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem bízom benned. Csak nem akarok erről beszélni veled, baszd meg.

- Akkor ne akarj erről beszélni velem, "baszd meg" - utánozza hanglejtésem gúnyosan, majd fogja magát és egyszerűen eltűnik. Idegesen pillantgatok körbe, de nincs sehol, így egy frusztrált sóhaj után felállok, hogy megpróbáljam megkeresni, de aztán eszembe jut, miket vágott a fejemhez.

" Mocskosabb vagy, mint egy vécé a pályaudvaron."

Komoran bámulok magam elé, ahogy eszembe jut, miket mondtak anyámra a falubeliek, amiért férfi nélkül nevelt minket. Jimin is pont olyan előítéletes tud lenni, mint az összes többi ember... Még ha másmilyennek is tűnt.

Lassan visszaülök az ágyra, miközben még mindig a bántó szavai visszhangoznak fülemben. Ha ok nélkül hisztizni akar, nekem tök mindegy... Én ugyan nem indulok a keresésére. Majd visszajön, ha leesik neki, hogy kurvára nekem van igazam.

~Jimin szemszöge~

Kiteleportálok a szobából a folyosóra, ahol egy ideig téblábolok, majd lent termek a hallban. Nem tudom, hova mehetnék Jungkook nélkül, de most nem akarok vele lenni. Utálom, hogy nem őszinte velem és ha kérdezek valamit, rejtélyesen nem válaszol, mintha ő lenne Batman. Miért nem lehet megmondani nekem, hogy hány partnere volt?? Főleg így, hogy ő is ki lenne akadva, ha én lettem volna valakivel rajta kívül. Semmi joga így titokzatoskodni, mikor tudja, mennyire idegesít a tudat, hogy abban az ágyban akar megdugni, amiben valószínűleg már több ezer démont szétkúrt. Undorító.

Tanácstalanul bolyongok a palotában bejárva több helyiséget is, majd néhány órával később kisétálok az udvarra. A távolban gyerekek játszanak, de alapvetően mindenki a saját házában lehet, mert a kastélyban is alig lézengett valaki. Én meg nem találom a helyem... mert abba az ágyba biztosan nem fekszem be Batman mellé, ahol már egy csomó démont megkúrt... köztük engem is, a sokadik hülyét. Talán sorszámot kéne tépnem nála... már ha egyáltalán ráférne ekkora szám egyetlen papírfecnire.

Oké, talán én is kicsit durva voltam vele és nem kellett volna azokat mondanom... talán nekem kéne bocsánatot kérnem? Valószínűleg ha én nem teszem meg, ő se fogja. Neki csak egy vagyok a sok közül, így simán megy tovább ez élet nélkülem. Csak én vagyok ilyen magányos gyökér, hogy az első pasimhoz kötöm az egész életem...

Csalódottan és szomorúan üldögélek az egyik hátsó ajtó lépcsőjén, amikor hirtelen feltűnik, hogy valaki megindult felém. Egyenesen az irányomba jön, így kissé megijedek, de mivel nem tűnik veszélyesnek, nem teleportálok el, csak felállok, hogy könnyen el tudjak menekülni, ha mégis kéne.

Egy fiatal fiú az, talán velem egyidős. Kicsit ismerős; gondolom, a bemutatkozásomkor a hallban állt a többiekkel. Izgatottan jön felém és mikor elém ér, olyan mélyen hajol meg, mintha le akarná fejelni a földet:

- Ü-üdvözlöm, Jimin Úrfi!

- Szia... - gondolkodom el egy pillanatra, de nem tudom a nevét. Ő viszont felegyenesedik és izgatottan, csillogó szemekkel bemutatkozik:

- Vorgun vagyok és na-nagyon örülök, hogy... hogy megismerhetem Jimin Úrfit!

Az alig észrevehető dadogása magamra emlékeztet és mivel nem sűrűn találkozom hozzám hasonlóan félénk fiúkkal, felkelti az érdeklődésem. Jó lenne egy barát, hogy ne legyek ilyen egyedül, mikor a pasimmal összezördülünk egy kis időre. Odafent se nagyon voltak barátaim... de ki tudja? Talán most lesz egy.

- Hívj csak Jiminnek - mondom barátságosan, mire elnyílt ajkakkal néz rám - Beszélj velem úgy, mint a barátaiddal!

- E-ez... igazán kedves Jimin Úrf... vagyis tőled, Jimin, de nekem... nincsenek barátaim - nyögi ki kezét tördelve, majd lesüti szemét és a hirtelen rátörő szomorúság szinte kézzel tapinthatóvá válik, így azonnal bekapcsol valami fura ösztön bennem és azt veszem észre magamon, hogy mindenáron meg akarom védeni. Ilyet legutóbb Yerivel kapcsolatban éreztem, akit ugyanúgy bántott Yoongi, mint engem. Csak ő még fiatalabb is volt nálam.

- Most már van - teszem rá kezemet vékony vállára, mire megrezzen és kissé megemeli fejét, így meglátom, hogy kikerekedett szemekkel néz maga elé, valahova a mellkasomra. Elengedem, hátha nem szereti, ha hozzáérnek, ő pedig félénken rám néz:

- Ú-úgy érted... te?

- Pontosan így értem - vigyorgok rá, mire ő is megkönnyebbülten és boldogan elmosolyodik. Érzem, hogy zavarban van, de ettől csak percről percre rokonszenvesebb - Nem akarsz mesélni egy kicsit magadról?

Erre szégyenlősen a könyökére tapasztja kezét és akadozva ugyan, de elkezd mesélni, miközben sétálgatunk a kopár vidéken. Megtudom, hogy ő is nevelőotthonban nőtt fel odafent, ahol hozzám hasonlóan őt is zaklatták az idősebb fiúk. A sok hasonlóságnak hála én is megnyílok előtte és nem túlzás azt mondani, hogy az elejétől fogva nagyon jól megértjük egymást. Úgy érzem, megtaláltam a legjobb barátomat.

A kertnek nem nevezhető udvar elég lehangoló, így egy idő után bemegyünk a kastélyba. Észreveszem, hogy valami zavarja és kis idő múlva ki is böki, hogy mi az:

- Jimin... ugye nem fog Jungkook Úr keresni? Már elég régóta velem vagy... aminek nagyon örülök, tényleg, csak... nem akarom, hogy baj legyen belőle.

- Nem lesz baj - mondom egy gondterhelt sóhaj után - Nem fog keresni.

- Hogyhogy? - csodálkozik el, gondolom, mert nemrég még úgy mutatott be a pasim, hogy az övé vagyok és senki se merjen hozzám érni. Persze azt már nem mondta, hogy hozzá se lehet...

- Hát... egy kicsit összevesztünk. De ezt ne itt beszéljük meg - mondom lehalkítva hangom, mert mielőtt kimentem az udvarra, még lézengett itt pár démon és nem tudom, nincsenek-e már a palotában - Tudsz egy olyan helyiséget, ami üres szokott lenni?

- Igen - feleli kis gondolkodás után - A keleti szárnyban van egy toronyszoba, ahova senki se megy. Én szoktam rendben tartani, hogy ne lepjen el mindent a por abban a szép kis szobában.

- Akkor vezess! - kérem mosolyogva, mire elindul az említett helyiség felé és én követem. Még nem tudok ismeretlen helyre teleportálni, így mikor emeletet kell váltani, megkérdezem, tudna-e segíteni.

- Pe-persze - nyökögi zavartan, majd lehajtja fejét és alig észrevehetően a kezem felé nyújtja övét. Csodálkozom, mennyire félénk és elgondolkodom, vajon én milyennek tűnhettem mások szemében, mikor ilyen voltam. Vagy még mindig ilyen vagyok egy kicsit, csak annyira meg akarom védeni őt, hogy ez erőt ad?

Én fogom meg a kezét végül, mert ő alig merte nekiérinteni az övét enyémhez. Ezután pár másodpercig csak áll, majd összeszorítja szemét és koncentrálni kezd. Alaposan megnézem, miközben koncentrál, mert annyira esetlen és emberi, mintha nem is démon lenne. Már eltelt pár év, mióta idelent van, mégsem fertőzte meg ez a sok gátlástalan démon a gonoszságával. Tiszta maradt és ártatlan, amilyen én voltam még mielőtt Yoongi mindent tönkretett.

Egyszercsak egy másik szobában találom magam, így csodálkozva nézek körül. Tényleg nagyon kellemes kis hely... igaz, nem annyira fényűző, mint Jungkook lakosztálya, de nagyon otthonos.

Elszomorodom, amiért Jungkook a kisujját se mozdította, hogy megtaláljon. Legalább az egyik szolgáját utánam küldhette volna, nem? Az nem került volna sok erőfeszítésébe... de ennyit se érek neki. Csak nekem hiányzik; ő jól megvan nélkülem.

- Mi a baj? - kérdezi Vorgun, mire szomorúan megrázom a fejem és megszorítom egy kicsit a kezét. Óvatosan rápillantok az arcára, de csak aggodalmat látok rajta és egy kis megilletődöttséget. Remélem, nem érti félre, hogy fogdosom a kezét és nem akar majd elküldeni melegebb éghajlatra... csak egy kis bátorításra meg vigasztalásra lenne szükségem egy baráttól és mivel egy magányos balfasz vagyok, csak ő hajlandó meghallgatni. De legalább már van egy barátom.

- Csak... Jungkook - sóhajtok szomorúan, majd megpillantom a hívogató ágyat, így elindulok felé, hogy a párnáknak dőlve mesélhessek az összezördülésünkről. Azonban mikor felmászom az ágyra, Vorgun elengedi a kezem és a földet bámulja, majd félénken megszólal:

- Én... majd a földre ülök.

- Miért ülnél a földre? - értetlenkedem, majd megpaskolom az ágyat magam mellett - Gyere, ülj mellém! Barátok vagyunk, nem?

- De - mosolyodik el végre felemelve a fejét, majd óvatosan felmászik mellém. Még mindig úgy tűnik, hogy fél, így az ágy szélére húzódik, mintha nem lenne elég helyem.

Amikor elmesélem neki a történteket, figyelmesen hallgat és rosszallóan csóválja a fejét. A csúnya beszólásomat kihagyom mondandómból, mert magam is szégyellem, hogy egy koszos vécéhez hasonlítottam Jungkookot. Mire a történet végére érek, rájövök, hogy hibáztam és bocsánatot kéne kérnem tőle.

Vorgun viszont úgy látja, nekem van igazam és nemhogy Jungkooknak kéne bocsánatot kérnie, hanem még azt is meggondolná a helyemben, hogy megbocsájtson-e. Egészen felháborodik, amiért a párom nem őszinte velem:

- Jogod van tudni, hogy kikkel hetyegett! A fél palota megvolt neki és ki tudja, még hányan, mikor felment!

- Hogy érted, hogy a fél palota...?? - döbbenek le, mire elkezdi sorolni, hogy kikről tud, akikkel biztosan lefeküdt. Sejtésem beigazolódik, mikor elmondja, hogy nők is szerepelnek a hosszú listán, de amikor Nifirna nevéhez ér, megfagy az ereimben a vér és ha ember lennék, tuti elájulnék.

Jungkook lefeküdt Nifirnával... is.

Persze a nő ereje nehézzé teszi, hogy nemet mondjon az ember, ezt én is tapasztaltam... így nincs jogom féltékenykedni. Én is majdnem megvoltam neki. Ráadásul megöltem a csajt, szóval megfizetett érte.

Akkor meg miért ilyen szar érzés??

- Jól vagy? - kérdezi óvatosan megérintve a kezemet, mire megpróbálok nem elpityeredni már megint.

- Igen, persze... csak... - itt abbahagyom és beharapom az ajkam, hogy el ne sírjam magam, mint egy kisbaba. Semmi jogom Jungkook szemére vetni a dolgot, hiszen még előttem történt, ha minden igaz. De leribancozta Nifirnát... ezek szerint aki lefekszik vele, azt ribancnak gondolja. Én is csak egy ribanc vagyok neki a sok közül?

Állj le, Jimin! Nincs jogod felróni neki a múltat... nincs jogod. Ő is megmondta, hogy ez nem rád tartozik. Biztosan nem csalt meg. Ez mind csak előtted történt...

- Sajnálom - mondja szomorúan, én pedig nem bírom tovább és elpityeredem - Naa, ne sírj!

- Ez mind miattam van! - temetem arcom a kezembe, amiért ilyen egy csődtömeg vagyok.

- Hogy lenne ez miattad?! - háborodik fel kijelentésemen - Te nem tehetsz semmiről!

- Dehogynem... - szipogom szomorúan - Csakis miattam van... mert egy csődtömeg vagyok, aki nem elég egy olyan erős és jóképű démonnak, amilyen Jungkook. Nem is értem, mit gondoltam, mikor azt hittem, hogy ő a hibás... Én rontottam el, mert ráakaszkodtam.

- Dehogy is - mondja döbbenten, de én csak folytatom:

- Nem szabadott volna megfojtanom... se számon kérnem. Minek faggattam??Sose lesz senkim, aki szeretne. Ki akarna egy ilyen sértődékeny, hisztis balekkal lenni?? Hát megmondom: senki. Ő se lesz, ha nem kérek tőle bocsánatot mihamarabb és akkor egyedül maradok. Mert megérdemlem.

Erre szorosan átölel, amivel annyira meglep, hogy abbahagyom a sírást. Az előbb a kezemet se akarta megfogni, most meg ilyen szorosan ölel, hogy megnyugtasson... Pedig valószínűleg ő sem akar egy ilyen nyomorultat pátyolgatni. Mégis megteszi, hogy ne érezzem magam ilyen szarul.

Ahogy belegondolok abba, hogy mennyire önfeláldozó én meg milyen egy hülye vagyok, amiért mindenen így megsértődöm és elmarom magam mellől az embereket, újra elkezdek bőgni, mint egy kisbaba. Simogatni kezdi a hátam, közben megpróbál megnyugtatni:

- Ne mondj ilyeneket magadról! Olyan jó ember... vagyis démon vagy. Nem vagy szánalmas, csak érzékeny és ha ezt valaki nem tudja figyelembe venni, amikor veled beszél, az bekaphatja!

Burkoltan beszólt Jungkooknak, de azért csak óvatosan, hiszen akármennyire nem ért vele egyet, azért még az alattvalója. Sírva tiltakozom, hogy én vagyok a hibás, amiért minden apróságon hisztizni kezdek, mint egy hülye picsa, aztán tovább szidom magam, ő meg igyekszik megnyugtatni és meggyőzni afelől, hogy nem vagyok az. Belekapaszkodom a ruhájába, úgy bőröm ki magam, ő meg simizi a fejem, mintha az anyukám lenne. Erre a gondolatra persze csak még jobban kell bőgnöm a tökéletes családi hátterem miatt...

Mikor sikerült egy kicsit megnyugodnom és kiadnom magamból a sok negatív gondolatot, nagyon elfáradok és elfekszem, de miután lehunyom a szemem és hiába várok, hogy majd győz a kimerültség, leesik, hogy nem fogok tudni elaludni... Ilyenkor mi is van?

- Pihenj egy kicsit - javasolja gyengéden az új legjobb (és egyetlen) barátom - Egy idő után elmúlik a fáradtság. A fizikai gyorsabban... de ez is el fog múlni.

- Oh, oké... köszönöm, hogy itt voltál nekem - nyögöm ki vékonyka hangon és lesütöm a szemem, ahogy eszembe jut, hogy egy emberi roncsnak nézhetek ki. Egy démon nem bőg, mint egy nyűgös kisbaba...

- Mindig itt leszek - mondja kedvesen, de határozottan. Nála jobb barátot nem is kívánhatnék. Olyan jól megért... és meg sem próbált elmenekülni a kirohanásom elől.

A csuklómban érzem a feszültséget és legszívesebben belevágnék egy kést, hogy elmúljon az érzés, hiszen az a seb gyorsan begyógyulna, viszont az érzelmi megterhelés hatásai tartósabbak. Francba... még álomba se sírhatom magam. Elég szar idelent.

Miután valamelyest kipihentem magam, megmosom az arcom a szobához tartozó fürdőben, majd elhatározom, hogy elmegyek Jungkookhoz megbeszélni ezt az egészet. Lehet, hogy már keres. Na jó, kétlem, hogy keresne, mert ő jobban megvan nélkülem, de én nem bírom nélküle. Ráadásul tényleg bűntudatom van, amiért azt mondtam neki, amit...

Vorgun nem ért velem egyet, de elkísér, mert elég ideges vagyok. Eltelt egy kis idő... sőt, nem is kicsi. Igaz, itt nem lehet aludni, így egyetlen végeláthatatlan napnak tűnik az egész, de ha jól sejtem, odafent már a második napban járnánk a mosolyszünetben és... hiányzik Jungkook. Mert szeretem. Ha én nem is jelentek neki annyit, mint ő nekem, én akkor is szeretem és ezzel nincs mit tenni.

Mivel nagyon ideges vagyok, először a hallba megyünk és még járkálunk egy kicsit, hogy lehiggadjak és átgondoljam, mit is akarok mondani. Vorgun csendesen lépked mellettem és megérti, hogy most csak a jelenlétével is sokat segít. Nem akarok egyedül lenni.

Őszintén szólva titkon abban reménykedem, hogy meglátom valahol Jungkookot, ahogyan fel-le rohangál, vagy valami, de... de nem. Nem úgy tűnik, mintha bárki is engem keresne... Jungkook tényleg haragszik és nem hiányzom neki úgy, ahogy ő nekem.

Ahogy erre rájövök, még nehezebben veszem rá magam, hogy felmenjek hozzá. Minden lépéssel egyre idegesebb leszek és mikor odaérünk a lakosztálya alatti szintre, ahonnan fel kéne teleportálni, már a fülemben dobog a vérem. Hiába mondogatom magamban, hogy nem kéne ennyire félnem és hogy minden rendben lesz; rohadtul ideges vagyok. A fejem egy fájóan forró vulkánnak érződik, amiből képtelenek kitörni a gondolatok; csak kavarognak benne egyre nagyobb és nagyobb zűrt alkotva bennem.

- Biztos vagy benne, hogy... - kezdi Vorgun, de közbeszólok:

- Biztos. Menjünk!

Azzal lehunyom a szemem és felteleportálok, így a következő pillanatban már Jungkook szobájának folyosóján állunk.

Azonban amikor kinyitom a szemem, nem azt látom, amire számítottam...

Ugyanis a folyosón nem más áll, mint Nifirna.

Köszönöm szépen, hogy elolvastad!❤️