~Jimin szemszöge~

Mikor kinyitom a szemem, a szobában majdnem teljes sötétség honol. Minimális fény beszűrődik ugyan odakintről, de nem sokat látok. Feltűnik, hogy az ágyamon fekszem és be vagyok takarva.

Amikor rendesen magamhoz térek, első gondolatom, hogy piszkos kézzel feküdtem le és idegesen szagolgatni kezdem a kezem, de nem érzek rajta semmit. Szappan illatot sem, így idegesen az ágy mellett tartott kézfertőtlenítő felé nyúlok és tisztává varázsolom kezeim. Amint berögölöm a bőrömbe és megszagolom a kezem, megnyugszom. Így már jobb.

Ezután végiggondolom, hogy mik történtek velem az elmúlt nap folyamán. Olyan szürreális az egész, hogy eszembe jut: talán csak álmodtam a démon-dolgot, de a szívem mélyén tudom, hogy valóság volt. Ennyi hülyeséget lehetetlen összeálmodni, akármennyi édességet zabál össze az ember lefekvés előtt.

Amikor felülök, meglátok egy papírt az éjjeliszekrényemen, így gyorsan felállok és szédelegve elmegyek a bejárat melletti villanykapcsolóig, ahol nem várt akadály vár rám: az ajtó elé van tolva a szekrény...

Felkapcsolom a lámpát, majd nézem egy ideig a szekrényt, végül úgy döntök, visszamegyek az ágyhoz és elolvasom a levelet. Visszafelé azonban meglátom, hogy van egy tál kaja az asztalomon, mellette egy pohár víz. Gondolom, nem Yoongi hagyta ott nekem... szóval tényleg nem álmodtam.

Kíváncsian felkapom a levelet, amiben ez áll:

"El kellett mennem egy kicsit, hogy elintézzek valamit. Hoztam neked kaját lentről. Bezártam az ajtót és elvittem a kulcsot, a szekrényt meg azért toltam oda, hogy Yoongi még véletlenül se tudjon bemenni, amikor nem vagyok ott. Ne nyisd ki az ajtót senkinek! Én be tudok jönni így is, szóval ha valaki kopog, szard le! Szekrény maradjon ott! Sietek.

Jungkook"

Csodálkozva nézem a papírt. Sok kérdés merül fel bennem, például: hova kellhet elmennie? Na meg hogy ment ki, ha odatolta a szekrényt az ajtó elé? És hogyhogy hirtelen törődni kezdett velem?

Gondolom, csak bűntudata van, amiért megszoptatott, mint egy kismalacot.

Ránézek a tésztára, amit az étkezőből hozott fel nekem. Ha ez egy szigorúbb hely lenne, biztos le kéne menni mindig kajálni meg kerestek volna engem ennyi idő után, de itt nem így vannak a dolgok. Igazából a kaját is magunknak szoktuk csinálni páran, ennélfogva nem ipari mennyiségben állítjuk elő a vacsorát, de hát gondolom, ha a többiek nem látják őt, akkor könnyen tudott hozni belőle...

Határozottan éhes vagyok, de már pár napja nem voltam vécén és érzem, hogy ha ezt a kissé zsíros tésztát most megenném, akkor el kéne mennem. Csakhogy egyrészt be vagyok zárva, másrészt meg amúgy se tudnék mosdóba menni, mert tegnap vérzett a sebem és ma is fáj a fenekem... és nagyon aggódom, hogy baj lesz, ha belemegy a nyílt sebbe a székletem. Szóval most inkább valami szárazat tudnék enni maximum, de az meg nincs a szobámban, így csak iszom egy korty vizet.

A "vacsora" után sóhajtok egy nagyot és megnézem, hogy megvan-e még a mobilom, mert amikor Yoongi leütött, nálam volt. A cuccaim közt nincs és csodálatos módon az ágyam alatti széfben tartott spórolt pénzemnek is lába kélt. A ruháim megvannak, legalábbis nem látom, hogy eltűnt volna valami a szekrényemből. Elkezdem kutatni Yoongi cuccait is átnézni, hogy megtaláljam a telefonomat. Ideges vagyok, de csak nem tud bejönni... Nem kellett volna Jungkook-nak egyedül hagynia engem. Mi a franc olyan fontos egy démonnak, amit el kell intéznie? Bár, az se volt sokkal jobb, mikor itt volt, mert ő is erőszakos. Sehogy se vagyok biztonságban.

Miközben óvatosan kutakodom Yoongi cuccai közt, hátha megtalálom a pénzem egy részét vagy a telefonom, elgondolkodom és egyszer csak beugrik valami, amit korábban mondott Jungkook:

"...megkeresed a hazugot és szétbaszod."

Csak nem szegény hülye lányt akarja megbüntetni, amiért nem tartotta be a szavát? Mi lesz a gyerekkel, ha megöli az anyját és az apa is lelépett? Olyan szar élete lesz, mint nekem...

Megpróbálok fejben kiabálni Jungkook-nak, de jó tíz perc próbálkozás után feladom. Még az is eszembe jut, hogy megkísérlem megidézni, de mivel már idefent van, ez valószínűleg nem sikerülne... és ha meghallja a hívást egy másik és valahogy feljut, bajban leszek. Nem kell még egy démon, eleget szoptam.

Mivel nem találom meg a tulajdonomat Yoongi cuccai közt, inkább úgy döntök, átöltözöm, mert még mindig nincs rajtam alsógatya...

Ki is választom a ruhákat, de amikor leveszem a pólóm, apró kék szikrákat pillantok meg a levegőben, pedig nincs is sötét. Csodálkozva nézem őket, mert ennyire nem szoktak látszódni akkor se, amikor nagyon gagyi műszálas a ruha, de rövidesen rájövök, mitől keletkeztek. Vagy inkább kitől. Ugyanis a szikrák hirtelen felerősödnek és megjelenik a semmiből Jungkook.

Ijedten ugrok egyet, de megbotlom a lábaimban és mivel a kezeim a pólóm fogságában vannak, így le se tudom tenni őket, hogy ne essek akkorát. Ráesek egyenesen a fájós farokcsontomra, ahova a rúgást kaptam és megtelik könnyel a szemem, olyan rossz érzés. Nem csak a fájdalom, hanem az is, hogy megint ki vagyok szolgáltatva valakinek, aki erősebb nálam. Itt fekszek póló nélkül előtte...

Persze rajta sincs felül semmi, de ő ki van gyúrva és nem vörös a feje, mint az enyém. Először csodálkozva néz rám, majd perverz mosolyra húzza ajkát, ahogy feltűnik neki, hogy magamhoz képest alulöltözött vagyok.

- Jimin... ha tudom, hogy így vársz, még jobban sietek - néz végig rajtam, mire remegő kezekkel visszaveszem a pólóm - Bár egy kis edzés nem ártana... meg sok-sok kaja. Nem etted meg a tésztát?

- Nem - válaszolok vékonyka hangon, majd megpróbálok feltápászkodni, de szédülök is meg remegek is a zavaromtól. Látva a szerencsétlenkedésem, Jungkook megragadja vékony karjaim és könnyedén felemel. Olyan hirtelen termek a levegőben, hogy halk, nyögésszerű hangot hallatok meglepetésemben. Amikor le kéne tennem a lábam, többször is kicsúszik alólam, mintha nem akarna megtartani, hadd fogjon még Jungkook. Magamban szidom a csúszós parkettát, a zoknimat, meg a béna bokámat és az egész világot.

Mikor végre sikerül megállnom remegő lábaimon, Jungkook még tart egy ideig a biztonság kedvéért, én meg csak lesütött szemmel próbálok lehiggadni. Miért ijedtem meg ennyire tőle? Bár, még senki se termett mellettem ilyen hirtelen és nem szoktam hozzá ahhoz sem, hogy félmeztelenül látnak. Mindig olyan időpontot választottam a fürdéshez, amikor senki se volt ott és nagyon siettem, mert szégyenlős vagyok.

- Miért nem ettél, Jimin? - kérdezi kíváncsian, mire lassan felemelem a tekintetem és megpróbálok bátorságot tettetni és szigorúan a szemébe nézni:

- Most én akarok kérdezni! Ugye nem bántottad szegény csajt?

Kissé hátrahőköl, már-már bamba arckifejezéssel, majd összeszorított szájjal oldalra fordítja fejét. Amikor ismét rám néz, látom a gonoszságot a szemeiben és a dühöt, amiért számon kérem.

- Mi közöd ahhoz a picsához? Nem is ismerted rendesen!

- Ismertem? - kérdezek vissza tágra nyílt szemmel, kitépve magam kezei közül - Te tényleg... tényleg megölted?? Ki neveli fel a gyereket?? Szerinted jó buli szülők nélkül, árvaházban felnőni úgy, hogy folyamatosan terrorizálnak?!

Érzem, ahogy elönt a düh és hiába van bennem a félsz, mégis alig bírom kontrollálni magam. Szívem szerint pofán vágnám. Tönkretette annak az ártatlan gyereknek az életét! Lehet, hogy ő is ide kerül majd és őt is megerőszakolják...

- Nyugodj meg - mondja közömbösen. Látva higgadt arckifejezését, még jobban feldühödöm, de még mielőtt ráüvöltenék, folytatja - Nem öltem meg, csak leborotváltam a fejét.

- Mi?

Csak ennyit tudok kinyögni, annyira hirtelen csökken a haragom. Gyanakodva nézek egyik szeméből a másikba, de semmit se tudok kiolvasni belőlük. Az arcán nem látom hazugság nyomait, de ő egy démon, szóval ez nem jelent semmit, ugye?

- Csak a gyerek miatt nem öltem meg. Nem vagyok ekkora fasz - mondja a szemeimbe nézve, én meg továbbra is csak értetlenül nézek a hirtelen elpárolgott dühöm miatt - Gondolkodtam egy ideig, hogy eltöröm a kezét, de például a pelenkacseréhez két kéz kell... szóval inkább leborotváltam a haját és ez bőven elég trauma volt neki. Eléggé kiakadt.

- Oh... - nyögöm ki csodálkozva, miközben megpróbálom elképzelni a lányt kopaszon - Biztos, hogy nem bántottad?

- Esküszöm a... - gondolkodik el egy pillanatra - tökömre. Ha nem mondtam igazat, kapsz egy bicskát, hogy azzal vághasd le a farkam.

- Oké, nem akarom levágni... - nézek óvatosan a bőrnadrágján keresztül is jól kivehető vaskos dorongra, majd eszembe jut, hogy nemrég még a számban volt és érzem, ahogy elpirulok. Oldalra nézve igyekszem másra gondolni, mire megszólal:

- Na most te válaszolj az én kérdésemre! Miért nem etted meg a tésztát?

- Ömm... - nyögöm az időt húzva, miközben akaratlanul is a tányérra téved tekintetem. Nem mondhatom el, hogy nem akarom, hogy szar menjen a sebembe... - Nem vagyok éhes.

De ahogy a kaját nézem és viszonylag közel állok hozzá, még az illatát is megérzem és a gyomrom úgy dönt, ideje nyilvánvalóvá tenni, hogy hazudok. A csendben olyan hangosnak tűnik a korgása, hogy egy pillanatra behunyom a szemem.

- Ha hazudsz nekem, akkor kénytelen leszek máshogy megtudni, amire kíváncsi vagyok! - fenyeget vészjósló hangon, mire csak ijedten nézek a szemébe. Ugye nem akar vallatni?

Ahogy közelebb lép, én hátra lépnék, de egyik kezével megragadja a derekam, másikat pedig az arcomhoz emeli, mire ijedten összeszorítom a szemem. Ütés helyett azonban simogatást érzek, így óvatosan kinyitom először csak egyik, majd másik szemem is. Furcsa, emberibbnek tűnő tekintettel néz, miközben finoman végigsimít az arcomon. Már-már gondoskodónak tűnik a mozdulat és érzelmesnek a tekintete, így a csodálkozástól elnyílnak ajkaim és ki is száradnak egy pillanat alatt.

Miközben finoman cirógatja az arcom, halkan kérlel:

- Mondd el szépen, Jimin...

Olyan kedvesen kéri és a szeme annyira meleg, de... akkor se mondhatom el, annyira égő.

- Nem akarom - válaszolok vékonyka hangon, miközben lassan felforrósodik arcom, ahogy a gyönyörű démont nézem. Olyan nehéz ilyen közelről nemet mondani neki!

- Akkor muszáj lesz belenéznem a fejedbe - néz komolyan szemeimbe, mire magamban felüvöltök. Nem tudhatja meg, hogy... hogy egy kissé vonzónak találom őt - Nem hagyhatom, hogy ne egyél, amikor ilyen kis vékonyka vagy. Meg kell erősödnöd, hogy sose kelljen félned másoktól. Szóval ki vele!

- É-én... khm... - köszörülöm meg a torkom, miközben lesütöm a szemem, majd hagyok egy kis szünetet, de a csendet hamar megunja Jungkook:

- Na jó...

- Várj! - lépek közbe, mielőtt még turkálni kezdene a fejemben és meglátná az álomképet, amin lassított felvételben kimászik a medencéből, majd felém sétál, miközben mindenütt csurog le meztelen testéről a víz, mert kissé beégnék - Elmondom!

- Hallgatom - mondja mosolyogva, kezeit levéve rólam, hogy karba tudja tenni őket.

- Se... sebes a... - nagyot nyelek, majd arcomat eltakarva eldarálom - Sebes a fenekem és így nem merem használni a mosdót.

Ennél finomabban nem tudom kifejezni magam. Nem jön válasz, én pedig a kínos szituáció miatt nem merek ránézni, csak arcomat eltakarva odamegyek az ágyhoz és elfordulva Jungkook-tól lekuporodom a matracra. Legszívesebben elpárolognék, annyira kellemetlen az egész.

Halkan odasétál hozzám és mögém ülve átölel, majd a fülembe súg:

- Meg tudlak gyógyítani.

Elkezdi finoman simizni a karom, amitől melegség árad szét a mellkasomban, szavaitól pedig remény költözik a lelkembe.

- Hogyan? - kérdezem halk, félénk hangon, nagyon igyekezve, nehogy elsírjam magam. Most már örökké ilyen könnyen sírós fajta leszek?? Teljesen tönkretett az a mocsok Yoongi.

- A nyálammal.

Tágra nyílik a szemem és ültömben megfordulva zavarodottan nézek rá, miközben bőszen gondolkodom, vajon jól hallottam-e. Mivel enyhén szólva furának tűnt a válasza, inkább visszakérdezek, de most már egész más hangon:

- Hogy mi?

- A nyálamban van valami, amitől begyógyulnak a sebek - feleli halál komolyan, én meg egyre kínosabbnak érzem, hogy erről beszélünk, miközben ilyen közel van, így inkább kibontakozom az öleléséből és kicsit távolabb ülök le vele szemben - Ha valami sérülést szenvedek el, csak meg kell nyalogatnom és azonnal eltűnik minden nyoma. Egy-két nyalintás és viszlát, fájdalom, viszlát, sebek!

Összehúzott szemmel nézek rá, ő meg halál komolyan néz vissza énrám. Most... hova akar kilyukadni?

- Szóval... akkor mit tehetünk? - kérdezem habozva, mert ugye csak nem akarja, hogy... levegyem a nadrágom előtte és... ömm. Nem, azt biztosan nem akarja.

- Megnyalogatom a sebed - jelenti ki komolyan, mire leesik az állam. Szóval mégis azt akarja - Ez az egyetlen módja a gyors gyógyulásnak.

- D-de... - dadogok tehetetlenségemben, miközben idegesen tördelem a kezeim - É-én... ez olyan...

- Nincs valahol máshol is sérülésed? - kérdezi még mindig olyan arckifejezéssel, amiről inkább lehet leolvasni a küldetéstudatot, mint bármiféle perverziót, így nincs okom azt feltételezni, hogy nem tiszták a szándékai. Ugye?

- De, van - dörgölöm meg a csuklóm, ami még sebes a kötéltől. Ez azért kevésbé intim hely...

Ránézek Jungkook arcára, ő meg finoman a kezemért nyúl. Engedem neki, hogy a szájához emelje a csuklómat, bár meg sincs mosva a karom. Tudom, valószínűleg a csuklóm nem lett piszkos, de azért furcsa érzés, hogy őt nem érdekli a tisztaság annyira, mint engem. Én szeretem lefertőtleníteni a kezem és megmosni könyékig, ha hazajövök valahonnan, ezért is ilyen száraz a bőröm. Még jó, hogy a csuklómat fogta meg, nem a kézfejemet, ami most is ki van száradva a kézfertőtlenítőtől.

Végig fogvatartja a tekintetem azokkal az igéző szemekkel, miközben lassan beleszimatol bőrömbe, mintha érezni akarná az illatomat. Ideges vagyok, hogy nincs szappan illata a kezemnek, de úgy tűnik, őt ez nem zavarja, sőt.

Ahogyan ajkához emeli a csuklóm és eltűnik a karom mögött a szája, valahogy furcsa érzésem lesz. A hangulat egyszerre meghitt és feszült, ahogy várom ajkai érintését. Még levegőt se merek venni, csak őt nézem és szinte alig hiszem el, milyen hatással van rám.

Amikor megérzem ajkait a csuklómon, megborzongok a forróságuktól. Annyira puhák és olyan kellemes az érintésük, hogy nehéz elhinnem, hogy nem álmodom. Nagyot nyelek, ahogy lágy csókot lehel a csuklómra és hirtelen nem is tudom, hogy a szemét nézzem-e vagy a pihe-puha párnácskáit. A semmiből csap le rám a vágy, hogy ne csak a csuklómon érezzem azokat az ajkakat, hanem mindenhol... A gondolatra elönt a forróság és pír szökik arcomba. Amióta feltűnt ez a démon, olyasmik is eszembe jutnak, amik azelőtt nem...

Elmosolyodik és lassan kidugja a nyelvét, aztán finoman végighúzza a bőrömön, majd vissza. A kellemes forróság bódulttá tesz, miközben kezdek homályosan látni és mélyebbeket kell lélegeznem. Képtelen vagyok egyenletesen venni a levegőt, miközben apró csókokkal borítja be bőröm és amikor megérzem a kellemes bizsergést a kezemen, majdnem felsóhajtok, olyan jó.

Egy utolsó csókot nyom csuklómra, miközben perzselő tekintettel néz szemembe, majd elengedi a kezem és megszólal:

- Kész.

Francba!

El bírtam volna még viselni ez jó ideig...

Vigyorogva néz rám, én meg igyekszem nem mutatni, mennyire sajnálom, hogy vége. Megnézem a kezem és hiába tudom, hogy egy természetfeletti lénnyel van dolgom, teljesen ledöbbenek. Ugyanis nyoma sincs a sebnek, ami eddig ott csúfította a bőröm! Hihetetlen, de eltűnt. Ráadásul a vágások sem látszanak már, nem csak a kötél nyomait tüntette el. Ahogy jobban megvizsgálom, feltűnik, hogy a régi, vagdosással keletkezett, már kifehéredett sebeimnek is nyoma veszett, pedig azt hittem, azok örökké ott maradnak.

Döbbenettel vegyes csodálattal nézek rá, ő pedig láthatóan örül a rajongó pillantásomnak. Egész kisfiúsnak tűnik, ahogy büszkén mosolyog vissza rám. Ha lenne közös albumunk, ez az idilli pillanat tuti belekerülne.

- Köszönöm - nézek rá szégyenlősen, majd megvakarom a fejem zavaromban és hajamba túrva nézek fel rá ismét. Érzem, hogy megint kezdek pirulni a tekintetétől és a mosolyától. A szívverésem úgy dübörög, hogy hallani vélem, a kezeim meg maguktól mozognának. Alig bírom őket megállítani, hogy ne bizergálják a ruhám, a hajam és egyéb pótcselekvéseket se produkáljanak, amikkel elárulnák, mennyire izgatott vagyok.

- Ugyan, nincs mit - mondja boldog mosollyal arcán - Megnézzük a másik kezedet is, jó?

- Jó - egyezem bele egy elfojtott mosollyal, miközben olyan izgatott vagyok, hogy szívem szerint ugrálnék és vigyorognék, mint egy idióta. Hirtelen megrázkódik a testem, mintha a boldog izgatottságot akarná kifejezni valahogy és zavartan elvigyorodom. Ezt tuti észrevette, de nem tudom kontrollálni magam... Mintha nem is az én testem lenne ez a forró, izgatott, rázkódó kis héj.

Felé nyújtom a másik kezemet, ő pedig megfogja azt és egy aranyos mosollyal arcán előre dől az ágyon. Kezein könyököl, úgy tartja az enyémet, én pedig kifejezetten cukinak látom most, hogy alacsonyabban van a feje, mint az enyém. A tetkók ellenére kifejezetten édes a megjelenése jelenleg. Biztos fiatalon lett démon...

Olyan törődéssel fogja a kezem, mintha valami értékes, törékeny porcelánból lenne és ez megrészegíti a szívem, ami amúgy is alig bírja az iramot. Egyre nagyobbnak érzem, ahogy dübörög a mellkasomban.

Finom, puha csókot lehel a csuklómra, amitől az az ostoba gondolat jut eszembe, hogy miért nem szélesebb az a kötélnyom, hogy az egész alkaromon érezhessem ezeket a kellemes, friss puszikat. Mintha megőrültem volna.

A kezem automatikusan megindul felé, ahogy ő csukott szemmel, nagy beleéléssel csókolgatja a csuklóm vékony bőrét. Olyan eszméletlenül édes, hogy hiába áll meg a levegőben a kezem a hezitálástól, végül képtelen vagyok nemet mondani a vágyamnak és megsimogatom a buksiját. Kinyílik a szeme, ami vörössége ellenére most nem ijesztő, hanem csak melegség árad belőle, mintha a saját érzelmeimet látnám viszont bennük. Látom, hogy mosolyog, miközben gyógyítja a kezem, majd ismét csukott szemmel koncentrál a csuklómra és én úgy érzem magam, mintha elmerültem volna egy forró vízzel teli kádban. Lassan elkocsonyásodnak végtagjaim, annyira édesek az ajkai és olyan meleg és nedves a nyelve.

Finoman tapogatózik vele, éppen csak megérintve a bőröm, nem kellemetlenül ontva magából a nyálat. Csodálatos érzés a gyógyulás meleg bizsergése is. Egyszerűen elolvadok tőle... és egyre mélyebben érzem magamban a forróságot. Már meg sem próbálom eltitkolni a zavaromat, annyira nyilvánvaló, hiszen úgy nézhetek ki, mintha belázasodtam volna.

Még egy utolsó, leheletfinom kis csókocskát nyom a csuklómra, majd felegyenesedik, én pedig csak a csuklóm gyógyult bőrét nézem olyan kábán, mintha beszippantott volna egy másik világ. Alig látok el a kezemig, annyira elhomályosult minden. Eszembe jut, hogy hol fog ezután érinteni a nyelvével és a szívem dobogásának ütemére lüktetést érzek meg az alhasamban.

Erősen próbálkozom, hogy normalizálódjon a légzésem, majd pár másodperc múlva ránézek csillogó szemekkel. Ő is hasonló arckifejezéssel néz vissza rám, csak az ő szemeiben egy kis elszántságot is látni vélek. Mindketten tudjuk, mi következik most.

A fenekem...

Köszönöm, hogy elolvastad!🖤
Bocsi, hogy itt hagytam abba 😄
A képekkel akartam megköszönni a sok követést, vote-ot, megtekintést, kommentet❤️