~Jimin szemszöge~

A testem magától mozdul, de azt nem tiltotta meg, hogy megszólaljak, ezért, miközben felveszem a cipőmet, rákérdezek arra, ami idegesít:

- Mégis hova akarsz költözni??

Mivel lassan visszatérnek a gondolataim, eszembe jut, mit csináltunk Yoongival, így egy pillanatra lefagyok és üveges szemmel nézem a falat. Elmúlt az előző parancsa hatása, miszerint nem gondolok semmire, amíg vissza nem érek a szobába... és most érzem, ahogy lassan visszatér a belső feszültség.

- Le a pokolba - feleli hanyagul, mire döbbenten nézek rá, ő meg fáradtan elmosolyodik - Csak vicceltem. Egy hotelbe megyünk, amíg nem találunk egy jó kis házat.

- De... - kezdem zavarodottan és idegesen, mire démoni erejét bevetve rám parancsol:

- Maradj csendben és gyere utánam! A tettünkre meg nem gondolsz, amíg azt nem mondom, hogy piros orrú rénszarvas.

Hiába hangzik oltári hülyén, tényleg nem tudok már a ma történtekre gondolni, így mondhatni, működik a módszere. Furcsa érzés, mert tudom, hogy valami nem akar eszembe jutni, amin gondolkodni kéne és ami fontos, de a másodpercek elteltével egyre kevésbé rémlik, mi is lehet az. Csak az érzés maradt meg, hogy valamit elfelejtettem.

De mit is?

Jungkook elindul kifelé, nekem meg a lábaim maguktól mozdulnak és képtelen vagyok megállítani őket. Ez a nem normális arra sem gondol, hogy el kell végeznem az iskolát? Vagy hogy engem keresni fognak, mert nem szoktam megszökni és nincs is hova mennem?

Ahogy kiérünk, kiveszi a legvastagabb pulcsim a táskámból és átnyújtja, én meg felveszem. Kicsivel később eszembe jut, hogy hogyan idegesíthetem vagy csikarhatok ki valami választ a kérdéseimre tőle anélkül, hogy megszólalnék. Így hát elkezdek mondatokban gondolkodni olyan erősen, ahogy csak tudok. A terveivel kapcsolatos kérdéseket fogalmazok meg a fejemben és koncentrálok, hogy biztosan meghallja őket, közben nézem a tarkóját, hogy idegesítsem.

Leérünk az épület elé, ahonnan balra fordul, amerre a vidéki tanárok külön épülete van. Nekik szállás van biztosítva, csak dolgozzon itt valaki. Pedig egy-kettő jobb lenne, ha visszamenne oda, ahonnan jött.

Körülnéz a parkolójukban, majd a legkevésbé gáz kocsihoz megy. Ez az egyik legszemetebb nevelő kocsija. Még engem, a jó gyereket is megütött, mert egyszer nem tudtam a választ a kérdésére. Olyan megalázó, amikor az egész osztály előtt ütnek és szapulnak, hogy ostoba vagy és értéktelen... Könnyen kicsordulnak a könnycseppek, amitől csak még nagyobbá duzzad a szégyen a lélekben.

Jungkook körülnéz, majd elkezdi tolni a kocsit az úton, én meg nem értem, hogy mi a fenét akar ez, de közben a parancsa miatt követnem kell. Kis idő után abbahagyja és a jármű mellé áll, majd megfogja a kilincset és odanéz a zárra. Hallom, ahogy feljön a kis pöcök, mintha belülről nyitotta volna ki valaki. De hát gondolom, nem ül bent ilyenkor az a köcsög nevelő, hogy szolgálatkészen kinyissa a kocsija ajtaját nekünk... szóval Jungkook csinálta az erejével.

- Szállj be a másik oldalon! - parancsolja rám nézve vörösen fénylő szemeivel, mire a túloldalhoz megyek és amikor kinyitja belülről, bepattanok mellé - Ne nyúlj semmihez a kocsiban!

Koncentrál egy kicsit, mire beindul az autó, ami elég nagy zajt csap a csendes éjszakában. Szóval ezért tolta arrébb. Kicsit cink lett volna a tanár ablaka alatt beindítani a kocsiját az éjszaka közepén...

Elindulunk a város felé és út közben csak arra koncentrálok, hogy kérdéseket fogalmazzak meg a fejemben, hátha meghallja őket. Pár perc után meg is unja és mérgesen rám néz egy pillanatra:

- Ne gondolkodj már mondatokban!

Válasz helyett még egy parancs. Hát, ezt nem így terveztem... De legalább nem fosztott meg teljesen a gondolataimtól. Csak épp elfelejtettem miatta valamit, azt hiszem.

Nemsoká egy, a város szélén lévő sötét utcába érünk, ahol leállítja az autót és rámutat a mellettem lévő ajtóra, amitől az kinyílik. Talán nem akarja, hogy rajta legyen az ujjlenyomatom a lopott kocsin? Kétlem, hogy akkora gavallér lett volna hirtelen, hogy azt akarja, hogy ne kelljen bajlódnom az ajtóval...

Betolja a kocsit az út melletti bokros-fás részre, hogy takarásban legyen, majd bezárja az ajtaját. Elgondolkodom egy pillanatra, hogy talán meg kéne szöknöm, ha nem akarok mindenféle papír nélkül létezni, hogy az egyedüli munkám Jungkook leszopása legyen. Körülnézek, de senkit nem látok, aki segíthetne nekem, csak egy benzinkút fényeit vélem felfedezni nem túl messze tőlünk, de ott sincs semmi mozgás. Azt se tudom, hány óra van, mert a telefonom sincs nálam. Ráadásul nem ment messzire... Ha most nekiállnék futni, egy pillanat alatt utolérne.

Amikor visszaér mellém, próbálok nem gondolni a szökésre, nehogy lebukjak. Amúgy se mernék elmenni, mert ha megtalál, ki tudja, mit csinál velem... ráadásul nem kifejezetten ellenszenves számomra. Mármint teljesen egyedül azért elég rossz lenne a nagyvilágban.

De azért elég szemét húzás tőle, hogy nem engedi elvégezni a sulit és még csak a kérdéseimre se válaszol, pedig a jövőm a tét.

Elindulunk a benzinkút felé és amikor már csak ötven méterre vagyunk tőle, megszólal:

- Te maradj itt, ne mozdulj és még véletlenül se szólalj meg!

Futva közelíti meg a benzinkutat. Ahogy távolodik el tőlem, érzem, hogy gyengül az ereje, ezért kíváncsiságból megpróbálom megmozdítani a lábam és egy picit sikerül is megemelnem, de ekkor megáll és visszanéz felém. Hirtelen a pecsét a nyakamon elkezd melegedni és ijedtemben még lélegzetet is elfelejtek venni. Ez épp elegendő figyelmeztetés volt, hogy bármikor kicsinálhat, ha nem engedelmeskedem.

Visszafordul és tovább kocog a benzinkút felé. Nem megy elég messzire ahhoz, hogy eltűnhessek előle... és még mindig hiányzik belőlem a bátorság. Hiába tudom, hogy most meg kéne próbálnom lerázni magamról az erejét, egyszerűen nem merem megtenni. Túl közel van és túl égető volt az érzés a nyakamon, hogy meg merjem tenni.

Pedig ha elmenekülnék, még normális életem lehetne. Nem tudom, hol laknék, de... a fenébe is, be kell fejeznem az iskolát! Mi a francot fogok csinálni? Azt se tudom, mit tervez velem. Bár sejtem, hogy semmi jót...

Úgy látom, besiet a benzinkútra. Azért kíváncsi lennék, hogyan fizet a cuccokért... gondolom, csak elrakja. De én meg se szólalhatok.

Pár perc után kijön. Elég messze van, de az a rész pont ki van világítva, ahol megáll, így látom, hogy egy ATM-ből vesz fel pénzt. Talán van egy földi bankszámlája? Vagy azért kellett ilyen messze leparkolnom, mert nem akarja, hogy rajta legyek a kamerán, miközben ő megcsapolja az automatát?

Visszakocog hozzám, majd int, hogy menjünk tovább.

- Ugye rosszul láttam, hogy megpróbáltál megmozdulni, amikor egyértelműen megparancsoltam, hogy ne tedd? - kérdezi fenyegető hangon menet közben, én meg csak ijedten lehajtom a fejem, mert megszólalni nem tudok a parancsa miatt, amit még nem oldott fel. Nem is vár választ, csak rám akar ijeszteni, ami sikerült is neki.

Nemsoká odaérünk egy elég szép hotel elé, ahol megáll és leteszi a táskám. Felnézek az épületre és összehúzom a szemöldököm. Mit akar ezen az elit helyen? Ebben a ruhában lehet, hogy kidobnak engem, mint macskát szarni...

- Na, most megszállom a tested, amíg fel nem megyünk. Engedelmeskedj szépen - mondja szigorúan, majd, mielőtt még tiltakozhatnék, átveszi a testem felett az irányítást. Miért nem kell a beleegyezésem egy ilyen manőverhez?? Azért ez mégiscsak az én testem...

Előveszi a baseball sapkám és a fejemre húzza úgy, hogy alig látok ki alóla. Felveszi a táskám és elindulunk befelé. Olyan fáradt vagyok, hogy meg se próbálom megakadályozni, hogy irányítsa a testem. Végül is csak egy szobát akar kivenni, amiben végre aludhatok, nem?

Ekkor, még mielőtt a recepciós pulthoz érnék, beugrik valami. Méghozzá az, hogy ugye külön szobában fogunk aludni?? Ugye nem akar...

Megpróbálom megkérdezni tőle, hogy két szobát vesz-e ki, de még mindig nem tudok teljes mondatban gondolkodni és kérdéseket intézni felé a parancsa miatt, így kissé beijedek.

Odaérünk a pulthoz, ahol látszólag nincs senki, ezért rátenyerelünk a csengőre, mire szép lassan felegyenesedik egy fiatal lány előttünk. Oh, szóval ott ült, csak alacsonyra volt állítva a szék, azért nem láttuk.

Gondolom, nagyon örül, hogy ilyenkor esünk be és csengetünk neki, mikor itt ül, de azért mosolyra húzza vörösre festett ajkait. Első látásra elég fiatalnak és törékenynek tűnik, ezért fura, hogy egy ilyen nagy szállodában egyedül dolgozik ilyenkor... még egy londi vagy biztonsági őr se áll az ajtónál.

Pár másodpercig mosolyogva áll, majd szimpatikus hangon megszólal:

- Jó estét, miben segíthetek?

Tisztelettel beszél velem, pedig láthatja, hogy pár évvel fiatalabb lehetek nála és nem vagyok gazdag. Meghajolni nem hajolt meg, de kékes szeme miatt külföldinek tűnik, talán azért nem szokta még meg az itteni szabályokat.
Ahogy lejjebb nézek véletlen, feltűnik, hogy bőr nyakörvszerű nyaklánc van rajta és a fehér blúza alól kilátszik a fekete csipkés melltartó. Kecses, hófehér vállának nagy részét nem fedi az anyag, a mellkasánál pedig csak lazán fogja össze a blúzt egy apró fém kapocs. Fura ruha egy recepciósnak...

Jungkook szólal meg a hangomon, kissé mogorván:

- A kétszázötvenhármas szobát kérem egy éjszakára.

A lány szemöldöke felszalad, majd pislog kettőt és tétován a géphez lép, amiben megnéz valamit. Pár másodperc múlva még mindig zavarodottan felnéz rám és megszólal:

- Egy főre lesz a kétszázötvenhármas szoba, vagy később vendégül lát valakit?

Jungkook türelmetlenül válaszol és úgy érzem, mintha kissé ideges lenne:

- Egy fő lesz.

A lány visszanéz a képernyőre, de vastagon kikent, kifejező szemein látszik, hogy még mindig furcsállja a dolgot. Vajon mi baja van? Az egy négyágyas szoba lenne?

Egyik lábával feltérdel a gurulós székre, így feltűnik, hogy kockás miniszoknyában van és apró lábait nem fedi cipő, csak egy fekete combfix. A pultba benézve pedig a kis csendélet is furán hat: teás kancsó, bögre, egy tányér, rajta Nutellával megkent kaláccsal és egy bazi nagy, öreg pokróc a széken, aminek egyik fele a földre lóg. Laptop a gép mellett, vörös körömlakk az asztalon. Hát, jobb munkája van, mint az enyém, ha ennyire elvolt, mielőtt bejöttünk...

Ahogy előre dől a monitor felé, elmozdul a laza blúz és kilátszik a... nos, minden egész a hasáig. Azt hittem, csak az intézetben teszik közszemlére ennyire a csajok a fehérneműt meg egyebeket. Igaz, nem mostanában láttam az épületen kívül lányt.
Azért furcsállom, hogy nem valami zárt nyakú inget meg blézert kell hordania ilyen szállodában. Látszik, hogy még nem fordultam meg egy hotelben sem és fingom nincs a szokásokról.

Kattintgat egy kicsit, én meg közben megpróbálom megkérni Jungkook-ot, hogy kérjen még egy szobát, de sehogy se tudok kierőszakolni magamból egy egész mondatot egyben, amit hozzá intézhetnék. Valószínűleg tudja, mire gondolok, csak éppen leszarja. Csak tudnám, miért tűnik hirtelen rosszkedvűnek... talán csak most jön ki rajta igazán a fáradtság.

Egy perc után felegyenesedik a lány és közelebb lépve ismét szélesen elmosolyodik azokkal az élénkpiros ajkakkal, miközben egy papírt és egy tollat tesz elém:

- Ki tudná tölteni a bejelentő lapot?

- Persze - morogja Jungkook és teleírja a papírt csupa kamu adattal. Úgy ír, mint egy sorozatgyilkos: nagy, kusza betűkkel, furcsa dőlésszögben, a sorok végére fittyet hányva. Elég lendületesen firkálgat, mintha könnyen menne neki kitalálni ennyi hülyeséget. Eszerint Choi JunHoe a nevem, pár hónapja nagykorú vagyok és néhány órányira lakom innen.

Miközben töltjük a lapot, a lány számol a számológéppel, majd lefirkantja az eredményt és megszólal:

- Kér reggelit?

- Nem - válaszol Jungkook indokolatlanul agresszívan, mielőtt még megpróbálhatnék megszólalni. Nem nagyon izgatja a véleményem. Persze, neki nem kell ennie, gondolom.

A lány kissé megrezzen Jungkook goromba hanglejtésétől és körbenéz, mintha keresne valakit, de aztán újra mosolyt erőltet az arcára és elveszi a bejelentő lapot, amire rá se néz. Talán megérzik az emberek, hogy valami nincs rendben, amikor megszállja a testem egy démon? Lehet, hogy a kisugárzásából rám ragad valamennyi és ijesztőbbnek tűnök. Vagy csak simán nem szereti a bunkó hangnemet.
Végül kinyögi az árat, amire legbelül erőteljesen rácsodálkozom, hogy finoman fejezzem ki magam. Ha nekem kéne fizetnem, rákérdeznék, hogy ugye csak félreértette, amit mondtam és egy hétre kerül ennyibe az a szoba?

Jungkook szó nélkül előveszi a táskámból a pénzt és lerakja a pultra a kért összeget. A lány megszámolja azt, majd megkérdezi, hogy jó-e a számla kicsekkoláskor, amire válaszként a démon csak rosszkedvűen elmorogja, hogy nem kell számla. Ezután a csaj odaadja a kulcsot és még elkezd ledarálni pár infót, de Jungkook otthagyja és elindul a lift felé. Könnyen csinál belőlem tirpák parasztot.

Az ötödiken szállunk ki, ahol sietősen a folyosó végén lévő ajtóhoz megy. Kinyitja és bemegyünk a szobába, majd becsapja és be is zárja mögöttem. Elég sötét van a szobában, csak egy kevés fény jön be a tetőablakon. Leveszi a sapkát rólam, aztán ledobja a táskát a vállamról és kilép a testemből. Amíg összeszedem magam, kiveszi a kulcsot a kezemből és elteszi a farzsebébe. Oldalra nyúlok, hogy felkapcsoljam a lámpát, de megragadja a karomat és a falhoz szorítja, engem meg az ajtónak nyom.

- Au! - nyögöm fájdalmasan és meglepetten, mivel tudtommal most nem tettem semmit. Reflexből megkérdezném, mi a fene baja van, de a hülye parancsa miatt még mindig nem tudok beszélni.

Megragadja az állam és dühösen szólal meg alig pár centire az arcomtól:

- Mit nézegetted annak a picsának a melltartóját meg a miniszoknyás lábát, hmm? Mit érdekel téged, hogy miben van?? Meg hogy milyenek a kurva szemei??

- ...

Képtelen vagyok megszólalni egyrészt a félelemtől, másrészt mert ő maga parancsolta nekem, hogy ne beszéljek és most nincs a testemben, hogy helyettem szólaljon meg. Ráadásul szorosan tartja az állam.

Mikor kapcsol, levezeti a kezét a nyakamra és körbefogja azt pont olyan szorosan, hogy még jobban féljek, de még tudjak beszélni, majd rám parancsol:

- Válaszolj!

Olyan rémisztő a hangja, hogy remegek félelmemben. Bele se merek gondolni, mit tehet velem egy féltékenységi roham alatt. Nem is értem, hogy érzékelte minden egyes gondolatom, vagy egyáltalán miért hiszi, hogy úgy néztem arra a lányra... Ráadásul nem sok jelét mutatta a dühének eddig. Olyan váratlanul ért, mintha egyik reggel Morgan Freeman szólalt volna meg a fejemben, hogy narrálja az eseményeket.

- É-én... én nem... nem úgy... nem azt... - nyökögöm vékony, ideges hangon és érzem, hogy megtelik a szemem könnyel. Miért nem éreztem, hogy mérges? Persze az feltűnt, hogy rosszkedvű, de nem igazság, hogy ő tudja, hogy pontosan mire gondolok, mikor megszállja a testem, én meg azt se veszem észre, ha ennyire forr a düh benne.

- Jimin! - mondja a nevem vészjóslóan, olyan fenyegetéssel hangjában, hogy a gyomrom liftezni kezd - Ha nem adsz hihető magyarázatot nagyon gyorsan, akkor megtanítalak repülni!

- Én nem azért néztem! - találom meg a hangom, amikor tudatosul bennem, hogy az ötödiken vagyunk és sürgősen meg kell magyaráznom a dolgokat, ha nem akarok ilyen fiatalon szörnyethalni - Esküszöm, hogy nem tetszik! Nem is érdekelnek a...

Ekkor elhallgatok, mielőtt még kimondanám, amire gondoltam. Még magamnak se vallottam be... mármint én még sose mondtam ki, hogy talán a fiúkhoz vonzódom inkább.

De ahogy a dolgok alakultak, könnyen meglehet, hogy ez lesz a nagy nap, amikor ki kell mondanom.

- Mit akarsz mondani, Jimin? - kérdezi már kicsit nyugodtabban, hangjában kíváncsisággal - Mondd ki szépen! Olyan kár lenne, ha ilyen tragikus véget érne a mi kis barátságunk.

Teljesen összezavar ezzel a szöveggel. Most akkor csak a barátom akar lenni? De közben féltékeny és azt akarja, hogy elégítsem ki... Nem értem!

Mit mondjak neki?

Ismét megszólal, de most felvillan a szeme a sötétben, hogy parancsolni tudjon nekem:

- Mondd el az igazat! Meleg vagy, biszex, vagy hetero?

Tágra nyílnak szemeim, ahogy érzem az elsöprő erőt, ami kényszerít, hogy kimondjam, amit nagyon nem akarok. Megremeg az ajkam, ahogy megpróbálom megállítani a szót, ami kibukni készül, de képtelen vagyok rá:

- Meleg.

Tátva marad a szám a döbbenettől és lever a víz. Az iménti, félelemtől kialakult könnycseppek most utat törnek maguknak és olyan gyorsan csorognak le az arcomon, mintha csak versenyeznének egymással. Valahogy most vált csak igazán valósággá ez az egész. Az a részem, amit évek óta próbálok eltemetni magamban. A részem, ami miatt megerőszakoltak. A részem, amit annyira gyűlölök.

Nem bírom elfogadni magam ilyennek. Annyira reménykedtem, hogy el fog múlni! Próbáltam lányokba beleszeretni és nem figyelni a fiúkra, de... most már nem hazudhatok magamnak többet. Nem fogok megváltozni. Már rég csalódtam ekkorát saját magamban. Egész eddig küzdöttem magammal, de most a földre kerültem és rohadt szar érzés beletörődni a megmásíthatatlanba.

- Mondd el őszintén, hogy tetszem-e neked! - parancsol rám ismét, mire lesütöm a szemem és erősen beleharapok az ajkamba. Küzdök, hogy legalább ezt ne kelljen kimondanom. Miért teszi ezt velem? Egyre rosszabbul vagyok...

Összesen három másodpercig bírom húzni, majd kirobbannak belőlem az átkozott szavak:

- Igen, tetszel.

Behunyom a szemem szégyenemben, amiért ezt is kimondatta velem. Lezárt szemhéjam alól továbbra is csorognak lefelé a könnycseppek. Nem bírom. Ez... túl sok nekem.

Megpróbálok kiszabadulni, mire a szabad kezemet is leszorítja olyan erősen, hogy majdnem feljajdulok. Szipogni kezdek, ő pedig közvetlen közel hajol a fülemhez, onnan suttog bele:

- Te is tetszel nekem, Jimin... Nem is tudod mennyire.

Abbahagyom a szipogást és döbbenetemben kinyitom a szemem. Már mondott valami hasonlót, mégse tudom elhinni, hogy valakinek tetszem, annyira régóta megvetem magam.
Csak a körvonalait látom az ablakból beszűrődő minimális fénynek hála, az arcát nem. A szívem úgy dobog, hogy egy süket is meghallaná. Még a nyakamban is érzem, ahogy ütemesen lüktet az ütőerem.

Nyelek egyet, ő meg lassan elengedi a kezem és felnyomja a villanyt. Hirtelen elárasztja a szobát a vörös fény, ami furcsa hangulatot teremt. Felszalad a szemöldököm a csodálkozástól, mert erre nem számítottam. Hogy lehet, hogy nem normális lámpa van egy hotelszobában, hanem vörös fényű?

Ezután fordít a helyzetünkön, hogy mögém kerülhessen és hátulról olyan szorosan átkarol, hogy meg se bírok mozdulni. Nekem préselődik tűz forró teste, miközben szemeim elé tárul a szoba és leesik az állam a látványtól.

Ugyanis a szoba közepén egy nagy, kör alakú ágy van, mellette pedig egy rúd... Pont olyan rúd, amin forognak a lányok az olyan bárokban.

- Ha már úgyis ennyire tetszem neked, igazán táncolhatnál nekem egy kicsit - súgja érzéki hangon, ajkaival finoman érintve fülemet, én meg ismét nyelek egyet. Teljesen le vagyok döbbenve. Mégis miféle hotelbe hozott ez??

Kezd világossá válni, miért volt annyira ledéren öltözve a csaj odalent. Ez valami... nem is tudom, kurvázós hotel. És most én vagyok Jungkook kurvája.

Köszönöm, hogy elolvastad!🖤