Az előző rész csak három napja jött, így legalább azért nem kell bocsánatot kérnem...

~Jimin szemszöge~

Nifirna egy falon lógó tükörben nézegeti magát és feljebb tolja a melleit, mintha... bevetésre készülne. Ahogy ez eszembe jut, teljesen ledermedek, pedig az eszem azt súgja, futom kéne. Valószínűleg dühös rám és veszélyben vagyok, mégis csak arra tudok gondolni, hogy Jungkook szobája előtt áll és illegeti magát. Hozzá készülne?

Amikor észrevesz minket, felvonja a szemöldökét, majd elmosolyodik és a következő pillanatban közvetlen előttünk terem. Hátralépek és majdnem elesek, így meg kell kapaszkodnom Vorgunban, aki értetlenül néz rám, hiszen láthatóan félek a nőtől.

- Nocsak-nocsak! - mosolyog ez a repedtsarkú - Rosszul léptél, Jimin Úrfi? Szívesen segítenék, hogy el ne ess, de sajnos most Jungkook Úrnak kell segítenem, aki szintén félre fog lépni...

Annyi rosszindulat csöpög a mondandójából, hogy szinte tőrként váj bele szavaival a szívembe, amivel ha nem is rendelkezem démonként, a helye most őrülten sajog. Jungkook le fog feküdni vele...?? Megint?

- Miket beszélsz? - szólal meg helyettem Vorgun, mivel ha én csak egyetlen szót is megpróbálnék kiejteni a számon, biztosan elbőgném magam - Miben akarsz segíteni Jungkook Úrnak?

- Hát kielégíteni az igényeit - néz egy pillanatig ártatlanul a ribanca, majd ismét szélesen elvigyorodik, mint aki bármikor felröhöghet és kárörvendőn rám pillant - Úgy, mint régen...

- Ki hívott ide? - kérdezi barátom egész más hangnemben, mint ahogyan velem beszél, de ennek a nőnek ez sem szegi kedvét.

- Hát ő maga! - emeli fel fejét büszkén, szeme sarkából vidáman rám pillantva.

- Hazudsz, te kígyó... - vádolja meg Vorgun, mire mielőtt Nifirna válaszolhatna, megérzek egy hullámot felénk haladni a levegőben. Olyan, mintha hirtelen jött szél lenne, csak valahogy... természetellenesebb érzés. Ahogy elér hozzánk, meghallom Jungkook hangját, mintha maga küldte volna ide.

"Nifirna... Nifirna..."

Az ajkaim elnyílnak és egy világ dől össze bennem. Ez Jungkook hangja, ahogy végighalad a folyosón... és továbbmegy ki tudja, meddig. Nifirnát keresi és hívatja.

Engem nem keresett... engem nem keres egyáltalán.

- Nos, amint halljátok, nem hazudok - mondja büszkén, én pedig üveges szemekkel bámulok a semmibe és szinte érzem, ahogy kicsúszik a lábam alól a talaj - De most, ha megbocsájtotok... megyek hatalmasat élvezni.

Az utolsó szavakat szándékosan még kárörvendőbb hangsúllyal mondja, amitől zihálni kezdek és elkezd forogni velem a világ. Már az ájulás szélén állok, Nifirna mégis tesz egy utolsó megjegyzést:

- Elmeséljem majd, hogy miket csináltunk odabent, Jimin Úrfi? Csak hogy tanulhass tőlem, hátha akkor néhanapján hajlandó lesz téged is fogadni a ház ura.

Erre egész testemben remegni kezdek és Vorgunnak segítenie kell megtartani, mert különben összeesnék. Nifirna gonoszul felkacag, majd átdobja válla felett a haját és Jungkook szobája felé indul seggét riszálva, csábító üzemmódban. Bennem pedig tudatosul, hogy itt a vége... Jungkookkal mindennek vége.

Soha életemben nem voltam még ennyire összetört és elhagyatott. A gát átszakad és elkezdenek folyni a keserű könnycseppek, de még látom, ahogy Nifirna belibben Junkook szobájába. Az ajtókeretnek dől, csípőjét oldalra tolva, mire Jungkook beinvitálja és az ajtó becsukódik mögötte.

Hiába nem akarom elhinni, ez Jungkook hangja volt. Felhívta a nőt, hogy megdugja... ott, ahol nemrég engem is...

Nem kellek neki többet. Sose szeretett igazán... Teljesen hiábavaló volt minden. Átváltoztam démonná, hogy vele lehessek... a semmiért változtam át. Nincs értelme az életemnek.

Lenézek a karomra és úgy emelem fel, mintha egy idegen kezei lennének. Tele vagyok firkálva ezekkel az átkozott jelekkel... annyi kínt átéltem a semmiért! Örökké elátkozott leszek és itt kell majd végignéznem, ahogy sorra dugja a férfiakat és nőket, az orrom előtt! Bárcsak meghaltam volna... bárcsak nem ismertem volna meg őt...

A zokogás erősen ráz és keserű, vinnyogásszerű hangot hallatok, miközben előregörnyedek, Vorgun pedig ijedten szólongat:

- Jimin! Jimin!!

A hangja rémült, de nem tudok vele foglalkozni. Képtelen vagyok úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Nem tudom irányítani magam; a zokogás olyan erővel ráz, mintha szét akarna szakítani. Úgy is érzem, mintha szétszakadna a mellkasom... kimondhatatlanul fájdalmas.

Vorgun elteleportál velem, így a következő pillanatban már a toronyszobában vagyunk. Az ágyon találom magam, így össze tudok görnyedni, hogy a párnák közé temetve arcomat tovább sírhassak. A fájdalom kimondhatatlan és életem legmegállíthatatlanabb zokogása tör rám. Az egész testem gyenge, mintha súlyok húznák le végtagjaim, a mellkasomban pedig olyan kínkeserves fájdalom munkálkodik, amilyet még nem éreztem. Annyi szörnyűséget éltem már át, de ez... ez meghaladja az erőmet. Hogy fogom ezt túlélni...? Na nem, mintha túl akarnám... Jungkook nélkül semmi értelme az életemnek. Hiszen csak miatta jöttem le ide. Mihez kezdjek most nélküle? Nem tudok így élni... nem akarom ezt... nem fog menni.

- Jimin, kérlek... - hallom meg Vorgun hangját keserves zokogásom közepette - Ne sírj... kérlek! Nyugodj meg! Jimin...

Hátamat óvatosan simogatva próbál megnyugtatni, de semmi haszna. Nekem befellegzett. Jungkook nem szeret... mindent elrontottam. Tönkretettem a saját életem. Miért nem tudtam befogni a pofámat?? Ha nem faggatom a kalandjairól és nem sértegetem a saját otthonában, talán mindez nem történik meg.

- Minden az én hibám... - mondom ki hangosan is gondolatomat, mire közelebb hajol, így könnyes szemmel ránézek és meglátom végtelenül aggódó, kissé értetlen arcát:

- Ne beszélj butaságokat! Miért lenne a tiéd?

- Mert... - kezdem, de egy pillanatra abba kell hagynom, mert éppen megszakad az elvileg nemlétező szívem - Mert elüldöztem magam mellől... és mert ilyen egy szar vagyok, hogy nem vagyok elég neki!

- Ne mondd ezt, nem vagy az! - ölel át kissé esetlenül, ami először furcsa érzés, de aztán belekapaszkodom és ahogy erősít a szorításon, úgy enyhül a zokogásom és csökken az űr a mellkasomban - Hihetetlenül értékes vagy, Jimin. Őszintén örülök, hogy a barátodnak mondhatom magam. Csodálatos vagy.

- Ne hazudj... nincs bennem semmi csodálatos - nyögöm keservesen, miközben olyan erősen szorítom, ahogy csak tudom. A mellkasomban a fájó nyomás egyre csökken és hiába vagyok mélységesen szomorú; az ölelésétől már kevésbé szörnyű az érzés.

- Dehogy nincs! - mondja mély meggyőződéssel hangjában, miközben ő is szorosan átölel és simogatja a hátam, amitől egyre inkább megnyugszom - Olyan jó ember... vagyis démon vagy. Bárcsak ismerhettelek volna emberként is! Ha most ilyen tisztaszívű vagy, odafent kész angyal lehettél... ezért nem illesz hozzá. Ő túl régóta él kegyetlen démonként. Nem tudja, mi az igaz szeretet és a hűség, amire neked szükséged van. Te sokkal jobb vagy nála és nem hagyom, hogy leszóld magad!

- Vorgun... - motyogom halkan a nevét és megint annyira elfáradtam, hogy legszívesebben elaludnék, de mivel démonná váltam teljesen hiábavalóan, már nem tudok aludni - Annyira... szeretnék megint ember lenni... és itthagyni ezt a poklot. Nem akarok itt maradni és nézni, ahogy kurvázik. Annyira fáj...

- Tudom. Vagyis sejtem - mondja lágy, törődő hangsúllyal - Emberré már nem válhatsz, de talán feljuthatsz, ha meghallod, ahogy megpróbál megidézni valaki odafent egy démont.

- Igazad van... - mondom halkan, ahogy meglátom azt a csepp kis reményt az alagút végén - Oda tartozom... legalábbis ide már biztosan nem.

- De én nem akarlak elveszíteni - mondja szomorúan - Mármint... mint barátot.

- Én se akarlak elveszíteni - mondom őszintén, hiszen ő az egyetlen barátom - Mindkettőnknek fel kéne mennünk. Lehetséges?

- Csak ha többen is idéznek és pont jókor vagyunk jó helyen - mondja lazítva a szorításon, így kétségbeesetten belekapaszkodom, mert ahogy eltávolodik a mellkasomtól, ismét elfog a kongó üresség érzése - Várj egy kicsit, hozok valamit, amitől jobban érzed majd magad!

- Ne hagyj itt... - kérem összeszorított szemmel, de óvatosan kibontakozik az ölelésemből:

- Csak egy perc és visszaérek. Megígéred, hogy itt maradsz?

Érzem, hogy néz, ezért kinyitom a szemem és keserűen ránézek:

- Mégis hova mehetnék...?

Erre sóhajt egyet és látom rajta, hogy ő is szomorú. Persze, most elég szánalmas látványt nyújthatok. Én is szomorú lennék, ha egy ilyen csődtömeget kéne pátyolgatnom, amilyen én vagyok.

Eltűnik a szobából, én pedig azonnal hiányolni kezdem, ugyanis amint egyedül maradok, Jungkook jut eszembe és a ribanc, akivel éppen kefél. Hogy lehet ilyen hűtlen?? Ennyire mocskos... és kegyetlen. Nem tudja, hogy szeretem? Hogy mindent megtennék érte?

Persze, elcsesztem, mert olyanokat vágtam a fejéhez... de ha szeretett volna, nem kefélne most valaki mással.

De hát nem várhatom el, hogy szeressen egy ilyet, mint én.

Mire Vorgun visszaér, megint sírok a sok negatív gondolattól. Annyira hiányzott egy baráti ölelés, hogy egy párnát kezdtem el szorongatni, de az nem tudta úgy csökkenteni a belső feszültségem, mint Vorgun melegsége. Ő annyira törődő... még csak most ismertem meg, mégis ilyen jó hozzám.

- Sajnálom, hogy eltartott egy kis ideig - szabadkozik kezében egy üveggel és két pohárral - Csak nehezen találtam meg.

- Mi ez? - kérdezem összevont szemöldökkel. Bármi is az, egy ölelés többet segítene...

- Ez olyasmi, mint fent az alkohol - mondja mellém huppanva, majd tölt az egyik pohárba és nekem adja - Nekem mindig jól esik, ha valami bajom van.

- Azt hiszem, ez most rám fér - mondom a poharat nézve, aztán majdnem megint elbőgöm magam, mert eszembe jut, mikor Jungkookal ittunk.

Magának is tölt, majd összekoccintja poharát az enyémmel:

- Cheers!

- Egs - mondom a parasztosabb módinál maradva, majd beleszagolok az italba.

Kurva büdös, de Vorgun belekortyol és még él, úgyhogy elvileg semmi baja, így beleiszom én is. Azonnal megérzem, ahogy szinte felgyújtja a számat belülről, majd végigmarja, égeti a torkom. Nincs íze, mint általában az alkoholos italoknak, csak a forróságot érzem, amit generál a gyomromban, de azt nagyon. Mikor leér, szinte azonnal jelentkezik egy kellemes, bódult állapot, egyfajta bizsergés a fejben és a testem kezd ellazulni.

- Na, jobb már? - kérdezi Vorgun, miután kiitta poharát. Én még az első korty hatásán csodálkozom, mikor újratölti poharát - Ne tökölj vele, ezt egybe kell leküldeni.

- Oh, oké - egyezek bele, majd kiiszom a szerencsére nem túl nagy poharat - De ne tölts sokat. Nem akarok másnapos lenni.

- Nem leszel az - mondja teletöltve poharam, amit felvont szemöldökkel figyelek - Ettől nem leszel rosszul és hamarabb elmúlik a hatása, mint az alkoholé. Na, fenékig!

Kiissza poharát, amit elképedve bámulok, de aztán én is elkezdem kortyolgatni a második italom. Ezt már erőteljesebben megérzem a fejemben, de a forróságot leszámítva kellemes érzésem van tőle. Innentől már lassabban kortyolgatom az italt, de azért fogy és látszik, hogy Vorgun nehezebben érzi meg, mint én. Valószínűleg sűrűn van valami baja, ami miatt iszogat.

Hosszú ideig csak panaszkodom és szomorúan mesélek neki Jungkookról, ő pedig figyelmesen hallgat és néha hümmög egyet. Be nem áll a szám; beszélek, mintha muszáj lenne. Annyi mindent elmondok, ráadásul egyre zavarosabban, hogy komplett tengerré duzzad az információhalmaz, amit rázúdítok szegény fiúra. Nem sok esélyt hagyok neki a megszólalásra, annyit pofázok... mégse tudom abbahagyni. Elmesélem neki az egész értelmetlen kapcsolatunkat onnantól fogva, hogy megidéztem őt Yoongi miatt. Először magamat hibáztatom, aztán, ahogy egyre nehezebben forog a nyelvem, szóhoz jut ő is és a végére már ketten szidjuk a palota idióta tulajdonosát.

A sokadik pohár végére viszont már kevésbé zavar Jungkook; a meleg annál inkább. Kigombolom a legfelső gombot az ingemen, de így is olyan érzésem van, mintha lávában fürdőznék. A fejem kellemesen ködös, a testem mintha lebegne, de ez a forróság szinte már fáj...

- Nagyon meleg van - nyöszörgöm lehunyt pillákkal, nehezen forgó nyelvvel - Nem lehetne ablakot nyitni?

- Nem lesz tőle hidegebb - mondja hasonlóan ittas hangon - Ez a kibaszott pokol. Odakint is ugyanilyen forró és fülledt a levegő.

- Nincs egy rohadt ventilátor? - kérdezem az ingem nyakát húzogatva ujjammal, a poharat hanyagul tartva kezemben - Mindjárt megőrülök...

- Nincsen. Én ilyenkor le szoktam vetkőzni - jelenti ki, majd susogó hangot hallok, így oldalra nézek és rögtön felszalad a szemöldököm a homlokom közepére, ahogy meglátom, hogy leveszi a ruhákat magáról. Kikerekednek szemeim és lassú agyamnak nem esik le, hogy most el kéne fordulni, vagy valami, így csak szemérmetlenül bámulom. Nem kihívóan, inkább csak bambán nézem, mintha a tévében látnék valami különöset.

A kezem automatikusan a számhoz emeli a poharat, mert az agyam kezd kikapcsolni és a testem valahogy ezt a gyakran ismétlődő mozdulatot jegyezte meg; mintha muszáj lenne inni, amíg van valami a poharamban. Vorgun pedig mindig újratölti mindkettőnknek, mintha azt akarná, hogy spontán meggyulladjak.

Végül győz a forróság, így kigombolom az ingem, de magamon tartom Vorgunnal ellentétben, aki teljesen meztelenre vetkőzött mellettem, így néha akaratlanul is odapillantok testére. A tetoválásait nézem, aztán... aztán már őt is. Nehezen tudok csak arra koncentrálni, hogy ne bámuljam, mert a fejem valahogy nem akar megmozdulni. Hiába adom ki a parancsot a szememnek, csak hosszú-hosszú másodpercek után hajlandó elhagyni a mellettem fekvő testét.

Mikor az üveg aljánál tartunk, már kábán kuncogva, alig érthetően szólalok meg:

- Még egy pohár és felgyullad a fejem... velem gyújthatod meg a csillagszórót a karifán...

- Itt nem ünnepeljük a karácsonyt, Jimin - vihog hülyén, mire nekem is röhögnöm kell és kábé egy évvel később tudom csak folytatni a beszélgetést:

- Mér nem??

- Hmm... nem is tudom - ütögeti az állát az ujjával, mintha gondolkodna, amit valamiért nagyon viccesnek találok - Talán mert Jézus születését nem illik megünnepelni a pokolban??

- Na neee - dőlök felé nevetve, de elveszítem az egyensúlyom, így ráesek a mellkasára és ott folytatom a röfögést. Amikor sikerül abbahagynom, meglátom a poharát az asztalon, amiben még van egy kis ital, ami szúrja a szemem, így átnyúlok rajta és legurítom a zombikoktélt az utolsó cseppjéig. Sikerült kivégezni az egész üveggel, így legszívesebben megtapsolnám magam, de nincs hozzá erőm, így csak visszaesek Vorgunra.

Rávigyorgok barátomra, vagy legalábbis arrafelé, amerre a fejét sejtem, aztán rájövök, hogy ezt már tényleg nem kellett volna meginni... olyan szinten forog ez a forró szoba velem, mintha a kicseszett vidámparkban lennék.

- Jimin? - szólít meg meglepően normálisnak tűnő hangon. Legalábbis hozzám képest egész józannak tűnik hirtelen.

- Mi az? - nézek fel csillogó szemeibe és csak most tűnik fel, milyen hosszúak a szempillái.

- Egyszer szeretnék karácsonyozni...

- Uh, azt én is - mondom vágyakozva most, hogy idelent vagyok és baromira nem lehet kapni fenyőfát, égősort meg kábé semmit - Fel kéne mennünk karira!

Még ilyen atom részegen is feltűnik, hogy furán hangzik minden szó, amit kiejtek. Nem kicsit rúgtam be... de végülis nem fogok vezetni, szóval szabad, nem?

- Az nagyon jó lenne - mondja meredten a szemembe nézve, én meg próbálok ráfókuszálni, de olyan a fejem, mint egy levegővel teli lufi.

- ...mi? - kérdezem kis idő múlva, mert egyszerűen nem jut eszembe, miről beszéltünk. Csak bámuljuk egymást, mint két hülye és fura a hangulat, de hogy miért, azt nem tudnám megmondani. Nem kínos, de... furcsa. Mintha mindjárt történne valami.

- Megcsókolni téged.

Összehúzom a szemem, ahogy próbálom értelmezni a szavakat, de nagyon lassan sikerül csak rájönnöm, miről is beszélünk. Nem értem. Ki akarna megcsókolni pont engem? Egy ilyen szerencsétlen, haszontalan senkit...

- Mi? - nyögöm ki zavarodottan. Ha ember lennék, már tutira elájultam volna - Nem akar senki se megcsókolni engem.

- De, akar - mondja halkan, mire lemondóan megrázom a fejem, amitől megszédülök még így, fekve is.

- Nem. Jungkook nem akar engem. Neki ott van az a Nipina luvnya...

- Nem Jungkookról beszélek - mondja komolyan, de még mindig nem értem. Annyira furcsa érzésem van...

- Akkor meg kiről?? - kérdezem végtelenül zavarodottan.

A következő pillanatban vállaimnál fogva maga mellé nyom a matracra, én meg a hirtelen mozdulat miatt kissé ijedten hunyom le pilláim. Megérzek valami súlyt magamon és mielőtt kinyithatnám szemem, hogy kiderítsem, mi történt, már késő.

Vorgun ajkai az enyéimen...

Forog velem a világ és nem értem, miért történik ez, de a testem gyenge és képtelen vagyok bármit is tenni. A forróság pillanatok alatt fokozódik elviselhetetlenné, így nyöszörögni kezdek és egyre nehezebben veszem rá az agyam a gondolkodásra. Hirtelen megérzem, ahogy lüktetni kezd a farkam és olyan erősen tör rám a kéjvágy, hogy azt sem tudom, mit kéne kezdenem vele. Mi folyik itt... mi baja a testemnek??

A sokadik szájába adott nyögésem után Vorgun elhúzódik tőlem, mire levegőért kapok és az elviselhetetlen forróság miatt szenvedve próbálom leszedni magamról a ruhákat. Rúgkapálásomat látva lemászik rólam és lehúzza a nadrágom, miközben félig felülve sikerül megszabadulnom az ingemtől és mikor megérzem azt a kis enyhülést, akkorát nyögök, mintha éppen elélveznék.

Kimerülten visszaesem a párnák közé és csukott szemmel pihegek, miközben azt sem tudom már, hol vagyok. Már nincsenek ruhába kényszerítve tagjaim, de így is rettenetesen melegem van... mintha fel akarna emészteni a pokol tüze.

Hirtelen megérzek valami nedveset a nyakamon, ami olyan puha és kellemes, hogy ajkamon automatikusan kiszalad egy jókora sóhaj.

- Ez jóóó... - sóhajtom élvezetteljesen a levegőbe, miközben forró fejem egy olvasztótégelyhez hasonlít, amiben rengeteg kusza gondolat forr össze egyetlen sóhajjá.

Aztán megérzek egy érintést a mellkasomon, ami lassan lejjebb kúszik a hasamra, ami megrebben tőle és amikor még közelebb ér a kéz ágyékomhoz, Jungkook képe jelenik meg előttem. Mi folyik itt... nem vesztünk össze valamin...? Mégis kellek neki? Valami történt...

Hirtelen szorítást érzek a farkamon, amitől az összes gondolat kiszakad a fejemből és egy orbitális nyögéssel adom a fölöttem elhelyezkedő tudtára, mennyire tetszik, amit csinál. A testem olyan gyorsan reagál, amiről az agyam jelen pillanatban még álmodozni sem mer: a csípőm azonnal megemelkedik, a farkam megráng és kő keménnyé válik, a kezem pedig átöleli a félig rajtam fekvőt. Nyögéseim egyre gyakoribbá válnak, miközben a nyakamat szinte felfalja az a száj, ahogy forrón szívogatja és csókolja. A péniszem rekordidő alatt nedvesedik be és agyam kikapcsol, miközben egész testem kétségbeesetten vágyakozik a kielégülésre.

- Hogyan szeretnéd? - súgja valaki a fülembe, mire kábultan kinyitom szemeim - Jó lesz úgy, ha én leszek alul?

Összevonom a szemöldököm és miközben a farkam egyre csúszósabbá válik a kézben, lassan gyanús lesz valami. Ez nem Jungkook... nem az ő hangja, ráadásul ő nem kérdezne ilyet. Soha nem engedné, hogy én legyek felül. Sőt, mit is keresne a keze a farkamon, ha már nem akar engem??

Ahogy arrébb húzódom és meglátom az arcát, fejbekólint a felismerés:

- Vorgun...

- Jimin... - súgja a nevem, mivel félreérthette, hogy miért szólítottam meg. Azt hiszi, akarom őt...?

Basszus... áll a pöcsöm és nyögök alatta... persze, hogy azt hiszi!

Ahogy megmozdul rajtam és összedörgölőzik a farkunk, a csípőm automatikusan lendül fel és képtelen vagyok visszatartani egy nyögést, a farkamból meg újabb adag kéjnedv buggyan ki a rohadt faszállító piától. Miközben helyezkedik rajtam, összeszorítom a szemem és lihegve próbálok lehiggadni, de olyan forróságot érzek, amit csak egy hideg zuhannyal lehetne valamelyest csökkenteni.

Ahogy rájövök a megoldásra, minden erőmet összeszedem, hogy mozgásra kényszerítsem testem és kiszaladjak a mosdóba, ahol kijózanodhatok a hideg víztől. Kínlódva feljebb lököm felsőtestem, aztán megérzek egy érintést farkamon, így kinyitom szemem és meglátom, ahogy Vorgun az ágyékom felett guggol és vészesen gyorsan ereszkedik lejjebb, így ijedten felkiáltok:

- NE!!!

Azonban elkéstem: mielőtt kimászhatnék alóla, beleül ágaskodó merevedésembe, így ledöbbenve esek vissza az ágyra és tágra nyílt szemekkel nézem ágyékom. Ezt nem hiszem el... mi... mi most...

Mindenféle tágítás nélkül beleült... és most lehajtott fejjel liheg, miközben olyan erősen szorítja a farkam, hogy az lüktetni kezd benne és kétségbeesetten könyörög a mozgásért.

- Vorgun... - nyögöm ki a nevét még mindig teljesen döbbenten meredve a pontra, ahol összekapcsolódunk. Nem tudom elhinni - Jó-jól vagy?

- Neh aggódjh - mondja a levegőt kapkodva, majd rátámaszkodik mellkasomra és belekarmol a bőrömbe - Démon vagyokh. Nhem lesz bhajom.

- De... - kezdem, de aztán torkomra forr a szó, amikor elkezd mozogni. A farkam folyamatosan lüktet benne, a nyögésemet pedig csak kínkeservesen tudom visszatartani. Egészen új érzés... de tagadhatatlan, hogy őrülten izgató.

Csakhogy ő nem Jungkook...

- Vá-árjh... - nyögöm szenvedve, miközben vadul mozog rajtam és izgatóan nyög. Esze ágában sincs várni... Helyette még jobban rámszorít és erősen karmol, majd megragadja a torkom és vicsorogva lovagol tovább olyan hevesen, hogy félő: eltöri a farkam. Mindenem lüktet, miközben kirodeózza belőlem az összes nedvességem, amitől egyre csúszósabbá válik odabent. Belemarkolok a lepedőbe és megpróbálom fellökni magam, hogy felüljek és elmeneküljek, de erre csak lemászik a farkamról, hogy ráüljön a mellkasomra. A súlya lent tart és elakad a szavam, hiszen olyan gyorsan történik minden, mintha nem is a valóságban lennénk. Talán csak álmodom?

A következő pillanatban már a számban a farka, mert előremászott a mellkasomon. Kikerekednek szemeim, mert ez határozottan olyan, mintha igazi lenne...

Rajtam ülve dugja a számat, közben hörög és nyög, de olyan vadul, ahogy csak egy eszelős démon szexelhet. A vágy olyan erővel tör rám, mint még soha talán... ami nem értek, hiszen nem Jungkookkal vagyok. Bár ő most Nifirnával van... nem szeret. Annak már vége... és ezt a szívem ugyan nem akarja bevallani, a farkam annál inkább tisztában van vele.

Tarkóm alá nyúlva kezdi mozgatni a fejem, én meg csak tágra nyílt szemmel kancsalítok a péniszére. Olyan hihetetlen az egész, mintha nem is velem történne. Egyik kezével fejemet a farkába nyomja, így tövig szopom; másikkal pedig megtámaszkodik hátul és ívbe feszíti hátát, úgy nyög kéjesen, mintha már a végét járná. A látvány olyan erotikus, hogy a péniszem magától mozog és egyre csak köpi ki magából az előváladékot, amit hamarosan az ondóm fog követni.

Vorgun rövid időn belül visszamászik a farkamra és amint beteszi magának, az ő pénisze is csordogálni kezd. Hasamra folyó előváladéka olyan bőséges, hogy először ondónak nézem. A látvány őrületesen izgat és ismét fellökődik a csípőm, amitől utasom ugrik egyet, hátracsuklik a feje és vékony hangon nyög, mint egy hímringyó.

Nem tűnik helyesnek, amit teszek és csak Jungkookra tudok gondolni, de amint meglátom magam előtt, Nifirna képe is mellette lebeg és képtelen vagyok a kettőt szétválasztani. Jungkook megcsalt... nem kellek neki többé... és miatta vagyok most itt. Ha ő nincs, most nem lennék elátkozott démon.

Megcsalt...

Elhagyott...

Megcsalt.

Ahogy ezt realizálom, dühödten fellendül a csípőm; olyan, mintha nem is én irányítanám a testem. Vicsorítok és teljesen bevadulva lökdösöm a farkam Vorgunba, aki mosolyogva hangoskodik rajtam. Teljes a káosz bennem: dühös vagyok Jungkookra, de össze is vagyok zavarodva és bűntudatom van, mégis élvezem.

Vorgun hangosan, vékony hangon nyög, nyivákol és nyüszít, miközben lentről adagolom neki a vadhúst. Gyorsan, erőszakosan és kérlelhetetlenül döfködök, ő pedig hajába túr és simogatja felsőtestét, miközben lehunyt szemmel élvezkedik. Jungkook képe nem akar eltűnni lelki szemeim elől, így annyira kikészülök a féltékenységtől és keserűségtől, hogy szex közben könnyezni kezdek, mégis folytatom.

Kis idő múlva Vorgun megtámaszkodik a háta mögött, hasizma megfeszül, ő pedig szaggatott, elnyújtott nyögést hallat és intenzív, hirtelen remegéseket produkálva kilövelli ondóját. Ekkor a látványtól vagy az erősödő szorítástól az én farkam is kiadja magából, ami kikívánkozott és egyenesen beleélvezek a forró fenékbe, miközben minden porcikám görcsösen megfeszül. Intenzív, hosszas, keserédes orgazmus kerít hatalmába, ahogy az élvezetbe belevegyül egy kis lelki fájdalom.

Amikor vége, Vorgun lihegve esik rám, miközben még mindig pulzálva öleli körbe farkam. Kuncogni kezd a mellkasomra borulva, amit nem tudok hova tenni, de azért reménykedem, hogy nem látta meg, hogy sírtam.

Megpróbálom sutyiba letörölni könnyeim, de aztán hirtelen elfog a rosszullét, így lelököm magamról és botladozva kisietek a szobához tartozó mosdóba, miközben kuncogása nevetésbe torkollik. Nem tudom, hogy attól-e, amit tettem, vagy attól, amit ittam, de öklendezni kezdek és beleokádok a vécébe.

Megmosom az arcom és belenézek a tükörbe. Rettenet szarul nézek ki... gondterhelten, megviselten... és mint aki most hányt.

Megmosakszom és közben azon gondolkodom, mi volt az a nevetés, amikor kifutottam hányni. Mi volt olyan vicces Vorgunnak...?

Mivel zavar a dolog, sietek a mosakodással és magam köré tekerek egy törölközőt, majd kilépek a szobába. Vorgun az ágyon fekszik már felöltözve és amint kilépek, mosolyogva felém fordul:

- Remélem, te is úgy élvezted a kúrást, ahogy én!

Ledöbbenek a szóhasználaton és tátott szájjal bámulok rá, ő meg hátravetett fejjel elneveti magát. Mi a szar... még a hangja is teljesen megváltozott. Nyoma sincs a dadogásnak és  sokkal mélyebben, magabiztosabban cseng.

- Ugye... nem valamiféle csapda volt? - kérdezem, mikor végre kicsit elhalkul a gonosz nevetése - Kérlek, mondd, hogy nem vertél át te is...

- Ó, szegény kicsi Jimin! - biggyeszti le ajkait, mintha sajnálna, de egyértelműen látszik, hogy örül, amiért hagytam magam átverni - Sajnos megint nem volt szerencséd! Most aztán várhatod, hogy visszafogadjon Jungkook Úr! Így már biztosan nem fogsz neki kelleni, te nyomorult kis patkány.

Könnybe lábadnak szemeim, de próbálom tartani magam, hogy ne lássa, mennyire a lelkembe tiport. Ne sírj előtte, Jimin! Ne sírj előtte... ne add meg neki azt az örömet!

Nyelek egy nagyot, majd nagy nehezen kinyögöm, ami bassza a csőröm:

- Miért?

- Mi az, hogy miért? - kérdez vissza, majd elsötétül a tekintete és a belőle áradó gyűlölet teljesen megrémít - Hát nem egyértelmű? Alig teszed be a lábad, már a főnöke vagy itt mindenkinek. A többség már akkor is itt volt, mikor neked még a nagyszüleid se voltak tervben. Hűségesen szolgálunk mindenféle jutalom nélkül, erre felemel valakit a szintjére, azaz fölénk... ráadásul egy ilyen kis nyomorult senkiházit, aki még beszélni se tud! Semmirekellő, ügyefogyott, gyenge kis emberszerű szar vagy! De most megszívtad, mert a cselédem leszel, hogy el ne mondjam valakinek, hogy megkúrtál, hiszen akkor kihajít téged... vagy a vécét fogod pucolni. Esetleg egyből megöl.

Már remegek a dühtől és a félelemtől, hiszen nem mond hülyeséget. Ha ezt bárki is megtudja... hatalmas bajba kerülhetek. Ki tudja, hogyan fog reagálni Jungkook?? Hiszen én is benne voltam... Nem én voltam alul, így még inkább egyértelmű, hogy aktív résztvevője voltam az aktusnak és amilyen szarul hazudok, le se tudnám tagadni; csak dadognék a bűntudattól.

A markában vagyok. Ha elkotyogja valakinek, hogy én megcsaltam Jungkookot... itt most ő a főnök és könnyen meglehet, hogy... megöl bosszúból. Hiszen már nem szeret annyira se, hogy ne feküdjön le egy nővel helyettem.

- Csak azért barátkoztál velem, hogy eltüntess az útból? - kérdezem mélységesen szomorúan, csalódottan és egyre dühösebben, amiért ilyen csúnyán átvert - Ezért játszottad meg magad végig??

- Talán neked nem erősséged a színészkedés, de nekem kiválóan megy - henceg mosolyogva, miközben felpattan az ágyról és elindul felém, amitől görcsbe rándul a gyomrom - Nem volt nehéz rájönni, hogyan tudnálak az ujjaim köré csavarni... bár végighallgatni a bőgésed és felizgulni rád, na, az már nem volt könnyű. Nem is értem, hogyan tud Jungkook Úr pia nélkül elviselni téged.

Lehajtom a fejem, mert érzem, hogy a könnycseppjeim utat törtek maguknak, ő viszont lehajol, hogy szemembe nézhessen és még jobban megbántson:

- Szánalmas, pipogya kis senki vagy.

Azzal meghallok valami furcsa hangot és a következő pillanatban akkora fájdalmat érzek meg a hasamban, hogy még hangot se tudok kiadni a torkomon a hörgésen kívül.

A hasamat teljesen átszúrta a kezéből kiálló éles nyúlvánnyal, így egyre csak csöpög a vérem, még a számból is elkezd folyni. Mikor kihúzza belőlem, visszaalakul a hegyes, kemény, csápszerű tag rendes kézzé, én pedig összeesem. Próbálok térdelve maradni, de nem gyógyulok elég gyorsan és a fájdalom iszonyatos, így végül elterülök a földön.

Vorgun elindul kifelé, de az ajtóból még visszafordul:

- Ha ezt el mered mondani bárkinek is, akkor Jungkook meg fogja tudni, hogy lefeküdtél valakivel, gyíkarc! Jobb, ha nem feleded, hogy mostantól a cselédem vagy.

Csak hörgök, mert nem tudok válaszolni a fájdalomtól, ő meg lazán kisétál a szobából.

Most aztán jó nagy szarban vagyok.

Köszönöm szépen, hogy elolvastad!🖤