Soká jött, mert beteg voltam, illetve volt egy kis érzelmi válságom, de cserébe hosszú rész lett. Jó olvasást!

~Jungkook szemszöge~

- Enned kell! - szólok rá Jiminre a konyhában, ahová úgy kellett lehurcolnom, mintha a hadifoglyom lenne - Kimerült vagy, nem kezdhetjük elölről...

- Nem akarsz engem? - biggyeszti le ajkait, miközben közelebb lép hozzám, így hátralépek egyet, de nekiütközöm a pultnak és nincs hova menni - Eddig nem így tűnt... Talán nem is szeretsz igazából.

- Tudod, hogy ez nem így van! - mondom kicsit felháborodva, amiért megpróbál manipulálni - Csak nem akarom, hogy kizárólag szexből álljon a kapcsolatunk.

- Úgy beszélsz, mint egy csaj.

Ahogy végignézek rajta, rájövök, hogy szörnyet teremtettem. Csak egy inget visel, hogy "könnyebben hozzáférjek", de ezt is úgy kellett ráerőltetnem, hogy meg ne fázzon. Hova lett az a kis szégyenlős Jiminie, aki csak sötétben engedte, hogy levetkőztessem és alig mert hozzáérni a farkamhoz, mintha attól félt volna, hogy az megeszi őt?

Talán az lenne a legjobb, ha nem használnám rajta az erőmet, mert akkor megérezné, milyen, ha tágítják és mennyire kellemetlen, ha egy nagy farok szétfeszíti belülről, de nem vagyok képes rá. Így viszont ki fog merülni, mert nem eszik és csak addig alszik, amíg ájultan fekszik szex után.

Csakhogy én nem akarom, hogy komolyabb baja legyen... A vízivásra is úgy kell rávennem, mert nem akar "időt pazarolni" ilyesmire, holott tisztán látszik, mennyire ki van száradva a szex miatti folyadékveszteségtől: a bőre egyre szárazabb és az ajkai cserepesek. Ráadásul amilyen kis sovány, ez a rövid idő is meglátszik rajta, amíg nem evett és túl sokat mozgott. Nem akarom, hogy még többet fogyjon miattam... Ha ez így megy tovább, beteg lesz a farkamtól.

Na meg én is elfáradok, mégiscsak használom az erőmet és ennyi szex már komoly fizikai aktivitásnak minősül.

- Jimin - szólítom meg, mire felvonja a szemöldökét - Előbb eszel egy kicsit, aztán pihenünk és majd este csinálhatjuk. Csak egy kicsit bírd ki, amíg feltöltődünk!

Összevont szemöldökkel néz rám, majd egy pillanatra lejjebb vonja tekintetét, aztán lassan elkezd ereszkedni előttem. Megijedek, hogy összeesik, amiért nem evett eleget, de kiderül, hogy csak le akart térdelni...

Azonnal rámarkol a péniszemre, amit csak egy vékony nadrág választ el tőle, mert sebtiben húztam fel a ruhadarabot szex után. Nem fogok hazudni: ahogy térdel előttem és megnyalja kiszáradt ajkait, miközben a farkamat nyomkodja a nadrágon keresztül, nagyon-nagyon nehéz ellenállnom neki. Hiszen még csak egyszer szopott le és akkor is én kényszerítettem, most viszont önszántából csinálná, hogy felizgasson és megdugjam.

- Jimin... - szólítom meg egész más hangon a bennem munkálkodó vágy miatt, amit jó jelnek vesz és telt ajkán kacér mosollyal felnéz rám. A vágy kezdi elködösíteni a látásom, de szerencsére észreveszem, hogy a lámpa fényének árnyékában még feltűnőbb, hogy beesett az arca a tápanyaghiány és a fizikai terhelés miatt, így az aggodalmam felerősödik.

Nem sokat teketóriázik, elkezdi kiszabadítani a farkamat a nadrág fogságából, de még mielőtt bevehetné a szájába, lefogom a kezeit és felemelem őt, hogy messzebb kerüljön a már keményedő farkamtól. Nagyon hamar felizgultam a gondolatra, hogy önként kényeztet azokkal a telt ajkaival, de nem lehetek ennyire önző. Nem akarom őt felhasználni... és nem is tehetem. Ha tönkremegy az egészsége miattam, azt sosem bocsátom meg magamnak.

- Előbb enned kell és kész! - parancsolok rá, mire csodálkozva néz, majd megint rosszallóan összevonja a szemöldökét - Nem hagyom, hogy teljesen legyengülj miattam!

- Tudtam, én, hogy nem is akarsz velem lenni... - néz rám dühösen, ráadásul még a szemei is gyanúsan csillognak, mintha könnyesek lennének - Csak átvertél... Tudtam előre... Tudtam!

Ekkor úgy döntök, ideje használni rajta az erőmet, mert a kimerültségtől kezd megőrülni. Így hát a hatalmammal parancsolok rá, hogy kénytelen legyen azt tenni, amit mondok neki:

- Most leülsz és nyugodtan, csendben megvárod, amíg készítek neked valamit enni. Utána megeszed és megiszod, amit eléd teszek, aztán felmész és lefekszel aludni!

Jimin tekintete megváltozik, majd kissé darabosan mozogva leül az asztalhoz. Felsóhajtok, amiért sikerült urrá lennem rajta, majd elrakom a farkam és megmosom a kezem. Nem kellett volna ennyire felerősíteni az élvezetét, mert így csak a függőjévé vált... Úgy hathat ez a mértékű élvezet az emberekre, mint a drog. Talán más emberek is szenvedtek a hiányomtól, miután lefeküdtem velük? Lehet, hogy megkeserítettem az életüket... Ha egyszer lefekszel egy démonnal, sose kapsz többé olyan élményt, hiába keresed azt egy emberben. Lehet, hogy Junghoe-nak soha nem lett normális kapcsolata miattam.

Bár, Jimint akartam leginkább lenyűgözni. Nála volt igazán fontos, hogy a mennyekbe repítsem és épp ezért a legtöbb erőfeszítést nála fejtettem ki. Talán a többieknél nem okoztam függőséget.

Bűntudattal telve rágódok a múlton és közben összerakok egy bazi nagy szendvicset Jiminnek, tele mindennel, amire szüksége van: sok hús, sok sajt és zöldség. Leteszem elé az asztalra, majd egy nagy pohár vizet és egy csésze teát is, ő pedig engedelmesen elfogyaszt mindent, bár közben szomorúan néz rám. Akárhogy is, nem engedem, hogy hasson rám: most eleget fog aludni és ha felébred, újra megetetem.

Elfogyasztok egy zacskó gumicukrot, miközben nézem, ahogy eszik és elgondolkodom, hogy hová vigyem randira, ha kipihente magát. Szeretnék vele tölteni egy kis időt úgy is, hogy épp nem szexelünk, bár az is nagyon jó vele. Csak hát nem bírja a törékeny kis teste ennyiszer.

Miután befejezi, engedelmesen felmegy az egyik szobába, ahol se nem törött, se nem gecis az ágy és lefekszik. Mögötte megyek, hogy betakargassam és adjak egy puszit a homlokára. Kifejezetten fáradtnak tűnik most, hogy lenyugtattam az erőmmel és nagyon hamar elalszik. Nézem egy ideig, ahogy szundikál, majd átmegyek a szobámba és lecserélem az ágyneműt. Nem szórakozom a folttisztítással, csak kidobom a francba. Ezután megjavítom Jimin ágyát, amit összetörtem és azóta se volt időm hozzányúlni, annyit szexeltünk. Ezalatt az időszak alatt teljesen kimerítettem szegényt.

Csak ő tud kiváltani belőlem ilyen érzelmeket, mint a bűntudat, ami most is kínoz... Tudom, hogy nem kellett volna ennyire felerősítenem az élvezetét. Jiminnek egy normális kapcsolat kell...

Ahogy ez eszembe jut, felmerül bennem az is, hogy talán legjobb lenne, ha kitörölném a memóriáját és hagynám, hogy összejöjjön egy emberrel, aki kevésbé ártalmas rá nézve, hiszen nem én vagyok a legjobb, amit kaphat. De nem bírnám végignézni, ahogy mással van... egyszerűen nem tudnám visszafogni magam és megölném azt, aki hozzáér az én Jiminemhez. Hiába tudom, hogy rossz vagyok neki; túl önző vagyok ahhoz, hogy elengedjem.

Megint szarul érzem magam, amiért rosszul bánok vele, ezért lehangoltan kullogok vissza a szobámba. Azonban akárhogy próbálok, nem bírok elaludni, mert folyton csak rá gondolok. Át akarom ölelni és érezni az illatát... Talán én is a függője lettem?

Halkan belopózom a szobába, ahol alszik, majd bebújok mellé az ágyba. Vigyázok, hogy fel ne keltsem, annyira édesen durmol. Óvatosan átölelem és nem bírom ki: muszáj megszorongatnom egy kicsit, egyszerűen muszáj. Halkan felszusszantok, annyira jó érzés átölelni őt és összebújni vele, de közben félek, hogy felébresztettem. Ő viszont nem mozdul meg, így megnyugszom és mélyeket lélegzek abból az addiktív, csodálatos illatából. Hihetetlen, hogy mennyire imádom a bőrének illatát... annyira csodás az egész fiú, hogy teljesen megőrjít a bájaival.

...

Valamivel később felébredek arra, hogy Jiminnek álmában korog a gyomra. Elmosolyodom és csókolgatni kezdem a tarkóját, hogy felkeltsem, de aztán rájövök, hogy kevésbé izgató mozdulatokkal kéne keltegetni, így inkább csak erősítek a szorításon. Meg sem mozdul, ezért befészkeli magát a fejembe a rettenetes gondolat, hogy talán elájult a kimerültségtől, vagy hasonló, így elég idegesen fektetem a hátára és fölé magasodva rázogatom a vállánál fogva, miközben szólongatom:

- Jimin! JIMIN!!!

- Mi... az? - kérdezi álmosan, mire hatalmasat sóhajtok megkönnyebbülésem jeléül. Te jó ég... Annyira rettegek, hogy megint baja esik miattam, hogy kissé megőrültem. Egyáltalán tud korogni a gyomra egy ájult embernek?

- Semmi - mondom megpróbálva leplezni idegességem, miközben álmoskásan nyitogatja szemecskéjét - Jól vagy?

- Igen, miért? - kérdez vissza értetlenül - Te jól vagy?

- Én? - kérdezem zavarodottan, hiszen az tök mindegy, hogy én hogy vagyok... Nem is tudom, mikor kérdeztek tőlem ilyet utoljára - Ja.

- Pisilnem kell, de utána... - mondja a hasamat simogatva csillogó szemekkel - Vagy akár előtte is, ha gyorsak leszünk...

- Menj csak pisilni, Édesem - mondom a kezét elvéve hasamról, majd megcsókolva azt - Más terveim vannak.

- Nem azért ébresztettél így, fölém tornyosulva, hogy...? - kérdezi zavarodottan, majd szabad kezével elkezd lejjebb nyúlni, de mielőtt elérhetné a családi ékszert, ellököm magam az ágytól és egy akrobatát megszégyenítő mozdulattal a fal mellett termek, hogy be ne kanuljak és meg ne találjam dugni. Előbb erőt kell gyűjtenie.

- Nem! - mondom kis pánikkal hangomban, miközben azon gondolkodom, hogy kéne valami bilincs a kezeire, hogy ne tudjon ingerelni... meg egy zacskó a fejére. Meg valami takaró, amivel elfedjük azt a szexi testét - Légy jófiú és menj szépen pisilni! Nem akarom használni rajtad az erőmet, ha nem muszáj.

Felsóhajt és szemforgatva felkel, én pedig akaratlanul is a ringó csípőjét illetve fenekét nézem, ahogy kimegy a mosdóba. Amikor az ajtóban hátrafordul és kacéran rám néz, zavartan arcára emelem tekintetem és leesik, hogy direkt rázta a puttonyt. Ha végig ilyen kis csábító dög lesz, nem tudom, hogy fogom kibírni...

...

Amikor megérkezik az általam megrendelt pizza, minimális könyörgéssel sikerül rávennem Jimint, hogy üljön asztalhoz és egyen. Haladunk.

Nézem, ahogy eszik és boldog vagyok, mert ahogy megkóstolja, egyre csak nő az étvágya. Jóízűen, sőt, már-már mohón eszik és sok vizet is megiszik, ami a kapkodás miatt végigcsorog az állán. Elégedett vagyok, amiért visszatért az étvágya és rájött, hogy más is van a világon a farkamon kívül.

- Mit mosolyogsz? - kérdezi teli szájjal, így kell egy kis idő, mire megértem, mit mondott.

- Semmit. Csak jó nézni, ahogy eszel - válaszolok arcomon szeretetteljes mosollyal.

- Fura vagy - jelenti ki rosszallóan, de aztán megint minden figyelmét a kajának szenteli, így zavartalanul csodálhatom őt.

Amikor befejezi, elmegy fogat mosni, én meg kitalálom, hogy hova menjünk. Több dolog is eszembe jut, de mindegyikhez láthatóvá kéne válnom mások előtt is, hogy ne tűnjön úgy, mintha magában beszélne Jimin, ez viszont túlságosan leszívná az energiámat, úgyhogy végül mindet kizárom. Nem sok lehetőség maradt.

...

- Mikor mondod el, hogy hova viszel? - kérdezi Jimin sokadjára, miközben türelmetlenül fészkelődik az anyósülésen.

- Majd megtudod, ha odaértünk - mosolygok a gyermeki kíváncsisága miatt - Nem nagy cucc amúgy.

- És miért nem teleportálunk oda? - kérdezősködik tovább, mire akaratlanul is forgatni kezdem a szemem.

- Mert ekkora távon sokkal nehezebb lenne, mint egyik szobából a másikba... Idefent nem vagyok olyan erős, mint odalent.

- Hát... igen, odalent meglehetősen erős vagy - néz le ölemre egyik szemöldökét felvonva a kis perverz, mire csodálkozva elvigyorodom. Ezt nem néztem volna ki belőle azelőtt...

- Örülök, hogy ez megragadta a figyelmed.

- Bebizonyíthatnád, mennyire erős vagy... - búgja érzékien a kis rohadék, miközben közelebb hajol és egyik kezét combomra helyezi, amitől nehezebbé válik a koncentrálás. Nyelek egyet, ahogy megérzem meleg leheletét a bőrömön, de aztán elhúzódom:

- Jimin, mindenképp megpörgetlek a farkamon, de légy szíves, ne vezetés közben mássz rám! Ha meghalsz egy karambolban, nem foglak tudni feltámasztani...

- Ó, szóval nem vagy mindenható - pimaszkodik az én kis szemtelen, szexéhes szerelmem. Őrület, mennyire megváltozott a szolgáltatásaimnak hála.

- Sosem mondtam, hogy Isten vagyok...

- Az mondjuk fura is lenne - mondja elgondolkodva - Nem hiszem, hogy Istennek pizzát kellene rendelnie... neki ott terem, ha rá gondol.

- Isten leszar téged - morgom rosszkedvűen, amiért ő is túlértékeli az öreget, mint a többi ember - Azért nem rendel neked pizzát. Itt vagyok neked én: kielégítelek és megetetlek. Isten eddig melyiket tette meg érted?

- Hááát...

- Na ugye! - kapok az alkalmon elégedetten. Nekem kéne templomot emelni, nem neki.

- De jobb is, hogy nem dugott meg. Mármint Isten - magyarázza az ablakon kibámulva - Kicsit fura lett volna. Bár nem tudom, hogy néz ki...

- Jimin! - szólítom meg szigorúan, mire mosolyogva felém fordul - A te segged csak az enyém. Eszedbe ne jusson Istennel vagy bárki mással hetyegni!

- Most mondtad, hogy leszar engem. Ha akarnék, se tudnék.

- De ne is akarj! - figyelmeztetem morcosan, mire röviden felnevet:

- Nem akarok a teremtővel dugni! Se Jézussal, se senkivel. Csak veled, de azt nagyon.

- Nagyon helyes! - bólintok komolyan, de magamban már én is mosolygok - Ez maradjon is így!

- Ha rajtam múlna, most is csinálnánk...

Erre megint csak forgatom a szemem és csendben tovább hajtok. Nem bánhatom meg a döntésem, hiszen Jimin érdekét szolgálja... de azért nem könnyű.

Pár perc múlva megérkezünk, így leállítom a kocsit és kiszállok, majd Jiminnek nyújtom a kezem, aki már kinyitotta magának az ajtót. Pedig most én akartam asszisztálni neki ebben, mint egy régimódi úriember... na mindegy.

- Mi ez a hely? - kérdezi a kezemet fogva, a szemei pedig automatikusan odatapadnak, ahova kell. Na, nem a nadrágomon lévő kitüremkedésre, hanem a gyönyörű kilátásra. Innen az egész várost látni.

- Valami hegy - válaszolok nagyon elmésen - Régebben voltam itt, de már akkor sem tudtam a nevét. Viszont elég jól látni innen a várost, nem?

- Dehogynem! - mosolyodik el szélesen, amitől átkozott pokolfajzat mivoltom ellenére nagyon boldognak érzem magam - Máris imádom ezt a helyet.

- Ennek örülök. Na, gyere! - mondom finoman elkezdve húzni a kezénél fogva, mire engedelmesen követni kezd.

Ahogy közelebb érünk a hegy széléhez, egyre jobban lassít és elég rémülten szólal meg:

- Várj egy kicsit... Miért megyünk... U-ugye nem...

Amikor rájövök, hogy azt hiszi: meg akarom ölni, elvigyorodom, annyira nevetségesnek találom a dolgot, de sajnos ezt félreérti és még jobban bepánikol. Megpróbál elmenekülni, de erősen fogom a karját és nevetve átölelem hátulról, majd beleszippantok nyakába és jókedvűen megszólalok:

- Nem gondoltad komolyan, hogy képes lennék téged bántani, ugye?? Rengeteg alkalmam lett volna már rá... Miért pont most akarnálak megölni?

- Mit tudom én, na... - motyogja zavartan, én meg nem bírom abbahagyni a vigyorgást, amiért ilyen kis butus - Azt hittem, valami rituális áldozatbemutatás lesz, vagy ilyesmi...

- Mi van? Miféle "rituális áldozatbemutatás"? - kérdezem magamban jót röhögve, de még véletlenül se eresztem el. Ezt a kis hülyét soha.

- Tu-tudod... - dadog pont úgy, mint mielőtt feloldódott volna a mágikus szexuális szolgáltatásaimnak hála - Közösen levetni magunkat egy hegyről, ilyen... rituálé... mint egy démoni szertartás, csak itt nem kecskéket áldoznak fel.

Felnevetek ezen az őrültségen, miközben elképzelem, hogy egy levágott kecskefejjel a kezemben, fekete csuklyás köpenyben állok az ágyhoz kötözött Jimin előtt, aki természetesen meztelen. Lehet, hogy még mindig nem tud sok mindent a démonokról és csak a filmekből szerzett infókra hagyatkozhat, azért jutnak eszébe ilyenek. Ki tudja, miket néz ki belőlem? Talán azt hiszi, hogy kóbor kutyákat belezek ki és lenyalogatom a vérüket a késről teliholdkor.

- Nagyon élénk a képzelőerőd, Édesem - fordítom magam felé, hogy a szemébe tudjak nézni - De nincs szükség semmiféle áldozatra és ha lenne is, téged semmiképp se áldoználak fel! Ha meg akarnám ölni magam, akkor sem rántanálak magammal és ennek egy egészen egyszerű oka van, amit talán tudsz, de az imént megfeledkeztél róla.

Kis töprengés után nagyokat pislogva megkérdezi:

- És mi lenne az?

Elmosolyodom, aztán közelebb hajolok és megcsókolom őt. Az ajkai ugyanolyan édesek és finomak, mint mindig. Minden csókja irreálisan boldoggá tesz.

Mikor sikerül elszakadnom ajkaitól, kissé bágyadt szemébe nézve válaszolok:

- Szeretlek.

Egy pillanatra meglepődik, így még jobban szétnyílnak azok a hívogató ajkak, de csak néz egyik szememből a másikba és nem hallom, mire gondol, így gyorsan folytatom:

- Tudom, hogy sok rosszat tettem és te csak egy gonosz démonnak látsz, aki nem érdemes a szeretetre, de...

- Dehogy látlak annak! - szól közbe, én pedig megkönnyebbülök, mert amúgy fogalmam sincs, hogyan folytattam volna a mondatot - Ne haragudj, csak kicsit... nem is tudom, talán elérzékenyültem. Ezért nem válaszoltam rögtön. Én is szeretlek, Jungkook!

- Oh - nyögöm ki, majd megkönnyebülten elmosolyodom és lehajtom a fejem egy pillanatra - Köszönöm, Jimin...

- Nem kell megköszönnöd semmit - jelenti ki, majd kezével felemeli a fejem, amitől egy nagyon szokatlan érzés kerít hatalmába, amit nem tudok hova tenni - Én köszönöm, hogy kihoztál onnan és megváltoztattad az életem. Talán nehézkesen indult ez az egész, de örülök, hogy együtt vagyunk.

- Én is nagyon örülök... - motyogom egyre csak pislogva, így ismét ledöbbenek magamon. Nem elég, hogy az előbb leizzadtam, hogy nem szeret és szégyenlősen lehajtottam a fejem, de most még... sírni is fogok???

Ahogy észreveszem magam, frusztráltan próbálom visszatartani az ördög seggének közepére se kívánt, bugyuta könnycseppeket és magamban a szélre fogom, hogy az irritál... Mondjuk épp csak lengedez, de tuti, hogy amiatt van. Végülis fent vagyunk egy hegyen, én meg egy rohadt démon vagyok, úgyhogy nem bőgök mindenen...

- Baj van? - kérdezi Jimin kicsit közelebb hajolva, én pedig kerülöm a tekintetét és próbálok úgy fordulni, hogy ne nagyon lássa a szemem, ami random bekönnyezett. Gondolom, észrevette, hogy kezdek ideges lenni a rohadt könnyeim miatt...

- Neem, nincs semmi baj. Na, akkor leviszlek oda a sziklára - mutatok le a hegyből kiálló kőre, ahova leültem anno, ő pedig szerencsére odanéz, így nem látja a benedvesedett szemem - Onnan jó nézni a várost. Lelógathatjuk a lábunkat a semmibe, ami tök jó érzés, ráadásul ott biztosan nem fognak zavarni.

- Hát... - nézi a pár méterre lévő sziklát bizonytalanul - Ha gondolod...

- Ne félj, soha nem engednélek leesni! - nyugtatom meg, mire édesen elmosolyodik, én pedig kész vagyok ettől a mosolytól. Teljesen belehabarodtam ebbe az emberbe. Elég ijesztő érzés, hogy bármit, de tényleg bármit megtennék érte, még ha a saját életem veszélybe is kerülne miatta.

- Akkor jó. Bízom benned.

Miért érzek még nagyobb felelősséget a vállamra nehezedni ettől? Felelősség valaki más iránt; ez is egy olyan érzés, amit már nagyon rég nem éreztem. Olyan, mintha egy apró darabjaira törött ékkő lenne a lelkem és ez az ember fáradhatatlanul dolgozna azon, hogy minden darabkát megtaláljon és újból összerakja azt.

Felkapom Jimint a hátamra, ő pedig belém kapaszkodik és édesen átöleli a nyakam, mint egy kis koala. Sose tudtam, hogy bírom a koalákat...

- Meg is érkeztünk - teszem le kis csomagom, miután sikeresen lemásztam vele a sziklára. Érzem, hogy szilárd a talaj és az ösztöneim is azt súgják, hogy nem lesz baj.

Jiminnek viszont nem ezt súgják az övéi, mert belém kapaszkodik és görcsösen fogja a kezem, a hegyből kiálló szikla széléhez még véletlenül se közelítve.

- Hú, de magasan vagyunk... - motyogja alig hallhatóan, miközben kissé ijedten néz lefelé. Jól megválasztottam a randi helyszínét...

- Tériszonyod van? - kérdezem magamhoz húzva, a fejét simogatva, ő meg vékony hangon válaszol:

- Igen...

- Akkor most ketten legyőzzük, jó?

- Ömm... oké? - kérdez vissza, mire lassan odavezetem a szikla széléhez. Úgy kapaszkodik belém, mint aki az életét félti.

Leülünk és lelógatjuk a lábunkat, bár Jimin remeg, mint szex közben. Szorosan átölelem és puszilgatom a fejét, ő pedig kis idő után érzem, hogy megnyugszik.

Egy ideig csendben élvezzük a kilátást és a madarak csicsergését, majd szerelmem halkan megszólal:

- Sajnálom...

- Mit? - kérdezem kissé ijedten felé fordulva, mert szemem előtt már látom, ahogy szakít velem. Pedig még csak most kezdtünk el járni... Nagyon remélem, hogy nem valami ilyesmit akar közölni velem, de ahogy lehajtja a fejét és nem néz a szemembe, egyre jobban félek ettől a lehetőségtől.

Alig bírom ki, hogy ne kérdezzem meg újra hisztérikusan, hogy mit sajnál, de aztán végre válaszol:

- Azt, hogy annyira rád erőltettem magam... Nem kellett volna úgy viselkednem. Én nem ilyen vagyok... Tényleg nem tudom, mi ütött belém, de remélem, nem haragszol.

Ekkor végre rám néz gyanúsan csillogó szemeivel, végtelenül szomorúan, nekem pedig leesik, hogy a szexről beszél és egy kicsit lenyugszom. Ha lenne szívem, lehet, hogy infarktust kaptam volna.

Miért félek ennyire, hogy elveszítem? Ez még egy emberhez képest is sok...

- Ugyan, már, Édesem - mosolyodom el, amikor összeszedem magam egy kicsit - Ne aggódj emiatt! Örülök, hogy megnyíltál nekem és hogy szeretsz velem lenni. Én is imádok szeretkezni veled, amíg eszel, iszol és alszol rendesen. Ezekre mindig időt kell fordítanod mellettem, rendben?

- Rendben - mondja apró mosollyal arcán, de még mindig úgy néz ki, mint aki szégyelli magát, ezért szorosan átölelem és egész közelről suttogok neki:

- Egyébként imádom a szexéhes éned, ami előbújt belőled... úgyhogy ne érezd magad egy pillanatig se feszélyezve, Szépségem!

Orcáin enyhe pirosas árnyalat jelenik meg, ahogy édesen felnéz rám, én pedig elérkezettnek látom az időt egy csókra.

Egy pillanat alatt leteperem és forró csókban részesítem, de tiltakozása jeléül hümmögni kezd, így abbahagyom és értetlenül nézek rá.

- Ne itt! - mondja kikerekedett szemekkel nézve az alattunk elterülő várost - Még leesünk...

Felkuncogok, aztán mosolyogva válaszolok szegény kis ijedős Jiminemnek:

- Jól van, akkor majd otthon teperlek le.

Még mindig azt nézi, mekkorát eshet innen és csak sietve bólint egyet, így azt hiszem, ideje indulni. A tériszonyát majd máskor győzzük le.

Amikor a kocsihoz érünk, Jimin jelzi, hogy szomjas, de nem a szomszédban lakunk, így hazafelé minden útbaeső boltot megnézünk, de vasárnap este lévén zárva vannak. Sajnos nem éppen a belvárosban vagyunk.

- Nézd! - szólal meg Jimin a kocsiablakra tapadva - Az nyitva van.

- Az egy kocsma, Kicsim - nézek oda a késdobálónak tűnő, lepukkant épületre - Még csak pár perce megyünk; majd találunk egy rendes boltot. Nem akarlak veszélynek kitenni.

- Jó lesz ez - néz rám nagy szemekkel, mire felvonom a szemöldököm - Itt vagy te és megvédesz. Amúgy is voltam már kocsmában és nem lett semmi bajom.

- Mikor voltál te kocsmában? - kérdezem zavarodottan, mire pislog párat:

- Már... nem emlékszem, de régebben voltam. Na, légyszi! Csak bemegyünk, iszok egy pohár vizet, pisilek, aztán megyünk.

- Már pisilni is kell??

- Igen.

Sóhajtok egyet és megállok a kocsival a kocsmától nem messze, az út szélén. Nincs jó érzésem ezzel a hellyel kapcsolatban, de mit tudjak csinálni? Ha találunk is éjjelnappalit valahol, tuti, hogy mosdó nem lesz. Ráadásul Jimint elkezdte vonzani a veszély... Először rákapott a farkamra, most meg keresi a bajt. Jövő héten talán tetoválást akar.

Láthatóvá válok mindenki számára, hogy ne tűnjön úgy, mintha Jimin egyedül lenne, de ettől még aggódom. Persze az is lehet, hogy ilyenkor még nincsenek sokan, nem igaz? Ki iszik vasárnap késő délután?

Ahogy beérünk, rá kell jönnöm, hogy nagyon is sokan. A kocsma félig tele van és nem éppen a legbizalomgerjesztőbb arcokkal. A cigarettafüstöt vágni lehet a levegőben, a hangszóró meg bömböl, mintha muszáj lenne neki. De a legrosszabb, hogy többen is megbámulnak, ahogy belépünk... pedig én biztosan nem hagyom, hogy bárki is az én kicsi emberem közelébe kerüljön!

Jimin vállára teszem a kezem, hogy lássák a parasztok, hogy a védelmem alatt áll, úgy megyünk a pulthoz. A csapos férfi egy sötétbarna bőrű, ötvenes pasas szakadt kockás ingben. Azóta bámul, mióta beléptünk. Lehet, hogy csak törzsvendégek járnak ide?

- Egy üveg víz lesz - mondom a szemébe nézve, mivel baszott megkérdezni, mit adhat.

- Az nincs - morog rám, mint egy hülye kutya - Csak pohárba.

Jiminnek nem kéne itt pohárból innia, mivel nem hiszem, hogy túl tiszta lenne a hely. Ráadásul sejtem, hogy csak baszakodik velünk és nagyon is van üveges vize, úgyhogy kötöm az ebet a karóhoz:

- Nézze meg, hogy van-e üveges víz! Szeretnénk elvinni.

Előveszem a csúnya nézésem, mire végre megmozdul és hátramegy vizet keresni.

- Ott a vécé - mutat Jimin a hátam mögé, mire odafordulok - Mindjárt jövök.

- Jó - egyezek bele, mivel nagyon közel van és jó rálátásom nyílik az ajtóra - De ha gond van, azonnal kiáltsd a nevem a fejedben!

- Rendben - mosolyodik el, mintha neki nem lenne itt veszélyérzete - De szerintem max az lehet a gond, ha nem lesz szappan.

- Itt? Örülhetsz, ha csap van...

Elindul a mosdóba és én minden lépését figyelemmel követem, amíg a becsukódó ajtó ebben meg nem akadályoz. Nem tudom, miért vagyok ilyen ideges, de valami nem stimmel itt...

Feszülten figyelem a vécé ajtaját, amikor hirtelen valaki megcsapja a vállam a másik irányból, így a másodperc tört része alatt fordulok meg harcra készen.

- ...Itt a víz - jelenti ki a csapos összevont szemöldökkel, már kisebb arccal, mint korábban. Talán látszik rajtam, hogy kész vagyok gyilkolni?

- Kösz - csapok le egy bankjegyet a pultra, majd kezembe veszem a vizet és megint a vécéajtónak szentelem minden figyelmem, amikor megérzek valamit, de túl későn...

- Nocsak-nocsak - szólal meg mellettem egy démon, mire odakapom a fejem és egész testem megfeszül - Egy volt ember! Áruld el nekem, milyen érzés démonként ujjászületni alantas emberi léted után?

- Szar - zárom rövidre, mivel csak én látom őt, a kocsma többi vendége nem. Nem is erőlködött normálissá tatarozni a külsejét: két bazi nagy szarv áll ki a homlokából, a szemei csak egy-egy hatalmas pupillából állnak, a szájában meg olyan túlméretezett fogak sorakoznak, hogy csodálkozom, hogy tud rendesen beszélni. Ez itt démonnak született... úgyhogy ha összecsapásra kerülne a sor, finoman szólva bajban lennék.

Nem tudhatja meg, hogy Jimin...

- Milyen szűkszavúak vagyunk! - mondja fölényesen, én pedig megacélozom tekintetem és kihúzott háttal, ökölbe szorított kézzel állok előtte, hogy lássa: nem félek tőle - Egyedül jöttél, hogy megidd a kis vizecskédet, vagy többen vagytok?

Lepereg előttem szánalmas életem összes boldogtalan és boldog pillanata, a fejemben pedig megkondul a vészharang és mintha ezer hangot hallanék azt üvölteni: JIMIN!

De nem árulhatom el magam. Jimint biztonságban kell tudnom bármi áron. Akkor is, ha ma megöl ez a dög.

Az egész fejem megtelik forrósággal, az izmaimat pedig elönti a démoni energia, de le kell higgadnom, különben rögtön rájön, hogy nem vagyok egyedül. Röviden üzenek egyet Jiminnek, hogy ne jöjjön ki a vécéből és elzárom a beszélgetésünk útját, nehogy meghallja ez az állat a nekem címzett gondolatát.

- Nincs velem senki - válaszolok higgadtságot tettetve, miközben egyenesen a nagy, fekete, állatias szemébe nézek és látom a kételyt, mivel a démonokra nem jellemző a vízivás - Ezt az embernek viszem, aki megidézett.

- Ó, szóval a cselédje vagy? - vigyorodik el dögszagot árasztva magából, mire démon létemre még nekem is felfordul a gyomrom. Ez itt egy különösen öreg, undorító lény - Ez volt az alku tárgya? Kinyalod a büdös seggét, cserébe...?

- Cserébe megmossa azt - vágom rá automatikusan, majd elindulok kifelé. Tiszteletlen válaszom miatt remélhetően követni fog és akkor Jimin kijuthat innen biztonságban.

- Jungkook!

Megtorpanok és erősen összeszorítom szemeim Jimin hangjának hallatán. Ezek szerint mégse fog észrevétlenül kijutni...

Valami csodára várok, hátha a démon azt hiszi, hogy nem nekem szólt, de sajnos egyből leesett neki és szóvá is teszi:

- Na mi az, Jungkook? Nem fordulsz meg?

- Jimin... - nézek rá idegességemben a számat rágva. Ha ember lennék, most valószínűleg az ájulás határán lennék az idegességtől. Nem hiszem el, hogy kijött a kérésem ellenére... és most nem is tudja, mekkora veszélyben van.

A démon karba font kézzel, kárörvendően néz hol Jiminre, hol rám. Pont úgy néz ki, mint aki baromira örül annak, hogy keresztbe tehet nekünk.

- Miért mondtad, hogy ne jöjjek ki? Valami baj van? - kérdezi Jimin nagyokat pislogva, naivan. Szegénykém nem is tudja, hogy egy veszélyes dög áll tőle alig néhány méterre és éppen információk egész sorát lopkodja ki a fejéből. Ezek a démonok nem haboznak, ha gondolatolvasásról van szó, sőt, szinte már automatikusan kutakodnak minden ember fejében, aki kicsit is megragadja a figyelmüket.

És ahogy az a rohadt dög bámulja az én Jiminemet, elég valószínű, hogy nagyon is megragadta a figyelmét...

- Nem - fújom ki a levegőt feszülten, ahogy arra gondolok, mi mindent bányászhat éppen ki a gyanútlan kis emberem fejéből az a rohadék. Például a lakcímünket... - Semmi baj. Gyere, menjünk innen!

- Ne olyan gyorsan! - szólal meg a démon és a következő pillanatban már meg is ragadja Jimin karját, mire én azonnal megragadom az övét és gyilkos tekintettel nézek a szemébe, hogy tudja: Nem adom egykönnyen. Jimin az enyém, amíg élek! Ami, ahogy elnézem, nem lesz túl hosszú idő.

- Ju-Jungkook... - dadogja Jimin rémülten, hiszen én a levegőt markolom, az ő karját pedig egy számára láthatatlan kéz szorítja ki tudja, milyen erősen - Mi folyik itt...??

Idegesen nézek a démonra, aki csak fölényesen vigyorog, hiszen erősebb nálam és könnyűszerrel végezhet velem. Valahogy meg kell védenem Jimint... fel kell tartóztatnom ezt itt, hogy elmenekülhessen, amíg megküzdök vele.

- Semmi baj, Jimin - mondom egy nagy nyelés után, még mindig az éjfekete, állatias szemekbe nézve - A démonok nem kelthetnek feltűnést ennyi ember előtt. Menj előre, mindjárt megyek utánad!

Reménykedem benne, hogy ha emlékeztetem a szabályra, akkor talán elengedi Jimint, akinek megjön az esze és elmenekül, mire kiérünk, de nem sok esélyt látok rá. Valami azt súgja, hogy nem fog elmenekülni... és így nehéz dolgom lesz, ha meg akarom védeni.

- Majd akkor megy, ha én azt mondom - jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon a dög, mire összehúzom a szemem és próbálom nem mutatni, de kezdek pánikba esni. Ha nem engedi el Jimint, én... meg kell szegnem a szabályt, de abból sokkal nagyobb bajom lesz, mint ennek itt.

Persze tök mindegy, mert úgyis meghalok. Csakis az a kérdés, hogy Jimin túléli-e.

- Jimin, figyelj rám egy kicsit! - szólítom meg úgy, hogy még mindig a dögöt nézem, mert ha támadásba lendül, gyorsan kell reagálnom - Szeretném, ha a kedvenc versedet mondanád fel a fejedben, vagy a kedvenc dalodat énekelnéd magadban! Mindegy, mit, csak koncentrálj arra és semmi másra ne gondolj! Menni fog?

- Jungkook, megijesztesz... - mondja szegénykém pityergéshez közeli hangon, de most a démonra kell figyelnem, aki nagyon jól szórakozik rajtunk:

- Semmi értelme, úgyis mindent kiolvasok a kis fejéből, te is tudod.

- Menni fog, Jimin?? - kérdezem még egyszer, mire idegesen ugyan, de válaszol:

- I-igen...

És engedelmesen elkezd egy gyerekverset szavalni olyan hangosan, hogy még én is hallom, pedig nem turkálok a fejében. Nagyon remélem, hogy elég hangos ahhoz, hogy minden mást elnyomjon és megnehezítse a dolgát ennek itt, mert ha megtudja, hol lakunk...

Persze koránt sem biztos, hogy Jimin eljut a házunkig.

- Milyen bájos, romlatlan kis emberkét szedtél össze! - vigyorog ez a barom, mire megszorítom a karját, de Jimin felszisszen fájdalma jeléül, így rájövök, hogy a dög is erősített a szorításon, ezért visszaveszek egy kicsit. Tehát ha most használnám az erőm rajta, ő is használná az övét az én emberkémen... így nem fogom tudni leszedni a kezét róla - Vagyis majdnem romlatlan... Mert már elkezdett rothadni a lelke miattad. Szép munka!

Mivel nem szeretném kizökkenteni Jimint és magamra vonni a figyelmet, gondolatban válaszolok neki:

"Ezt meg hogy értsem??"

Igyekszem úgy küldeni a mondatot, hogy szúrjon, égessen, de persze ő alig érzi meg gyenge próbálkozásomat. Ezen is jól szórakozik.

- Egész pontosan úgy, hogy a privát szexrabszolgáddá tetted ezt a kis halandót, pedig előtted olyan kis szűzies volt - kezdi jókedvűen, majd elkomorodik és fenyegetővé válik a hangja - De azt már nem hagyhatom, hogy érzelmeket táplálj iránta démon létedre! Szégyent hozol a fajtádra!

Dühödten közelebb lépek hozzá és a szabállyal nem törődve megcsillogtatom az erőmet: ahogy felszabadítom energiáim, a kocsmában kisebb szél keletkezik és megbolondulnak az elektronikus tárgyak. Lelassul a zene és akadozóvá válik, a szikrák pattogását pedig már mindenki érezheti, mert értetlenül forognak körbe. A lámpák fénye is villogni kezd, az atmoszféra pedig teljesen megváltozik a helyiségben.

"Azt nem te mondod meg, hogy mit érezhetek iránta! Ő az enyém!"

Vicsorogva, dühösen köpöm neki a szavakat, rákoncentrálva, hogy minél nagyobb kárt tegyek a fejében az üzenetem kézbesítése közben. Elképzelem, hogy mocskos gondolatokkal teli agyát kettévágom szavaimmal, a Jimin iránt érzett aggodalmam pedig erőt ad, mert egy pillanatra fájdalmasan elfintorodik a dög és megrebben az a természetellenes szeme. Ezután ő is közelebb lép hozzám, így alig pár centiről nézünk farkasszemet:

- Nehogy azt hidd, hogy egy pillanatig is félek tőled! Csak azért engedlek el, mert úgysem marad veled már sokáig. Ez a kapcsolat halottabb, mint az anyád és a szegény kisöcsikéd.

Összeszorítom a számat, mert célba értek a szavai. Valahogy bejutott a fejembe és megjósolta amitől tartok: nevezetesen, hogy Jimin elhagy engem, és közben szidja a rég nem látott, megboldogult családom. Úgy forgatja a tőrt a szívemben, hogy elgyengülök és magától húzódik vissza az erőm, így eláll a szél és lassan normalizálódik a zene és a világítás.

- Nem fog elhagyni engem - jelentem ki véletlenül hangosan, mire Jimin egy pillanatra kizökken és értetlenül néz rám, én pedig akaratlanul is felveszem vele a szemkontaktust.

- Talán nem úgy, ahogy gondolod - fröcsögi a démon kárörvendően - De nem is olyan sokára mehetsz vissza oda, ahonnan jöttél, te démonok szégyene! Meg kéne ölnöm, amiért beleszerettél egy emberbe, de akkor nem szenvedhetnél attól, ami ezután jön... úgyhogy meghagyom szaros kis életed. Meg ezét is itt, egyelőre. Vidd!

Azzal végre elengedi Jimin karját és én olyan gyorsan indulok meg vele kifelé, ahogy csak lehetséges anélkül, hogy további feltűnést keltenénk. Mielőtt kilépnénk, meghallom, ahogy "elbúcsúzik" tőlünk:

- Hamarosan a pokolban!

Nagyon remélem, hogy nem így lesz...

Amint kiérünk, kétségbeesetten átölelem Jimint egy pillanatra és sírni támad kedvem, de persze nem teszem. Helyette begyömöszölöm a kocsiba és gyors mozdulatokkal bekötöm az övét, majd átvetődöm a motorháztetőn és olyan gyorsan indulok el, ahogyan csak tudok.

- Jungkook, mi a franc volt ez?? - akad ki Jimin, én pedig láthatatlanná válok más emberek számára, hogy spóroljak az energiámmal.

- Egy másik démon - válaszolok stresszesen sóhajtva, miközben padlógázzal hajtok - Erősebb nálam, turkált a fejünkben és lehet, hogy követ, úgyhogy kerülőúton megyünk haza, hátha akkor azt hiszi, nem oda megyünk. Ha hazaértünk, gyorsan összeszedünk pár dolgot és elköltözünk.

- De... - döbben le szegény, majd kis szünetet tart, hogy összeszedje gondolatait - Én szeretek ott lakni és csak most költöztünk oda.

- Tudom, de muszáj - ráncolom a szemöldököm gondterhelten - Veszélyben vagyunk.

- Mit mondott pontosan? Megfenyegetett?

- Olyasmi... - mondom a kanyarokat olyan élesen bevéve, hogy Jimin még bekötve is dülöngél a kocsiban - Azt mondta, csak azért enged el, mert nemsoká szenvedni fogok és a pokolban találkozunk...

- Csak meg akart ijeszteni, nem? - kérdezi engem fürkészve, de én csak az utat nézem - Nem is biztos, hogy tudja, hol lakunk.

- Jimin, ez egy sokkal erősebb démon - mondom halál komolyan, hogy megértse: ennek a fele se tréfa - Azok a démonok, amik nem embernek születtek, nagyon élvezik, ha megkeseríthetik mások életét. Ez a dög olyan dolgokat említett, amikről csak én tudhatok... még az emberi életemből. Ha az én fejemben is feltűnésmentesen turkált, akkor neked már minden gondolatodat ismerheti.

- Tehát azért nem ölt meg, mert... előtte szórakozni akar velünk? - néz Jimin aggodalmasan, mire ismét feszülten sóhajtok egyet.

- Nem tudom, mert azt mondta, hogy a pokolban fogunk találkozni, én pedig mostanában nem terveztem odamenni...

Ekkor beugrik valami és teljesen lever a víz, így egy pillanatra le kell húzódnom az út szélére, hogy megpróbáljak lehiggadni.

- Mi a baj?? - teszi Jimin kicsi kezét a vállamra - Rosszul vagy?

- Nem, csak... - kezdem kissé lihegve a rám törő pániktól, majd lassan ránézek a legnagyobb kincsemre, aki az anyósülésen üldögél egyelőre még épségben - Ha legközelebb már csak a pokolban látom őt, az azt jelenti, hogy... meg... meg fog ölni téged, mielőtt bármit is tehetnék.

Látom Jimin arcán, hogy ő is tudja: az alku miatt élete végéig maradhatok, így csak akkor kerülök vissza a pokolba, ha ő meghal. Ahogy belegondol a szörnyű lehetőségbe, arckifejezése megváltozik és meg se tud szólalni, így csak a fák susogását hallgatjuk a szélben és tehetetlenül engedjük, hogy tetőtől talpig bekebelezzen a rettegés. Rég éreztem ilyennek magam; ennyire kicsinek, védtelennek és tehetetlennek. Az az érzés kerít hatalmába, amit emberi életem korai szakaszától fogva teljes valómmal, szenvedélyesen gyűlölök: a tehetetlenség keserű érzése egy kis dühvel és jó adag kétségbeeséssel fűszerezve.

Köszi, hogy elolvastad!