Coruscant örökké éber hangyabolya fáradhatatlanul működött. Az égen már a másnapi étel- és vízszállítmányt hordozó transzportok úsztak komótosan, űrtaxik siettek a Monument Plaza ezernyi fénnyel szikrázó komplexuma felé, elegáns jachtok szálltak a Szenátus épülete felé, mintha minden lényt és gépet valamiféle erő húzott volna egy irányba, csak éppen a cél folyton változott.

Coco Town körzetet a lemenő nap utolsó sugarai festették vörösre. Az épületek szinte sóhajtoztak a hőség utolsó leheletétől, vibráló neonfények hirdettek árut és embert, fényeik versenyeztek az alkonnyal, a forgalom könnyként húzott utat a betonrengeteg orcáján.

Viharvert sikló fékezett le egy épület előtt, ami a Dex Étterme feliratot viselte. A sikló megálláskor kissé oldalra dőlt, majd bizonytalanul visszaállt eredeti helyzetébe. Sötétbe öltözött alak ugrott le róla, csizmái tompán koppantak a mesterséges aljzaton és szinte pontosan lemásolt dőlési mutatványt produkált földre éréskor, mint hajója. Miután visszanyerte egyensúlyát, leguggolt a jármű oldalához.

Taia Sylarnak elege volt. Elege volt a vakító neonfényekből és a hömpölygő tömegből, ami az utcákat elborította. Elege volt a hőségből, ami még a sugárvetői magját is megolvasztotta és főként, elege volt azokból a űrsikló szervizekből, amik annyit konyítottak egy jármű mechanikájához, mint a szenátorok a nyomorhoz.

Meg persze elege volt saját magából, hogy a jármű javítását kivételesen nem egyedül végezte el, hanem az egyik ilyen koszfészekre bízta. Így járt az ember, ha időt akart spórolni Coruscanton.

Összehúzta sötét szemöldökét és gundarkbőr kesztyűbe bújtatott ujjaival megpiszkált egy alkatrészt a jármű alvázán. Ideges mozdulattal a földre dobta a megviselt kézvédőt, majd az egyensúlytekercs felé nyúlt. Az alkatrész fémes súrlódó hangot adott ki és lazán libegett, mint egy Hutt legyezője. A nő idegen szavú káromkodást motyogott, amit a járókelőknek esélye sem volt meghallani, - szeme alatt az arcát sötét légcserélő maszk borította, ami ziháló légvételeitől visszhangzott. Egyik kezével maga elé húzta a tekercs fémszálát, a másikkal pedig a csatlakozót próbálta a szál felé kanyarítani. Egy erős rántással egymásba illesztette az összeillő végeket, de a tekercs egy elhanyagolt szála súrolta tenyerének élét. Vércseppek és újabb káromkodások hullottak az utcára, miközben a siklót mintha megregulázták volna, olyan katonás állást vett fel.

Vércseppek a hideg betonon.

"– Helló, szépségem. Milyen elegáns környéket találtál magadnak – a férfi úgy sétált, mintha a nyirkos utca egy színpad lenne és a közönségből mindenki a főszereplőre várakozna. Mögötte két nagydarab falleen bukkant fel a ködös sikátorban.

– Mit keresel itt?

Sötét szem, cigarettafüst, a fűszer édeskés illata szorító kézként közeledett felé.

– Jó is, hogy kérded. Arra gondoltam, eladlak a zyggeriaiaknak – busás összeget fizetnének, de nem szeretek a fajtájukkal üzletelni. Találkoztál már egy zyggeriaival? Örülj, hogy nem volt ilyen kellemetlen élményben részed - annyi rabszolgájuk van, akikkel bármit megtehetnek és egyáltalán nem szórakoztatóak. Tragikus.

- Ha nem tűntök el, te, meg a kagylózabáló haverjaid, hívom a békeőrséget.

– Szívem, te is tudod, hogy több békeőrt ismerek, mint azt el tudnád képzelni.  Még a szomszédaid is elkotyognak bármit pár kreditért cserébe...

– Nehogy azt hidd, hogy a világban mindenki kegyetlen, csak azért, mert te az vagy.

– Megint tévedsz. A világ kegyetlenebb mint én"

Három vércsepp a hideg betonon.

Taia megrázta a fejét, mintha ezzel kitörölhetné az emlékeit is és megdörzsölte az orcáját átszelő, kékes sebet.

- Már csak ez hiányzott - sziszegte magában. Guggolásból felemelkedve egy zsebéből előhalászott lendarabot szorított kezére, miután kesztyűit bedobta a pilótafülke nyílásán. A fülke ülése alól néhány csillogó kreditkártyát húzott elő, majd a kelleténél kissé ingerültebben becsapta a fülke ajtaját. - Ez az, kislány - mintegy kelletlenül megcsapkodta a sikló ütött-kopott fémborítását és elindult az illusztris étterem bejárata felé.

Taia kikerült egy weequayt, aki az üvegajtó előtt poroszkált és nem minden belekötési szándék nélkül indult meg felé. Átlépett egy pittyegő takarítódroidon és belépett a fülledt helyiségbe. Dex étterme esténként, ha lehet, még több gyanús alakkal és kétes összetételű szendviccsel kínálkozott, mint nappal. Dallamos gépzene és a vendégek mormogó, gurgulázó vagy mechanikus hangja töltötte meg a levegőt. Néhány alak felé fordult, és gyanúsan méregette, miközben a pult felé haladt, de nem törődött velük. Az ablakokon beszűrődő neonok megcsillantak a fémfelületeken és a piros borítású bútorokon.

A pultnál minden szék foglalt volt, ezért a fiatal nő kis mérlegelés után türelmetlenül odaállt egy ortolán mellé. A nagydarab lény lelkesen majszolt megpakolt tányérjáról, pufi, kék ujjai között szinte eltűntek a falatok. Taia rákönyökölt a pultra, arca maszk mögött, derekán sugárvető csillant.

Hangosan megköszörülte a torkát, és a menü felé nyúlt, közben a sugárvetőjéhez nyúlt. Az ortolán kikerekedett szemmel kászálódott le helyéről, otthagyva tányérját és ormótlan léptekkel, szinte menekülve tért inkább egy távoli box biztonságába.

Taia elégedetten emelkedett fel a bárszékbe, szomszédjában barna köpenybe és csuklyába burkolózott alak ült. A kreditjeit betömködte a zsebébe és a menüt böngészte minden lelkesedés nélkül. Foga közé vette a sajgó tenyerét borító lendarabot, és egy fejrántással megszorította a halványan átvérzett anyagot.

- Shawda szendvics és egy Foton, T? - robogott el mellette egy felszolgálódroid, a szokásos rendelését sorolva.

- Csak egy Shawda lesz, kösz, FLO! - szólt oda a droidnak, és korgó gyomorral odébb tolta maga elől az Ortolán elárvult tányérját, amit az ormányos lény már jócskán megdézsmált.

- Taia! Vártam, hogy benézz! - búgott fel egy ismerős mély hang mögötte.

- Hello, Dex!

Az étterem nagydarab tulajdonosa, Dexter Jettster vidáman csoszogott felé és bordaropogtató ölelésbe zárta négy, kukásfedél méretű kezével. A besalisk szakács gurgulázó nevetést hallatott, elengedte a nőt és a pult másik oldalára lépkedett, megannyi végtagjával matatva a pult alatti hozzávalókkal.

- Nem gondoltam volna, hogy ma ilyen jó napom lesz! - sárga szeme érdeklődve csillogott, termetes alkata alig fért el pult, a csillogó poharakat és italt tároló polcok, meg a zenegép között. - De Wonit miért küldted el olyan undokul? - intett Dex fejével a boxok felé, miközben két szendvicset rakott tele salátával. Hangjában semmi düh, inkább atyáskodó csalódottság.

- Nem is küldtem el - pislogott ártatlanul Taia, a fémes felületre csúsztatva a menüt. - Csak... rávettem, hogy máshova üljön. Finoman, és visszafogottan - a nő kerülte a tekintetét. Fáradtan megrázta sötét haját és ledobta a pultra légszűrő maszkját, szeme alatt sötét karikák, orcáján kékeslila, vékony vágás. Most már kevésbé tűnt ki a tömegből, de így is feltűnően sötétebb és kevesebbet mutató öltözetet viselt, mint a legtöbb, éjjeli bárokban megforduló lény a szektorban.

- Ez így még mindig nem teljesen igaz - csóválta a fejét kuncogva Dex, de nem firtatta tovább a dolgot. - Mesélj, mi a dörgés? Hogy van Zo-8-A és Irin?

- Csak a szokásos. Kivéve, hogy... - Taia kissé előrébb hajolt a székében, körülnézett, lehalkítva a hangját. - Úgy néz ki, megint elfelejthetem a nyugodt napokat és a rendszeres étkezést. A jóságos és mindenható Szenátus új adótörvényt fogadott el, amiben akkora összeghez kötik a többezres szektornagyságot áthaladó áruszállítást, hogy ha naponta tízszer eladom magam rabszolgának, akkor sem fogom tudom kifizetni. Most is az ezresben jártam... - mutatott maszkja felé a nő bekötözött kezével, hangját keserű tehetetlenség színezte. - Ha a nagy Béke Katonái, a jedik nem a seggüket törölnék a selyemruháikkal, meg a szenátorokat őrizgetnék a tengerparti nyaralásaikon, talán észrevennék, mi megy a saját városukban... - a szomszédjában ülő, csuklyás alak alig észrevehetően megmozdult a székében.

- Tudod, hogyha rajtam múlik, nem fogsz éhezni - Dex elé tolta a szendvicses tányért, amin eddig dolgozott, majd furcsamód bocsánatkérő pillantást vetett a nő mellett ülő alak felé. - Mi történt az arcoddal?

- Egy ideje már elboldogulok, úgyhogy nem most szeretnék naponta rájárni a szendvicseidre - magyarázta Taia, kreditkártyát csúsztatva a besalisk felé, aki rá se pillantott a valutára.

- Nehogy már ide add ezt! Voltak idők, amikor...

- Elmúltak... - a nő a pulton hagyta a fénylő kártyát. - Ha annyira szeretnél segíteni, inkább egy bacta tapaszt hozz, tudod, amit múltkor szállítottam - préselte a szavakat fájdalmasan a fogai között, miközben tenyerét óvatosan megmozgatta, majd Dex aggódó pillantását látva hozzátette: - Semmiség, csak egy kis baleset... -
az arcáról egy szót sem szólt.

- Nem vigyázol magadra. A társadalmi kifogásaidat meg nem most kéne megvitatnunk, amikor ilyen tömeg van... Amúgy is, be akartam neked mutatni egy régi barátomat, most, hogy mindketten benéztetek - Dex bárgyún vigyorogva intett a Taia melletti szék felé. A nő felhúzott szemöldökkel mérte végig az árnyékba burkolózott arcú, csuklyás alakot.

- Nem érdekel - jelentette ki nyersen, mintha a köpenyen túl látva annyi részletet ki tudott volna venni az idegenből, hogy ilyen következtetésre juthasson. - Múltkor megígérted, hogy leszoksz erről. Emlékszel az esetre az úgynevezett lovagoddal, aki azt állította, ember, de kiderült, hogy egy jól hidratált weequay, és hetente lecsukják? ... Soha többet. Tudod, hogy nincs időm semmilyen kalandra... - Dex olyan hangosan nevetett fel, hogy a tokája is belerázkódott, a boxokból néhány vendég kíváncsian fordult feléjük.

- Szó sincs ilyesmiről. Az úriember, akit sértegetsz pedig egy régi, kedves barátom, és eszembe se jutott beajánlani neked. Taia, Obi-Wan Kenobi; Obi-Wan, Taia Sylar - intett feléjük egyik lapátkezével, hangjában még nevetés.

Az idegen hátrahajtotta a csuklyáját, és Taia felé nyújtotta a kezét. A férfi arckifejezése hűvös, kék szeme nyugodt, haja és gondosan nyírt szakálla olyan árnyalatú volt, mint szülőföldje homokja, amit csak felvillanó emlékei őriztek meg. A köpeny alatt a férfi a jedik hagyományos öltözetét viselte, ami összetéveszthetetlen volt. A nő érezte, hogy forróság önti el az arcát, de rezzenéstelenül viszonozta a kézfogást, magában megállapítva, hogy a férfi keze éppen olyan kérges, minta a sajátja. A jedi templom gyengélkedőjén látott férfi képét az agya dübörögve úsztatta be lelki szemei elé.

- Örvendek - mondta szárazon Obi-Wan Kenobi.

- Én szintúgy - kontrázott Taia, torkába mintha porszemek futottak volna, így gyorsan kortyolt egyet italából.

- Na-na, nem kell ez a feszült hangulat - Dex békítőleg rájuk sandított. - Én hátramegyek a bactáért, ti csak beszélgessetek - azzal elcsoszogott a konyha irányába.

A férfi is kortyolt egyet az italából. Taia a polcokon sorakozó üvegek felé fordult, kerülve a tekintetét. Megköszörülte a torkát, ujjaival a kötést babrálta tenyerén, mely már jócskán átvérzett.

- Öhm... Szóval... - kezdte. - Honnan ismeri Dexet?

- Segítettem neki... egy tolvajjal kapcsolatban. Azóta kölcsönösen számíthatunk egymásra.

Taia a férfi felé kapta a tekintetét, sötét szeme megcsillant, közben próbált nem törődni az egyre erősödő, szúró fájdalomról tenyerében.

- A Pa'lowick tolvaj? - kérdezte a nő. Obi-Wan arcán felismerés suhant át, kék szeme a nő arcát vizsgálta, miközben sajátja szinte meghökkentően érzelemmentes maradt. Felrémlett emlékei között egy kosszal borított, sötét szemű lány képe, aki egy Loth-macskát szorongatva kerülgette az étterem székeit és az utolsó morzsát is megette az asztalokról. Dacára a felismerésnek, Obi-Wan csupán bólintott, homlokán egy pillanatra halvány ránc jelent meg, de nem szólt.

- Akkor elég régen ismeri... - Taia a férfi arcát figyelte és azon morfondírozott, vajon a jedi kód része a kőszobor arckifejezés is, vagy csak őt örvendeztette meg ezzel. - Nézze, a véleményem továbbra is áll, de elnézést, ha... megsértettem. Nem állt szándékomban - a jedi kétkedő pillantást vetett rá. - Legalábbis nem úgy, hogy tudom, maga is jelen van - a férfinak apró ráncok jelentek meg szeme sarkában, de nem nevetett, csak egy pillanatig elrévedve nézte a körülöttük dervisként keringő pincérrobotot. Rövid szünet után szólalt meg.

- Ne aggódjon, minden napos eset. Mindenkinek van véleménye a jedikről. Mindenki szakértő, ha rólunk van szó. Vagy azt hiszi. Bár a legtöbb véleményben nem szerepel a, öhm, az említett testrészünk - a férfi az italára pillantott, arca olvashatatlan, szeme nem zavart, inkább szórakozott. - De, hogy megnyugtassam, a gyakran hallott rohadt szerzetesek, vagy a szende fénypatkányok
kifejezések után azt hiszem, üdítően visszafogottan fogalmazott.

- A lézeragyú csuhamadarak a kedvencem – Obi-Wan Kenobi felköhögte az italát, és lesújtó pillantást vetett a nőre. - Nyugi már, látom izzad, mint egy gumpta a Mustafaron. Abba hagyom. Leróttam a havi adóm jedi szidásból, azt hiszem - Taianak sejtelme sem volt, miért fecseg ilyen lazán egy általa megvetett csoport képviselőjével, de a férfi nyugodtsága, és minden agresszió mentes reakciója meghökkenésig borzolta idegeit.

- Kifejtené, mit értett azon, hogy nem vesszük észre, mi, jedik, ami a városban megy?

- Úgy gondolom...

- Na, itt is vagyok! - dörmögött közbe Dex. A szakács visszadöcögött a pulthoz és letett Taia elé egy kék zselével átitatott tapaszt, ami taszítóan keserű illatot árasztott. - Jól elbeszélgettetek?

- Mondhatjuk. Éppen a... - Obi-Wan hangja elhalkult, mert csattant a bejárati ajtó és két alak jelent meg a bárban. Zöld és fekete bőrpáncélt viseltek, egy unott arcú, piszkosszőke hajú férfi és egy twi'lek nő, akinek kezében kétcsövű sugárfegyver csillant meg. Undorodva néztek végig az étterem vendégein. A beszélgetés moraja elhalkult, még FLO is megállt, tálcával a kezében. Dex idegesen emelte fel a fejét és a pult mögül kilépve próbált Taia és az ajtó közé kerülni, mintegy eltakarva őt a belépők elől.

- Ide nem tehetik be a lábukat, fáradjanak ki! Húzzanak el a kriffbe azonnal! - kiáltott rájuk Dex, de hangjában a düh mellett félelem is csendült.

– Hagyd, majd én lerendezem. Miattam jöttek – motyogta Taia a besalisknak, aki tehetetlenül figyelte, hogy a nő kikerüli és odasétál az érkezőkhöz. - Nincs itt semmi látnivaló, uraim, mindenki térjen vissza az italához - közölte fennhangon az étterem bámészkodóival. Nagy részük tekintete visszatért italukhoz vagy partnerükhöz, néhányan azonban továbbra is a jelenetet figyelték.

Obi-Wan felemelkedett a székéből és összehúzott szemöldökkel figyelte a jelenetet, felismerve az érkezők ruházatát és jellegzetes fegyverüket.

- Dex, ezek... - indult meg a hármas felé.
Az egyik érkező, a szőke hajú férfi Taia fölé hajolt, aki keményen állta a sarat, csak ökölbe szorított keze árulkodott feszültségéről. A zsebéből néhány kreditkártyát halászott elő és átnyújtotta a férfinak, aki még közelebb hajolt hozzá, de a nő elfordította a fejét, sérült keze sugárpiszolya felett, másik a férfi mellkasán, próbálva eltolni őt magától.

- Hagyd, Obi-Wan. Jobban teszed, ha kimaradsz ebből, most az egyszer - szólt Dex lehalkított hangon. A jedi keze fénykardja markolatára siklott.

Még pár pillanat és a két fenyegető külsejű figura eltűnt az ajtó mögött, majd elnyelte őket az éjszaka sötétje.

Taia néhány pillanatig mozdulatlanul állt, gyomra összeszorult. Megremegett a talpa, ahogy kilépett az utcára. A nappali hőséget gyenge szellő váltotta fel, jóleső hűvöset, port és hulladékszagot hozva magával. Hátával nekitámaszkodott az étterem oldalának és behunyta a szemét.

- Minden rendben? - Obi-Wan jött ki utána, kezében a nő maszkjával és a bacta tapasszal. - Nem kéne kint ácsorognia ilyenkor. Még a közelben lehetnek.

Taia szeme rávillant és gúnyosan felkacagott. Kettejük hajába sötét és homokszínű vitorlaként kapott bele a szél.

- Mintha nem ezt csinálnám már több éve... Eddig senkit nem érdekelt; nehogy most oktasson ki, mit szabad nekem és mit nem. Maga nem is... a magukfajtának aggódni sem szabad, nem? Ne mesélje be, hogy egy percig is érdekli, mi történik bárkivel, aki az ötezredik alatt lakik.

- Nem tudom, miből fakad ez az indulat magában, de higgye el, nem olyan rossz a helyzete, mint ahogy most látja. A Szenátus ... - kezdte Obi-Wan, szemében egyfajta zavarodottság.

- Hah, peersze, a Szenátus - hördült fel Taia, epésen megnyomva a szót. - A jediknél már az ész sem követelmény, mondja? Vagy bolondabb, mint hittem, ha elhiszi, hogy azok ott fennt...

- Megértem a haragját, de attól, hogy engem szapul, még semmi sem fog változni - a férfi szeme sötétkékbe váltott az este árnyaiban, hangja olyan nyugodt, mint a patak, ami mellett a nő gyerekkorában lakott. A jedi a homlokát sem ráncolta, keze sem emelkedett, pedig bolondnak nevezte. - Engedje meg, hogy... - Taia bekötött keze felé nyúlt a bacta tapasszal.

- Szóval ez a maguk megoldása? Lebegnek a hatalmas nagy nyugalmukban, miközben engem és a társaim elvihet bárki, ha nem tudok kreditet varázsolni elő a semmiből? - a nő arcát könny csíkozta, amit idegesen letörölt. - Engedjen el - mondta halkan, szinte kérdő hangsúllyal.

- Hadd segítsek - a férfi óvatosan felhúzta Taia kabátujját, kibontva közben a bacta tapaszt, de hátra hőkölt. A nő csuklóján, mint egy bőrébe égett koromfolt, fekete napot ábrázoló tetoválás sötétlett. A férfi viharkék szeme  vádlóan, már-már undorát leplezve pillantott rá, amitől a nőnek nagyobb kő mozdult a gyomrában, mint percekkel azelőtt, amikor a fejvadászok beléptek az étterembe. - Ez az, amire gondolok? Talán Dex mégse ismeri eléggé? Vagy őt is be akarta szervezni?

- Azt mondtam, engedjen el - Taia még mindig halk volt, de tettei annál hangosabbak. Kirántotta csuklóját a férfi kezéből, és a vállainál fogva a falhoz lökte, felemelt térde a gyomorszájánál az étterem oldalához szorította. Sugárvetője csöve hideg acélként érintette a jedi állát. Szíve a torkában dörömbölt, egy sötét tincs belelógott szemébe. A férfinak szeme sem rebbent, csak lélegzete vált szaggatottabbá. - Azt hiszi, a Szenátus jó, az emberek becsületesek, és a kislányok meg biztonságban vannak? Tényleg betartja az esküjét, ha sosem látott még ilyen jelet egy nőn sem. Kérdezzen utána a maga Bölcs Templomában, kik viselnek ilyet, hányan érik meg a felnőttkort és hányan mászkálnak szabadon az utcákon! És majd utána kérdezze meg, segíthet e...

Taia közel hajolt a férfihoz. Figyelte, ahogy vonásai alig észrevehetően átrendeződnek, figyelte, ahogy a neonfények csúf árnyai eltorzítják szeme színét, és egy pillanatra nyugalom szállta meg, olyasfajta, amire vágyott, de mindig a háta mögött hagyta egy sikátorban. Sugárvetője erősebben nyomta a férfi állát, ujjai a ravaszra szorultak. Obi-Wan behunyta a szemét, ujjai közel a fénykardja markolatához és szaggatottan fújta ki összeszorult tüdejéből a levegőt.

Amikor Obi-Wan kinyitotta a szemét, mellkasáról eltűnt a nő súlya, a sötétben pedig viharvert sikló cikázott el előtte, nyílegyenes füstcsíkot hagyva maga után, olcsó hullócsillag a betonégbolton.