-Nem tudom mit csináljak L/B/N! Tele van vele a hócipőm! Tudod, hogy ma mégis mit csinált?! Az összes rajongóját hozzám küldte azzal a mondattal, hogy: Jelentkezzetek be a titkárnőmnél egy randira. Én komolyan megölöm őt! Nem azért jelentkeztem menedzsernek, hogy az ő személyes ügyeit intézzem hanem, hogy a csapatot segítsem!

L/B/N az ágyán ült és nézte a kirohanásomat. Kiskorunktól kedve ismerjük egymást. Egy óvodába, általános iskolába és most középiskolába járunk. Jelenleg az Inashiro lány kollégiumában vagyunk, mivel nagyon messze lakunk Tokiótól.

-Szerintem csak magára akarja vonni a figyelmedet.

-Nos, a figyelmemet sikerült felkelltenie, mivel meg akarom ölni a két kezemmel! Csak azt nem értem, hogy miért akarja, hogy ennyire felfigyeljek rá.

-Te nem ugrálód körbe és nem bálványozod, pedig a csapat menedzsere vagy, lenne rá alkalmad, hogy beszélhess vele, de te rá se bagózól és, ha beszélni akar veled, te elintézed annyival, hogy ha nem fontos, akkor hagyj dolgozni.

-Persze, hiszen nem érdekel a kicsinyes hisztije. Komolyan mondom, ha komolyabb lenne, akkor talán érdekelne, de így csak egy hisztis gyereket látok, aki minden apróságon felhúzza magát.

-Vigyázz mit mondasz! A végén még valóra válik!

-----------------------------------------------------

Ez volt egy hete. Azóta mintha Narumiya megváltozott volna. A jegyei javultak (megsúgom, hogy előtte épphogy csak meg lett neki a hármas), sokkal csendesebb és az edzést is komolyan veszi. Az első ilyen edzésen éppen a kulacsokat vittem a padokhoz, mikor észrevettem, hogy Narumiya barátai egy kis kört alkotnak és egyfolytában rá majd rám pillantgatnak. A kulacsokat leraktam és hozzájuk sétáltam.

-Van valami gond, fiúk?

Összenéztek és Carlos elkezdett beszélni.

-Tegnap este Mei leült tanulni és még segítséget is kért a senapioktól, reggel az összes lány közeledését vissza utasította és megmondta nekik, hogy hagyják őt békén. Most meg szó nélkül követi Harada-senpai utasításait.

Mindenki bólogatni kezdett. Katsuyuki pedig dobta a bombát.

-Ma még nem is hisztizet.

Akik nem Mei osztályába jártak, azok lefagytak velem együtt.

-Na jó. Én megnézem, hogy Mei biztosan nem beteg-e.

-Tedd azt. Kezdünk félni tőle és az edző se tudja, hogy mit kezdjen a mostani viselkedésével.

A karámhoz ballagtam és intettem a kapitánynak.

-Sajnálom, hogy megzavarom az edzést, de megszeretném nézni Meit, hogy nem-e lázas.

Szabad utat adott nekem és a zavart Narumiyához sétáltam. A bal kezemmel levettem róla a sapkáját, míg a másikkal a homlokára raktam a kezem. Nem volt lázas. A szemébe néztem, de az se csillogott tompán. Inkább csak zavartságot láttam benne.

-Mi az N-chan?

-Jól vagy? Nem fáj semmid?

-Köszönöm, de jól vagyok.

-Biztos?

Ó csak bólintott és kérte, hogy hagyjam most edzeni, mert gyakorolnia kell. Carlosék érdeklődve figyeltek, de nem tudtam nekik semmi normális választ adni. Azóta teljesen megváltozott, de kezdjük megszokni az új Meit. A dobásai pontosabbak és sokkal higadtabb nehéz helyzetekben is.

Most az ebédlőben ülünk a megbeszélésen.

-A holnapi meccs dönti el, hogy melyik csapattal fogunk játszani a döntőben. Holnap N-chan elmegy és megnézi a lehetséges ellenfelünket. Pontos adatokat akarok kapni majd tőled, remélem ezzel tisztában vagy?

-Igen uram!

-Remek. Valakinek el kell majd mennie veled. Ki jelentkezik önként?

Senki se rakta fel a kezét. Az edző felém fordult és kérte, hogy én válasszak. Az egyik harmadéves senpait kértem meg rá. A megbeszélés után tisztáztuk, hogy mikor és hol találkozunk és elköszöntünk egymástól.

------------------------------------------------------

Másnap

A stadion előtt állok és várom, hogy a senpai megérkezzen, de késik és a telefonját sem veszi fel. Már éppen indultam be, mikor a nevemet hallottam. Hátra fordultam és Narumiyával találtam szembe magam.

-Mei! Hát te?

-A senpai kérte, hogy jöjjek el helyette, mert közbe jött neki valami fontos.

-Ó, értem. Köszönöm, hogy eljöttél Mei! Gondolom lenne jobb dolgos is, mint velem elemezni a támadásokat és védekezéseket.

Ő csak elmosolyodott és beterelt a stadionba, hogy találjunk helyet magunknak.

Szerencsére Mei ezt is komolyan vette és nagyon sok adatot sikerült szereznünk. Az edző meg is jegyezte, hogy máskor egyből elküldi velem az ászt.

A harmadéves senpait is felkerestem, hogy megkérdezzem, hogy minden rendben volt-e aznap, de mint kiderült, azért nem tudott eljönni, mert Mei kis bandája bezárta a saját szobájába őt és addig nem engedték ki, amíg mi el nem indultunk a stadionból, vissza a kollégiumhoz. Később az is kiderült, hogy a teljes élvonal benne volt az akcióban. Mindenkivel egyesével beszéltem, de sokra nem mentem, mivel mindenki azt mondta nekem, hogy Mei-el kell ezt megbeszélnem. Mérgesen Mei szobájához trappoltam és kopogás nélkül törtem be a szobájába és csaptam be magam után az ajtót. Nos, kiderült, hogy talán kellett volna kopognom, mivel a szoba közepén egy szál törölközőben a derekán állt. Az ajtó nyitására felnézett és egy kicsit meghökkent a jelenlétemen, de gyorsan magához tért és azt a Narumiya Mei mosolyát felvillantotta.

-Nade N-chan! Nem illik így berontani egy fiú szobájába kopogás nélkül!

Én csak paprikavörös arccal fordítottam hátat neki. Vissza tért a régi Mei. Megköszörültem a torkom és feltettem az engem foglalkoztató kérdést.

-Mond csak Mei, miért zártad be a senpait a szobájába? Miért változtál meg az utóbbi időben?

Mei abbahagyta az öltözést, mivel már nem hallottam a ruhák suhogását. Az egyik pillanatban még az ajtót néztem, a következőben pedig Mei ágyán feküdtem, felettem pedig Mei támaszkodott, hosszú nadrágban, póló nélkül. A szemei csak úgy lángoltak. Közelebb hajolt az arcomhoz. Csak egy hajszál választotta el az orrunk hegyét.

-Azt kérdezed, hogy mégis mi okból változtam meg? Miért zárták be a többiek a senpait a szobájába? Azért mert szerettem volna, hogy ha törődsz velem! Amióta a csapat menedzsere vagy, azóta próbálok közeledni hozzád, de te mindig lerázol! Most nagyon figyelj, mert nem fogom addig újra elismételni, ameddig nem viszonzod az érzelmeimet! Szerelmes vagyok beléd első látásra, és ez az érzés csak mélyebb lett, amióta jobban megismerhettelek! Szeretlek Aizawa N!

Lefagytam. Mégis L/B/N-nek-nak lett igaza. Nagy nehezen sikerült munkára bírni az agyamat. Most, hogy bevallotta az érzelmeit, bekellett látnom, hogy lehet én is érzek iránta valamit.

A fejemet elfordítottam, hogy ne kelljen a szemeibe néznem, és kimondtam azokat a mondatokat, amiket a szívem diktált.

-Lehet, hogy én is szeretlek Mei, de nem vagyok benne biztos. Te ismersz engem, de én nem tudok, hogy ki is vagy valójában.

Ő csak elmosolyodott és az oldalára dőlt. A mellkasára húzott és szorosan átölelt.

-Nekem ez a két mondat is eliég, ameddig nem vagy az érzéseidben biztos. Holnaptól kezdve elkezdhetsz megismerni, de most már fáradt vagyok, szóval ideje aludni. Jó éjt!

Betakargatott minket és azonnal elaludt. Én próbáltam kiszabadulni a kezei fogságából, de nem engedett el. Beletörődtem a sorsomba és kényelembe helyeztem magam és én is távoztam az álmok világába.

Másnap Narumiyával sétáltam be az étkezőbe és a csapatból mindenki a kivetítőt figyelte, de az edző is. Beljebb mentünk és a vásznon a mellettem álló fiú és én voltam, ahogyan békésen alszunk. Mind a ketten elvörösödtünk és követeltük, hogy mondják el a nevét, aki lekapott minket. Mei bandája azonnal hátrálni kezdett és az ajtóból már sprinteltek is ki, hogy az ász haragját még késleltessék egy kicsit, hátha lenyugszik. Nos ez nem jött össze nekik, mivel tíz perc volt még hátra az edzés kezdetéig és nem késhettek. Én csak vigyorogva néztem végig a jelenetet. Még mielőtt nekem is neki kellett volna állnom a teendőmnek, írtam gyorsan egy üzenetet L/B/N-nek-nak.

"Nem bánttam meg a kijelentésemet"