-Vigyázz!
Ez volt az utolsó, amit hallottam, onnantól teljes sötétség. Balesetet szenvedtem a családommal együtt. Éppen a rokonokhoz mentünk, mikor egy autó előzni akart, de nem mérte fel rendesen a távolságot és a mi sávunkban, szemben találkozott a két autó.

Csip. Csip. Csip. Csip.
-Uhm...
-Ébredezik. Azonnal hívják az orvost! Kislány, hallasz engem?!
Vissza merültem a békés sötétségbe.
-Nem kell aggódnia, fel fog épülni csak idő kell neki.
Mikor legközelebb magamhoz tértem, akkor éppen valaki a kezemet fogta. Próbáltam rászorítani a kezére. Sikerült.
-N?
A hangja ismerős volt, de honnan? Nyitogatni kezdtem a szemem, de semmit se láttam.
-Nem tudom kinyitni a szemem!
Az ismeretlen orvosért kiabált.
-Kérem, hagyja el a szobát Takahasi-san.
-De...
-Hagyja el a szobát!
A nő elhagyhatta a szobát, mert csukódott az ajtó.
-N-chan, látsz valamit?
-Kinyitni se tudom a szemem.
A keze meg merevedet. A pulzusomat mérte.
-N-chan. Nyitva a szemed.
Ekkor tudtam meg, hogy elveszítettem a látásom. Az orvos elmondta, hogy a fejem súlyosan meg sérült a balesetben. Az autó felismerhetetlenné vált és csoda, hogy életben vagyok.
Most Minánál élek, annál a nőnél, aki velem volt a kórházban. Kiderült, hogy egy távoli rokonom, akit apám családja kitagadott, mert nem volt hajlandó feladni az álmát, hogy egy csapat menedzsere legyen. A közelebbi rokonaim, amint meg tudták, hogy elvesztettem a szemem világát, azonnal lemondtak rólam, de Mina küzdött értem. Nem tudok elég hálás lenni neki. Magán tanárt fogadott mellém, akivel sikerült be hoznom a lemaradásomat. Most fogok gimnáziumba menni. Mivel különleges eset vagyok, nem mindegy hova megyek iskolába. Most még azt se tudom, hogy mivel akarok foglalkozni felnőtt koromban. Mina azt mondta, hogy bármi is lesz a döntésem, támogatni fog.

Az iskola, amit választottam, végül a Seido lett. Az igazgató megértő volt velem és azt mondta, hogy nincs semmi akadálya, hogy az iskolába járjak. Még egy diákot is meg kért az osztályomból, hogy segítsen nekem.
-Nem kell félni N. Biztosan kedvesek és segítőkészek lesznek az osztálytársaid.
Abban én is reménykedem. Mina elkísért az igazgatóiba, ahol az elvileg meg kért diák vár rám.
-Jó reggelt!
-Jó reggelt, Takahasi-san, Hiroto-chan! Foglaljatok helyet. Hiroto-chan a szék ott van, ahol a múltkor.
-Köszönöm!
A mostani helyzetemből három lépésre van a szék. Léptem hármat és a kezemet kinyújtottam, hogy megtaláljam a szék háttámláját, de valami másba ütközött a kezem. Egy meleg kéz fogta közre az enyémet.
-Segítek.
Reflexből felé fordítottam a fejem. A hangja alapján fiú. Amint meg látta a szememet, elállt a lélegzete. Gondolom a szemem miatt. A Sz/Sz nem veszett el, csak halványabb lett. Gyorsan túltette magát és a székhez vezetett. Mikor már ültem az igazgató meg köszörűlte a torkát.
-Hiroto-chan, mint tudod, egy osztálytársadat kértem meg, hogy segítsen neked. Őt véltem a legalkalmasabbnak.
-Értem.
Még sok mindenről szó esett, és azt hittem, hogy mindent meg beszéltünk, amikor Mina feltett egy kérdést.
-Igazgató úr, meg valósítható az, amit meg beszéltünk?
-Igen. Beszéltem az edzővel is és engedélyezte a részvételét az edzések során.
-Mina?
Az igazgató mondta, hogy mehetünk és kirakott minket az irodából. A fiú megfogta a kezemet és kivezettet. Nem is tudom hova mentünk, de abba biztos voltam, hogy valahol az udvaron lehetünk.
-Chris Yu vagyok! Örülök a találkozásnak!
-Hiroto N! Sajnálom, ha kellemetlenséget okozok neked!
Meg hajoltam előtte. El kuncogta magát és a vállamra rakta a kezét.
-Egyenesedj fel.
Kihúztam magam. Nem tudtam, hogy most mit kéne tennem. Nem tudom már felmérni a környezetemet segítség nélkül. Chrisnek is le eshetett, mert kézen fogott, hogy egy biztos pontot adjon nekem.
-Most a baseball pálya mellett vagyunk. Gondolom tudni akarod, hogy mégis miért kellett beszélni az egyik edzővel. Mivel nem tudsz részt venni bizonyos klubokban arra gondoltak, hogy légy a baseball csapat tagja. Nem kell semmit se csinálnod, csak ott lenni és beszélgetni velünk. Mielőtt azt gondolod, hogy semmit se érsz, azt most felejtsd el. Néha az a legjobb, ha valakivel tudunk beszélgetni edzés közben. Egy kicsit pihentető számunkra. Talán barátokat is tudsz majd szerezni.

Barátok. Ők voltak a rokonaim után a következők, akik elhagytak. A szívem mélyén reménykedni kezdtem, de az eszem azt súgta, hogy ne tegyem. 

Chris meg elégelte a hallgatásomat, mert kézen fogott és elindult. Követtem őt és a hangok alapján a pályához közeledhettünk. 

-Most éppen edzést tartanak és arra gondoltam, hogy nincs-e kedved megismerni a többi elsőévest. Van egy menedzser, aki velünk fog egy osztályba járni. Szerintem nagyon jól ki fogtok jönni.

-Ezt miből gondolod? A jövőbe látsz vagy csak megérzés?

-Csak egy megérzés, de azt biztosan tudom, hogy ha randira hívlak, akkor igent  mondassz.

A meg döbbenéstől szólni sem tudtam, de igazat mondott. Fujikavával nagyon jól kijöttünk egymással és másodévben elhívott randizni, amire igent mondtam és az egyetemet egy helyen kezdtük, később pedig az esküvőnket szerveztük.