Anyám és a mellette helyet foglaló férfi jelentőségteljes pillantást váltottak, én pedig elképzelni sem tudtam a nő mennyit fizethetett azért, hogy minden ilyen ügyben fellépő normával szembemenjen a védője, de a gondolat csak még nagyobb haragot ébresztett bennem, mint ami eleve fortyogott a lelkemben. Meddig menne el, hogy afféle trófeaként magával vihessen a fővárosba? Hiszen mindannyian tudtuk, hogy ez nem rólam szólt: pusztán apámon akart bosszút állni, hogy nem tudott azonnal magával vinni - és körülbelül ennyire is voltam neki fontos: amikor nem éppen egy stresszlabdaként funkcionáltam, amin levezetheti az összes haragját fél órán belül, egy kupa voltam, egy kis morzsányi büszkeség, egy kiskutya, amivel lehet dicsekedni a kiállításon; "prefektúra legígéretesebb liberója", ahogy mondani szokta, és amivel kapcsolatban már ténylegesen hallottam pletykákat, de nem hiszem, hogy nincs annál ígéretesebb liberónk, aki szerelmes az ászba és aki úgy bevágta a fejét egy mentés közben, hogy kórházba kerüljön. Vagy ha igen, Miyagi igen nagy lekvárban van. 
A szívem dobogásán kívül semmit nem hallottam a bíróval folytatott beszélgetésből, de azt láttam, ahogy az ügyvéd lassan kisétál. 
Az elmémig eljutó, néhány elkapott szóra és a bíró lassan megváltozó sokkolt arckifejezésére támaszkodva éreztem rá lassan, hogy miről folyik a szó, és majdnem leestem a székemről. 
Én tényleg nem hittem, hogy van bátorsága megtenni, de tévedtem. 
-Attól tartok bíró úr, hogy a gyermek nem maradhat többé a prefektúrában. -  Az ügyvéd szomorú hangon kezdte el a mondanivalóját, mire megfagyott a vér az ereimben. Nem teheti, reszkettem. Félelemtől? Indulattól? Már nem is tudtam. 
- Értem. - mondta a bíró, felhúzott szemöldökökkel. - Ezt a következtetést mire fel vonta le? - csodálkozott őszintén, letlévén, hogy minden papíron feketén-fehéren állt, hogy apámnál szándékozom maradni, és meg volt győződve, hogy ez így is fog történni. 
- Sajnálatos módon - kezdett bele újra, majd anyámra nézett, mintegy megkérdezve, biztos akarja-e ezt. - A gyermek apja rettentően felelőtlen szülői magatartást tanúsított. A gyermek egyik felsőbb éves ismerőse rossz példát mutatott a gyermeknek és valószínűleg szexuálisan bántalmazta, és hiába próbálta az édesanya védeni a fiút, az apja az ismeretlen mellé állt, sőt teljességgel az édesanyja ellen nevelte a gyereket. 
A teremben megfagyott a levegő, a bíró keze megállt egy mozdulat közepén. Mintha az ablakon át a színes, novemberi világ is megfagyott volna. A jelen elfolyt mellettünk, és csak én maradtam, szemtől szembe anyámmal és az ügyvédjével. Mintha nem is láttam volna őket, pusztán éreztem a jelenlétüket. A szívem addigi dübörgése lassan megállt és csak a hűvös elhatározás maradt bennem. 
Ha meg merte tenni, én is megtehetek bármit. Ez már nem az erkölcs harca volt, hanem a végső kétségbeesésé. Nem fogok hazudni. Csupán elmondok mindent. 
Mielőtt megtörtént volna a bíró reakciója, aki szemlátomást egy békés, jellegtelen válóperre ült be ide.
Mielőtt apa lassan fel tudott volna állni, felpattantam a székemből, szinte nem is látszódhatott elmosódott alakom, ahogy a talpam a földre ért. 
- Tiltakozom! - ordítottam a terem csendjébe, mire mindenki aki bent tartózkodott rám nézett. Nem tudom mit vártak a hang mellé, de az biztos, hogy az a valami nem 158 centiméter volt, mert bármerre néztem, csodálkozó szempárokba ütközött a tekintetem. 
- H-Helyt adok. - makogta a bíró. 
- A teljes állítás hazugság. - mondtam hűvösen, szinte éreztem, ahogy a bíró hátán végigfut a hideg. Végre, aznap először, ura voltam az érzelmeimnek. 
- Hogyan? - emelte fel a szemöldökét a bíró. 
- Soha nem esett bántódásom. Az az "egyik felsőéves" - mondtam maró gúnnyal - történetesen a röplabdacsapatom ásza, aki a légynek sem ártana, nem hogy nekem. És soha nem mutatott rossz példát, igazából többet köszönhetek neki, mint anyámnak. A példaképem a sportomban és nagyon fontos. - Ahogy Asahira fordult a szó, a hangom megtelt szeretettel. Ha akartam sem tudtam volna elnyomni. - Azonban ismerek valakit, aki valóban aggodalmat kelthet a szerelmi életével. - Éreztem ahogy a mosolyom, amivel Asahiról beszéltem, lassan vigyorba megy át. Ott volt az én időm, mikor végre fény derül az igazságra. - Ugyanis ennek a nőnek, aki olyan elégedetten mosolyog az ügyvéd úr mellett, nem csak egy párja van a pillanatban.
A nő lélegzete elakadt, nem hitte el, hogy ezt felhasználom ellene. "Ez most a visszajáró", néztem rá önelégülten.
- E-Elnézést?! - makogott a bíró, mire apám is felállt a székéről. 
- Yuu igazat mond. - erősítette meg az állításom, én pedig azonnal folytattam. Nem akartam anyámat szóhoz jutni hagyni. 
- Reggel, mikor hazajöttem a csapatomtól,  -kezdtem bele a történetbe. - és elkezdtem készülni a perre, hallottam egy igazán érdekes, és egyértelmű telefonbeszélgetést. Röviden arról szólt, hogy az édesanyám kifejtette egy bizonyos "édesemnek" a gondolatait, hogy miképpen tervez Tokióba költözni ahhoz a bizonyos "édeséhez", engem is magával víve. Pontosan elmondta, hogy mit tervez mondani a peren, amit meg is tett, anélkül, hogy egy szó igaz lett volna belőle. Ezután persze édesapám is meghallotta a beszélgetést, ha nem is minden szavát, mint én. Ezt a procedúrát mind nem sokkal azután, hogy azt a bizonyos felsőbbévest teljesen tönkretette lelkileg - lassan kizuhant belőlem minden. Minden haragom anyám felé lassan formát öltött és kicsúszott a számon minden mellékes gondolat nélkül. - valamint engem, aki nemrég jött ki a kórházból agyrázkódással és édesapámat is. A konfliktusunknak ugyanis már történelme van. Könnyedén levezette rajtunk a dühét, egészen kisgyermek korom óta. Sokszor nem akartam hazamenni iskolából, vagy éppen edzésről, félve, milyen hangulatban találom otthon.  Az lenne a kérdésem: Így kellene leélnem a gimnazista korom utolsó éveit? Egy anyával, akinek nem számítok és egy férfival, akit nem is ismerek? A barátaim nélkül, akik mindenben támogattak az életen át? A csapatom nélkül, aki eddig az életemet jelentette? A barátnőm nélkül, akit belehalnék, ha elveszítenék? És végül: Az édesapám nélkül, aki egymaga próbált boldog, sikeres embert nevelni belőlem anyám helyett is? Lehet ezt nevezni annak, hogy anyám ellen nevelt, de valójában csupán azt tartotta szem előtt, hogy nekem szép emlékeim legyenek az életen áthaladva? Most én pedig leülök. - mondtam, nyomatékosítva egy mozdulattal, ahogy megragadtam a székem karfáját. - Hallgassa még meg, akit csak akar. Higgye el a hazugságokat, ha szeretné és keserítse meg másfél évemet. De legalább így tudni fogja a következményeit. 
A teremben még néma csend honolt, ahogy leültem. Nem tudtam sikerrel jártam-e, de már nem is éreztem semmit. A puszta békés üresség maradt csupán bennem. 
Történjen bármi, én megvívtam a harcom. 

*Mei-chan*
Ki rendelt hajnali hármas részt? ^^ 
(Reméltem nem szúrtam el nagyon :c)