A Nekoma teljesen elhúzott ász és libero nélkül maradt a csapatunk mellett, amit még mivelünk is csak szinten tudtunk tartani. Ha véletlenül a két pont lemaradásunkból egyet csináltunk, akkor azonnal érkezett a visszatámadás. Végül, mikor a Nekoma elérte a tizenhat pontot, kizavarták a csapatokat pihenni . Nem voltam kifejezetten szomjas, így nemes egyszerűséggel elterültem a linóleumon és a plafont bámultam.
- Rendben leszel, Noya? - kérdezte Suga fölém hajolva. - Nagyon rosszul van a fejed?
- Nem... Csak kicsit szédülök. De, minden oké! - javítottam ki magam, mikor láttam, hogy a "szédülök" szóra a fél csapat felém fordul aggódó arckifejezéssel.
- Srácok! - szólt ránk Ukai. - Ez a meccs baromira húzódik. Szerintem most csinálok egy pár cserét. Kageyama, Hinata, üljetek le, Sugát kérem feladónak, és Yamaguchi! - szólította meg az ábrándozó elsőévest.
- Igenis? - kérdezte, nem hallotta a mondat elejét.
- Tudnál szerválni nekünk egy párat? - kérdezte az edző gonosz vigyorral. - A Nekomának még nem mutattuk a csodafegyveredet.
Belegondolva, logikus lépés volt. A tokiói iskoláknak nem próbáltuk a lebegőket.
- Hajrá! - mosolygott Hinata, erőteljesen hátbavágva Tadashit.
- M-Megteszem, amit tudok. - mosolygott zavartan a fiú.
- Nishinoya! - fordult hozzám Suga. - Ezt most mindenképpen fogadd. - mutatott a túloldalon szerváló feladóra. - Akkor mienk a Jackpot.
Egy pillanatra nem is vettem észre, miről van szó, de igaz is: Nem a mienk volt az utolsó pont, így ahhoz, hogy a szervahely előtti pozícióra beállított Yamaguchi szerválhasson, még át kell rágnunk magunkat egy labdameneten - lehetőleg győztesen.
Kis helyezkedés után, a levegőben lévő labdát vakon követve, Kenma szervája egyenesen a karomra érkezett, én pedig probléma nélkül passzoltam át a harmadévesünknek. Ő jelzett Asahinak és egy elegáns, gyors kosárérintéssel feladta.
Ő pedig Kenmának csapta le olyan erővel, amiről én vagy bármely más liberó álmodni sem mer. A nálam alig magasabb fiú kezéről lecsúszott a labda, ahogy megpróbálta azonnal feladni, de a liberójuk alá ért, és a kézfejéről lepattanva adta át a kapitánynak. A labda azonban nem ment elég magasra még egy kosárra sem, mivel a feladójuk blokkolta a lendület nagy részét, így azzal a sebességgel és erővel már nem dolgozhattak.
- Mienk! - ordítottam, mikor a fekete hajú kapitány jobb híján egy alkarérintéssel tette át a labdát a mi térfelünkre.
Ám mielőtt feladásra került volna a sor, Suga felugrott egy kicsit, éppen hogy csak elemelkedett a talajtól, és az ujja hegyével bepöccintette a labdát arra a helyre ahol a még futó Yaku kellett volna álljon.
A labda a mindenhonnan jövő dühös és boldog kiáltások forgatagában halkan lepattant, és tovább gurult a már vetődő Yaku ujja hegye elé. Közel volt.
- Ez az! - vonyítottuk egyszerre, Hinata és Kageyama a pálya szélén ugráltak, Ukai felállt a padra.  - Áttörünk!
A halkszavú fiú jócskán a pálya végét jelző vonal mögött állt, kezében egy labdával.
- Mindent bele, Tadashi! - az egész csapat, Tsukishima kivételével a keresztnevén szólította.
Hatalmas lendületet ad a csapatnak, ha most egyenlítünk. - gondoltam, és csak nagyon nehezen tudtam megállni, hogy a hátam mögött szerváló fiút nézzem. Olyan tíz másodperccel később láttam a labdát valami fizikai szabályokat megszégyenítő íven közeledni a háló felé, majd stabilan megállt a tetején. A csapatnak tökéletesen egyszerre állt el a lélegzete, és a labdát szuggeráltuk. Végül a labda elmozdult, és lassan, határozottan érkezett az érte vetődő kapitány hátára.
Sugának leesett az álla, ahogy mindenki másnak is. A csapat Yamaguchihoz repült egy ölelésért, de így, hogy öten nekifutottunk majdnem megfojtottuk. A harmadévesek visszaráncigáltak engem és Tanakát a helyünkre, így Yamaguchi már a következő labdáért nyúlt. Ezúttal figyeltem a mozdulatait, minden izmom megfeszítve, hogy ha kell, azonnal tudjak megfordulni.
Finoman ért a labdához, de elég erősen ahhoz, hogy az a pálya széléig menjen. Nagyjából mikor fölém ért, elkezdett pörögni a levegőben és ezt a mozgást egészen addig folytatta, míg Taketora nem akarta fogadni. Abban a pillanatban hirtelen irányt váltott, és a fiú válláról egyenesen a falnak csapódott. A csapat őrjöngeni kezdett, káromkodásokat hallottam a túloldalról, miközben mi mind a hatan egymás karjába zártuk magunkat. Szó szerint Asahi pólójába kapaszkodtam. Legyen vége... Gyorsan!, néztem fel az ég felé, könyörögve, mert nem tudtam meddig tudok még a lábamon állni. Szédültem és a gyomrom is kezdett külön életet élni.
- Noya! - mosolygott rám Asahi. - Kérlek szólj, ha bármi baj van!
- Rendben vagyok! - mosolyogtam úgy, ahogy Suga szokott.
Visszaálltam a helyemre. Yamaguchi most kicsit erősebben, magabiztosabban szervált, megnyugodva, hogy a szettben először vezettünk. Ezúttal a liberó, figyelmen kívül hagyva, hogy az bennt lesz-e vagy sem, azonnal fogadta, de kicsit talán túlságosan is indulatból játszott, a labda ugyanis visszaérkezett a háló fölé, és Suga nem várta meg, míg megérkezik, egy blokkal ártalmatlanná tette a Nekomát.
Már nem is elfojtott sziszegéseket hallottam a túloldalról, hanem a hajukat tépő tokiói fiúkat láttam, ahogy éppen küldenek el mindannyiunkat a pokolba.
Nem az a csapat vagyunk ugyanis, ahol minden tagot valami furcsa szerrel etetnek és egytől egyig két méter magas, de nem is az erőnkről vagyunk híresek. Egyszerűen ésszel játszunk. Olyanokkal vagyok egy csapatban, mint Asahi Azumane, Hinata Shoyo vagy akár Kageyama Tobio. Mind nagy nevek a röplabda világában, híresek a taktikus, meglepő támadásaikról, és a megtörhetetlen hitükről.
Elmosolyodtam. Ahhoz képest, hogy a menő egyenruha vonzott erre a helyre, jobban nem is választhattam volna.
A meccs vége felé közeledtünk. A huszonnegyedik pontunkat a visszacserélődött elsőéves párosunk hozta meg a furcsa gyorsukkal, így elértük azt a pontot, ahonnan a legnagyobb szégyen veszíteni. Meccspont. És végre, a macskák ellen játszott öt vesztett meccsünk után, ez most a mienk. És nem hagyhatjuk elúszni.
- Oi, Nishinoya! - kiabált Ukai. - Gyere!
Hogyan? - döbbentem meg. Tényleg ki akarnak hívni a meccspont előtt? Felmértem a terepet, hogy biztosítsam, hogy csak bevertem a fejem és minden bizonnyal hallucinálok. Daichi állt a pálya szélén, kezében egy táblával. A négyes számmal, az én számommal.
A padlót nézve kullogtam ki, és gyakorlatilag egy ugrással kitéptem a kapitány erős kezéből a táblát. Letettem az asztalra a többihez és leültem.
Mellettem Suga nézte izgatottan az utolsó pontot. Két tenyerét összenyomva drukkolt a csapatnak. Mikor meglátta, hogy csere történt, felém fordult és végigsimított a hátamon.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva, a hangjában több szeretet lakozott, mint anyáméban valaha is.
- Nem... - motyogtam, az utolsó mássalhangzót a végtelenségig húzva. - Nem voltam elég jó... Nem voltam elég jó, hogy a döntő labdamenetben játsszak, így van? - kérdeztem, kitágult pupillákkal bámulva a sebes térdemet takaró térdvédőmet, amit mindkét kezemmel úgy szorítottam, hogy belefehéredtek az ujjbegyeim.
- Szó sincs ilyesmiről! - mondta, mintha meg is lepődött volna, mintha valami teljesen nonszensz dolgot mondtam volna.
- Akkor miről van? - morogtam.
- Arról, hogy látszik rajtad, hogy nem vagy jól. - borzolta össze az amúgy is kaotikus hajamat. - Kérlek mondd el, hogy érzed magad! Féltelek, Noya! Túlhajszolod magad, pedig egyértelműen megsérültél.
- Szédülök. - jelentettem ki meglepetten. Míg az embert hajtja a pályán az adrenalin, franc se venné észre, de éppenséggel forgott velem a világ.
- Hogyan?  - kérdezett vissza, alighanem összefojtak ajkaimon a hangok.
- Pokolian szédülök. - zuhantam térdre a pad előtt.
- Úr Isten! - pattant fel Ennoshita, mire ő és Suga együtt kezdtek el az edzők felé vonszolni.
Az utolsó pedig amire emlékszem az az, hogy a szemem előtt összefolyik minden és hirtelen súlytalannak érzem magam.
Kiestem a csapattársaim keze közül és a földre zuhantam. Ez az utolsó, ami tudtam magamról.

*Mei-chan*
Sziasztok!
Igaz, bejelentettem, hogy késni fogok, mégis sikerült még ma hozni egy részt, ugyanis kicsit túlságosan is beteg voltam, hogy ma színpadra álljak. Na de legalább itt teljesítettem a kötelességem.
Hamarosan érkezik a következő rész, addig is legyen szép hétvégétek ^^
Mei