Szettpont.
Éreztem, hogy a csapat minden tagja egyszerre veszi fel ugyanazt az arckifejezést, ami szinte gonoszan villogó szemekből és fültől fülig érő vigyorból állt. Ezt most behúzzuk, és végre az edzőtábort számítva minimum 8 vesztett meccs után, feltöröljük a padlót a cicamicákkal.
Hinata következett a szervában, ami viszont távolról sem volt jó hír. A fiúnak ugyanis köztudottan nem volt a szerva az erőssége, pláne nem stresszhelyzetben.
- Csak ne a liberóra! - morogta Tsukki és Kageyama egyszerre, bár finoman szólva más hangnemben. Az egyik gúnyolódás volt, semmi egyéb, míg a feladó hangja csak a koncentrációtól volt rekedtes.
A vörös hajú elütötte a labdát, ami valahogy át is polkázott a háló felett, de a túloldalon álló liberó minden erőfeszítés nélkül fogadta.
- Kenma! - ordította, miközben a feladónak adta a labdát, aki látszólag dilemmában volt, hogy Kuroonak vagy Levnek adjon egy ilyen fontos labdát. Előbbi biztos átüti, akármilyen a feladás, utóbbi tapasztalatlan, de ha egyszer elüti, nincs az a blokk, amit át nem tör. Valamilyen okból fogva azonban mégis a kockáztatást választotta, ami nem volt jellemző a fiúra, de ezúttal jól tette. Az orosz fiú toronymagasan a mi blokkunk fölött lecsapta a labdát, mire minden érzékszervem különleges riadót fújt. Nincs blokk, Daichi mellett elment a labda... Ez az enyém.
El kell érnem, vagy buktuk a meccspontot. Kézzel hiába is próbálkoztam volna, nem elég hosszú a karom, hogy elérjem. A lábamban viszont már nincs annyi erő, hogy izomból felrúgjam a lábam.
Egy századmásodpercet sem pazarolhattam az időmből, ezért végül erő híján lendületből abba az irányba vetettem magam, ahol Kageyamának tudom adni a labdát. A lábfejemről, ami abban a pillanatban valami furcsa szögben emelkedett a levegőbe, lepattant a labda és hozzávetőlegesen a feladónk felé vette az irányt. Én pedig a másik irányba estem, szerencsétlenségemre fejre. Miközben a földről néztem félkómásan, ahogy a halálos páros a furcsa gyorsát eteti meg az ellenféllel, a harmadévesek megrohamoztak aggódó szavakkal és dicséretekkel.
- Megütötted magad? - kérdezte Asahi féltően csillogó szemekkel.
- Nyertünk? - tértem a tárgyra. Kit érdekel, hogyha fáj a fejem, ha végre megvertük a Nekomát?
- Igen, vittük a szettet. - pontosított Suga. - Ez a mentésed valami isteni volt!
- Öh... köszi? - vakartam meg a tarkóm.
- Nishinoya-senpai! - ordította Hinata ragyogó arccal. - Ez de baromi menő volt!
- Kösz, a leütésed is király! - pattintottam vissza a dicséretet.
Odamentünk az edzőhöz, aki azonnal rám szegezte az arcát.
- Noya...A szünetben el kellene szaladnod a gyengélkedőre, megnézetni a fejed. Elég nagyot estél.
- De é - kezdtem bele a mondókámba. Hozzá lehetne már szokni, hogy az időm nagyrészét a linóleumon töltöm, egy ilyen vetődés nem tesz semmit!
- Elkísérlek. - szólt Kiyoko halkan, mire belém visszaszállt a két nappal ezelőtti, teljesen hetero énem és a fekete hajú gyönyörűség után repültem a folyosón.
- Nagyon megütötted magad? - kérdezte kedves hangon.
- Ez a dolgom! - álltam ki a posztom mellett. - Igazából már tényleg nem számít egy-egy kisebb sérülés.
- Értem...Azért remélem nincs bajod. - mosolygott a válla fölött. - Jól érzed magad?
- Kicsit szédülök. - vallottam be.
- Jó, akkor most menjünk pihenni. Lehet, hogy a második szettnek inkább csak a második felére menj be. Addig betesszük valamelyik csere másodévest. Szólok Ukai-sannak - intézkedett. - Addig is maradok veled. - Ki bérelt fel, hogy ilyen kedves legyél, csúszott ki majdnem a számon.
- De a csapatnak szüksége van rám! - mondtam öntudatosan. - Nincs cserének liberónk és ha megint átüt Lev a blokkon, nem lesz ki fogadja!
- Bízz a csapatban. - hűtött le Kiyoko. - Hidd el, motiválni fogja őket, hogy nem vagy éppen ott. A kedvedért talán még inkább mindent beleadnak.
- Nem tudom... - húztam a szám. - Jobb érzés lenne ott lenni. Így nem vagyok benne annyira biztos.
- Gondolj bele, Asahi most mennyire fel lehet tüzelve! - jegyezte meg, mire lángba borult az arcom.
- Ho-honnan szeded ezt?! - Ez talán az első alkalom, hogy egy kicsit is durvább hangnemet ütöttem meg a lánnyal szemben, még ha nem is szántam annak.
- Csak az, hogy miattad jött vissza a klubba és azóta nem játszott még nélküled meccsen... Feltételezem...Meg akarja mutatni a csapatnak, de főleg neked, hogy képes a lábára állni.
A gyomrom görcsbe rándult. Kérlek Asahi, ne haragudj, hogy csak így otthagytalak! Vissza akartam fordulni, de Kiyoko megragadta a csuklómat.
- Noya, nem vagy jól. Nem tudsz egy egyenes vonalon megmaradni. Mennyi nálad az a kicsit szédülök?
- Tényleg nem vészes... Ez normális, ha az ember teljes súlyával a fejére esik, nem? - kérdeztem bágyadt hangon. - Meg gondolom fáradt is vagyok...Nem aludtam túl sokat az éjjel.
Kiyoko leült a folyosó padlójára, én pedig követtem a példáját. A hideg falnak támasztottam zsongó fejemet, és behunytam a szemem.
- Izgultál ma éjszaka? - kérdezte Shimizu.
- Nem azért nem aludtam... - magyaráztam.
- Hanem? - érkezett a visszakérdezés.
- ... Gyakoroltunk. - suttogtam.
- Kivel gyakoroltál te éjszaka? - Döbbent meg egy pillanatra a menedzserünk, feljebb tolva orrán a szemüveget.
- Asahival... Ő leütött... Én fogadtam...Vagy hajnali fél kettőig. Jól ki van világítva az udvaruk.
- Mi a csodát kerestél te Asahiék udvarán!? - kiáltotta, kicsit talán túl hangosan, mire én susogni kezdtem, mintha forró ráment ettem volna.
- Hé, ha valaki meghallja, rosszra fognak gondolni. - csitítottam a döbbent lányt.
- Noya, te csak félig vagy magadnál! - aggódott Kiyoko, és elém térdelt. - El tudsz jönni a gyengélkedőig, vagy szóljak Ukainak, hogy vigyen el odáig?
- Nem vagyok kisgyerek, hogy ölben vigyenek! - kértem ki magamnak a dolgot.
- Jó... De biztos fel tudsz állni? - Azonnal bizonyítani akartam a dolgot, de vissza is szédültem a padlóra.
- Francba... Forog velem a világ! - fortyogtam, és négykézláb másztam el a legközelebbi italautomatáig, aminek az oldalán fel tudtam kapaszkodni. Kiyoko azonnal odaszaladt, és belém karolt.
- Atyám! Nagyon beverted a fejed! Gyere, gyere! - a végét szinte suttogta, én pedig teljesen legyőzöttnek éreztem magam.
- B-Bocsánat... - mondtam halkan.
- Nincs miért. - veregette meg valaki a vállam a hátam mögül.
Lassan megfordultam, és az a maradék egyben maradt öntudatom is megkeveredett.
- A-sa-hi...? - szótagoltam, nem is hittem el, hogy itt van.
- Igen. - mosolygott, megsimogatva a fejem búbját.
- Mi-Mi a francokat keresel itt?! A meccsen kellene legyél! - kiabáltam.
- Éppen betették Hinatát helyettem, mert így, hogy Daichit a te helyedre kellett tenni, kicsit sűrűbben cseréltünk, és Ukai elküldött megnézni, hol maradtok. - magyarázta de nekem körülbelül csak a dolog negyede maradt meg a fejemben.
- Beverte a fejét. - tolmácsolta gondolataimat Kiyoko. - El kell vigyük a gyengélkedőre..
- Tudsz járni? - fordult hozzám az ász, mire én reflexből bólogatni kezdtem, de aztán inkább tagadólag ráztam meg a fejem. Egy lépést sem fogok tudni megmozdulni.
- Gyere! - kapott fel se szó-se beszéd a hátára. - Hadd hozzunk helyre gyorsan!

*Mei-chan hajnali egykor*
Igen, megint csavarok...Meg fogtok ti egyszer ölni :D Mindenesetre remélem tetszett a rész, és nyugi, lesz még szó a Nekoma-s meccsről ;)
Bye-bye!
Mei