Reggel nyűgösen keltem. A tegnap előtti úszástól - és szextől - izomlázam lett, amit igencsak megsínylettem. Dom átnézett hozzám, mert nem érzett füstöt a lépcsőházból. Megkérdezte, hogy jól vagyok-e, mondom jól. Aztán hogy nincs-e szükségem valamire, hát nincs. Ilyen az élet. Ez a nyomorúság viszont az olvasóimnak igen kedvez. Ma már csak le kell ellenőriznem a blog nyelvhelyességét, na meg hogy olvasható-e a rész vagy írjam újra. Mindent rendben találtam, majd fel is nyomtam a netre. Mivel az időm bőven engedi nekikezdtem a következő fejezetnek.

" Chapter thirteen

Luke Hemmings

- Mikey! Mondd meg nekem! Őszintén! Te bírod azokat a csajokat akik engem kikosaraznak? - kérdeztem Mikeytól. Ő mindig megmondja a magáét. Ami a szívén az a száján.
- Most őszintén? Imádom őket. Van annyi spiritusz bennük, hogy egy világhírű embert kidobjanak. Megbecsülöm őket, mert tudják, hogy a pénz nem boldogít, de jó ha van. Megkeresik amit meg kell, de semmi több. Egyszerű emberek. Fogd fel, hogy vannak olyanok is akik pénz helyett szerelemre várnak és vágynak. - szavai elgondolkodtattak.
- Szerinted most mit csináljak? - vágtam kétségbeesett képet. De nem csak az arcomon volt meg az érzés. Valami ismeretlen dolog furakodott be az agyamba...és a szívembe. Éreztem a melegséget, azt, hogy valami hiányzik belőlem. Valaki. Lana valahogy mindent eltűrt. És én így háláltam meg. Mint valami...úristen! Mint valami olcsó kis sztárocska!
- Egyértelmű Luke. Hagyd békén. - szólt a szíve...várjunk csak! Azt mondta, hogy hagyjam békén!
- De...de...- kerestem a szavakat.
- Hagyd békén Luke! Megérdemel egy normális életet..."

Az ötletbomba csak úgy berobbant a tudatomba. De az ötlettel együtt valami más is berobbant...éhes voltam. Nagyon. Ránéztem az órámra. 10:03. Nem hiszem el. Egy órája ettem egy jó nagy adag melegszenyát. Mi van? Soha nem eszek ennyit. Na mindegy. Ha éhes vagyok hát éhes vagyok.
Felkaptam magamra a szokásos öltözékem; fekete farmersort, fekete szaggatott trikó és a kedvenc, szinte rongy fekete Converse cipőm. Soha nem látnak másban errefelé az emberek. Max csak akkor ha valami fontosabb esemény van, akkor hosszú farmert veszek és nem szaggatott pólót.
Becsuktam magam mögött az ajtót, majd leugráltam a lépcsőn. A bejáratnál belefutottam az alsó szomszédomba, aki egy 90 éves bácsika. Csak morgott egyet, majd elmentem mellette. Ezen a környéken nem igen lehet enni kapni, csak kisebb büfék vannak, melyekben gyorskaja található. Ez nekem tökéletesen nem felelt meg ezért elcaplattam a motorom garázsáig.
Miközben a kulccsomóval bíbelődtem befutott egy hívásom is.

"Brooke Hudson" szóltam a telefonba, miután sikeresen elejtettem a kulcsaimat. Lecsúsztam a az ajtó mentén, és a földre ültem.

"Kicsikém! Meg sem ismered a hangom? Nincs elmentve a számom? Jahj képzeld fantasztikus híreim vannak! Uram isten! De te hogy vagy? Gondolom megvagy. Na az a lényeg, hogy ide kellene utaznod hozzám. Csak néhány napról lenne szó tényleg." csevegett valaki a telefonba.

És az a valaki az anyám volt.

"Anya ?" kérdeztem kihűlt vérrel.

"Hát persze Rollym!" mondta. Utoljára 10 évesen szólított így.

"Brooke vagyok, nem Rolly. Mit akarsz?" kérdeztem lassan dühösen. Eléggé hirtelen természetű vagyok.

"Na okés szivem. Szóval nagy hírem van. Megházasodok." mondta ki azt, amit soha nem akartam hallani. Mint említettem 18 éves koromig minden tökéletes volt a családomban. De hát úgy látszik, hogy el kellett mennem, hogy minden véget érjen. Egy szép napon; egy szép vizsga előtti napon anyám felhívott, hogy apám megcsalta és elhagyja és a többi. "Nagyon örültem." Szóval nem fenékig tejfej az élet. Na de miután apám elköltözött a ribancához Trev és Pet ott maradt anyám nyakán Torontoban. Rá egy évvel költöztek el Olaszország fővárosába, Rómába, mondván ott jobb a levegő. De mióta elmentem nem találkoztam egy családtagommal sem.

"Mióta ismered?" tettem fel a számomra döntő kérdést.

"Születésemtől ismerem. Igazából nagyon jó barátok voltunk; értsd úgy hogy jártunk 14 éves korunktól. Aztán mentünk az egyetemre. Elváltunk és megismertem apádat. Teljesen magába bolondított. 5 hét után elvett és aztán teherbe estem a srácokkal. És nem olyan régen, 2 éve találkoztunk Szicíliában. Ne is kérdezd, kikapcsolódásra vágytam Beth-szel. És ott találkoztunk újra. És azóta... Na?

" Most akkor ....na mindegy. Nem fontos a véleményem. Meddig kellene odautaznom?"

"Két hét. Már nincs olyan sok elintézni való, de szeretnék mindent rendben találni és szerintem elkell a segítséged."

"Majd meglátod ha odamentem." szóltam el magam. Nem akartam odamenni, mert mégiscsak megváltoztam és ki tudja, hogyan is fognak fogadni.

"Na jó. Akkor egy kétfős szobát adok nektek. Ja még valami! Hozd magaddal a pasid." mondta majd bontotta a vonalat. A PASIM? Azt a rohadt ...! Próbáltam gyorsan még tárcsázni de valószínű kikapcsolta a mobilját. Kösz anya.

Mivel már nem volt mit keresnem a földön, ezért felkecmeregtem.
Két perc múlva a motorom indulásra készen állt.

Nagyjából negyed óra elteltével megérkeztem a célomhoz a kedvenc éttermemhez, a Jack Earn- ba.
Leültem a szokásos boxhoz. Nem sokkal később egy srác jelent meg.

"Mit hozhatok szépségem?" kérdezte egy perverz mosoly keretében.

"A szokásost." vigyorogtam vissza. Látszik, hogy újonc. Rápillantottam a névkártyájára. Walter. Nagyon elgondolkozott, majd értetlen fejjel bólintott.

10 perc múlva maga Jack jött ki az óriás pizzámmal.

"A szokásos a hölgynek." ült le mellém. "Mi járatban így dél felé? Rég jártál itt chica ."

"Hát nem is tudom Jack. Valahogy éhes lettem és gondoltam a mocira is ráfér egy kis rugómozgás. Amúgy meg sok dolgom volt..." kezdtem el enni a sokféle feltétes pizzám.

"Jah tudom mi az a sok dolog. Cigi, úszás, szex Dommal."

"Na azért kikérem magamnak! Mostanság gondolom hallottad, hogy írok."

"Jaja"

"Ki akarják adni a szorim. Valami európai könyvkiadónál."

"Fantasztikus. És Dom?" kérdezte.

"Mi van Dommal?" értetlenkedtem.

"Hogy van? Mint van? Él? Jártok már? Gyerek? Ilyesmi?" kérdezett egy csomót. Amikor leesett, hogy mit mond azonnal leraktam a pizzaszeletem majd komolyan néztem rá.

"Akkor szépen sorban. Köszöni szépen él és virul és még mindig alig cigizik, bár szerintem beszélsz vele néhányszor. Nem, nem járunk még. És...gyerek?" akadtam ki. "Mik vagyunk mi? Nyulak, aki egyfolytában szaporodnak? Semmi ilyesmi nincs"

"Jól van kislány! Csak kérdeztem."

"Bocs Jack. Kiakadtam." feküdtem le az asztalra. "Ki akarják adni a blogom. Eszembe jut a család alapítás. Anyám férjhez megy három hét múlva. A családom nem láttam vagy öt éve és azóta sehol sem láttak. Ráadásul nem tudom, hogy fogják fogadni mind azt ami vagyok. Ami lettem azóta. Tele vagyok varrva, cigizek, írok, feketébe járok; olyan lett a kinézetem mint egy bűnözőnek. Ehhez mit szólnak majd?" néztem Jackre kétségbeesetten. Most mindent kimondtam ami bennem volt. Jack, a mellett, hogy egy éttermet vezet, ráadásul szakács is, egyben az egyik olyan ember akiben megbízhatok. Olyan, mint Dom. Csak vele nem feküdtem le annyiszor mint Dommal.

"Hát chica erre nem igen tudok mit mondani. Tudod az ágyban jó vagyok. Meg meghallgatok mindent. De nem mindig adok hasznos tanácsot. Szerintem meg kéne próbálnod Dommal. Mármint a kapcsolatot. Az anyáddal meg ne foglalkozz annyit. Menj el, érezd jól magad, majd gyere haza és adasd ki a könyved. Ami pedig a véleményt illeti. Szerintem ha szeretnek úgy fogadnak el ahogy vagy." Mosolygott. Tudtam, hogy mindent őszintén gondolt és mondott.

"Köszönöm Jack." válaszoltam. Épp felállni készült. "Jah és még valami. Ez a Walter nevű pincér az asztallábra is így rámozdul?" röhögtem el magam.

"Persze. A legújabb újonc, de legalább egy kicsit lendít az üzleten. Amúgy erre tart." vigyorgott."Ne feledd mut mondtam." állt fel az asztaltól. Amint Jack elment leült mellém Walter.

"Izlik?" kérdezte a kajámra mutatva.

"Eltaláltad. Amúgy nem tudnád nekem becsomagolni? Az előbb írt a pasim, hogy vigyek kaját." biggyesztettem le a szám. Walter egyből megvilágosodott. Felpattant mellőlem, majd dadogva elment becsomagolni a kajám.