Nyitott egy ablak. A kinti sötétség keveredik a bentről szűrődő halovány fénnyel. A házak lakói alszanak, míg a különféle rovarok és jószágok hangot adnak létezésüknek. Csak egy ember képes még ilyentájt éber maradni a környezetével. Én, ki az emeleti ablak párkányán ülve merül el gondolataiban, nem féltve életét a könnyű zuhanástól. Ki hiába van öt méterrel a föld felszínétől, nem remeg meg holmi aggodalomtól. A nyár végi hűvösség sokszor megcsapja bőrömet, így magamhoz veszem takarómat. Nyúlnék az asztallaphoz a nem létező poharamért, de nincs ott semmilyen fajta meleg nedű, mi torkomat csiklandozná forróságától. A jelen pillanatban földön heverésző laptopom kezem ügyébe akad, majd ölembe hajtom. Csak pár pillanatra kapom oda fejemet, mert túl szép a kilátás ahhoz, hogy foglalkozzak az elektronikus eszköz valamelyes részével. Szimplán csak arra kell, hogy a világ leggyönyörűbb zongoraszavait hallgathassam, mik mellett még így is belecseng fülembe a tücskök ciripelése. A kettő együtt igen kellemes hatást kelt. Ahányszor feljebb emelem fejemet, az égbolt felé, a csillagok pontosan úgy ragyognak. Mégis azt érzem, hogy minden egyes alkalommal csak még jobban ékesednek a magasban. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy megkémlelhetem őket. Festői szépségét sosem veszti el, de az emlékeket annál inkább szívja magába és adja ki azokat újból és újból. Mintha minden egyes csillag egy emlékképet hordozna. Talán ezek hullásai jelképezhetik azt, hogy akárhányszor kívánsz, azt egy emlékként kapod vissza. Igen furcsa gondolat, igaz?! Mégsem olyan lehetetlen. Kezeim egyre jobban megdermednek a - nyárhoz képest igen - fagyos szellőtől. Ez a beáradó levegő próbál kavalkádot csinálni a benti melegséggel. Beszippantani kíván magával, de még mindig nem engedelmeskedek. Kis idő elteltével könnyeim hullanak. Csak egy-két könnycseppet szalajtok el valamelyes momentumtól, mi engem eddig bántott vagy megtalálta helyét szívemben. Mindenesetre az éji kékség és a pontoknak látszódó fénycsóvák megnyugtatnak. Mint ahogyan a szél átfújja testemet, ez a látvány pont úgy tisztítja meg gondolataimat. Az éj gyermeke vagyok talán, de örülök, hogy az vagyok, aki...