- Spence... SPENCER!
- Tessék? - riadt fel kedvesem a sokadik megszólításta. - Ne haragudj... csak nagyon fáradt vagyok.
- Fáradt egy fenét... - dőltem hátra unottan a székemben, karbatett kezekkel. - Mi történt? Zaklatnak?
- Nem, engem békén hagynak... egy barátomat...
- Barátodat? - vontam fel kíváncsian a szemöldökömet. - Akiről a múltkor meséltél?
- Igen, őt... - bólintott zavartan Spencer.
- Ne haragudj, hogy ezt mondom, de te valahogy jobban érdekelsz, mint ő... - szúrtam oda.
- Aurora!

Szemforgatva húztam ki magamat.
Tényleg nem érdekelt annak a másik hapsinak a problémája... egyedül Spencer foglalkoztatott és az, hogy neki ne essen semmi bántódása. Elmondhatatlanul aggódtam érte.

Pár napja belekezdtem egy kis magánkutatásba a múltbeli ügyeikkel kapcsolatban.
Kerestem valamit, amivel bizonyítani tudhattam, hogy rossz irány fele haladnak a kutatásban... határozottan kiálltam az állításom mellett, miszerint nem Karc műve ez az egész.

Miután elköszöntem a férjemtől, azonnal a székházhoz siettem, hogy folytathassam az aktát olvasgatását.
Garcia aggódva állt felettem és a nyomtató felett.
- Elmondod mit tervezel?
- Még nem - ráztam meg a fejemet. - Majd ha bebizonyosodott, hogy igazam van... akkor talán.
- Még mindig azt hiszed, hogy nem Karc tette, igaz?
- Nem hiszem, Penelope... én TUDOM, hogy nem ő volt.
- Hát jó... - biggyesztette le ajkait a szőke. - Legalább segíthetek?

Miután rendeltünk egy kis kaját, belevetettük magunkat a papírtengerbe.
- Oké... - kezdtem. - Külön válogattam azokat, akik még börtönben vannak és azokat, akik már kiszabadultak. Az utóbbi lesz a mi pakkunk...
- Igen - bólintott Penelope, majd olvasni kezdett.

Körülbelül négy óra elteltével, fáradtan ejtettük fejünket az asztalra.
- Bárcsak rendelkeznék Spencer agyával - nyögte a hightech lány, miközben maga elé húzott egy újabb lapot, még mindig az asztalon feküdve. - Sokkal könnyebb lenne úgy a kutatás.
- Nekem mondod? - dörzsölgem meg arcomat, hogy felrázzam kicsit magamat. - Nézzük át azokat is, akik a börtönben vannak még? Hátha van kint embere...
- Mhh... tessék? - kapta fel fejét Garcia zaklatottan.
- Találtál valamit? - hajoltam azonnal közelebb.
- Nem... ez... ez a Peggy Porterről szóló jelentés.
- Az a kis rohadt ribanc... - fújtam idegesen, majd megsimítottam a derekamon lévő vágást, amit Steve ejtett rajtam.

Szemem hirtelen megakadt egy néven, amit még sosem hallottam ezelőtt.
- Ki az a Cat Adams? - kérdeztem magam elé húzva a mappát, mire Garcia kirántotta a kezem alól. - Hé!
- Ő börtönben van! Vele nincs dolgod...
- Garcia! Ki az a Cat Adams? - kérdeztem már türelmetlenül. - Amióta vele vagyok, minden ügyben részt vettem, mint külsős segítségforrás... illetve a férjemről van szó, annak a gyereknek az apjáról, akit a szívem alatt hordok... van vele dolgom.
- Aurora... - kezdte Penelope meggyötört arcvonással, majd megadva engedte el a mappát.

Hajamat a fülem mögé tűrve nyitottam ki.
- Ez az ügy az esküvőnk után két héttel volt... - döbbentem meg a dátum láttán. - Miért nem tudok erről semmit?
- Ne haragudj, kérlek - tördelte ujjait idegesen Penelope. - Spencer volt a "csali".
- ELMENTEK EGY VACSORÁRA? - kiabáltam, amikor a közepére értem a jelentésnek. - Az a kis... ARGH!
- De Cat börtönben van... és lesz is sokáig! Biztos nem ő a mostani ügyünk főszereplője!
- Ugyanott van, ahol Peggy? - kérdeztem, mire Penelope bólintott. - Fantasztikus... Na jó... hagyjuk ezt mára, eleget idegeskedtem. Menjünk inkább haza.
- Rendben.

Otthon persze egy percet sem tudtam nyugton maradni.
Felhívtam Diana ápolóját, hogy mi a helyzet náluk, aki megnyugtatott, hogy minden a legnagyobb rendben van.
- Nagyon kérdezgeti, hogy mi van veletek... azt mondtam nászúton vagytok. Örült, hogy kettesben tudtok lenni...
- Édes... - érzékenyültem el. - Holnap este átugrom és főzünk valami vacsorát. Nem tudom, hogy JJ jön-e.
- Gyertek, várunk titeket! - mosolyodott el a vonal másik végén Cassie, majd lerakta.

Nagyot sóhajtva dőltem el az ágyon.
Fáradt voltam... nagyon fáradt.
Diana állapota annyira rossz volt már, hogy pár perc múltával már el is felejtette, mit mondtak neki, ami miatt kissé aggódtam.
Tudtuk, hogy nem szép dolog hazudni neki, de valahogy mégis ezt tartottuk a leghelyesebb döntésnek vele kapcsolatban.

Másnap Penelope izgatottan kelt fel, ugyanis ő ment látogatóba Spencehez.
- Annyira várom már, hogy láthassam őt! - ecsetelte buzgón. - Úgy hiányzik a kis okos feje... Vajon örülni fog nekem?
- Biztos vagyok benne, hogy igen - nyugtattam meg mosolyogva.
- És te? Mi a terved mára? - kérdezte kedvesen Garcia.
- Nem tudom még... lehet már most átmegyek Dianához - gondolkodtam el. - Elvigyelek előtte Spencerhez?
- Nem kell, megyek busszal - utasította el a felajánlásomat lakótársam, majd szinte azonnal el is köszönt és kiviharzott a lakásból.

Miután összeszedtem magamat, még is kicsit álltam a tükör előtt és éppenhogy kerekedő hasamat bámultam.
- Alakulsz, te kis Paca - böktem meg mosolyogva, majd a telefonomért nyúltam, hogy értesítsem Cassiet a korábbi érkezésemről.

Miközben hozzájuk tartottam, igyekeztem moderálni magamat, hogy az agyam teljesen Dianára hangolódjon és engedjem el egy kis időre a tegnap átolvasott dokumentumokat.
- Sziasztok! - léptem be a lakásba, mire döbbenten torpantam meg. - Hát ő?
A lány meglepetten fordult hátra, majd kérdő tekintettel nézett rám.
- Ő itt Carol - mutatta be nekem Cassie. - Még új az intézetnél, én tanítom be. Carol, ő itt dr Reid egyik közeli barátja, Aurora. Az egyik munkatársa fiának a tanára.

Elismerően néztem a velem szemben álló nőre. Ilyen fasza hazugságot sem hallottam még az elmúlt hetekben magamról.
- Így igaz - fordultam a lány felé mosolyogva.
- Olyan közeli viszonyban vagytok, hogy látogatod az anyját? - kérdezte a lány kételkedő hangsúllyal.
- Furcsa, igaz? - nevettem fel kínosan.
- Aurora! - lepődött meg Diana, amikor kijött a fürdőből és meglátott. - Mit keresel te itt?
- Gondoltam együtt tölthetnénk a napot - mentem hozzá közelebb, hogy megfoghassam a kezét. - Pontot tehetnénk annak a sakk mérkőzésnek a végére, amit a napokban kezdtünk el.
- Ó - értette meg anyósom. - Akkor hozom is a táblát! Érintetlenül van a dolgozóban, úgy ahogy hagytuk.
- Remek, már alig várom! - szóltam utána, majd mosolyogva fordultam a két ápoló felé. - Amúgy gőzöm sincs, hogy kell sakkozni, de nagyon lelkes, amikor leszidhat, hogy rossz helyre lépek a bábuval.
- Ilyen a mi Dianánk - nevetett fel Cassie.

- Egyébként ne haragudj a kérdésért... - fordultam hirtelen Carol felé, mire ő meglepetten lépett egyet hátrébb. - Nem találkoztunk mi már valahol? Olyan ismerős az arcod...
- Nem, nem hinném - vágta rá gondolkodás nélkül. - Átlagos arcom van, lehet valaki mással keversz.
- Biztos? - döbbentem meg. - Pedig esküszöm, hogy ismerős vagy nekem valahonnan...
- 100% - bólintott Carol, majd Cassiere nézett. - Sajnálom, de most jutott eszembe, hogy engem mára behivattak az intézetbe délutánra. Indulnom kéne lassan.
- Persze, menj csak! - hesegette Cassie kedvesen. - Holnap ugyanitt találkozunk!
- Igen - mosolygott a lány. - Aurora... nagyon örültem a találkozásnak!
- Úgyszint - intettem.

Miután Carol elhagyta a lakást, megkönnyebbülten sóhajtottam egy nagyot.
- Hát ez nagyon meredek volt amúgy!
- Te mondod? Mi volt ez az "ismerős vagy nekem valahonnan"? - dorgált meg Cassie.
- Esküszöm, hogy mintha már láttam volna őt valahol... csak nem tudom, hol... - gondolkodtam, majd legyintve vállat vontam. - Mindegy... bemegyek Dianához a dolgozóba, elég régóta bent van már.

Mielőtt beléptem volna a szobába, halkan kopogtam.
- Diana? - kukkantottam be a résnyire nyitott ajtón.
Diana a színpalettát nézegette, amit még én hagytam az asztalon pár hete, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok.
Akkor még nem volt börtön... nem volt költözés... a jövőt tervezgettem.
- Te a fiam felesége vagy... - kezdte elgondolkodva. - és a fiam gyerekét várod, igaz?
- Igen - léptem bentebb szégyenlősen.
- Tudjuk már, hogy mi lesz a neme?
- Nem tudom még - simítottam meg a hasamat. - Remélem kislány.
- Én is egy kislányban reménykedtem - emlékezett vissza Diana. - De a boldogság, amit akkor éreztem, amikor legelőször a kezembe foghattam Spencet... leírhatatlan.
- Elhiszem - mentem oda hozzá, majd leguggoltam mellé.
- Spencer nagyon jó apa lesz - jelentette ki anyja. - Imádni fogja a gyerekét.
- Már most nagyon szereti őt - mosolyodtam el.

Szomorúan hajtottam le a fejemet a szék karfájára, mire Diana megsimította a hajamat.
Szomorú voltam, mert tudtam, hogy Diana számára másnapra ez a beszélgetés csak egy halovány, távoli emlék lesz...