"Rózsa rózsa, piros rózsa,
rejtsd el szívem virágodba.
Vidd el néki a magosba,
ha megkapná, megnyugodna."

Hasamat fogva botorkáltam ki a konyhába.
- Miért hívják reggeli rosszullétnek, miközben nem csak reggel okádod ki a beledet? - kérdeztem Diana gondozójától, Cassitől.
- Örülök, hogy a stressz nem okozott semmi bajt - mosolygott rám a nő őszintén.
Visszamosolyogtam.

JJ tanácsára egy kis szabadságot vettem ki az iskolában. Főnököm, hála az istennek, megértő ember, szóval minden szájhúzás nélkül fogadta el a tényt, miszerint a férjemnek most szüksége van rám, illetve a babának sem tesz jót, ha egyszerre 100 felé kéne szakadnom, így jóval idővel előbb jöhettem el szülésszabadságra.

- Hová tegyük ezeket? - kérdezte Cassie felemelve egy dobozt.
Kíváncsian fordultam felé.
A Spencerrel közös cuccaink voltak benne. Esküvői fotók, emléktárgyak...
Emily jobban látta, ha egy időre elhagyom az otthonomat. JJ és Will felajánlotta, hogy használhatom az ügy végéig az ő vendégszobájukat, de kedvesen visszautasítottam és inkább Garciához kuckóztam be magamat.
Elvégre nem tudhattuk Karc mikor vesz engem is célba... jobbnak láttuk, ha kitörölnek engem az életéből egy kis időre.
Újdonsült lakótársam kicsit hamisítgatott a nevem alatt dolgokat. Mostmár egy lepukkant kis lakást bérlek a város másik felében. A házasságunk meg sem történtnek tűnik, Rossi pedig elintézte az orvos barátjánál, hogy csak papíron legyenek nyilvántartva az adataim és vizsgálataim eredménye. Mintha soha nem léptem volna kapcsolatba egyetlen emberrel sem a Viselkedéskutatóktól...

Diana nem igazán értette meg, hogy hogyan is fog kinézni az előttünk álló (remélhetőleg rövid) időszak.
- Diana, nagyon fontos, hogy senkinek sem beszélhetsz Auroraról - mondta neki nyomatékosan JJ. - Megígéred, hogy titokban tartod az egészet?
- Persze, de nem értem, miért kell ezt - mondta kétségbeesetten anyósom, miközben nézte ahogy pakoljuk a holmijaimat. - Valami baj történt, igaz?
- Nincs semmi baj, Diana - nyugtattam meg. - Csak egy kis időre elmegyek itthonról. Ígérem, gyakran eljövök látogatóba JJ-vel.
- Rendben - bólintott a nő. - És Spencer?

JJ-vel összenéztünk.
Még nem mertük neki elmondani, hogy mi történt pontosan, azon belül is Mexikóban.
Jelenleg egy fogdában tartották. Az előttünk állő tárgyalásoktól függött férjem szabadsága.
- Ő is igyekszik haza - mondtam végül. - Addig majd Mrs Campbell vigyáz rád.
- Oh - csak ennyit mondott, majd fáradtságra hivatkozva elvonult a szobájába.
JJ-vel aggódva néztünk össze.

Majdnem minden délutánomat a központban töltöttem a többiekkel, hátha sikerül valami áttörést elérni az ügyben. JJ-vel felváltva vittünk neki minden nap tiszta ruhákat a fogdába.
Sajnos nekik az élet nem állt meg, ugyanúgy gyilkosokat állítottak meg.
Emily volt az egyetlen, aki nem tartott velük, így ketten tartottuk kedvesemben a lelket.

Délelőttönként orvoshoz jártam. Az orvosom elrendelte, hogy a folyamatos stressz miatt, napi kontrolla kell járnom.
Bár még csak az első trimeszterben voltam, átváltottam a szűkebb felsőkről bővebbekre, mert hasam igen szépen elkezdett kerekedni és ha nagyon bámultul, láttuk, hogy van bent valaki.
Hála a jó istennek, egészségesen.

Emilynek sikerült szereznie egy jó ügyvédet, amint rábólintott, mentünk is az első beszélgetésre vele.
A szívem nagyot dobbant, amikor a kis ablakon megláttam férjemet, ahogy bilincsre verve vezetik be hozzánk.
- Spence - üdvözöltem, amikor bejött.
- Szia - suttogta nekem szégyenlősen, majd az ügyvédre nézett. - Üdvözlöm.
- Fiona Danken vagyok, Emily és a felesége sokat mesélt magáról. Leginkabb jókat.
- Igen, hasonlóképp - válaszolta Spence.
Én csúnyán néztem Emilyre, mire ő csak alig láthatóan leintett. Persze, hogy nélkülem is gyakran meglátogatja...
- Ez egy ügyfél-ügyvéd találkozó, magunkra kell hagyniuk magunkat - mondta Fiona formálisan, mire Emilyvel zavartan bólintottunk és kimentünk.
Előtte bátorítóan megsimítottam férjem kézfejét, mire zavartan elmosolyodott.
Mindkettőnknek kellemetlen volt a helyzet.

Kintről láttuk, ahogy az ügyvéd határozottan beszél Spencerhez, néhol kissé szigorúbban, mint kellene.
- Remélem tényleg tud segíteni - mondtam nagyot sóhajtva.
- Ő a legjobb, bízz benne - érintette meg vállamat Emily.
Kurtán bólintottam, majd visszafordultam az ablakhoz. Spencer kelletlenül és nagyon gyorsan válaszolt a hirtelen feltett kérdésekre. Még az üvegen keresztül is éreztem frusztrációját.
Hirtelen az asztalt kezdte csapkodni, mire legszivesebben berontottam volna a szobába, de akkor az ügyvédnő mondott valamit, amitől azonnal megnyugodott. Ettől én is lecsillapodtam.

Amikor Fiona kijött, megkérdeztem az őrtől, hogy bemehetek-e férjemhez egy kicsit, még mielőtt megint elvennék tőlem.
A férfi szigorú arccal elgondolkodott, majd végül félre állt.
- De semmi érintkezés...
- Terhes vagyok és a felesége - mondtam feszülten. - Azt majd a hormonjaim eldöntik mit szabad és mit nem...
Sietve mentem el a férfi mellett és azonnal magunkra csuktam az ajtót.
- Kedvesem - mondtam, nyakába vetve magamat. - Annyira rossz téged így látni...
- Tudom, Aurora, én is nagyon kellemetlenül érzem magamat miatta - mondta, felemelve összebilincselt kezeit és közéjük fogta arcomat. - A baba hogy van? Egészséges?
Távolabb léptem és kardigánom zsebéből egy képet húztam elő.
- Istenem - nyögte férjem élérzékenyülve.
- Az a nagy paca ott, ő - mutattam rá a képre. - Egyelőre a többiekkel még Pacáknak hívjuk.
- És ha kislány? - kérdezte mosolyogva.
- Hát akkor Pacákka lesz - nevettem el magamat, mire ő is jóízűen felnevetett.
- Nagyon hiányzol - érzékenyült el.
- Te is nekem - mondtam, letörölve arcomról egy könnycseppet. - Mit mondott Fiona? Ugye csak jó híreket?

Spencer bólintott:
- Elég jól ért a dolgához. Hisz nekem és segít. Megpróbálja előbbre hozni a tárgyalásokat, én nem vallom magamat bűnösnek...
- Mert nem is vagy az - simítottam meg arcát.
- Aztán óvadék ellenében kiengednek - fejezte be a mosolyogva. - Állítólag nincs meg a gyilkos fegyver, szóval... igen, nincs bizonyíték ellenem.
- Ezek remek hírek - mondtam megkönnyebbülve.
- Igen, azok.
- Szeretlek.
- Elmondani nem tudom, én téged mennyire.

Már majdnem megcsókoltuk egymást, amikor az őr bejött hozzánk, hogy visszavigye Spencert a rácsok mögé.
- Holnap jövök - mondtam még neki távozása közben.
- Várni foglak...

Haza egy üres lakásba mentem.
Garciát magukkal vitték a mostani nyomozásra a többiek, így magamnak kellett elrendezkednem új, ideiglenes otthonomban.
A konyhapulton egy rózsaszín cetlin üzenet várt engem. Garcia minden ékezetet szivecskével helyettesített.
Az üzenetben az állt, hogy a hűtő roskadásik van mindenféle olyan kajával, amit általában egy terhes nő enni szokott... mint például savanyú uborka, tonhalkonzerv, nutella, minden ízben rostos üdítő...
Mosolyogva ragasztottam a cetlit a hűtőre, majd kinyitottam azt.
Nem túlzott, tényleg roskadásik volt.

Fáradtan dobtam le magamat a kanapéra, mire Lilith ugrott fel mellém.
Őt is magammal hoztam, elvégre nem igazán kedvelte Dianát. Szergóval sem jöttek ki túlzottan jól, de megnyugtatta a tudat őt is meg engem is, hogy együtt vagyunk.
Megsimogattam, majd bekapcsoltam a TV-t és elindítottam valami filmet rajta.
Alig pár óra múlva el is aludtam a fáradtságtól, ami pár napja zaklatott már engem.

Másnap Emily keltett, miszerint történt valami nagy dolog és azonnal menjek a fogdához.
Magamra kaptam a hozzám legközelebb eső ruháimat és már szaladtam is a kocsimhoz. Általában gyűlölök vezetni, de az utóbbi pár napban hozzá kellett szoknom.
Bent Emily és Fiona már vártak rám.
- Mi történt? - kérdeztem zihálva.
- Nem lenne szabad szaladnod - szólt rám aggódva Emily. - Ártasz vele a babának.
- Az apjáról van szó, csak megérti - mondtam egy halvány mosollyal. - Szóval...?

- Egyezséget ajánlottak az ügyészségtől - kezdte Fiona már kedvesem társaságában.
- Hogy valljam magam bűnösnek? - akadt ki Spencer.
- Ez abszurd - förmedtem el.
- Nem szándékos emberölésben. Az ajánlat kettőtöl öt év - helyeselt az ügyvédnő.
Emily távozásra intett minket, de Spencerrel ellenkeztünk.
- Kettőtől öt év... - gondolkodott kedvesem. - Az hosszú idő...
- De még mennyire - értettem egyet.
- Megértem - mondta Fiona együttérzően. - De ha nem vallja magát bűnösnek, akár életfogytiglant is kaphat, ami még hosszabb idő... Alaposan meg kell fontolnia, hogy mit fog lépni a tárgyaláson.
- Nem hazudhatom azt, hogy én tettem. Hiszen nem én voltam...
- Persze, hogy nem te voltál - mondtam. - Nem vallhatsz be olyasmit, amit nem is te követtél el... ez már tényleg hülyeség.
- De az, hogy ilyen ajánlatot tettek, az jó jel, nem? - kérdezte Emily zavarodottam. - Ez azt is jeletheti, hogy ők is érzek, gyenge a vád Spencer ellen.
- Vagy csak minél előbb le akarják zárni az ügyet - mondtam.
- Igen, mindkettő egy lehetőség, de nem tudhatjuk a valóságot - bólintott Fiona. - De ez mindenképpen egy jó ajánlat, amit lehet át kellene gondolni. Viszont... ha mégsem vallja magát bűnösnek és harcolni akar, megígérhetem, hogy minden fegyveremet bevetem... de azt nem ígérgetem, hogy jobb ajánlatot fog kapni a mainál.
- Bárhogy is döntesz, mi mindenben támogatni fogunk - mondta Emily, mire bólintottam.

Spencer egy rövid gondolkodási idő után nagyot sóhajtott.
- Harcolni fogok - mondta. - Az igazamért, a szabadságomért és a családomért.
Halványan elmosolyodtam.
A családunkért...

Rögtön utána orvoshoz mentem, a kötelező vizsgálatokra.
Az orvos szerint minden a legnagyobb rendben továbbra is.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
- Hála az égnek - mondtam a monitort nézve. - Szia, kis Pacák.
Az orvos mosolyogva nézte ahogy a monitorhoz beszélek.
- Sajnálom, hogy a férje nem tud itt lenni magával - mondta együttérzően. - Remélem a történések ellenére jól van.
- Igen, köszönöm - feleltem kurtán. - Mindent megteszünk, hogy jó vége legyen a történetnek.

Kilépve a kórházból a telefonom azonnal megcsörrent.
- Emily, éppen hívni akartalak. Most jöttem el az orvostól...
- Aurora, sajnálom, de el kell rontanom a jó kedvedet - vágott szavamba Emily. - A mexikóiak nyomozása új eseménnyel bővült...
Értetlenül hallgattam.
- Mi történt? Ugye nem...?
- Sajnos de - mondta csalódottan a nő. - Megtalálták a kést, rajta Spencer vérével és ujjlenyomataival...
- Istenem...
- Fionával azonnal oda megyünk Spencerhez. Tudom, nem kérhetek tőled ilyet, de szeretném, ha ma nem tartanál velünk... ez egy kicsit komolyabb téma lesz, aminél lehet nem kéne ott lenned.
- Tudni szeretném, hogy ez milyen változtatásokkal jár...
- Ígérem, utána egyből felhívlak és elmondom, mi történt.
- Emily...
- Aurora, kérlek.
- Rendben - bólintottam legyőzötten. - Azonnal hívj.
- Úgy lesz - mondta, majd megszakította a vonalat.

Alig pár óra múlva Emilyvel az irodájában találkoztunk.
- A többiek nemsokára hazatérnek, sikerült elkapni a tettest - mondta kedvesen.
- Igen, tudom - bólintottam. - Beszéltem JJ-vel idefele. Mondta, hogy majd este átmegyünk Dianához a fiúkkal és főzünk valami vacsit.
- Ez remek terv - mosolyodott el Emily. - Szóval a kés...
Nagyon nyeltem. Vágjunk bele...
- Megtalálták - mondtam elgondolkodva. - Megnövelték a letöltendőt, igaz?
- Igen... öttől tíz évre emelték.
- Úristen - nyögtem szám elé téve kezemet.
- Ha ezt is elutasítja, nincs több ajánlat. Perre viszik és vagy szabadlábra helyezik, vagy életfogytiglan. Nagyon sajnálom.
- Beszéltél vele erről négyszemközt, igaz? - kérdeztem, mire bólintott. - Mit mondott?
- Hogy továbbra sem vallja magát bűnösnek és ha elutasítják, bízik bennünk, hogy elkapjuk Karcot és előbb elvetik a vádakat ellene.
- Az ostoba - mondtam kétségbeesetten.
- Igen... nem tudunk sajnos többet tenni. Az első tárgyalás két nap múlva lesz. Majd akkor kiderül minden...

Két nappal késöbb idegesen csaptam huzatot a bíróság folyosóján.
- Aurora, megszédülök ahogy fel-alá járkálsz - mosolyodott el erőltetett Emily, majd odébb csúszott a padon, hogy leülhessek.
- Meddig kell még várnunk... - sóhajtottam ledobva magamat, de azonnal fel is pattantam, amikor megláttam a többieket közeledni. - Hát eljöttetek.
- Még szép, hogy eljöttünk - mondta határozottan David. - Valami hír?
- Lassan mi következünk - mondta Emily idegesen.
- Bármennyi is legyen az óvadék, én lerakom - paskolta meg kabátja mellényzsebét Rossi mosolyogva, mire hálásan én is elmosolyodtam.

Még alig 5 percet álltunk és néztük egymást némán, amikor Fiona kihajolt az egyik ajtón, hogy mi következünk.
Idegesen nyeltem egy nagyot és megszorítottam Luke felémnyújtott kezét.
Bátorítóan nézett rám, majd bementünk a kis terembe.
Spencer automatikusan hátrafordult és bátortalanul ránk mosolygott.
Garcia intett neki egy aprót, majd leültünk.

A bíró szigorúan nézett a vele szemben álló férjemre.
- Magát gyilkossággal vádolják, ami egy nagyon súlyos vád... Miss Danken, ügyfele hajlandó nyilatkozni?
- Igen.
- Hogyan nyilatkozik, Reid ügynök?
- Nem vagyok bűnös - mondta határozottan Spencer.
Garcia megkönnyebbülten szorította meg kezemet, majd mosolyogva összenéztünk.
- Óvadék? - kérdezte erre a bíró, mire a másik asztalnál egy férfi állt fel.
- Elutasítjuk az óvadék lehetőséget.
Agyam abban a pillanatban kikapcsolt a meglepettségtől és csak a férjemet néztem, ahogy a két ügyvédet nézni. Egy kisebb vita alakult ki a tárgyalóteremben.

- Ügyfelem nem akar megszökni, erősen kötődik a közösséghez, édesanyja alzheimer kóros, a fele...
Hirtelen elszméltem fel és néztem össze a mellettem ülő FBI ügynökökkel. Mindannyiuk szeme ezt üzente:
"NE MONDD KI!"
- Fejezze be nyugodtan, Miss Danken - mondta epésen a férfi.
- Elnézést, apró nyelvbotlás... - rázta meg sajnálkozva fejét a nő, majd folytatta férjem védelmét.

A fülemben dobogott a szívem és egyre erősebben szorítottam Garcia és Luke kezét.
Próbált a bíróval egyezséget kötni...
- Az óvadékot elutasítom - jelentette ki határozottan a bírónő. - A vádlottat az ügy lezártáig a szövetségi őrizetben tartjuk.
Emily hirtelen felugrott és kérdésekkel bombázta Fionát, aki gondterhelten kapkodta fejét és testét közöttünk és kedvesem közöt.
- Spencer! - próbaltam utána szólni, de addigra már a rendőrök bilincsre verve vezették ki a teremből.
Még egy pillanatig hátranézett. Szemében szomorúság ült.

Abban a pillanatban a világ fordult velem egyet és minden sötétbe borult...