Kimerülten, de mégis diadalittasan értünk földet talán több kilométerrel a nemrégiben történt csata helyszínétől. Omy gyorsan leugrott a sárkány hátáról, közben Xerah lehámozta magáról a bőrből készült oldaltáskáját. Ledobta azt a földre, majd gyengéden, két kezével hónom alatt megragadva felemelt engem. Értetlenül pislogtam, miközben óvatosan leugrott velem a nagy lényről. Egyrészt meglepődtem azon, hogy milyen erős volt, másrészt nem értettem, mégis mi szükség volt rá. Amint a lábam földet ért azonnal megértettem. Olyan fájdalom nyilalt az eddig zsibbadt lábszáraimba, hogy felkiáltottam kínomban. Egy pillanat töredéke alatt a hátsómra estem, ami csak morzsája volt annak a fájdalomnak, ami sérüléseimből áradt.

Xerah a fülét masszírozva adta a tudomásomra, hogy talán ordibálhatnék halkabban is. Azonban cseppet sem érdekelt abban a percben, hogy mégis mit gondol. Feszülten sziszegett egyet, majd felkapta a földre hajított táskát és kutakodni kezdett benne. Ismét előkapta a krémet, amivel a repülés alatt bekente apró horzsolásait. Hozzám képest semmi baja nem lett azokon kívül, hiszen a csata legjaván végig ájultan hevert a fűben. Omy mellém kuporodott és nedves orrocskáját a támaszkodó kézfejemnek nyomta.

A táj továbbra is erdős volt, fluoreszkáló levelek ékeskedtek a fák ágain, míg a fűben itt-ott világító szirommal rendelkező, apró virágok díszelegtek. A környezet nyugodt volt, az élőlények is elbújtak a rengetegben, mindössze pöttöm bogarak szálldostak világító fényként a levegőben. Xerah feljebb tűrte a hálóingszerű, fehér és egyszerű ruhámat, ami a sebeimre lógott. Elsősorban a lábszáramon lévő, irtózatos fájdalommal sajgó nyílt sebet kezdte el rendbe tenni. A táskájából a krémen kívül egy kötszerszerű anyagot kapott elő, amivel mindenek előtt letörölte a piszkot a seb körül, majd a sérülésre kente a csodát tevő mentaszínű trutyit. A hűs kencefice ellazította a lábam, a fájdalom enyhült, majd lassan elzsibbadt és elmúlt. Nagyon kíváncsi lettem, mégis mi lehet ez a kenőcs, hiszen odahaza az orvostudomány nagy hasznát vehette volna. Csodát tevő trutyiként könyveltem el magamban.

Hagyta egy kicsit levegőzni és beszívódni a hatóanyagokat, majd figyelmesen bekötözte a sebet. Mindvégig érdeklődően figyeltem a fiút, közben a vállamon húzódó spagettipántot igazgattam, hiszen irtózatosan vágta a bőrömet, ugyanis sikerült úgy ráülnöm a ruhára, hogy az felül teljesen megfeszüljön, ezzel belevájva a vállamba. Xerah észrevette szenvedésemet, így felállt mellőlem és finoman megemelte a testem, hogy a ruha kicsússzanjon alólam. Miután végre kényelmesebben el tudtam helyezkedni, nyugodtan hátradőltem a fűben, hagyva hogy a bajtársam elintézzen a lábamon minden sérülést.

Percekkel később már végzett is a talpamon és a vádlijaimon keletkezett sebekkel, így óvatosan feljebb tolta a ruhám alját, hogy az egyik combomon virító véres, illetve fájó horzsolást és vágást vegye a munkája alá. Azonnal felemeltem a fejemet, mikor megéreztem ujjait a combom középső részén. Hitetlenkedve vizslattam a fiú arcát, miközben egyik kezemmel megállítottam a kezét. Nem szerettem volna, ha olyan helyekre nyúlkál, ahol már nem érzem komfortosnak. Lomhán rám emelte kékszínű szemeit.

- Mi a probléma? - érdeklődött unottan, miközben kicsúsztatta ujjait a tenyerem alól. - Csak a sebeidet látom el, semmit se láss bele a dolgokba. Egyébként is láttalak már meztelenül, továbbra sem érdekelsz, mint nő... - halkult el, miközben észrevette a villámokat szóró, mérges szemeimet. Ha a tekintetemmel ölni tudtam volna, ő már holtan dőlt volna a zsenge zöldfüves talajra.

- Világosan megkértelek, hogy amikor fürdök ne nézz! - csattantam fel feszülten, miközben mérgesen elhúztam a kezemet és ismét támaszkodni kezdtem vele. Közben azért éreztem, hogy arcomra halvány pír szökik, hiszen mégis csak a testemről volt szó. Egyetlen szerencsém volt, hogy a fehér ruhácskával együtt, mikor itt ébredtem, kaptam a világtól fehérneműt is. Ha anélkül kellett volna flangálnom itt ezzel az alakkal, sárkányon lovagolnom és az erdőben mászkálnom, szerintem inkább belefojtottam volna magam abba a varázslatosan csillogó vízbe.

- Chh, kiszúrta a szememet az a nagy hátsód - motyogta az orra alatt, mire megdöbbenten eltátottam az ajkaimat. Élesen beszívtam a levegőt, majd inkább durcásan elfordítottam a fejemet, tekintetem pedig a mellettem kucorgó Omyn állapodott meg. Xerah közben a combomon húzó sérüléssel kezdett foglalatoskodni, amit végtére is kénytelen voltam eltűrni, hiszen a sebek rajta igen csak fájtak. Hamarosan azonban a csodaszerével elmulasztotta az égető fájdalmat, majd azokat a sebeket is szépen és óvatosan bekötözte.

A vállamon is húzódott egy karcolás, így feljebb mászott hozzám és figyelmesen ellátta azt a sérülést is. Sokkal jobban éreztem magamat, de a mentás illatoktól és a pillanatnyi pihenéstől eluralkodott rajtam a fáradtság. Éreztem, hogy szemhéjaim egyre nehezebbek, és még annál is súlyosabbak lesznek, végül lehunytam a pilláimat. Xerah a vállaimnál gyengéden megragadva döntötte le felsőtestemet a fűbe.

Továbbra is éjszaka honolt. A hatalmas, ezüstös holdkorong az égen világított, ahogyan az erdő fényei is pislákoltak a sötétben. Szemhéjamon át is láttam a világos fényeket, de túlságosan álmos voltam, így nem állhattak az alvás útjába. Még éreztem, ahogyan Omy puha szőrével a mellkasomhoz simul, majd végleg elnyomott az édes álom.

~~

Az álmom mégsem volt olyan édes, mint az alvás gondolata. A korábbi álmomból ismert patakparton találtam magamat unokahúgom társaságában, majd pillanatokkal később már a víz hűvös áramlataiban vergődtem karjaimmal. Hiába voltam magasabb, mint amilyen mély volt a patak medre, valahogy nem éreztem, hogy talpaim érnék a talajt. Mindössze karjaim ágaskodtak ki a víz felszínén, én pedig elfojtott levegővétellel kínlódtam az egyre erősebben fojtogató hullámok között. A víz alatt nyitva voltak a szemeim, és érdekes módon a víz nem irritálta látószervemet. Nem voltam képes fókuszálni, a mozgásom lassan elenyésző mértékű lett, abbamaradt, majd csendesen ringatóztam a kékségben. Egy csepp vízzé váltam az akkorra már óceán méretűre nőtt patakban.

Fullasztó élményem egyáltalán nem volt kellemes, így mikor csapzottan és rémülten kipattantak a szemeim, hálát adtam az égnek. Álomban történt víziélményeim miatt köhécselve, krákogva kaptam a mellkasomhoz, mikor felültem a földön. A hátam kicsiny módon sajgott, a kemény talajon alvás nem tett neki sok jót. Omy értetlenül gurult le mellkasomról, egészen le a combomra a hirtelen mozdulatomtól. Nagy barna szemeit rámvillantotta, ám én nem tudtam vele foglalkozni abban a pillanatban. Még mindig éreztem testemen a súlyos halálfélelmet, lélegzetemet kapkodtam, mintha az életem múlna rajta, köhögésem azonban már csillapodni kezdett.

Zere pár méterre pihent kecses mivoltában. Rám emelte tekintetét, de miután megbizonyosodott arról, hogy csak rémálmom volt, lehajtotta a földre nagytermetű, pikkelyes fejét. Lehunyta kéken izzó szemeit, majd egy nagy sóhaj után elcsendesedett. Szemem elsiklott a hüllőről, tekintetem azonnal Xerah keresésére indult. Hosszú pillanatokig kerestem, ám hamarosan megtaláltam a távolban egy nagyobb törzsű fa tövében. Óvatosan lesöpörtem magamról az ölemben fekvő szőrös kis barátomat, majd odafigyelve sebeimre, feltápászkodtam a talajról. Zere halkan felmordult, mire azonnal felé kaptam a fejemet.

- Éppen edz, talán nem kéne odamenned - hallottam meg a sárkány markáns hangját telepatikusan. - Egyébként is gyengének érzed még a testedet, ha jól érzékelem.

Megráztam a fejemet, ezzel tiltakozva a javaslatára. Túlságosan kíváncsi voltam mégis mit és hogyan csinálhat a fiú. Szerettem volna közelebbről is megnézni, mégis milyen az edzésmódja.

- Vigyázok magamra, Zere - Halvány mosollyal pislogtam a hüllőre. Szemeimmel kérleltem őt, míg végül le nem hunyta ismét a sajátjait, ezzel tudtomra adva, hogy felőle azt teszek akkor, amit akarok. Egy elégedett vigyorral nyugtáztam, majd óvatos és lassú léptekkel indultam a távolban gyakorlatozó Xerah felé.

A fiú testét ismét azok a különleges fénylő tetoválások és villámszerű csíkok borították be. Törökülésben ült a bokáig érő zöldellő fűben. A nap ragyogva melengette szalmaszőke tincseit. A fák leveleinek árnyékai játszottak bőrén, ahogy a lágy szellő fújdogált. Óvatosan lépkedtem, próbáltam minél halkabban, hogy ne vegyen észre, és csak kíváncsiságomat csillapíthassam, anélkül, hogy megzavarnám. Ám bármennyire is jártam lábujjhegyen és odafigyelve, ő a vállai felett hátrapillantott rám. Testén kezdtek elbújni a fénylő mintázatok, végül szőrén szálán eltűntek. Mindössze azok az eredeti fekete tetoválások maradtak meg, amik alkarján voltak felfestve.

- Mit akarsz? - kérdezte, de mintha csak villámcsapott volna le, a homlokához kapott. Szemei összeszűkültek, száján egy apróbb fintort pillantottam meg. Ujjai elfehéredtek, ahogy halántékára szorította őket.

- Mi a baj? Történt valami? - siettem mellé, majd amennyire tudtam sérüléseimtől, letérdeltem hozzá.

Arca sápadt volt, amennyit láttam a kézfejének takarásából. Homlokát ráncolta, végül mégis elemelte kezét, és felpillantott rám. Égszínkék szemeiből semmit sem tudtam kiolvasni, hirtelen üvegesnek tűntek. Lassan, mindössze két ujjammal az arcához értem. Nagyon hideg volt a bőre, arcáról pedig tisztán láttam, hogy nem érzi jól magát.

- Jól vagyok, ne aggódj - sóhajtott fel, miközben eltolta arcától a tenyeremet. - Ez csak a szokásos.

- A képességedtől vagy ilyen állapotban? - kérdeztem aggodalmasan, miközben combomra tettem az előbb eltessékelt kézfejemet. Muszáj volt pozíciót váltanom közben, ugyanis a térdeléstől megfeszültek a lábaimon lévő sebek. Korántsem fájtak már annyira, mint korábban, de még így is kellemetlen volt. Megfontolt mozdulatokkal helyeztem magam kényelembe a fiú mellett. Egyik kezemmel támaszkodtam, míg másik ölemben pihent. A szellő nagyon kellemes volt, virgoncan simogatta arcbőrömet, bele-belekapott éjfekete hajzuhatagomba.

- Igen, mint már mondtam nem tudom sokáig fenttartani ezt az állapotot - kezdett bele a mesélésbe, amit érdeklődve hallgattam, miközben egy, a magasban szálló, színes pillangót figyeltem. - Percek kérdése, és teljes rosszullétet idéz fel. Próbálom feszegetni a határaimat, ezáltal remélem, hogy egy idő után hozzászokik a testem tejesen.

- Oh, ez nagyon érdekes - vágtam rá, közben ajkaimmal egy o betűt formáztam meglepettségem miatt.

Ismét elkúsztak az aranyszínben izzó mintázatok, beborították a fiú karjait és a mellkasát is. Nem volt velük tele a teste, kifejezetten ámulatba ejtően nézett ki. Annyira különlegesnek tartottam, hogy kitágult szemekkel figyeltem végig, míg eléri végső formáját. Xerah szemei csukva voltak, a levegőt próbálta minél egyenletesebben és nyugodtabban venni. Ahogy figyeltem, még engem is ellazított a cselekedete. Hallottam minden egyes szuszogását, láttam ahogy mellkasa szabályosan emelkedik majd süpped. Ekkor jutott eszembe az a tény, hogy talán én is rendelkezem valami földöntúli és egyedi erővel.

Izgatottan vettem egy nagy levegőt, talán túlságosan is beleéltem magam, ugyanis egész testemmel megugrottam. Xerah kiesett a nagy koncentrációjából és riadtan pattantak ki a szemei. A csíkjai egy pillanatig még a bőrén díszelegtek, majd fakulás után teljesen elnyelte őket a teste. A fejéhez kapott a kezével, csak úgy mint percekkel ezelőtt, majd mérges pillantásokat lövellt felém. Elhúzott szájjal pislogtam rá, tudtam, hogy megijeszthettem, ami miatt heves elnézéskérésbe kezdtem.

- Jól van, jól van már - állított le végül, miközben orrnyergét masszírozta. - Inkább mondd el miért lettél hirtelen ennyire izgatott - sóhajtott fel gondterhelten, az én szemeim pedig azonnal felcsillantak az izgalomban.

- Emlékszel, hogy azt meséltem milyen furcsa dolog történt velem a tündérrel való harc közepette? - kérdeztem sejtelmesen. Bólintott, de szemei értetlenséget tükröztek, így hát feszülten felsóhajtottam. Eddig tart az agya! - Jaj, Xerah, azok a nyílvesszőszerű dolgok, amiket a kezemmel hoztam létre!

- Teljesen biztos vagy benne, hogy nem csak képzelted őket? - kérdezte értetlenül, de villámokat szóró szemeim hatására inkább megrázta a fejét, és folytatta. - Rendben, akkor nézzük tudsz-e most is olyanokat létrehozni.

Teljesen feltüzelt a gondolat, hogy netalán nekem is kialakult valami képességem eme világban. Biztatóan ökölbe szorítottam a kezem, majd pillanatokkal később kinyújtottam magam elé nyitott tenyérrel. Amennyire csak tudtam fokuszálni kezdtem a tenyeremre, közben próbáltam elképzelni a nyilat a markomba. Percekig próbálkoztam, de végül semmi sem történt. Árgus szemekkel figyeltem, hátha csak egy kis szikrát is meglátok a tenyeremben, de az ég világon semmit nem történt.

- Hát nem úgy néz ki, mintha bármi is történne - jegyezte meg a mellettem ülő, mire idegesen rávetettem a szemeimet. Védekezőleg maga elé emelte egyik kezét, míg szájában egy apró mosoly bújt meg. - Nyugalom, azért ne ölj meg a tekinteteddel.

- De tudom, hogy akkor történt valami! Most miért nem?!

Összepréseltem ajkaimat, ahogy elgondolkodtam a dolgon. Talán mégsem történt akkor semmi, de anélkül akkor a tündér megölte volna Xeraht, ha akkor nem dobom el az irányába azt a nyílvesszőt. Halkan felmordultam, és ismét próbálkozni kezdtem. Xerah felállt mellőlem és lepillantott rám.

- Szerzek ennivalót - bökte ki felém, mire csak egy bólintással válaszoltam.

~~

 Talán fél óra is eltelhetett, mire végre sikerült addig idegeskednem, hogy már csak az érzelmeim hatására is megjelenjen egy akácszínű fény a tenyeremben. Ajkaim résnyire elnyíltak, közben próbáltam továbbra is koncentrálni, hogy ne szakadjon meg a folyamat. Pillanatokon belül egy halvány violaszínű, csillogó esszenciaszerű nyílvessző maradt a kezemben. Nagyon varázslatosnak tűnt, élvezet volt ránézni, ahogyan a markomban tarthattam. A lilás aura körülötte valósággal folyt.

- Megcsináltam!

 Rámarkoltam az általam készült tárgyra, és önfeledten ugrottam fel együltő helyemből, már amennyire sebesült testem engedte azt. Nagyon boldoggá tett, hogy tényleg sikerült elérnem, amit szerettem volna, így széles mosollyal az arcomon siettem társaimhoz. Egy apró tűz körül ücsörögtek, de nem a melege miatt, hanem Xerah sütött felette valami madárhúsfélét. 

- Xerah! - léptem mellé hirtelen, amitől megrezzent a teste, és ismét hasonló pillantással ajándékozott meg, mint mikor kizökkentettem az edzése alatt. Nem foglalkoztam vele, mindössze az arca elé emeltem a lila aurától izzó nyílvesszőt. Omy felemelte apró szőrös kis fejét és csillogó mogyoróbarna szemeivel figyelt.

- Csillog, csillog! - ujjongott a kisállat gyermekdeden. Mosolyognom kellett rajta.

- Valóban sikerült... - képedt el a látványon a fiú. Nagy szemekkel tanulmányozta a kezemben lévő vesszőt. Valóban nem úgy nézett ki, mint egy átlagos nyílvessző. Sokkal figyelemfelkeltőbb volt és nagyon egyedi hatású. 

 Xerah felemelte egyik kezét, másikkal továbbra is a madarat grillezte. Én kinyitottam tenyeremet, így a fiú könnyedén el tudta volna venni tőlem a tárgyat. Ahogy megpróbált rámarkolni, több próbálkozás után sem sikerült. Végül úgy határoztunk, hogy ő kitartja a markát, én pedig ügyesen beleejtem a nyílvesszőt. Meg is próbáltam, ám ahelyett, hogy a vessző a tenyerébe hullott volna, azt szinte átolvadt a kézfején, majd egyszerűen lezuhant a lábamhoz a fűbe. 

- Ezt meg mi lelte? - hüledeztem, majd lenyúltam érte, hogy felvegyem. Könnyedén képes voltam megfogni, így továbbra is értetlenül szemeztünk a fiúval. 

- Pedig jó fegyver lehetett volna, ha tudsz íjjal lőni - gondolkodott el az előttem ülő, miközben az ételt emelte el a tűz felől. - Talán majd később kialakul neked is ez az egész, és tudod majd irányítani. Akkor már te is tudsz majd harcolni, és nem lesz annyira nevetséges a helyzetünk - vont vállat, miközben leszakított egy kis részt a húsból, hogy ráharapjon. Elég morbidnak tűnt az egész étkezési módja, de mivel a természetben voltunk, ráadásul sehol nem láttam még civilizált várost vagy falut, nem is reménykedtem itt az etikettben. 

- Már megbocsájts, de ha én nem lettem volna ott a harcban, te már nem lélegeznél! - csattantam fel utalva a kis ájulására a tündér elleni harcban. Konkrétan tehetetlenül feküdt, így ha nem terelem el a figyelmet, aztán később nem ébresztem fel, mostanra már holt lenne. 

 Nem szólt semmit, csak csendben tovább falatozott. Leültem mellé, majd kis fintorral az arcomon én is enni kényszerültem, hiszen a gyomrom tisztán tudtomra adta, ha nem kezdek valamit az éhségemmel, saját magát fogja megenni.

- Egyébként a következő úticélunk a tündérek városa - tájékoztatott két falat között. Érdeklődve figyeltem fel rá, hiszen mégis csak egy városról volt szó. Nem számítottam egy huszonegyedikszázadi metropoliszra, de örültem, hogy végre nem a fák között kell lézengenünk. - Kellenek neked normális ruhák és egy íj, illetve a kötszereket és egyéb fontos dolgokat is be kell szerezzem.

 Lenéztem fehér hosszú dresszemre. Csupa folt és piszok volt, itt-ott szakadások és gyűrődések húzódtak az anyagban. Nem volt egy lélegzetállító látvány, amit nyújthattam benne. Ezenkívül valóban nem volt kényelmes ebben túrázni, a talpam pedig már bekeményedett a meztelen lábfejjel való járkálástól. Egy csizmáért a fél karomat adtam volna. Na jó, ezzel talán egy cseppet túloztam.

- A holdtölte miatt háromnapos fesztivált tartanak ezek a hegyesfülű szárnyasok, így a felfordulásban talán nem fognak minket észrevenni. 

- Miért lenne baj, ha észrevennének? - kíváncsiskodtam, miután lenyeltem a falatot, amit rágtam. Közben Zere felé hunyorogtam, aki nyugodtan szuszogott talán két méterre tőlünk a talajon. - Egy ilyen böszöm nagy gyíkkal biztosan felfigyelnének ránk egyébként is.

- Keala - sóhajtotta a nevemet Xerah, mire azonnal rá kaptam a tekintetemet. - Elloptuk a kristályt, az őrzőjét pedig csakhogy megöltük. Biztosan híre ment. Mi bűnözők lettünk - magyarázta jelentőségteljesen, miközben ökölbe szorította kezét. 

 A szám elé kaptam a kezem, miközben tudatosult bennem pontosan mit is mondott az imént. Persze, természetesen a harc alatt is gondolkodtam azon, hogy mi vagyunk a rosszfiúk, de az, hogy talán még körözni is fognak minket... Nos az nem jutott el az elmémig. 

////

Sziasztok! Szép napot mindenkinek! hogy vagytok, hogy telik a hét?

Mivel elkapott a nátha, volt időm új fejezetet hozni a sztorihoz. Sajnálom, hogy nagyon rég óta nem volt fejlemény, de az iskola elvette a figyelmem, igyekszem sűrűben írni és publikálni. Megpróbáltam minél hosszabbra írni, így most egy 2600 szavas fejezettel ajándékozlak meg titeket. :) Remélem örültök, és várjátok a folytatást. Azt tudom garantálni, hogy a következő rész sokkal több eseményben lesz gazdagabb. 

Hogy tetszett ez a fejezet? Vélemények? ^^ Mit gondoltok eddig a karakterekről? És a cselekmény alakulásáról? Nem furcsa, hogy itt nem a jókat követhetjük nyomon, hanem a rosszakat?  :) Írjátok meg, kíváncsi vagyok a meglátásaitokra!