A tó, amibe a vékony kis patak apró vízeséssel torkollott, gyönyörű növényzettel volt körül ölelve. Sötétzöld páfrányok, kisebb bokrok, türkizszínű nádak vették körül. Halványlila, mesébe illő vízililiomok úsztak a víz ragyogó felszínén. Közelebb sétáltam a parthoz, közben a bokáig érő fű és az aljnövényzet selymesen simogatta lábfejemet. A tó felszínén megpillantottam magamat, smaragdzöld színű szemeim azonnal felvillantak. A víz olyan sima volt akár a tükör, minden vonásom gyöngyházkéken látszódott a vízben. Tekintetem elvándorolt a tükörképemről, és inkább a tó alját és a benne úszó halakat kezdtem megfigyelni. A víz olyan tiszta volt, hogy a meder aljáig is képes voltam lelátni. Káprázatos élmény volt.

- Na mi lesz? Nem fürdesz? - hallottam társam hangját a hátam mögül. Felé fordultam, mire kérdőre vonó szemeivel találtam szemben magamat.

- De igen, csak a környezetet vettem szemügyre előbb - válaszoltam enyhén durcásan. - Mellesleg eléggé zavarba ejtő, hogy itt vagy. Nem tudnátok elmenni innen addig? - kérdeztem feszélyezetten a fiút. Felvonta a szemöldökét, végül csak nemlegesen megcsóválta fejét egy vállrándítás kiséretében.

- Nem hagyhatunk magadra, bármikor veszély érhet egyedül - kezdte visszafogottan, miközben kardját forgatta kezei között, jól szemügyre véve azt. A harc után kénytelen volt megtisztítani, hiszen a ellenséges nő vére bizony a fegyveren maradt. Mostanra már tisztán csillogott az acél. - És már említettem, hogy nem érdekel a tested.

Zaklatott sziszegésbe kezdtem, közben jobb kezem a csípőmre vándorolt.

- Mi az, hogy nem? Mégis csak férfiból vagy - ráncoltam orromat hitetlenkedve, majd elfordultam a fiútól. Még közelebb lépkedtem a tóhoz, hogy körülnézzek esetleg van-e valahol egy rejtettebb zug a víznél.

- Még akkor sem érdekel... - hallottam unott válaszát, de már nem foglalkoztam vele, ugyanis kiszúrtam egy tökéletes helyet a fürdőzésre. Átvergődtem magamat a türkizszínű nádason, majd egy kisebb sziklás rész mellett leültem a tóparton. A víz gyengéden nyaldosta a talajt, közben ragyogóan tündökölt a napsugarak alatt. A tó jellegzetes illata mosolyt csalt az arcomra, miközben megszabadultam ruhámtól. Kezeimben tartva bevittem fehér, hosszú ruhámat is a vízbe, azzal a szándékkal, hogy megtisztítsam a felgyülemlett kosztól és foltoktól. Lassan, ráérősen lépkedtem egyre beljebb a tóba. A hűvös, frissítő víz gyengéden simogatta és fogadta be a lábaimat, majd egész alsórészemet. Testemen végigfutott a libabőr, arcomon szélesebbre húzódott a mosoly. Csodásan éreztem magamat, mintha magában a vízben is lett volna valami mágikus. Egyre bentebb értem a sekély vízben, köldökömig eltakart, ám a víz áttetszősége miatt, így is látni lehetett egyes részeimet.

Ruhámat alaposan, nőimódra megmostam a vízben. A nap erősen sütött, ezáltal hátamat melengette. Miután befejeztem a fehér ruhaanyag dörgölését, visszaúszkáltam a sziklához, majd ráterítettem száradni a göncöt. Úgy gondoltam a melengető nap hamar megszárítja majd, addig én visszatértem a tó legmélyebb részéhez, hogy elszórakozzak a vízben. Színes halak úszkáltak lábaim körül, tavinövények cirógatták talpamat és comjaimat. A halak pikkelyei a szivárvány minden színében pompáztak. Játékosan fröcsköltem mindenfelé a vizet, aminek cseppjei a levegőben káprázatosan megcsillantak, ezáltal szivárványos fényt vetettek a tó tükrére. Omy a nád közül beszökkent hozzám a vízbe, ezzel kisebb meglepetést okozva számomra és a tavi élőlények számra is. A halak sietősen elúsztak a közelünkből.

- Te kis csirkefogó! - kiáltottam az állat felé, közben a szívemhez kapva kezeimet. - Most megbosszulom - vigyorodtam el, majd felé söpörtem tenyeremmel a vizet, így fröcskölve azt. Játékosan felvakkant, majd eszeveszettül kezdett úszni felém, hogy rám ugorjon. Sikerrel is járt, így együtt dőltünk el a sekély, hűsítő vízben. Nevetve bukkantam fel a víz alól, ébenfekete hajam csapzottan az arcomra tapadt. Kulcscsontom és vállaim a víztől nedvesen fénylettek. Gyorsan kisöpörtem szemeimből a tincseket, és végigpásztáztam a környezetemet Omy után kutatva. A kisállatot nem, ám Xeraht és sárkányát kiszúrtam nem messze a parton. Zere nyugodtan pihengetett a földön heverészve, a fiú pedig a sárkánynak dőlve tekintett az irányomba. Arcán unottság terült el, ám szája sarkában láttam egy kisebb mosolyt, ami mégis csak arra utalt, hogy bizony jót szórakozik rajtunk. Melleim elé kaptam a kezeimet, majd pironkodva fordultam el az irányából.

Abban a pillanatban vetődött felém a víztől lelapult szőrű állatka, ami azzal a lendülettel le is sodort lábaimról. Annyira meglepődtem tőle, hogy hirtelen levegőt sem vettem, úgy merültem el a vízben. Köhögve, összeszorított szemekkel jöttem fel ismét a felszínre. Lábra álltam, majd próbáltam erőt venni magamon, hogy azért ne fulladjak meg. Omy kissé aggódva lubickolt a lábaimnál, hatalmas mogyoróbarna szemeivel engem fürkészett. Kaptam az alkalmon, gyorsan teste köré fontam karjaimat, ezáltal elfogva a lényt.

- Na, most aztán megvagy - nevettem fel vidáman, mégis némi gonosz tónussal. Omy értetlenül szemlélt, nem tudta felfogni mégis mi történik. - Ezt azért, mert így rám támadtál, te ördögfajzat - ajkaimmal leheltem a fejére egy apró puszit, majd kegyelmet nem ismerve hajítottam a vízbe.

Szőrmókom halkan vinnyogva fröccsent a vízbe, engem pedig elfogott a kacaj.

Miután kimókáztuk magunkat, visszatértünk a partra. A környezet zöld és kék színei megnyugtatták szemeimet, a víz illata pedig az orromat. Eldőltem a fűben, arra vágyva, hogy a nap megszárítsa vízcseppektől áztatott testemet. Beszívtam a fű illatát, megtelt vele a tüdőm teljes kapacitása. Könnyen lélegeztem, egész testem bejárta a friss érzés. Lustán heverésztem a fűben Omy társaságában, aki velem együtt kifáradt a játékban. Elmosódott minden, ahogy lehunytam szemeimet, és csak élveztem ahogyan a napsugarak cirógatják a bőrömet.

Hamar megszáradtam, így felültem a földön. Talán el is szunyókáltam az idő alatt, hiszen álmos szemekkel tekintettem körbe. Nagyot szippantottam még a friss levegőbe, majd felálltam és a fehér ruhám után nyúltam. Azidő alatt a gönc is teljesen megszáradt, nem kellett sokat vesződni vele, gyorsan magamra kaptam. Ahogy az anyag rásimult szinte falfehér bőrömre, éreztem, hogy sokkal fittebbnek érzem magamat. Buzgón vágtam át a nádak között, majd azonnal a fiú és a sárkány társaságában is találtam magamat.

- Ideje volt már, halálra untam magam - sóhajtott fel, majd térdére támaszkodva fel is állt a földről. - Lassan megint beesteledik aztán itt találjuk magunkat a holdtölte alatt - morgott az orra alatt, de valahogy éreztem, hogy nem igazán haragszik.

- Milyen az a holdtölte? - kérdeztem kíváncsian, szóra sem méltatva a fiú zsémbeskedését.

- Mivel eddig szinte mindenre rácsodálkoztál, valószínűleg az is nagyon tetszeni fog.

- Mesélj róla - kérleltem, miközben még egy utolsót igazítottam ruhámon, majd kissé nehezen, de felmásztam segítség nélkül a sárkány hátára. Xerah felpakolta Omyt, majd ő maga is felugrott mellénk. Megragadta a sárkány egyik vaskos tüskéjét, majd hátra sem fordulva beszélni kezdett.

- Te tényleg nem idevalósi vagy - hüledezett. - Mivel amúgy is a tündérek erdejébe vezet az utunk, és a holdtölte is éppen most lesz, látni fogjuk az erdőt a legszebb formájában.

Elcsöndesedett és felszállásra utasította Zerét. Továbbra is kíváncsi maradtam, amit mintha a sárkány megérzett volna, azonnal fejembe költözött mély és érces hangja, amitől továbbra is libabőrös lett a karom.

- A tündérek erdeje, azaz Forevyll, a holdtölte alatt tündöklésbe kezd. A virágok fluoreszkálnak, a fák levelei már-már világítanak. Ez számukra egyfajta erőgyűjtés. Feltöltik magukat. A tündérek a városukban ilyenkor több napos ünnepségbe kezdenek - mesélte a sárkány, amit a szűkszavú fiú nem igen foglalt a saját mondandójába. Erősen a köszönöm szóra gondoltam, hátha visszafelé is működik ez az egyfajta telepátia, ám mivel Zere már nem szólt hozzám semmit, nem tudtam működött-e.

A repülésből adódó erőteljesebb szél serényen csapkodta hajkoronámat. Tincseim játékosan röppentek fel, majd le, majd kezdődött minden elölről. Mivel körülbelül délután felé járhatott az idő, őszintén óra nélkül képtelen voltam megmondani pontosan, most felfelé tekingetve nem a csillagokat, sokkal inkább a fehér bárányfelhőket bámultam az égen. A kékség fehér foltokkal tarkítva lenyűgözően nézett ki. Szinte olyan volt, mint az én világomban, ám itt mégis másabbnak tűnt. A fellegek sokkal nyújtottabbak voltak, csaknem becsíkozták az égboltot.

- Olyan szép itt minden - suttogtam magam elé, bár elég hangosan ahhoz, hogy Xerah is hallhassa amit mondok. - Nem értem, mégis hogyan kerültem ide és meddig leszek itt, de már a látványért megéri - motyogtam elbűvölten.

- Addig itt kell lenned, amíg a kristályokat összegyűjtjük - szólt hátra a válla felett. Már megint ezek a kristályok, gondoltam magamban. Persze, csak arra kellek neki, hogy megérezzem a helyüket. - Ha már itt tartunk, érzel errefelé valamit? - tért a lényegre pillanatokon belül, amin már amúgy is gondolkodtam.

- Nem. Sajnálom - böktem ki kissé csalódottan. - Ha kiderülne, hogy képtelen vagyok megtalálni őket, itt is hagynál? Ledobnál a sárkányról vagy mi? - tettem fel a kérdést, ami a szívemet nyomta.

- Annyira azért nem vagyok kegyetlen, nem hagynálak csak úgy itt - szólalt fel, mire azonnal elmosolyodtam. Ám egy kis hatásszünet után folytatta. - Kitennélek a következő lehetséges helyen, mondjuk egy városban. Valaki szolgálónak csak felfogadna téged, nem halnál éhen - vigyorgott hátra a válla felett, mire nekem az előbbi mosolyom is lefagyott az arcomról. Sértetten csaptam a vállára.

- De hát segítőnek maradhatnék veled - csattantam fel.

- Mégis hogyan segítenél? Harcolni sem tudsz, még csak a világot sem ismered - mondta ismét előrefelé tekintve. Mindkét kezével a sárkány nyakából ívelő tüskét markolászta. - Így csak az utamban lennél - vont vállat egyszerűen.

Felfújtam az arcomat, majd bántottan markolásztam tovább a köpenyét. Kénytelen voltam, ugyanis féltem, hogy leesek.

- De csak téged ismerlek itt - motyogtam magam elé, ám valószínűnek tartottam, hogy nem hallotta meg, hiszen egy szót sem szólt rá.

Talán órákig repültünk a magasban, már az ég is narancssárgás árnyalatúvá vált. A nap lemenőben volt, ezáltal még a felhőcsíkokat is sárgás árnyalatúvá varázsolta. Fáradtan tekintettem le az alattunk elsuhanó tájra. Fű és fű mindenütt. Meglepett, hogy egyetlen apróbb falvat vagy tanyát sem pillantottam meg az út során. Egy egyszerű tisztás felett szárnyaltunk már rengeteg ideje. Felsóhajtottam, majd kicsit feljebb emeltem tekintetem, így a távolban megláttam az első fákat és bokrokat. Ezek azt jelentették, ismét egy erdő felé közeledtünk.

- Éhes vagyok - szólaltam fel, miután gyomrom elzengett egy egész dalt.

- Ehetsz ha megérkeztünk.

- Mikor érünk oda? - kérdeztem vissza azonnal.

Nem szólt semmit, csak vállat vont. Elhúztam a számat, és végül inkább csendben figyeltem a tájat tovább. Az erdős rész egyre közelebb ért hozzánk, a nap pedig már épphogy csak egy kicsit pislogott a horizonton. Az égbolt kezdett elsötétülni, felragyogtak az első csillagok, majd őket követte maga a hold is. Termetes volt és gyönyörű. Fénye a csillagokéhoz hasonlítható sem volt. Éjszakához képest mégsem volt sötét, mindent beragyogott a hold fénye.

Elhaladtunk az első fák felett, majd azokat követte egyre több és több. Ahogy elnéztem őket, rájöttem Zerének tényleg teljes mértékben igaza volt. A fák levelei akárcsak a fényfűzérek tündököltek. Közelebbről is látni akartam, így megrántottam Xerah palástját, aki meglepetten fordult hátra, és nézett át válla felett pontosan a szemeimbe.

- Szálljuk lentebb, látni szeretném közelebbről - kértem a fiút csillogó szemekkel, mire bólintott. Zere pillanatokon belül lejjebb ereszkedett a levegőben. Szinte súroltuk a fákat, a sárkány szárnycsapásaiba belerezzentek az izzó növények.

Xerah elengedte a sárkány pikkelyes tüskéjét, majd oldalra fordult. Meglepetten pilogtam rá, hiszen kész öngyilkos akciónak tűnt az egész. Mindkét lába lelógott a sárkány oldalán, én pedig szorítottam a markomon, amivel a köpenyét ragadtam meg. Megfogta egyik karomat, majd gyengéden engem is hasonló pozícióba segített. Lábaim lelógtak, ám ahogy lenéztem mégis csodálatos látvány fogadott. A fák között beláttam a talajra is, ahol a virágok szirmai a levelekhez hasonlóan fénylettek. A fák törzsein élő gombák akár csak a csillagok, úgy ragyogtak. Minden olyan földöntúlinak hatott. Bár számomra tényleg olyan volt, hiszen egy másik világban tartózkodtam. A fák ágain különös madarak pihengettek, látszólag egyáltalán meg sem lepődtek az erdő furcsaságán. Farktollaik nagyon hosszúak, zöldes árnyalatúak voltak. Szárnyaikon szokatlan minták húzódtak.

Az egyik részen, ahol beláttam a lombok között egy különös szarvasfajzatot pillantottam meg. Agancsairól aranyszínű selyemszálak lógtak le, hátán szintén ilyen színű minták szőttek bundájába motívumot. Léptei után furcsa aurát hagyott maga mögött, egyfajta varázspor szállt teste mögött. Felpillantott az égre a sárkány suhanásának morajára, majd gyorsan elszökellt a fák mögött.

- Ez egyszerűen csodálatos - suttogtam magam elé elmerengve.

- Tudtam, hogy ez is tetszeni fog, nagyon egyszerű vagy - válaszolt Xerah, mire morcosan rávezettem tekintetemet, azzal üzenve neki, hogy ne rontsa el a hangulatomat. Azonnal elcsöndesedett.

Percekig csak bámultam, és csodálkoztam a alattunk elsuhanó tájban, a növények szépségében és a különféle állatok varázslatosságában. Tátott szájjal és csillogó szemekkel kísértem mindent végig.

- Nem csak egyszerű vagy, de még emlékeztetsz is valakire - sóhajtott fel mellettem ismét a fiú halkan. Kíváncsian felé fordítottam figyelmemet. - Persze nem külsőleg, ő ezerszer szebb nálad - tette hozzá ezzel elrontva az egész pillanatot.

Elkerekedett szemekkel néztem rá, ő pedig nem értette mégis miért vágok olyan arcot, amilyet.

- Igen...? Értem - ocsúdtam fel végül. - Akkor miben hasonlítok rá, ha nem külsőleg?

- A viselkedésedben és abban, hogy mindenben a szépet látod - válaszolt csendesen. Szemében megcsillant valami furcsa, de nem tulajdonítottam neki túlságosan nagy figyelmet.

Megértően bólintottam, majd ismét csend telepedett társaságunkra. Omy csendesen pihengetett az oldalamnál, nagy melegbarna szemeivel arcomat fürkészte. Halvány mosolyt küldtem felé, majd megsimogattam buksiját. Tekintetem végül ismét a tájon állapodott meg. Xerah karjának meleg bőre súrolta az én saját felkaromat. Beleborzongtam. Aztán egyre inkább libabőrössé váltam. Végül rájöttem, hogy az érzés nem magától a fiútól és a bőrének érintésétől fogott el, hanem megéreztem a közelben a kristályt.

- A kristály... - motyogtam magam elé teljesen elbűvölten, majd egy irányba mutattam, amerről a legerősebben éreztem a vonzást.