Az író asztalomnál ültem és a tükörképemet bámultam a falra szögelt tükörbe. Napok óta nem volt étvágyam aludni alig aludtam. Csak egyszer sikerült akkor is azért mert Karesz nálunk volt és filmet néztünk, de közbe engem elnyomott az álom. Viszont akkor is felriadtam amikor indulni készült. Nem akartam tőle függni, de megtörtént. Mellette nem éreztem magam szomorúnak, ő mintha kitöltötte volna a bennem lévő űrt. (Mint Jacob Bellának az alkonyatban.) Az ölelésébe teljesen megnyugodtam és mikor nem volt mellettem iszonyatosan hiányzott. Az órákon koncentrálni se tudtam így bezsebeltem pár karót. A rossz jegyeim miatt Igazgatónő el akart tiltani a próbáktól addig amíg fel nem javítom a jegyeimet. De ő nem tudta, hogy nem a próbák miatt rontok. A családon kívül senki se tudta csak Karesz, Flóra és Dani. Még Orsiéknak se mondtam el.

-Sajnálom Lilla, de ez így nem mehet tovább -nézett rám szomorúan. Amíg ilyen rossz a tanulmányi átlagod addig muszály leszek eltiltani téged a próbáktól. A tanulás az első -tárta szét a kezét.

-Megértem -suttogtam lehajtott fejjel. Az ajtó hirtelen kivágódott és Karesz rontott be kopogás nélkül.

-Elnézést Igazgatónő, hogy csak így berontok -hadarta majd leült mellém és megfogta a kezem.

-Már megszoktam -legyintett mire halványan elmosolyodtam.

-Úgy érzem kötelességem itt lenni Lilla mellett, amennyiben a próbákkal kapcsolatos a beszélgetés -jelentette ki mire lehunytam a szemem. Örültem, hogy itt van, a keze érintése megnyugtatott. Kétségtelen ő lett a drogom.

-Nos igen tudnod kell, hogy Lillát eltiltottam egy időre a próbáktól -mondta a diri. Karesz mellettem megfeszült és kihúzta magát.

-Nem teheti. Próbálnunk kell, nyakunkon az árvaházi fellépés. Már le lett beszélve mekkora csalódás lesz a gyerekeknek ha le mondjuk az egészet. Sajnálom Igazgatónő, de ha Lilla megy akkor én is megyek -jelentette ki mire eltátottam a szám. Bármire, de erre nem számítottam tőle. Lemondana a fellépésről, a versenyről csak miattam? Varga Károly nagyot nőttél a szemembe -üzentem felé a pillantásommal mire halványan elmosolyodott. A diri kettőnk között kapkodta a fejét majd sóhajtva a hajába túrt.

-Látom határozott a döntésed -motyogta Kareszra nézve. Rendben van kap Lilla még egy lehetőséget. Próbálj meg javítani a jegyeiden -nézett a szemembe.

-Megpróbálok és köszönöm -suttogtam felállva majd Karesszal mindketten kimentünk. Nem kellett volna -néztem fel rá.

-Nem hagyhatom, hogy kitegyenek. Már hozzá szoktam a pocsék hangodhoz, kórházba kerülök ha egy újat kell elviselnem -panaszkodott mire elnevettem magam. Nem vettem a szívemre tudtam, hogy csak hülyül és fel akar vidítani. Na gyere -húzott magához és átölelt. Szöszi én mindig itt leszek ugye tudod? -kérdezte halkan.

-Igen tudom, erre valók a barátok -motyogtam a pulcsijába mire szorosabban ölelt.

-Kicsim gyere indulunk -lépett be a szobámba anya így kizökkentett a gondolataimból. Komótosan felemeltem a fejem és ránéztem majd a szemem könnybe lábadt.

-Anya -suttogtam felállva és a nyakába borulva elsírtam magam.

-Sss -suttogta a hajamat simogatva. Elhiszem, hogy fáj -mondta egy puszit nyomva a hajamra.

-Miért őt? Miért nem engem? -zokogtam.

-Ilyenre még csak gondolni se gondolj -szólt rám anya remegő hangon. Elhúzódott tőlem és kisimította a szememből a hajam. Menj mosd meg az arcod -mondta csendesen én pedig engedelmeskedtem.

A temetőbe beérve rögtön a keresztanyámhoz siettem és a nyakába borultam.

-Annyira sajnálom -suttogtam könnyezve.

-Tudom Lilla, tudom -simította meg a hajam és a hangja elcsuklott. De ne feledd a szívünkbe ő tovább él -fogta két keze közé az arcom.

-Igen -bólogattam hatalmas gombóccal a torkomba. Régen mindig kigúnyoltam ezeket a szent beszólásokat. Nem igazán voltam templomba járós ők viszont minden hétvégén elmentek. Elléptem a keresztanyámtól és körbe néztem. Egy távoli fánál észrevettem Kevint a fiukat. Elindultam felé majd megálltam előtte.

-Szia Lilla -köszönt kerülve a pillantásom. Soha nem volt valami jó a viszonyunk amit nem értettem miért. Kevin már lassan 26 éves és még mindig nincs barátnője, pedig szerintem százával loholnak a nyomába.

-Kevin annyira sajnálom -léptem közelebb hozzá majd átöleltem a derekát és a mellkasára hajtottam a fejem. Ő pár pillanatig feszülten állt majd átkarolta a derekam, magához szorított és rázkódó vállal a nyakamba hajtotta a fejét.

-Elment Lilla -motyogta miközbe a nyakam nedves lett a könnyeitől. Nem tudtam mit válaszolni ezért csak álltam és hagytam, hogy kisírja magát miközbe a hátát simogattam. A szertartás végigzokogtam miközbe anyumba kapaszkodtam aki apába, apa pedig minket ölelt át. A lábam reszketett és úgy éreztem bármelyik pillanatba felmondhatják a szolgálatot. Bárcsak itt lenne most Karesz, bárcsak velem lenne. De tudtam, hogy nem jön hisz kijelentette, nem akar idegenként beállítani. Én pedig elfogadtam. Pedig nem ő lett volna az egyedüli idegen, hisz a faluból egy csomóan megjelentek. Megtöröltem a szemem és kifújtam az orrom. Magam előtt láttam keresztapám mosolyát, hallottam a nevetését, éreztem a finom kölnijének illatát. Kevin megállt mellettem és a vállamra tette a kezét.

-Szeretett téged -mondta halkan mire ránéztem.

-Azt hiszed téged nem? -kérdeztem megtörölve az arcom.

-Soha nem fogadtam neki szót, folyton veszekedtünk úgy ment el, hogy...hogy nem kértem tőle bocsánatot -hajtotta le a fejét mire átöleltem.

-Mindig is szeretett Kevin. Soha nem haragudott rád, csak jót akart neked -néztem fel rá. Kevin nem válaszolt csak szorosabban ölelt magához én pedig hagytam. Bármennyire is rossz volt a kapcsolatunk én mindig bátyámként tekintettem rá. Még akkor is amikor eldugta a játékaimat és 5 éves koromba folyton meghúzta a hajam amikor találkoztunk. Lehunytam a szemem és a könnyek újra végigperegtek az arcomon. Mikor véget ért a szertartás az emberek szétszéledtek, csak a szűkebb családi kör maradt. Potyogó könnyekkel léptem oda a sírhoz és ráhelyeztem egy száll rózsát.

-Találkozunk a mennyországba keresztapa -suttogtam. Bár lehet, hogy én a pokolra kerülök -tettem hozzá keserű mosolyal. Pár perc után sóhajtva egyenesedtem fel aztán megfordultam és a tekintetem megakadt Dénesen. Kissé meglepetten elindultam felé és megálltam vele szembe.

-Szia -köszönt az arcomat fürkészve.

-Szia -motyogtam.

-Hallottam mi történt. Őszinte részvétem -simította a kezét az arcomra.

-Köszi -suttogtam lesütöttem szemmel.

-Hogy vagy? -kérdezte halkan.

-Hogy lehetnék? -vontam meg a vállam. Szinte a második apám volt. Én hülye több időt kellett volna vele töltenem -szidtam saját magam mire megrázta a fejét majd magához ölelt. Ne magadat hibáztasd -rázta meg a fejét. Nem te tehetsz róla -puszilta meg a homlokom.

-Lilla gyere -lépett oda hozzánk Kevin mire Dénes elengedett.

-Dénes ő itt Kevin a keresztapám fia, Kevin ő itt Dénes egy kedves barátom -mutattam be őket egymásnak mire kezet fogtak és biccentettek a másiknak.

-Mennünk kell -fordult felém Kevin. Ha akarod elviszlek anyudék már elindultak hozzánk -nézett le rám.

-Ebbe a magas sarkúba nem igazán szeretnék sétálni szóval veled tartok -mondtam halkan. Szia Dénes, köszi, hogy eljöttél -nyomtam egy puszit az arcára.

-Szia -mosolygott rám és megsimította az arcom.

-Menjünk -fordultam Kevin felé majd elindultunk a kocsija felé. Az utat szótlanul tettük meg, mindketten elmerültünk a gondolatainkba. A halotti toron semmit se ettem csak kedvetlenül piszkálgattam az előttem lévő krumpli pürét és a sülthúst.

Lehajtott fejjel lépkedtem az iskola felé és megpróbáltam ébren maradni. Nem hazudok ha azt mondom, hogy egész éjszaka a plafon bámulva feküdtem. Egyszerűen nem jött álom a szememre. Mostanába zenét hallgatni se volt kedvem, csak a próbákon énekeltem valamit. De azt is egyszer elpróbáltuk aztán beszélgettünk. Pedig ránk fért volna a gyakorlás mert 2 hét múlva karácsony és 25.-én fellépünk az árvaházba. Szerencsére egy csomó plüst és játékot össze tudtunk gyűjteni. Én személy szerint minden játékomat behoztam, apáék ellenkezése ellenére. Minek tartogassam? Gyerekem majd csak később lesz, az árvaházba meg legalább örömöt okozok a gyerekeknek. Az iskola ajtaja előtt megtorpantam és felkészültem a benti nyüzsgésre. Karesszal tegnap este 3 óráig videochateltünk aztán elküldtem őt aludni. Sóhajtva léptem be a suliba aztán a szekrényem felé indultam. Flóráék ott vártak rám és ahogy megpillantottam Kareszt ahogy a szekrényemnek dőlve áll gondolkodás nélkül szaladtam oda hozzá és a nyakába borultam. Nem érdekelt, hogy mellette van Dia. Nem érdekelt a diákok kíváncsi pillantása. Semmi se érdekelt, csak az, hogy végre a karjaiba lehetek.

-Jól van kicsi lány -suttogta a hajamat simogatva miközbe magához szorított. A vállamat rázta a néma zokogás, nem akartam a többiek előtt sírni. Ezt az örömöt soha nem adnám meg Diának.

-Már elnézést, de a pasimat ölelgeted -találta meg a hangját Dia.

-Dugulj el cicababa -förmedt rá Dani. Menj lakkozd ki a körmöd -tette hozzá gúnyosan.

-Karesz -csattant fel Dia. Gondolom arra várt, hogy Karesz megvédje.

-Mi az? -kérdezte Karesz.

-Tudom, hogy jóba vagytok meg minden szar. De megtennéd, hogy nem alázol meg azzal, hogy előttem ölelgeted azt a csajt? -sziszegte dühösen.

-Ahogy akarod -vonta meg a vállát majd hátra lépett és a zeneterem felé vette az irányt.

-Gyere Lilla -karolta át a vállam Dani a másikkal pedig Flóra kezét fogta meg majd követtük Kareszt.

-Szegény Dia -motyogtam magam elé.

-Nehogy már sajnáld -horkantott fel Dani. Egyébként oké, hogy gyász meg minden. De kajakra nem vagytok együtt? -nézett rám homlokráncolva.

-Dani -szólt rá Flóra élesen.

-Most mi van csak megkérdeztem -motyogta behúzva a nyakát.

-Vigyázz megver az asszony -jegyeztem meg halkan.

-Na jól van húzzál, bújj bele Kareszba -tolt el magától méltatlankodva. A fejemet csóválva ültem le egy székre.

-Jól vagy? -húzta mellém a székét Karesz.

-Úgy ahogy. Sajnálom, hogy miattam csúszunk a próbákkal -haraptam az ajkamba.

-Ne butáskodj már -szólt rám szigorúan. Lilla addig nem próbálunk amíg helyre nem jössz -ígérte meg.

-Köszönöm -mondtam halkan.

Pár óra múlva. Az ofő épp Petőfi egyik versét olvassa fel. A tekintetem hol az órára téved, hol pedig az ablakra. Utolsó óra mert ma elmarad a hetedik infó így csak hat órám van. A szemem majdnem leragad ezért egy pillanatra lehunytam és a karomra hajtottam a fejem. A csengőre viszont rögtön kipattant a szemem majd összeszedtem a cuccom és Adri mellett sétálva kiléptem az osztályból.

-Menjetek csak én megvárom Kareszékat -köszöntem el tőlük majd az udvar felé vettem az irányt. Átvágtam a kihalt udvaron majd beléptem a tornaterembe.

-Vigyázz labda -kiáltotta felém Dani, de mivel lassúk a reflexeim a labda egyenesen a hasamba csapódott. Jesszus bocsi -kiáltotta felém amikor a hasam elé kaptam a kezem.

-Nem gond -kiáltottam vissza majd ránéztem a felém szaladó Kareszra.

-Jól vagy? -kérdezte lihegve.

-Persze -legyintettem mire a szemembe nézett.

-Tarkón vágjam? -biccentett Dani felé.

-Ne majd én -jelentettem ki mire bólintott.

-Tényleg nem fáj? -fogta meg a kezem és közelebb húzott magához.

-Nem csak egy picit -néztem vissza rá.

-Emlékeztess, hogy oda is adjak puszit -suttogta az ajkamat nézve.

-Miért hova akarsz még adni? -kérdeztem zavartan.

-Megmutatom -csúsztatta a kezét a nyakamra és az ajkamra tapasztotta az ajkát. Boldogan karoltam át a nyakát és simultam hozzá. Aztán valaki elkezdte a karom rázni.

-Héé Lilla ébresztő. Elaludtál -ébresztgetett Orsi mire kipattant a szemem.

-Hmm? Elaludtam? -dörzsöltem meg a szemem.

-Aha és szerintem álmodtál is. Folyton Karesz nevét suttogtad -jegyezte meg miközbe elrakta a könyveit. Kissé csalódottan pakoltam el én is. Szóval csak álom volt. Dani rugása nem hiányzott na, de az a csók Karesszal. Vajon tényleg olyan jól csókol mint álmomba? A vállamra kaptam a táskámat majd a teremből kilépve elköszöntem a csajoktól és a zeneterem felé indultam.

-Ohh bocsánat -csuktam vissza az ajtót amikor megláttam az énekkarosokat.

-Lilla nyugodtan bejöhetsz -hívott Ivett néni így beléptem az ajtón majd a terem legvégébe leültem egy székre és úgy figyeltem a próbájukat. Régen én is énekkaros voltam, de aztán valamiért abbahagytam. Bár az igazat megvallva nem igazán hiányzott. El voltam én a magamnak való zenéléssel.