Nem kellett sokat várniuk, hogy odaérjenek hozzájuk a felnőttek. A csatájuk elég nagy részét még a televízióba is közvetítették. De nem azért mert a riporterek annyira hamar kiértek a helyszínre. Hanem mert éppen ott voltak egy szobor felavatása zajlott azon a téren, ami az épületek lábánál feküdt. Az első robbanás után már vette is őket a kamera. És bár tényleg nem tartott sokáig a küzdelmük, a végéig egyedül kellett megúszniuk ezt. Miután a szövetség elmenekül és a gyerekek egymásnak dőlve fújták ki magukat érkezett az első hős. De annak is azér egy 5 percnek el kellett telnie. Igazából az első néhány odaérő negatívan értékelte a teljesítményüket. Hiszen egyáltalán nem kellett volna ott lenniük stb.

Ez csak akkor változott amikor Aizawa és All Might odaért hozzájuk. Nekik végre képesek voltak úgy elmagyarázni a helyzetet, hogy nem nézték őket hülyének. Elvégre mégis csak a mogorva tanár úr diákjai voltak. És az sem elhanyagolható tényező hogy Midoriya All Might mentorálltja. [Név] pedig Diamond Eye testvére. Tudták, hogy milyen helyzetekbe kerültek bele a fiúk korábban. És [Név] szavában is lehetett bízni.

Hiába volt megdöbbentő az igazság mégis elfogadták. Mondjuk kicsit kiült az arcukra a döbbenet mikor megtudták, hogy a szövetség támadt [Név]-re mert magukkal akarták őt vinni. Tudták, hogy Tomura veszélyesen gyerekes gondolatokkal rendelkezik, de ez még nekik is sok volt. [Név] azonban megsúgta All Might-nak hogy ha a forgatag lemegy, akkor szívesen elmondja a tényleges indokot. A két tanárjuk megegyezett abban, hogy ezt majd akkor megtárgyalják, ha már csak öten lesznek egy szobában. Itt a tetőn a rendőrség és a híradósok kereszttüzében semmiképpen sem tehették meg.

- Mindenek ellenére gratulálok fiatalok! Nem kis teljesítményre vall, hogy teljesen egyedül képesek voltatok felvenni a versenyt a szövetséggel. És egyetlen komoly vagy súlyos sérülés nélkül megúsztátok.

- Köszönjük All Might! – hajolt meg a hármas egyszerre.

- De nagyon ajánlom, hogy ne legyen még egyszer ilyen!

- I-igenis sensei!

Nagyon össze kellett húzniuk magukat. Hiszen nem csak harcoltak a mai nap folyamán, hanem előtte el is lógták a napot. Bár a fiúk a sensei parancsára tették ezt ettől még nem voltak az óráján. És feltehetőleg az események miatt nem is fognak bent lenni a többin sem. [Név] bármilyen kapcsolatokkal is rendelkezik engedély nélkül hagyta el az iskolát így ős sem számíthatott semmi jóra. Ahogy Aizawa morgása után egymásra néztek abban voltak csak biztosak, hogy mázlijuk van, ha kötelező munkával megússzák, és nem kapnak sem fegyelmit sem letiltást.

- Na de All Might! Ezek a gyerekek csak bajt okoztak! – próbálkozott még a rendőrfők

- Nem hiszem Ők csak saját magukat védelmezték egy gonosztevőktől jövő támadás ellen. Mind a hármuknak megvan már az engedélye. Semmi rosszat nem tettek. Nem tettek komolyabb kárt még az épületben sem. Ezért felesleges őket felelősségre vonnia!

- Rendben... Most az egyszer elengedem ezt maguknak. De nem lesz ilyen legközelebb.

- Értettük és köszönjük!

Addig, amíg visszavitték őket az iskolába elbeszélgettek Aizawa sensei-el. Nagyon alapos fejmosást kaptak. [Név] különösen mert ő egy másik szervezetet képviselt itt. Az hogy ő került összetűzésbe a szövetséggel lehet, hogy nagyobb bajok kezdetét fogja maga után vonni. De a végén a tanáruk odabiggyesztett még egy.

- Mindentől függetlenül... Szép volt.

Csak ennyit de a gyerekek tudták hogy ezt hallani a sensei szájából. Már nagy dolog. Onnantól némán ültek az autó hátuljában. [Név] ült középen és miután a sofőrjük befejezte a mondandóját a fiúk lassan megfogták a kezét. Szinte teljesen egyszerre tették. [Név] nem is tudta melyikükre nézzen hamarabb. Végül is Katsuki-ra tekintett és adott neki egy puszit majd annyit súgott s fülébe hogy:

- Köszönöm, hogy eljöttél értem!

Majd átfordult Izuku felé és neki is nyomott az arcára egy apró csókot.

- Neked is. És azt is, hogy segítettél neki.

Nem szóltak ők sem többet. Ezt a beszélgetést egy másik helyen és időben kellett megejteniük. Ezt szavak nélkül is pontosan tudták. De éppen ezért kapott [Név] elég sok gondolkodási időt.

Miután beértek az iskolába először All Might beszélt a fiatalokkal. Ők minden részletbe beavatták. [Név] démon erejével kapcsolatban. Ami persze kiterjedt az anyjával való viszonyára is. A béke szimbóluma egyetlen szó nélkül hallgatta végig, hogy mit mondtak fenn a tetőn a lánynak. és elrettenve vonta le a következtetést, hogy régi ellenségének is benne van a keze a dologban. Tudta, hogy ha megszerezték volna [Név] erejét akkor az, valóban hatalmas előnyt jelentett volna nekik.

Megköszönte, amiért belevette egy ennyire mély titokba. De cserébe nem tudott mást adni, mint a szavát, ami biztosíték volt arra, hogy ő nem adja ezt tovább.

De hiába volt ez egy nagyon megtisztelő dolog. Ha a szövetség tud erről, akkor nem sokáig marad tényleges titok.

A szimbólummal való beszélgetés után a gyerekek az igazgató színe elé kerültek. Aki közmunkában adta ki rájuk a büntetést. Majd mielőtt elengedte őket még [Név]-hez fordult.

- A mai nap folyamán még téged egyszer meg foglak kérni, hogy gyere be az irodámba.

- Értettem Nezu igazgató!

- Köszönöm. A te helyzetet a cserediákságod miatt is más. Erről még beszélnünk kell.

- Értettem. – rándult görcsbe a lány gyomra a túl komoly hangnemtől.

- Egyelőre elmehettek.

- Köszönjük. Engedelmével! – sarkon fordultak és kisétáltak az irodából.

Az első lépcsősorig némán haladtak. Akkor a fiúk összenéztek és egyetlen bólintásból tudták hogy most nem le fognak menni azon a lépcsőn, hanem fel egészen a tetőig. Kézen fogták a köztük fejét lógató lányt, és elkezdték felfelé húzni.

- Oi? Fiúk... mi lelt titeket?

- Nekünk még be kellene fejeznünk egy beszélgetést.

Annyira egyszerre mondták, hogy még maguk is meglepődtek rajta. Nem hogy [Név] akinek konkrétan leesett az álla. Nem emlékezett mikor voltak a fiúk ennyire összhangban utoljára. Úgy érezte nem is volt ilyen legalább is az óta hogy ő mellettük van biztos nem. De azért igyekezett visszaemlékezni. És addig sem jutott eszébe még hasonló sem mialatt felértek a tetőre.

Ott elengedték ugyan a lány kezét e ott maradtak a közelében. Ezt a beszélgetést igazából egyikük sem akarta elkezdeni. De mégis muszáj volt. Így az ezt követő pár percben, ami belül sokkal hosszabbnak tűnt, arra vártak, hogy valamelyikük magára vállalja majd a kezdeményező szerepét. Végül [Név] unta meg ezt a feszült csendet.

- Na, jó elegem van ebből! – lépett ki a közrefogásukból és ment egészen a korlátig, ahová követték őt – tudom, mit akartok mondani és én is tudom, hogy a válaszom az, hogy fogalmam sincs!

- Ilyen válaszod nem lehet [Név]! – lépett felé a szőke.

- Miért nem?

Elhúzódott volna tőle, de akkor nekiütközik Izuku-nak. És most azt sem akarta megengedni magának. Tudta, hogy ha most enged az érzéseinek, akkor nem tudja kimondani azt, amit kellett. Így is félt attól, hogy ha sírva fakad, aminek megvolt z esélye, akkor a fiúk egyike meg fogja ölelni. Abból pedig megint csak baj lesz.

- Mert egyikünket választanod kell! – most Midoriya sem hagyhatta magát.

- De nem megy! Vagyis...

- Vagyis? – hajoltak egyszerre közelebb, amíg egy pajzsba nem ütközött a fejük.

- Tudom, mit mondanék. De nem lehet!

- Miért nem?

- Azért mert a legutóbb sem volt jó ötlet.

- [Név] chan ezt hogy érted?

A fiúk már kezdték sejteni, de nem akarták még maguknak sem elhinni addig, amíg ezt nem halják az általuk szeretett lány szájából. Ezt [Név] is tudta. Így vett egy mély levegőt. Összeszedte minden megmaradt erejét és kiadta magából.

- Arról beszélek, hogy amióta beleszerettem Katsuki-ba az óta nem lett jobb a helyzet. Azt hittem, hogy megnyugszotok egy idő után, de nem. Látjátok mi lett belőle! Azért mert összevesztem Katsuki-val Izuku úgy ugrottál a lehetőségre mintha nem is tudom, milyen trófea lennék! Megértem, hogy mindketten szerelmesek vagytok belém, de mindkettőtöket nem választhatlak. Hogy is tehetném? Nem lehet! Egyikkőtöket sem lenne szabad választanom!

- De miért [Név]?

- Azért mert nekem vissza kell mennem Ausztráliába!

- [Név]?

- [Név] chan?

- Hát nem értitek. Bármennyire is szeretlek titeket, nem maradhatok itt! Engedjetek el végre!

- De nem megy!

- Pontosan! Dekunak most az egyszer igaza van. Képtelenek vagyunk leengedni téged [Név]!

- Pedig muszáj lesz fiúk... és sajnálom, hogy így játszottam veletek.

Ezzel elszaladt a fiúk mellett. Akik persze utána kaptak, de akkor csördült meg a lány telefonja is. az igazgató volt az. Kénytelen volt felvenni.

- Halló?

- [Név]? Itt van a nővéred. Szeretne veled beszélni. Kérlek, gyere az irodámba.

- Igenis...