A következő hónapban nem történt semmi érdekes. A diákok élhették viszonylag egyszínű középiskolás napjaikat. Gyakorlatokra jártak. Egyre inkább benne voltak abban a helyzetben, hogy hamarosan ők is profi hősök lesznek. Magabiztosságuk egyre csak növekedett. Főleg azoknak, akik eddig sem szenvedtek hiányt benne. Mivel gyakrabban voltak olyan helyzetek hogy ők is mehettek éles küldetésre kicsit nyomasztó volt számukra. Ugyanis ezt azt is jelentette, hogy valami megmozdult az alvilágban. Nem tudni, hogy miért, de egyre gyakoribbak lettek, amikor csak kisebb gyengébb bűnözők is valami nagyobb gonoszságot kövessenek el. Az elkövetett bűntények száma nőtt. Több volt a boltok, posták, ékszerboltok, kisebb bankok kifosztása. Mintha már nem tartotta volna őket vissza semmi. Vagy ami valószínűbb valaki a háttérből direkt provokálta az alvilág ezen, gyengébb szeletét. A legesélyesebbnek az tűnt, hogy Shigaraki Tomura mozgolódásba kezdett. És ennek része, hogy a kisebb bűnözők elfedjék a munkálkodásának nyomait. Ez a hősöket nagyon aggasztotta. De ezzel szemben a diákok erről semmit nem tudtak. Még csak nem is sejtették. Kihasználtak minden alkalmat, amikor csiszolhatták a képességeiket éles helyzetben. Sokat fejlődtek és [Név] is kezdett egyre jobban belejönni a teljes képességének a használatába.

Az emberek hamar megjegyezték nem csak a hősneve miatt, hanem amiért olyan feltűnő képessége volt. Amikor először szállt le egy helyszínre agyal formában az nagy benyomást tett mindenkire. Akkor csak egy tűzesetnél kellett segítenie. A gyógyítása akkor nagyon is jól jött. Még interjút is készítettek vele. Nagyon zavarba jött mikor meglátta magát a kamera objektívén visszatükröződve és felfogta, hogy benne lesz a TV-ben. Mikor utána találkozott az osztállyal persze hogy cukkolták miatta. De ő egyből visszavágott, hogy legközelebb ők legyenek az ő helyzetében és rakjanak össze két értelmes mondatot azzal a tudattal, hogy amit mond, azt az egész város hallani fogja. Ahogyan azt is látják, ahogy idegesen tördelte a kezét. Feltételezte, hogy a többiek is hasonlóan reagáltak volna. És a magabiztos fellépése a legtöbbjüket meggyőzte. Bár persze voltak olyanok, mint Mineta és Denki, vagy Kirishima akik váltig állították, hogy nekik nem akadt volna össze a nyelvük. De igazából csak egy ember volt az osztályban, akire biztos igaz volt, amit a három fiú saját magáról állít. Senki sem kételkedett abban, hogy ha egyszer Katsuki kerül a kamerák elé ő halálos nyugalommal fog tudni beszélni. Mondjuk az valószínűbb, hogy nem riportot adna nekik, hanem elküldené őket a halálba...

Később démonként is helyt kellett állnia. Mert amikor támadás érte őket akkor mindenképpen visszaadta a gonosztevőnek, amit kapott tőle. Akkor is sokan látták és az ereje egyre jobban közbeszéd lett. Ahogyan a származása és a testvére kiléte is. Sokszor hallotta, hogy nagy dolgokat várnak majd tőle. Ami nem segítette a lámpalázas természetét.

A háttérben tényleg Tomura kezdett szervezkedni. Azért bujtotta fel a többi névtelen gonosztevőt, hogy a hősöknek több munkája legyen, és ne legyenek olyan éberek. Valamint kivételesen reménykedett abban is, hogy pont így alakulnak a dolgok, vagyis hogy a hőstagozatos diákokat is beszervezik a kisebb ügyekbe. Ez azért volt neki lényeges, mert minden ilyenről készült televíziós felvétel. És láthatta milyenek a diákok a terepen. Midoriya-ra és [Név]-re is kíváncsi volt. A többiek annyira nem érdekelték, de vetett rájuk is egy-egy pillantást. Izuku mint az idegeire menő All Might kicsinyített verziója nagy bajt jelentett rájuk nézve, ha tényleg olyan az ereje, mint a béke szimbólumának. [Név]-re viszont teljesen más szemmel tekintett. Nem ellenségként kezelte. Hanem esélyes szövetségesnek. Szemet vetett a lányra a démon képessége miatt. Elhatározta, hogy maga mellé állítja. Amit a többiek nem elleneztek. Sőt Toga kifejezetten örült, hogy új lány érkezik majd a csapatba. Csak a megfelelő pillanatra vártak, hogy [Név] olyan lelki állapotba kerüljön. És egyből igent mondjon nekik.

És sajnos ez a pillanat hamarabb jött, mint [Név] tervezte. Egyik este leugrott a közeli kisbotba és miután megvette a vacsorának való apróságokat kilépett az ajtón. Akkor látta meg azt, ami megváltoztatott mindent benne.

Katsuki sétált el nem messze tőle azzal a vörös némberrel az oldalán. És Akumi abban a pillanatban mikor [Név] megszólalt volna akkor rántotta magához a szőkét egy csókra. [Név] ledöbbent. Elejtette a szatyrot benne a frissen vásárolt ennivalókkal. Nem akart hinni abban, amit lát. A szíve éppen akkor hullott darabokra főleg, hogy Bakugou látszólag nem csak hogy nem lökte el magától, de mintha élvezte s volna, vagy viszonozta volna a csókot. [Név] sírva fakadt. Olyan fájdalmat érzett, amit nem akart soha többé. Olyan volt, mint az, amikor a nővérét megsebezte egy félresikerült támadás miatt. A tudat, hogy elvesztette azt, akit szeret ordításra késztette volna. De helyette más tört elő belőle. A démon, aki mivel nem szedte a lekötő gyógyszereket szabad utat talált az érzések hullámai között. Abban a pillanatban nem a szőkére volt mérges, hanem a vörös némberre, aki elvette tőle a párját. Gyilkos aura lengte körbe.

- Ka-ts-uki... - motyogta az orra alatt így a hang nem jutott el hozzájuk.

Amit megérezve Katsuki kinyitotta a szemét és megrettent a barátnője láttán. El akarta engedni a másik lányt. Mondani kellett valamit. Elsőnek azonban el kellett hajtania a kellemetlenkedő csajt. De az túlságosan kapaszkodott még bele. Nem is vett e észre hogy a szőke igazi szerelme ott áll mögötte. Katsuki gyötrődött abban a pillanatban. Mert egyszerre kellett volna több dolgot is olyan rövid idő alatt megtenni, hogy az már lehetetlen volt. Valamit csinálni akart, hogy [Név] tudtára hozza ez nem az, aminek látszik. Mert tényleg így volt. Ő csak [Név]-et szerette. Hozzá indult aznap este de Akumi követte őt és kihasználta azt, hogy most egyedül van. A képessége is segítet, benne mert miután megérintette a fiút egy kicsit befolyásolt a viselkedését. Ezért nem lökte el azonnal. Pedig akarta, akkor úgy érezte felrobbantaná ott helyben a dögöt, amiért nem hallgatott rá. Azonban [Név] megjelenése megborította ezt a vágyat. Mikor rájött mit látott a kedvese elfehéredett. Kárhozta magát, amiért nem kergette el hamarabb Akumi-t. Meg akarta magyarázni. De nem volt rá ideje.

- Takarodj a közeléből! – borult el az agya végleg.

[Név] mérgében aktiválta a képességét és rájuk támadt. Így választotta le Akumi-t Katsuki-ról. A fekete gömbök, amik bármihez értek felrobbantak eléggé messzire kergették őket egymástól.

- [Név] hagyd abba! Hallod?

Bakugou próbált védekezni ellenrobbanásokkal és ez sikerült is. De nem ő volt a fő célpontja [Név]-nek. A vörös hajú nőszemély csak menekült, hogy ne találja el. Csak azért tudta megúszni a találkozást ép bőrrel, mert elég gyorsan tudott szaladni.

- Ne merj még egyszer hozzáérni! - ordította a halálra rémült csitri után.

Mikor már az utcából is kiűzte akkor fordult vissza a piros szemű fiú felé. A szemei ködösek voltak, de neki is hasonló árnyalatban világítottak a sötétben. Még élt a démon mód benne. Az irányította a tetteit. Amikor végigmérte a fiút, aki miatt most úgy érezte darabokban van az élete is nem csak a szíve megint sírva fakadt. Ha nem akart volna eltűnni, akkor arról a helyről valószínűleg összeesik és hangosan kezd bőgni. De nem bírta tovább azt, hogy Katsuki ott áll előtte. Kinyitotta szárnyait.

- [Név] várj!

- Nem akarok többet beszélni veled!

- Ez nem az volt! Én nem-

- Utállak Bakugou Katsuki! Utállak!

- [Név] én csak téged-

- Hallgass! Nem akarom hallani! Ne szólj hozzám többé!

Felröppent a levegőbe mikor a szőke felé kezdett rohanni. Nem érte el. Nem tudta megállítani. Elmenekült otthagyva a szatyrot is amit elejtett. De nem is volt már éhes. Úgy érezte többé semmi értelme sem lesz semminek. Csak el akart menekülni. Hogy minél messzebb legyen tőle. Tudta, hogy utána fog menni. Ezért nem ment haza. Tokyo belvárosába ment. Az egyik felhőkarcoló tetején szállt le. Direkt odadőlt a villámhárítót tartó oszlopnak. Mert akkor az sem érdekelte volna, ha belecsap a villám. Csak sírt magában. Mert ott megtehette. Nem esett az eső és bár hideg volt nem érzett fájdalmon és mérhetetlen szomorúságon kívül mást. Korábban nem volt szerelmes. És most hogy úgy hitte az első szerelme megcsalta nem akart többé érezni sem.

Katsuki kereste otthon az iskolában minden helyen, amit ismert. De tudta, hogy egyedül esélytelen megtalálnia. Hiszen most bárhol lehet. És mivel repül, így olyan könnyedén változtat helyet, ahogy akar. Remélte, hogy nincs magas helyen, mert emlékezett indulás előtt megnézett időjárás jelentésre. Amiben az állt, hogy az éjszaka folyamán nagy vihar fog érkezni a város felé. Azért is akart átmenni a barátnőjéhez, mert tudta, hogy [Név] fél a villámoktól és a menydörgéstől. Mellette akart lenni. De mindent elrontott. És most a szerelme kint van, valahol olyan helyen ahol nem érheti el.

Végső elkeseredésében nyúlt a zsebében lévő telefonért. Az utolsó személyt hívta, akivel erről beszélni akart volna. De ő volt az egyetlen esélye arra, hogy időben megtalálja. És biztos helyre vigye. Érezte, hogy hiába is kérlelné, nem akarna vele menni. Most az kellett akiben [Név] még bízott. És mivel nővére már nem volt a kontinensen. A másik személy maradt csupán.

- Kacchan? – vette fel az álmos hang – Mi az ilyenkor?

- [Név] eltűnt!

- Mi van? Mi történt?

- Akumi az a ribanc történt!

- Azt ne mond hogy-

- De... És [Név] látta! Most gyűlöl! Elrepült valahova!

- Várj egy 10 perc és elkészülök, segítek megtalálni!

- Annyi időd nincs! Vihar közeledik! [Név] retteg tőle!

- Akkor külön keressük én fent te lent! Hívlak, ha megvan!

- Szintén... Deku...

- Igen?

- Mindenképpen te találd meg...

- Mi?

- Rám nem hallgat. Most nem...

- Kacchan te-

- De ha hozzá mersz érni megöllek! Csak vigyázz rá fogtad!?

- Igen... Megtaláljuk!

- Bármi áron!

Letették és három perc múlva már ketten keresték az általuk szeretett lányt. Deku házról házra egyre fentebb ugrált, mint ahogy mentorától látta olyan sokszor. Érezte, hogy magas helyen van. mert h most nem akarja, hogy Katsuki megtalálja akkor ez a legjobb mód rá, hogy elbújjon előle. De most ez is a legveszélyesebb. Mert ha beüt a vihar akkor-

Ebben a pillanatban szelte át az első villám az eget és világította meg a sötétbe burkolózott felhőkarcolók emeleteit. Az elő fény volt Izuku szerencséje is. Mert meglátta [Név]-et. Pillanatokon belül már ott volt.

- [Név] chan!

- I-Izuku?

Fordult hátra a füleit fogva a remegő lány. Már nem látott a könnyeitől és a félelemtől, de a hangot megismerte. Majd azt érezte, hogy valaki átöleli őt és simogatva a hátát suttog neki.

- Semmi baj [Név] most már minden rendben lesz... Lemegyünk innen jó?

Nem felelt csak átkarolta a fiú nyakát és bólogatott egy párat. Izuku felemelte és egészen a talajig pattogott vele. Ott behúzódtak egy szél és eső ellen védett helyre addig, amíg írt egy SMS-t a szőkének.

- „Megtaláltam! Jól van! Vigyázok rá."

- „Rendben. Emlékszel mit mondtam!"

Ennyi volt a válasz de Midoriya tudta, hogy emlékeztetni akart arra, ha bármit tesz, vele kibelezi. De nem kellett figyelmeztetni rá. Tudta. És nem is akarta ilyen helyzetben kihasználni a lány gyengeségét.

- Izuku? – nézett rá megtörten [Név]

- Hazaviszlek. Hozzánk. Rendben? – a lány bólintott, így Deku felkapta és elindultak.