- Gomenne... [Név]... De... Nem tudok lemondani rólad!

Ezzel a mondattal magához rántotta a lányt. Még mielőtt bármit tudott volna reagálni [Név]. Izuku egy csókkal akadályozta, meg hogy bármit is tudjon mondani. [Név]-et először megdöbbentette ugyan a zöldszemű hirtelen tette. De végül becsukta szemeit és viszonozta a csókot. [Név] egyértelműen élvezte azt, ahogy Izuku ajkait kényeztette. Ami sokkal gyengédebb és érzékenyebb volt, mint amit a szőkétől kapott korábban. A végére sokkal jobban el is mélyült ajkaik csatája a két fiatal között.

...

Miközben a két fiatal ilyen jól elmerült egymás társaságában, fel sem merült bennük a gondolat, hogy közben kicsengettek. Pedig így volt, már jó pár perce szünet volt, mégse zavarta meg őket senki. Ellenben valaki tudott róluk. Hiszen az ajtó túloldalán állt a folyosón. Katsuki nem mert benyitni, mert valahogy érezte mi folyik odabent. Csak résnyire nyitotta ki az ajtót és mikor meglátta [Név]-et és Izuku-t, halkan vissza is csukta. 

Összeszorult nemcsak az ötlet, a szája és a szíve is. fájt neki, amit látott, hogyne fájt volna. mégsem tette azt, amit máskor. Nem rontott be és robbantotta szét a két galambot. Esetleg verte még meg Dekut is, amiért hozzá mert érni [Név]-hez. Maga sem értette, miért hagyta annyiban a dolgot. Nem így tervezték a mai napot, egyikük sem hármójuk közül. Pont ezért nem tudta eldönteni egyikük sem, hogyan legyen a folytatás. Midoriya és [Név] enyelgését az szakította félbe, hogy mégiscsak kopogott valaki az ajtón. Recovery Girl jött vissza végre és szemügyre akarta venni a fiút, aki már rendszeres látogatója, amióta a U.A.-ba jár. Amikor belépett az ajtón a szőke is bement vele. [Név] Bakugou érkezése miatt, úgy döntött, hogy most kellene elhagyni a szobát, mielőtt arca még jobban elvörösödik attól, ahogy az a vörös szempár rá szegeződik. Olyan mélyen látott a lányba, ami mindent elárult számára. [Név] nem tudta, hogy honnan, de érezte, Katsuki tudja, mi történt pár perccel korábban ott a gyengélkedőn. Elköszönt Izuku-tól, gyorsan magára hagyva a társaságot. Deku furcsállotta hirtelen távozását. De sejtette, hogy köze van a dolognak a szőkéhez és a csókhoz is. A doktornő megvizsgálta a kis brokkolit és úgy határozott, hogy most már vissza mehet ő is a többiek közé. Mielőtt elindultak volna megkérte a fiúkat, hogy adjanak át egy üzenetet [Név]-nek. Miszerint tökéletesen végezte a dolgát, nagyon szép munkát sikerült összehoznia, azzal hogy meggyógyította Midoriya-t.

- Magam se csináltam volna jobban! - ez volt az üzenet vége.

Addig, amíg egy viszonylag kihalt a részére nem értek a folyosón, mindketten szótlanok maradtak. De nem is bánta egyikük sem, hiszen valahogy érezték, hogy ennek durva vége lesz, ha mindenki előtt kezdenek beszélni. Hosszabb úton mentek vissza a terembe, a másik lépcsőházat használva, ahol senki sincs szinte sose. Így volt ez most is. Éppen ezért, mikor az egyik lépcsőfordulóban megálltak, nem hallhatta a beszélgetésüket más.

- Mit akarsz? - törte meg a csendet a zöldszemű.

- Tudod te azt nagyon jó. – felelt Katsuki, hangja furcsán nyugodt volt, nem olyan, mint amilyen általában.

- Mi van veled Kacchan? Nem szoktál ilyen nyugodt lenni.

- Ha nem én juttattalak volna oda a gyengélkedőre, akkor most vernélek el annyira, hogy oda kerülj! –mordult vissza, majd kicsit alábbhagyott az ereje a hangjának - Még akkor is, hogyha ezzel megbántam. Viszont nem úszod meg ennyivel. – tért vissza a mérge – Figyelmeztetlek, hogy maradj tőle távol. Erre arra kell benyitom, hogy simán lesmároltad!?!? – ezzel megragadtam amaz ingének a nyakát

- Nem minthogyha, ellenkezett volna. – lökte el a kezét

- Akkor sem ellenkezett, amikor én tettem meg. Az a kérdés melyikünkét élvezte jobban!

- Nem kérdezhetsz rá ilyenre nyíltan!

- Nyíltan nem is. De sok más módja van annak, hogy megtudjam a választ tőle.

- Ne faggasd! Így is elég nehéz napja volt! – szólt rá társára Deku

- Mindhármunknak az volt, ezzel nem találtál kifogást! – felelte már jóval nyugodtabban.

Igaza volt ezt Izuku is jól tudta. Hiába talált volna ürügyet. Ez nem volt az. Bár [Név]-nek valószínűleg ez volt a legnehezebb napja, amióta megjelent mégsem foghatta rá Deku. Hiszen a körülményekhez képest, a csapatból a [szín] hajú lány viselte legjobban az eseményeket. Ebből is látszott, mennyit erősödött nem csak testileg, lelkileg is amióta a fiúk kezelésbe vették. És azt is tudta, hogy ez nem az ő érdeme. Hanem a mellette álló robbanékony sündisznóé.

- Miért nem mondasz le róla? - törte meg a pillanatnyi csendet ezúttal szőke.

- Mert nem akarok! [Név] fontos nekem! Meg akarom védeni, ha kell saját magától is!

- Azzal nem segítesz rajta!

- He?

- Nem azt kell neki, hogy megvédd, hanem az, hogy fölkészítsd, arra hogy saját magát tudja megvédeni. Akkor sokkal nagyobb biztonságban van. Nem kell mindig másokra utalva lennie.

- Ezt honnan tudod? Ő mondta egyszer az egyik edzésen, mikor beszélgettünk. –nézett kifelé az ablakon és figyelte a narancssárga eget - Azt mondta azért akar erősebb lenni, hogy ne kelljen mindig a nővérére hagyatkoznia. Shuvi erős meg minden... Meg tudná védeni a [Név]-et. De nem tudna mellette harcolni, mindig csak mögötte kullog. Ez már nagyon zavarja.

- Ti ilyen beszélgetéseket is folytattatok? - döbbent meg.

- Igen. Nekem kiöntötte a lelkét. Mi van veled Deku? Neked mit mondott el?

Izuku ekkor szembesült a ténnyel, hogy igaza van a szőkének. Köztük mélyebb kapcsolat van, mint azt gondolta korábban. Nem érte utol azzal az egy csókkal. Sőt talán most még messzebb van lemaradva, mint előtte.

- Ezek szerint ti nem csináltatok ilyet. - vonta le a következtetést a hallgatásából.

- De még így sem akarom elengedni. Kedvelem!

- Én viszont szeretem! - vágta rá gyorsan Katsuki a válaszát, ami úgy futott végig a lépcsőházban, hogy talán még mások is meg hallhatták volna.

Utána néma csend lett. Midoriya nem hitt a fülének, hogy Bakugou kimondta. Ilyen egyszerűen. Ilyen könnyedén. Megfeszültek izmai, mert érezte ő még nem állt volna készen erre a lépésre.

- Éppen ezért kellene feladnod. Látom rajtad nem bírtad volna kimondani. Én viszont megteszem! Megmondom neki! [Név] az enyém! Majd én megoldom a védelmét. Megvédem, ha akarja és fel készítem, ha így dönt. De tudom, hogy ezt a második lehetőséget fogja választani. Te pedig fogadd el! Vége! Nyertem!

- Mintha olyan könnyen el lehetne ilyesmit fogadni. – motyogott maga elé, de aztán felszívta magát úgy fordult szembe riválisával – Nem! Eszemben sincs! Nem adom fel! Még akkor sem, hogyha mégis téged választ!

- Ha megpróbálod elcsábítani, megöllek. – kapta el megint a nyakát.

- Olyan sokszor mondtad már nekem ezt a fenyegetést Kacchan... - szólt a helyzethez képest nyugodtan - Hozzászoktam nem hat rám már ugyanúgy. – lökte el megától így megint kiszabadulva - Próbálkozz mással! Ahogy én is ezt fogom tenni. Előbb vagy utóbb [Név] is rájön, hogy nem hozzád tartozik.

Ezzel a kijelentéssel Deku véget akart vetni a beszélgetésnek, de nem tudta. Ugyanis a szőke megragadta a vállát hozzávágta a falhoz és utána is robbantott egyet.

- Ide figyelj te kis rohadék! – nézett gyilkos tekintettel a zöld szempárba - Hacsak hozzá mersz nyúlni nagyon meg járod. Még nem döntöttem el hogy mit teszek veled. De nem kerülsz ki a gyengélkedőről egy darabig, ezt megígérhetem.

- [Név] úgyis meg fog gyógyítani. – felelte magabiztosan.

- Lehet... de attól még ellátom a bajod! - ezzel otthagyta azt a társát a lépcsőfordulóban.

Katsuki visszament a terembe, ahova kicsit később a másik fiú is megérkezett. [Név] szinte látta a szikrázó villámokat kettejük között. Ami még rosszabbá tette a helyzetet, hogy egymás közelében ültek. És hogy kettejük kereszttüzében pont ott volt ő maga is. Nem tudta mi történhetett. De most szerinte rosszabb volt köztük a levegő, mint korábban a gyakorlat előtt és közben miután megtudták, hogy majd egymás ellen kell küzdeniük.

Félt a válaszokból. Nem mert volna rákérdezni magától, hogy mi zajlik köztük. Viszont azt biztosan tudta, hogy most egyikőjük közelében sem lenne szabad hazamennie. Éppen ezért egyedül sétált az utcákon. Gondolatai összefüggéstelenül cikáztak és mind a mai napot próbálta feldolgozni. Volt benne kérdés és téma a nővéréről, az édesanyjukról, és a megszállottságról. A furcsa kijelentésről, amit osztálytársnőétől hallott. A fiúk csatájáról, illetve a közben érzett aggodalmáról. Arról, ahogy a szőke viselkedett. Arról hogy meggyógyította a zöldit. Arról hogy egy nap alatt kétszer használta a feloldást. Fejében lebegett az, ahogy azt mondta nővére büszke rá. Arról, hogy Izuklu-val csókot váltottak. Valamint, hogy milyen érzés volt az és hogy utána miért jutott eszébe a Katsuki-tól kapott csókok egyike.

Gondolatai azután sem hagyták békén, hogy hazaért. Próbálta elterelni, házi feladatot írt, edzett egy kicsit, kitakarította a lakást, főzött, satöbbi. Bármit megtett volna, hogy a gondolatai és feje ki tisztuljon, ez azonban nem sikerült neki. Csak feküdt a kanapén, úgy szenvedett agyának tevékenységétől. Egyszerre csengetés ütötte meg a fülét, valaki az ajtó előtt állt. Felállt megigazította kicsit ruháját és a haját, úgy ment az ajtót kinyitni. Meglepetésére a szőke állt a küszöb előtt.

- Katsuki? Te mit keresel itt?

- Gondterhelt meg tűntél mikor elhagytad az iskolát. Gondoltam megnézem, hogy vagy. Deku nem ért ide hamarabb? Azt hittem jobban aggódik miattad...

- Nem jött senki... Eddig egyedül voltam. –kicsit piszkálni kezdte egyik [szín] tincsét - Azt hittem nem is vettétek észre, hogy valami zavart...

- Észrevettük, ne félj! Bemehetek? - kérdezte kicsit óvatosabban.

Meglepetten, ugyan de beengedte a fiút. Besétáltak a nappaliba [Név] ülőhelye kínálta, amit Bakugou elfogadott. De közben végigpásztázta a terepet. Tudta hol lakik kiszemeltje, de még nem volt szerencséje a házba is bejönni. Így alaposan megnézte magának a helyet. Hiszen tervei voltak még itt.

- Kérsz valamit inni, vagy enni.

- Nem kérek köszönöm. De, hogyha te is iszol valamit, akkor én is kérek abból.

- Pillanat és itt vagyok. – mondta a lány és kiment a konyhába.

Végül is hozott két pohár frissen főzött gőzölgő teát. Letette Katsuki elé a dohányzóasztalra. Majd mellé ült a kanapéra.

- Hogy érzed magad, azután hogy kétszer is használtad a feloldást?

- Ahhoz képest amilyen legutóbb volt sokkal jobban! És ezt nektek köszönhetem. Már képes vagyok uralni az erőmet. Köszönöm!

Viszont abban a pillanatban hogy ki mondta nem látszott olyannak aki ennek ténylegesen örül. Sőt kifejezetten szomorúan csillogtak [szín] íriszei. [Név]-nek összeszorult a keze kicsit és a mellkasa is. Ez talán jobban is, mint gondolta. Megfeszültek izmai, szája vonallá préselődött össze. Csak bámult maga elé a semmibe.

- Akkor miért látom azt a szemedben, hogy ennek te egyáltalán nem örülsz?

- Örülök annak, hogy végre magamtól is képes vagyok elvégezni dolgokat. Hogy képes vagyok használni az a képességemet. ...Viszont félek!

- Mitől?

- Attól hogy túlságosan közel kerülök valamelyikkőtökhöz.

- Ettől miért félsz? - simította meg a kézfejét.

- Azért félek, mert amint befejeződik, az idézőjelbe tett kiképzésen, nekem vissza kell mennem!

Ekkor esett le a fiúnak is az, amit mondott. Villámként, vagy inkább éles késként vágott a mellkasába, a szívébe ez az elkerülhetetlen tényező. Amiről mind megfeledkeztek. [Név] cserediák, Ausztráliából jött ide, csupán egyetlen egy évre. Vissza kell mennie bármit is tesznek ketten Midoriya-val. [Név] vissza fog menni!

- Nem akarom, hogy elmenj. – kulcsolta össze ujjait a lányéval.

- Miért mondasz ilyeneket?

- Szerintem már te is rájöttél... Hiszen annyiszor jelentettem ki, hogy mit szeretnék... - keze az arcára simult úgy kúszott egy kicsit közelebb [Név]-hez a kanapén.

- Nem kellene ezt tennünk. Én el fogok menni Katsuki... Itt foglak hagyni...

- Akkor kihasználom a maradék időmet.

- Miért teszed ezt?

- Azért [Név] mert szeretlek! Téged szeretlek [Név]! - mondatát egy gyengéd csókkal pecsételte meg.

[Név] is meglepődött rajta mennyivel másabb ez a mostani, mint azok, amiket korábban kapott Bakugou-tól. Ez lassú volt, finom, szenvedélyes, édes, érzelmekkel teli. Érezte rajta [Név] hogy Katsuki komolyan gondolja. Tényleg szereti, és nem érdekli az, hogy mennyi ideig lehet mellette vagy, hogy el fogja hagyni. Neki csak a most számított. Viszonozta a csókot. Végre döntött. Megadta magát a versenynek. Katsuki pedig tényleg nyert és [Név] belátta azt, amit eddig nem mert. Félt attól, hogy mi lesz, ha beleszeret valamelyik fiúba. Hogyan fognak majd tudni elválni, hogyha eljön az idő. Ez volt a visszatartó indok. És Katsuki egyetlen mondattal eltüntette ezt a gátat [Név] szívéből. Ezzel megnyerte magának a párbajt, ami hónapok óta tart már. És vele a díjat, ami maga [Név].

Sokáig csókolóztak a kanapén, egészen bele melegedtek. Csupán azt szakította őket szét, hogy megcsörrent [Név] mobilja. Úgy rebbentek szét, mint a megijesztett galambok. [Név] ránézett a kijelzőre. A zöld hajú neve villogott rajta.

- Ez is mindig a legrosszabb pillanatban tud telefonálni. - morgott mellette Katsuki.

- Lehet... De mit mondjak neki.

- Mondd el az igazat!

- Nem tehetem meg ezt! Én nem tudom megtenni-

- Hát pedig muszáj lesz! – vágott közbe.

Hirtelen testvére szavai jutottak az eszébe, amiket aznap mondott neki. „Ha az egyiküket bizonytalan hamis érzelmekkel kábítod, azzal csak neki teszel rosszat." Igaza volt Shuvinek mint mindig. És [Név] is tudta, hogy nincs menekvés. Nem akarta, hogy Izuku azért szenvedjen, mert még mindig reménykedik! Vett egy nagy levegőt és megnyomta a zöld gombot, felvette a hívást, füléhez tartva a telefont.

- Izuku mit szeretnél?

- [Név], gomenene a kései hívásért. Csak megkérdezni, hogy jól vagy e? Szükséged van e valamire? Átmenjek e hozzád?

Eddig a pontig bírta mellette a szőke szóvá tétel nélkül hallgatni a vonal túlsó feléről jövő zöldszeműt. Egy gyors mozdulattal kikapta a lány kezéből a telefont.

- Na, ide figyelj te kis nyavalyás! –ordította le – Mondtam, hogy állj le ezzel! [Név] már az enyém!

- Mit keresel ott Kacchan? – jött a lesokkolt hang a túloldalról.

- Kettőt találhatsz balfék. [Név] már az enyém. - ismételte megint – Szeretem! [Név] tudja ezt és viszonozza. Vesztettél Deku! - hosszú csend volt a vonal végén.

- Add vissza, Kacchan! Tőle akarom hallani!

Katsuki visszaadta az eszközt [Név]-nek a telefont, felállt és kiment a konyhába. A lány kicsit remegő kézzel emelte megint hallójáratához a telefont. Akadozó hanggal szólt bele.

- Izuku én-

- Mondd, hogy nem igaz! Kérlek [Név], mondd, hogy Kacchan hazudik!

- Sajnálom... - feszített a mellkasa – Megtörtént... nem tudok mit tenni ellene... Mindig is őt kedveltem jobban. Sajnálom... Gomenne Izuku... ne haragudj rám, kérlek!

- Nem haragszok rád [Név]-chan... Kacchan-ra viszont annál jobban. Kedvellek, és éppen ettől fáj ez a tény... Úgyhogy, ha holnap nem mennék iskolába, akkor tudd, hogy ki kell hevernem még ezt.

- Tényleg nagyon sajnálom. - suttogta.

- Téged nem hibáztatnak csak magamat meg őt. Amiért nem cselekedtem hamarabb vagy jobban és hagytam, hogy lecsapjon a kezemről. De tudnod kell, hogy ha bármi történik, én itt leszek neked. Csak szólj. Megoldjuk együtt!

- Tudom. De... most szeretnék vele lenni. - mondta ki azt a mondatot, amitől végre az ő mellkasa is könnyebb lett.

Kimondta azt, amit már régen meg kellett volna tennie. Ami bár jó ideje nyomta a szívét. Egy kicsi kellemetlen elhaló nyögést hallott még ahol a végéről majd még ennyit:

- Megértem még akkor is, hogyha fáj a választásod. Remélem, ettől még lehetünk...

Nem fejezte be a mondatot, csak annyit mondott még hogy: „Jó éjszakát!" és hogy „Vigyázz magadra!"

Izuku letette a telefont és [Név] nézte egy darabig még a kijelzőt ahol a „vonal felbontva felirat" villogott. Majd letette az asztalra és arcát kezébe temette. Katsuki erre ért vissza.

- Megtetted?

- Igen... elmondtam és az a legrosszabb az egészben, hogy megkönnyebbültem! – potyogtak a könnyei.

Katsuki leült mellé, átkarolta, fejét mellkasára húzta, úgy simogatta, csitítgatta. Olyan gyengéd volt vele amennyire mással előtte talán sohasem. És mindezt, azért mert szerette!

--------------------------------------------------

Utólag is szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől aki Dekunak szurkol! 

Gomennasaiiii!!!!!

És szeretnék minden ilyen személyt kérni, hogy ne hagyjátok itt azonnal a könyvemet! Még van hátra 9 fejezet! És még sok minden fog történni!

Ne utáljatok meg nagyon légysziiii!!!!

Köszi......... !