És az óra végéhez közeledve, eljött a várva várt utolsó mérkőzését is. Mindenki erre volt leginkább kíváncsi. [Név] harca, már így is felcsigázta a társaságot. És tökéletes tetőpontnak ígérkezett Midoriya és Bakugou harcra. Fiúkat már alig lehetett visszafogni, amíg az utolsó előtti csaták kielemezték. Aizawa sensei-nek meg sem kell megszólalnia. Egyből a párbajtérre léptek. Csak egy nagyobb született kellett csak tartania mondandójában. És ez elég is volt, azt jelentette befejezte az elemzést és mostantól folytatódik az óra. A levegő szinte szikrázott a feszültségtől. Tudták, hogy nagy mérkőzés elég néznek. Mind a fiúk, mind a nézők. A zöld és a vörös szempár lélegzetvisszafojtva néztek egymással farkasszemet, ahogy egymás előtt álltak. Majd, mint akik ugyanarra gondoltak, oldala fordították a fejüket és [Név]-re néztek.

- Remélem, tudod, hogy ez miattad van! - mondták fúl egyszer

A megszeppent lány elpirult, elkapta a tekintetét és idegességében az egyik [szín] tincsét kezdte el csavargatni ujjai között. Hiszen persze, hogy tudta. Viszont, esze ágában sem volt tovább hergelni őket. Inkább köztes megoldást választott. Megint a fiúkra emelte [szín] íriszeit, amiben most már volt némi magabiztosság is.

- Tudom! De kérlek, titeket ne öljétek meg egymást!

Fiúk egyszerre sóhajtottak egy nagyot. Mintha érezték volna, hogy az általuk oly' nagyon szeretett lány, pont ezt fogja mondani. Ahogy megint egymásra néztek morogtak, pont, mint mikor két alfa akar lenni egy falkában.

- Dögölj meg Deku!

- Csak utánad! – állta a gyilkos tekintetet.

- Tsc. - szólt még a szőke, majd hátat fordított a másiknak

A kijelölt helyre mentek és vártak az indításra. A társaság közben elkezdett találgatni, hogy vajon melyikük fog nyerni. Ha nem a hősjelmezeikben lettek volna, még azt is láthatnák, hogy Mineta előkap egy 100 jenes papírpénzt és megteszi a tétjét Denki ellen. Ellenben [Név] nem is figyelt rájuk. Még csak a tudatáig sem jutottak el a hangok, úgy figyelte a számára fontos két személyt. És bár nem tudott volna dönteni közülük, azt nem akarta, hogy így rendezzék le, hogy kié lesz a „keze". Ezt a fajta középkori szokást, nem akarta újra meghonosítani.

Izuku szemszöge:

- „Kivételesen nem érzem azt a fajta idegességet, mint eddig, amikor ellene kellett harcolnom. Talán mert most nem róla van szó. Igen, ez most nem kettőnkről szól. Hanem [Név]-ről. Most megmutatom neki, hogy mire vagyok képes. És Kacchan is látni fogja, hogy nekem kell mellette lennem. Én meg tudom, majd őt védeni. Talán még saját magától is!"

Gondolataimat az zavarta meg, hogy még éreztem magamon a tekintetét. Felé néztem, de csak úgy a szemem sarkából. Aggódott. hogy is ne tette volna. Ennyire félt minket. Ez jól esik. De... A kérdés az, hogy melyikünk a fontosabb neki. Talán most kiderül. Megmutatom neki, hogy én vagyok a jobb. Ideje felülmúlnom Kacchan -t és elhagyni ebben a véget érni nem akaró versenyben.

Mindketten vártunk. Vártunk arra, hogy Aizawa sensei elindítson minket. A képességem már aktiválódott és 8%-ra állítottam. Ennyi akartam elindulni. Aztán, majd ha szükséges, akkor emelek a szinten. És biztos voltam benne, hogy kelleni fog. Elvégre, Kacchan az ellenfelem.

Megadta jelent és minket elindultunk. Azaz hogy én, mint akit puskából lőtték ki száguldottam felé. Nem volt annyira gyors, mint én. Amikor, szinte eltűnt a szeme elől, megtorpant. Gyorsan cikáztam ide-oda pont, ahogy Gran Torino-tól tanultam. Próbálta tekintetével követni a mozgásom. De hamar elvesztette túl gyors voltam neki. Ideje volt támadni. Rúgtam ütöttem, ahogy éppen értem. Amikor egy pillanatra megközelítettem. Kívülről úgy tünetet mintha láthatatlan valakivel küzdene. Mintha csak egy babzsák lenne, akit valaki elver. Csak próbáld ki térni az ütései elől, de nem tudok vissza támadni. Mivel nem tudta, hogy merről fogok, majd érkezni kevésbé tudod hárítani. És akkor megunta. Rendszertelenül kezdett robbantani, minden irányba ezzel sikeresen el is találva engem megszakítva sebességemet. hátrarepültem és sokáig tartott mire sikerült megállni. Addigra már Kacchan is ott termett és az arcomba robbantott egy hatalmasat. Az utolsó pillanatban kezemmel védelmeztem a fejemet. De még így is nagyot szólt. Majd támadott még egyet oldalról. Ezt viszont időben észrevettem, így a kezét felfelé löktem el, sikerült a támadásait megállítanom. A hatalmas robbanás fejem felett repült el. Míg erre koncentráltam ő beletérdelt a gyomromba. Felrúgott a levegőbe és megmarkolva a ruhámat, innen fentről akarta a földhöz vágni. Nagyot nyekkentem volna. De nem hagyhattam, hogy földet érjek. A becsapódás pillanata előtt egy ezred másodperccel felrobbantottam a talajt a talpunk alatt egy „Detroit smah-sal". A föld rengeteg kockára darabolódott fel, mi pedig a levegőben voltunk. egy igen nagy krátert sikerült létrehoznom. Kacchan elengedett, hiszen meglepte a tettem. Megperdülve a tengelyem körül őt is magammal rántottam majd visszaadtam a korábbi gyomron rúgást és ő belecsapódott a kaldera legaljára. A legközelebbi törmelékről sikerült elrugaszkodott. Felnyomtam a szintet 20% ra. Egy végső támadást akartam bevinni. Amivel megnyerte a mérkőzést. De ahogy felé zuhantam oldalra pillantottam. [Név] sírt. Összeszorult a mellkasom. De ami még rosszabbul esett az az, hogy nem engem nézett.

- „[Név]... érte jobban aggódsz? Vagy amikor én voltam a vesztes helyzetben akkor rám is ilyen tekintettel néztél?"

Elkalandoztam. Ez hiba volt. Az erőm visszaállt a normális kikapcsolt állapotban. Esetlenül zuhantam és közben leengedtem a védelmemet is ami hihetetlenül nagy hülyeség volt. Kacchan nem tétlenkedett a legnagyobb robbantásával, amit tudott generálni találta telibe. Elrepültem jó messzire, de nem láttam, hogy merre. Összeszorított szemekkel reméltem, hogy jó irányba. Aztán fájdalmat éreztem a gerincemnél. Utána semmit. Sötétség lett...

Katsuki szemszöge:

Vártam, hogy indítsa a sensei a meccset. Az adrenalin szintem szinte az egekben volt már. Nagyon vártam mikor verhetem el végre ezt a kis nyavalyás. Mert nagyon megérdemli. Már régóta el kellett volna gyepálnom. De mivel megígértem [Név]-nek hogy nem bántom így nem tehettem. De most pont az a feladat. Úgyhogy nem fogom vissza magam. Ma megdöglik!

- „Eltűnik végre az utamból és-. Most meg hova néz? [Név]-re? Komolyan képes az orrom előtt flörtölni vele. Ezért még jobban megölöm. [Név] az enyém. Ezt ő is tudja, hogyan Deku is. Adja már fel végre!"

Nagyon felhúztam magam és a kis szaros kocka is biztosan észrevette. Azt mondják, lehet érezni gyilkos vérszomját. Remélem, most ő is érzi, hogy végezzek vele.

Megkaptuk a start jelet. Megrohamoztam. De Deku miután zöld villámok szikrák lengték körbe eltűnt.

- Mi a-? Hova lett?

Hamar rájöttem. Olyan gyorsan pattogott körülöttem, hogy alig láttam. Viszont éreztem. Amikor elhaladt a közelemben, akkor ütött rúgott. De mivel nem állt meg, nem tudott tudod erős támadásokat kifejteni, akkora ütéseket bevinni. Ellenben idegesítő volt. Még inkább felment bennem a pumpa.

- Felrobbantok mindent a picsába! Akkor majd ő is vele porlad el!

Minden irányban robbantani kezdtem. És úgy a 8. támadása meg találtam. Repült egy jó pár métert és pattant kettőt a földön előtt megállt. Ezt kihasználva rohantam meg. Mire észrevette, már ott voltam. Belerobbantottam a képébe, amit ugyan védett a karjaival. De biztos szerzett egy pár égési sérülést. Nem vártam meg még eltűnik a füst és meglátom milyen sérüléseket okoztam neki. Helyette oldalról is támadtam egyet. Sajnos ezt a tervet észlelte ezért felfelé tolta el a karjaim. Robbanás nem érte el.

Nem figyelsz az érzékeny pontokra Deku!

Térdem találkozott a gyomrával. Ezt megérezte, mert összegörnyedt. Egy újabb rúgással a levegőben juttattam, majd megragadva a vállamon átfordítva akartam a földhöz vágni. De még mielőtt leért volna belerúgott a talajba. Ez egy krátert robbantott ki belőle

- Mi a fasz? Ezt meg hogy?

Nem tudtam gondolkodni, mert már felettem volt és belerúgott a kráter talajába. Felnyögtem kurvára fájt! Nem tudtam megmozdulni pedig kellett volna. Újra támadott és még gyorsabb lett. Aztán hirtelen lelassult. Nem tudom miért. De nem akartam megvárni, míg kiderül. Végre megint uraltam a testemet. A karjaimat magasba emeltem és az eddigi legerősebb legnagyobb robbantásomat csináltam meg. ugyanolyat, mint a sportfesztiválon csak minimum 5x akkorát. Mert már jóval erősebb lettem azóta. Telibe találtam a nyomorult brokkolit. Aztán ő a robbanásban eltűnt.

Külső szemszög:

Robbanás hangja után minden elcsendesült. Senki, sem mert megszólalni. A füst miatt nem láttak semmit. Meg kellett várni, amíg a terep újra láthatóvá válik. Mikor elvonult a füst akkor mentek a jó tíz tizenöt méter átmérőjű krátert közelébe, ami előttük terebélyesedett. Ennek az alján feküdt a szőke kicsit bele préselődött a talajba. De karjait már széttárta és vigyorogva figyelte az eget. Úgy tűnt nyert. De a zöldi nem volt sehol. [Név] a kráter peremén állt szemei gyorsan pásztázták a terepet. De ő sem látta sehol a fiút. Viszont nem tudta tovább visszafogni magát. Elindult lefelé. Aizawa lefújta a mérkőzést így a többiek is a szőke segítségére siettek. [Név] odaért hozzá és segített neki felállni. Bár Katsuki úgy tett mintha zavarná a segítség jól esett neki, és egyedül valóban nem tudott volna talpra állni. A hogy [Név] segített neki mosolyra késztette. Hagyta, hogy aggódva vizsgálja meg testét, hogy mennyire sérült meg.

- Katsuki te nem vagy normális! - szidta meg – Mondtam, hogy ne csináljátok! Miért kellett idáig elmenni?

Már könnyes volt a szeme, de még tartotta magát. Nem sírt, viszont ennyi elég volt ahhoz, hogy a szőke egy kis bűntudatot érezzen mellkasában. Egy szomorkás a sóhajtás után magához vonta a lányt és karjai közé zárta.

- Katsuki?

- Ne sírj! Gomnenne hogy ennyire aggódnod kellett... és... ha nagyon szeretnéd, akkor Dekutól is elnézést kérek.

- Előtte találjuk meg. – nyöszögte fájdalmasan, könnyeit elengedve.

- Mi? - távolodott el

- Még nincs meg... - kezdett egyre jobban remegni sírás közben – A robbanás után nem láttuk!

Megdermedt a szőke. Nem gondolta volna, hogy idáig jutnak majd el. Lefagyottan figyelte a többieket, akik keresték társát a törmelékek között. És csak akkor tudok megmozdulni, amikor egy kiáltás hallatszott a kráteren kívülről.

- Megtaláltam! Gyertek gyorsan nincs magánál! Súlyosan sérült!