- H O W L -

River szipogva meredt először rám majd barátnőmre. Hatalmas őzikeszemei most sötét könnyektől homályosultak el. Átkoztam Grace-t, mégis mit képzelt magáról? Fogja magát és a húgom lelkébe tipor?

Dühösen pattantam fel. Azonnal meg kellett keresnem, ez így nem mehetett tovább. Nem teheti tönkre a húgomat újból, már így is túl sokat szenvedett. Hajamba túrva morrantam fel, erre már Roxy is felfigyelt. Ujjai ökölbe szorultak.

Neki is fájdalmat okozott az, hogy Grace ennyire River lelkébe gázolt. Ennyi ok elég is volt ahhoz, hogy mérgesen kitrappoljak az ajtón, ám egy kecses alak megakadályozott benne. Puha ujjait a mellkasomra simította, fekete szemei óvatosan villantak fel. Ajkait fogai közé csippentette.

- Hova készülsz?

Hangja, mint általában most is felgyorsította a szívverésemet, szőrszálaim vigyázba vágták magukat. Képtelen voltam elképzelni, hogy miképp képes rám ilyen hatást gyakorolni minden egyes alkalommal. Óvatosan a dereka köré fontam a karjaimat, szorosan a testemhez préseltem aprócska termetét.

Fejemet a nyakába temettem, kellemes kókuszos illata az orromba kúszott. Ingereim szertefoszlottak, csendben öleltem a testét és élveztem, hogy érintésem hatására vére erőteljesebben dübörgött keresztül az erein. Képes lettem volna itt helyben leteperni, de gondolataimat vissza kellett korrigálnom a helyes irányba, ahol Roxyn még ruhák voltak.

- Grace.

- Figyelj...

- Roxy, megértem, hogy a barátnőd és védeni akarod, de ezúttal tényleg túl messzire ment!

- Howl én csak egyszerűen tudom, hogy Grace egy komplikált személy, meg kell értened, hogy vannak titkai, melyeket anyamedveként védelmez – suttogta az ajkaimra.

Bódultan ugrottam a szájára. Gondolataim újból egy érthetetlen masszává olvadtak, érzékszerveim kiéleződtek. Éhesen morrantam fel, tenyereim alatt éreztem, selymesen lágy bőrét. Puha húsába martam, duzzadt ajkait egy halk sóhaj hagyta el. Elvigyorodtam.

- Utállak – bökött mellkason.

Vigyorom leolvadt rólam. Emlékszem Grace is pont ugyanezt vágta a fejemhez és be kellett vallanom magamnak, hogy fájtak a szavai. Minden egyes betű tőrként hasított belém, de próbáltam semlegesnek mutatni magamat. Látszólag sikerült is.

- Baj van? – simított végig arcélemen. Halkan felsóhajtottam.

- Dehogy van, ha veled vagyok miért is lenne?

Arca kissé kipirult, ajkait fogai közé szorította.

- Szeretlek ugye tudod?

- És én is téged – susogtam ajkaira, melyek újból arra a szeretetteljes mosolyra görbültek. Megcsókoltam.

Bódultan váltunk el egymástól, halkan ziháltam. Arcát a mellkasomba temette, nem is tudom, hogy kaphattam meg egy ilyen csodás lányt, mint ő. Vigyorogva leheletem egy utolsó csókot a szájára. Mosolyogva engedett utamra, sikerült elfeledtetnem vele, hogy hova is készültem.

Felpattantam a motoromra, utoljára visszalestem rá. A levegőbe dobott egy puszit, amit el is kaptam. Nevetve integetett. Vészjósló gondolataim elpárologtak. Roxy közelében lehetetlenségnek tűnt rosszra gondolni, hatalmas mosolyával bárkinél elérhette, hogy jobb kedvre derüljön. Ezt is imádtam benne, a folytonos jó kedvét, meg persze ezer más dolgot.

Amint ráléptem a gázra szívembe újfajta bizsergés költözött, viszont ekkor már Grace járt az eszemben. Láttam magam előtt kissé szeplős arcát, melyet egy szőkés, vöröses lobonc keretezett. Arany pilláit is aprócska, de dús ajkait. Túl sokszor gondoltam rá, túl sokszor mértem végig és képzeltem el csókjainak ízét.

Nem szabadott volna ilyenekre gondolnom, de képzeletem csakúgy szárnyalt, ám mikor Roxy megjelent előttem mindegyik eltűnt. Bűntudatom támadt minden egyes alkalom során, de ezeket elkönyveltem férfi létem alapköveként.

Szemeim ekkor megakadtak rajtuk. Lewis egy fának dőlve nyugtatgatta Grace-t, aki apró macskaként dorombolt az ölében. Dühöm felparázslott. Éreztem, hogy mérgem szétfolyik a testemben, szívem a torkomban dobogott. Hatalmas léptekkel szeltem át a köztünk lévő területet.

Lewis egy áruló. Mégis miért vigasztalja ezt? Fontosabb számára Grace, mint az ezer éve ismert húgom? Álmos tekintete megakadt rajtam. Azonnal kijózanodott a bódulatából. Átlátszó volt, annyira láttam rajta, hogy odáig van a lányért és ezzel nem volt egyedül. Jared agyát is megfertőzte, de szerencsére a vörös csak egy egy éjszakás kalandot látott a lányban, ám nem lépett. Kedvelte Grace-t, egy barátként és ezt nem tette volna kockára.

Lewis viszont egészen máshogy meredt a furcsa lányra, szemei csillogtak minden egyes alkalomkor, próbálta megnevettetni, úgy nézett ki, mint egy szerelmes kisfiú. És hát az is volt, nem látott a rózsaszín ködön keresztül, ugrott a lány összes szavára és tudtam – vagyis éreztem -, hogy a csaj kihasználja ezért. Elpattantam.

- Szóval itt vagytok! – csaptam össze a tenyereimet elégedetten. Grace azonnal felugrott, de térdei megremegtek. Szörnyen nézett ki, mogyoróbarna szemeit vastag, vörös indák hálózták körül, szemei felduzzadtak. Lenyeltem a torkomban keletkezett gombócot, ő gyalázta meg a húgomat - emlékeztettem magamat. 

- Howl... - lépett azonnal a lány védelmére Lewis. Egy legyintéssel belé rekesztettem a szavakat.

- Nem szégyelled magad?

Lesütötte a szemeit, mély levegőt vett, majd felnézett. Könnyek ezrei tódultak meg a szemeiből. Szívem összefacsarodott, de semmi pénzért sem öleltem volna magamhoz. Elnéztem róla, de hangos zokogását még így is hallottam. Ezek után viszont a húgomra gondoltam, a harag azonnal megemésztett. 

- Ezek után miért pont te sírsz? Miért pont te, aki tisztában van azzal, hogy csupán néhány hegyes szó is képes összetörni a húgom lelkét? Hát nem láttad, hogy végtelenül megbízott benned, hogy mindent megtett annak érdekébe, hogy te is ilyen érzelmekkel fordulj felé? - néztem a lányra. - Nem gondolod, hogy bűn volt aznap megismerned őt, nem gondolod, hogy talán az ő lelke túl jó a te rohadt bensődhöz? 

Tekintetemmel követtem a lány nyegle mozgását, még a füleimben is hallottam azt, ahogy a szíve lassan apró darabokra zuhan szét, de az ideg még így is táplálta a haragomat. 

- Howl! - Lewis ellépet a lánytól és egy pillanatra megszédülve meredt rám. Tekintete még mindig homályos volt egy kicsit. 

- Elegem van, Lewis érted? Jön ez a csaj és mindent tönkre tesz!

Grace sírása csak hangosodott. Egy aprócska elveszett lánynak tűnt abban a percben, nem érdekelte, hogy látom őt gyengének. Bűntudatom támadt, de nem mentem oda hozzá, ehelyett újabb és újabb sértő szavak pörkölték meg a becsületét. Átkoztam magamat, de ez egy védekező funkciónak számított.

Némán emelte szemeit az arcomra, megrettentett az, amit láttam. Egy összetört lelkű lány.

- Sa-sajnálom – nyögte ki rekedtesen. – Bocsáss meg, soha többé nem fogtok látni, megígérem!

Ijedten roggyant össze bensőm. Tán ezt akartam? Azt, hogy a lány elhagyjon és minden visszaállhasson a régi kerékvágásba? Hogy ne gondolhassak arra, hogy milyen lenne vele jóba lenni? 

A harag kiszivárgott belőlem. Csak figyeltem azokat a megtépázott szavakat, a reszkető mozdulatait. Tekintete sűrű volt a fájdalomtól. Úgy nézett ki mint egy szenvedő gyermek. 

Hirtelen szöktek ki belőlem a sértő szavak. Lewis ökle pedig csattant. 

Sziszegve kaptam a szájamhoz, apró patakokban folydogált skarlátvörös vérem, fémes íze végigfolydogált a torkomon. 

- Utállak – susogta halkan Grace. Könnyektől átázott arca felemelkedett, dühös volt. Ajkai különös rángásba kezdtek. – Utállak, Howl – hangja elhalt, a kegyetlenül viaskodó szél elvitte gyűlölködő szavait.

- Nálam nem jobban.

Megfordultam. Grace sírása újból felcsendült. Elásva gyötrődő érzelmeimet, felpattantam a motoromra és egy utolsó pillantást se vetve a lányra elrobogtam. Képtelen lettem volna visszanézni, nekem fájtak a szavak, amiket kijelentettem. Tetteim mérges kígyóként tekeredtek a torkom köré. Mégis miért teszem ezt vele? Miért bántom meg a szavaimmal, mikor semmit sem tett? Miért félek tőle?

Mert féltem. Rettegtem attól az érzéstől, amit a közelsége okozott. Túlságosan ismerős volt, tudtam minek az előszele ez. És egyáltalán nem akartam, hogy bekövetkezzen.

Órákon át bolyongtam a motoromon, hűen dorombolt alattam. Csak ez tudott kijózanítani a gondolataimból, a szél ereje, ahogyan karjaival megtépi a hajamat, a friss levegő, ami teljesen körbeölel. Olyan érzés, mintha egy védett burokban lennék. Biztonságban érzem magamat, védve a gondolataimtól.

Utállak, Howl!

Egy baj volt ezzel, hogy én is gyűlöltem magamat.

- G R A C E -

Egy gyermekhez méltóan sírtam. Büszkeségem utolsó lábai is apró darabokként estek a talajra, szétestem. Megtapasztaltam milyen érzés összetörni és mindezt egy ember tette velem, egy ember, akinek fogalma sem volt a hatalmáról. Anya milliószor rosszabbakat vágott a fejemhez, de bírtam, ám Howl más volt. Nem is tudom miért, de az összes betű, ami elhagyta a száját éles baltaként állt a lelkemben.

Nem akartam megbántani Rivert, eszem ágában sem volt ilyeneket a fejéhez vágni, tehát egyrészt megértettem Howl szavainak okát. Egy senki voltam a szemében. És ez minden egyéb dolognál jobban fájt.

Agyam kikapcsolt, Lewis nyugtató és dühös szavai el sem jutottak az agyamig, mereven bólogattam. Mit is tehettem volna? Hódoljak be Howl szavainak és költözzek vissza Arizonába? Mindenkinek jót tennék vele, de elegem volt abból, hogy az emberek semmibe vesznek, hogy szavaikat csak szánásból vetik oda nekem. Meg akartam mutatni nekik, hogy én is ember vagyok, hogy ki tudok állni magamért. Nem akartam tovább menekülni. Elérkezett az idő arra, hogy szembeszálljak a félelmeimmel. Szipogva emeltem szemeimet Lewisra, aki minduntalan ontotta magából a szavakat.

Tenyeremet az arcára simítva húzódtam az ölelésébe, látszólag meglepődött a cselekedetemre, de azonnal viszonozta a gesztusomat, elvesztem hatalmas karjai közt. Szívem a torkomban dobogott. Bocsánatot kellett kérnem Rivertől és nem érdekelt Mrs. Rowland csökönyös arckifejezése, sem az, hogy a bátyja még a földfelszínén sem lát szívesen.

Óvatosan feltápászkodtam, reszketeg lábakon indultam meg a ház felé, Lewis értetlenül ügetett mellettem. Egy gyenge mosolyra tellett csupán.

Mikor szemeim előtt feltűnt a házuk, bátorságom szertefoszlott, de nem tehettem mást. Bekopogtam és vártam a sorsomat, reméltem, hogy nem az anyjuk nyit ajtót. Most az egyszer imáim meghallgatásra kerültek. A faajtó mögött kócos hajú barátnőm ácsingózott, szemei azonnal felcsillantak, mikor meglátta, hogy ki is vagyok. Apró könnyek szöktek a szemébe és kérdés nélkül vetette magát rám.

- Annyira sajnálom, Grace!

Nevetve ráztam meg a fejemet.

- Még, hogy te sajnálod? Basszus én voltam egy hülye picsa!

- Megegyezünk abban, hogy mindketten hülyék voltunk?

- Hát persze, River! Komolyan sosem akarok veled összeveszni!

Kuncogva húzott még szorosabban magához. Megbocsátott. Számomra ez volt a legfontosabb. 

Kedves Olvasóim!

Ezúttal is szeretném megköszönni a visszajelzéseket, azt, hogy mindannyian kedves szavakkal biztattok plusz rengeteg csillagot hagytok magatok után, ami számomra a mindenséget jelenti!

Másodszor viszont a gépünk szabadnapokat vett ki (magyarul elromlott) szóval kérlek nézzétek el, ha véletlenül kimarad pár hét a frissülésbe, és nem utolsó sorban  tanárok is bekeményítettek :D

Ezen kívül köszönöm a 290 követőt és a rengeteg megtekintést! Imádlak benneteket! Remélem elnyeri a rész a tetszéseteket és megajándékoztok pár szóval és csilaggal! További jó hétvégét mindenkinek!

Puszi Kira!