Ernyedt testem szorosan a fának simult, éreztem, ahogy kérgének éles dudorai a bőrömbe vájnak. Nem sírtam. Már így is elejtettem az összes könnyemet, amit csak bírtam. Egész életemben folyton bőgtem, mert gyenge voltam. Nem számított, hogy hányszor kapom meg ugyanazokat a szavakat, élük mégis megsebzett. Létezik egyáltalán olyan ember, akiről tényleg leperegnek a bántalmazások? Lehet valaki ennyire erős? Mert én kétlem.

Mind azt mondogatjuk, hogy erősek vagyunk, mikor belül mind rothadunk a gyengeségtől. Nincs olyan ember, aki szembe tud szállni a szeretteinek káromló szavaival. Eljátsszuk, hogy nem érzünk semmit, mikor belülről tombolunk, mint egy megbolondult bika. Ha pedig egyedül lehetünk, kisírjuk a bánatunkat. Velem legalábbis ez történt. 

Halkan felnevettem, a gúnyos hang vasmarokkal szorította a torkomat. 

Zsíros tincseimbe túrtam, tehetetlenül meredtem a csillagokra. Vigaszt kerestem bennük, de ők is elfordultak tőlem. Mindenki elfordult. Mert tényleg megérdemeltem azt, amit kaptam azért cserében amit tettem. 

A mai napig lassan éledező szívem újból szemcsékre mállott, mint a tenyerünkbe szorongatott homok, amit megérint a víz. Szanaszét csúszott, engem is magával rántva. Üres tekintettel pásztáztam végig az üres utcát, a madarak csicsergése mellett hallottam a tücskök boldog ciripelését. Jó volt hallgatni, jó volt egy kicsit egyedül ücsörögni.

Fogalmam sem volt arról, hogy ezek után mit kezdjek magammal. Vissza csak nem mehetek, hisz apám egyértelműen ki fog dobni az utcára, várnom kellett míg lenyugszik.

Talán megbánta a szavait? Ugyan megértettem hirtelen haragját, mégsem éreztem azt, hogy jogosan hordott el. Egyértelműen kegyetlen voltam Mirandához, de apám hozzám volt az éveken keresztül. Egyszer sem engedhettem meg magamnak, hogy kiakadjak? Mirandának egyetlen rossz szava sem volt ellenem, de bennem annyi ellenszenvet szült csupán az, ahogyan apámra vezette örvénylő szemeit. 

Féltem. Féltem attól, hogy talán apám rájön, hogy ezzel a nővel akar élni és családot alapítani. Új lappal indíthat. A múltat eltörölheti, letagadhat újból és elkezdhet egy új életet, új gyermekekkel, új feleséggel. 

Megtöröltem a szemeimet és egy mély sóhaj mellett összeszedtem magamat. Hátra se tekintve sétáltam el egyenesen a kacskaringós utcán. Nem tudtam, hogy hova mehetnék. Eszembe jutottak Riverék, de nem akartam a terhükre lenni. A zsebeimbe gyűrtem a tenyereimet és lehajtott fejjel szédelegtem tovább. Fürtjeim eltakarták az arcomat, a könnyek után maradt vörös, bőrtelen felületet. 

Csak néhányan szédelegtek az utcákon, senkinek sem tűnt fel, hogy egy újabb fiatal mászkál az utcán holt sápadtan. Részegnek hittek. Elmosolyodtam, bár nem tellett többre egy fáradt vicsornál. A veszekedés is kiszívta belőlem az életerőt. Lábaim kocsonyához méltóan remegtek, nem mentem tovább. Leheveredtem a földre, a beton átadta a nap folyamán összeszedett meleget, bizsergő forróság kúszott végig rajtam. Telefonomat előhalásztam és fittyet hányva előző gondolatmenetemre előkerestem River számát, ám ekkor egy ismerős illat kúszott az orromba. Se Jared, se Howl nem rendelkezett ilyen férfias szaggal. Friss menta illat keveredett a saját szagával. Óvatosan felemeltem a fejemet, Lewis barna szemei fúródtak az enyémekbe.

Azonnal felém nyújtotta a kezében szorongatott félliteres üveget, hatalmasat nyögve kortyoltam az italba, máris élesebbé tette a látásomat. Mohón ittam ki az üveg tartalmát, a mellettem ülő fiú csak mosolyogva nézett.

- Hát veled meg mi történt? - kikapta a kezemből az üres üveget és legközelebbi kukába dobta. Felhúzott a földről. – Rosszabbul festesz, mint egy mosott szar.

- Ezt jó hallani – hangom rekedtesen szelte át a levegőt, mintha láncdohányos lennék.

- De komolyan mi történt veled?

Eltekintettem a másik irányba. Egyikőjüknek sem meséltem a családomról, mélyen magamba zártam a titkaimat. Hamis mosolyt tekertem az arcomra és „részegesen" felnevettem. Bevette.

- Te berúgtál? - hitetlenül összehúzta bozontos szemöldökét. 

- Dehogy! – fogalmam sem volt miképp viselkedik egy részeg, de színjátékom egyre csak nagyobb sikert aratott. Rekedtesen felnevetett, majd felültetett bringája kormányára. Imbolyogva pattantak ki a szemeim. – Mit művelsz?

- Haza viszlek?

- Nehogy haza merj vinni! – bukdácsoltam le a bringáról. Szemei összeszűkültek, kapizsgált valamit, ám okosan nem kérdezett rá. 

Végül nem vitt haza, hanem egy ismeretlen utcába kanyarodva lefékezett egy rendezett bézs ház kerítése előtt. Kíváncsian méregettem a meleg színű falakat és az ablakokból kiszűrődő fény kellemes táncát. Egy pillanatra kizökkentem a szerepemből, ami valószínűleg a neki is feltűnt mert egy hamiskás mosolyt villantott felém. 

Eddig nem volt alkalmam jobban megismerni a őt, egyszerűen egy társaságban voltunk. De, ahogy elmerengtem magas alakján a szívem felforrósodott. Már láttam, hogy Lewis miért vált Howl legjobb barátjává. Tele volt érzelemmel és emellett szörnyen jó barát. Mosolyra húztam az ajkaimat és egy lépéssel közelebb kerültem hozzá. 

Elfogadtam a felém nyújtott kezét. 

- Nem akarom, hogy megzavarjak valamit! – hebegtem zavartan. Éreztem, hogy az arcom kipirult  tudatra, hogy egy olyan fiú lakásába tartok, akit nem is igazán ismertem. 

- Nem zavarsz, így nem engedlek haza, a többiek kitekernék a nyakamat – vont vállat lazán. Bringáját behelyezte a garázsba, majd maga előtt lökdösve kitárta az ajtót.

A hall és a nappali fala levendula színű volt, a bútorzat szerény mégis szép. Nem vitték túlzásba a drága szerkentyűk használatát, egy egyszerűen felépített családi kuckóban találtam magamat. Lewis ledobta a cipőjét. Nevetve ösztönzött mozgásra, nem tűnhettem másnak, mint egy megszeppent csaj.

Hirtelen két kislány robogott le a lépcső, az egyik idősebb volt, talán 8-10, a másik viszont roppantul fiatal. Három évesnek tippeltem. Először megtorpantak, eszelősen méregettek. Torkomat köszörülve néztem az engem vizslató, két sötétbarna szempárba. A mellettem álló srác azonnal lépett.

- Ő itt Grace, egy barátom – mutatott be a lányoknak, először a kisebb lépett elém. Apró markában egy kis macit szorongatott. Hatalmas szemei, lehetetlen hosszú pillák mögött csücsültek. Gyönyörű volt. – Amy, mutatkozz be! – ösztönözte a kicsit. Karamellás bőrén apró vörös foltok jelentek meg.

- Ahogy, Lewis mondta én Grace vagyok! Örvendek a megismerkedésnek, mellesleg hogy hívják őt? – mutattam a macira.

Mosolya mögött megláttam csorba fogsorát, irtó cuki volt.

- Sehogy! – kacagott fel.

Értetlenül meredtem a bátyjára, aki legyintve kapta a karjai közé a lányt.

- Clara vagyok! – nyújtotta a másik lány a tenyerét. Haja rövidre volt nyírva, szemei komolyságot tükröztek.

- Értem én...

- Tudom Grace vagy – bólintott diplomatikusan, tátott szájjal néztem a kislányra. Haja hullámosan eredezett, irigyeltem őket. – Te Lewis barátnője vagy, igaz?

Most sajnáltam, hogy nincs mellettem Lewis. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Kényelmetlenül éreztem magamat, mégis mi ösztönözte arra, hogy hozzon a házába egy vadidegen csajt, akit alig pár órája jól fejbe kólintott?

- Nem, csak egy barát.

- Szomorúnak tűnsz, mi a baj?

Valamiért sírásra késztetett, őszinte szavai a szívemig vájtak. Apró könnyeket hullatva ráztam meg a fejemet. Ekkor jött be az anyja, szemei először a lányára majd rám vetődtek. Megtöröltem a szemeimet.

- Jó estét, Grace vagyok...

- Tudjuk – mosolyodott el kedvesen. – Én Hazel, a férjem Todd most nincs itthon – vont vállat lazán, elkeserítően próbálta elrejteni a fájdalmait. Szóval Lewis sem egy habos-babos családban nevelkedett. – Örülök, hogy látlak már sokat meséltek rólad.

Erre összevontam a szemöldökömet, kételkedtem abban, hogy Lewis még csak a szájára vette a nevemet, közömbös volt irántam, ahogy én is iránta, lehet a többiek fecsegtek el valamit rólam. Végül csak bólintottam és beljebb lépkedtem a házban. Lewis szörnyen aranyos volt kezében azzal a porcelánbabához hasonlító lánnyal. Hirtelen trappolást hallottam felülről és egy szemüveges fiú lépkedett le. Szemei összeszűkülve méregettek, megmerevedtem.

Hazel azonnal felfigyelt erre és leinvitálta a lépcsőn álló fiút, kezében egy játék repülő volt, félig volt csak befestve. Esetlenül meredtem Lewisra, halvány mosollyal indult meg a fiú felé, ám ő szó nélkül felfutott a lépcsőn. Hazel meredten bámult egy pontot. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt nem kellett volna látnom. Egyszerűen itt sem kellett volna, hogy legyek.

Azonnal kihátráltam, Clara nyugtatólag szólalt meg.

- Nem kell tőle félned, Tom jó fiú csak más.

Hazel ekkor ébredt fel a néma állapotából. Lewis hajába túrva lépett elém.

- Bocsáss meg...

- Nem te bocsáss meg, szó nélkül belegázoltam az életedbe! Nem kellett volna, tudom jól, sajnálom...

Tenyereit az arcomra simította. Megkukultam, mélyen meredt az íriszeimbe. Megmerevedtem.

- Mit csinálsz?

- Nem akartalak elijeszteni!

Hangja remegett. Még sosem láttam Lewist ilyennek, szétesett. Tenyerei lemállottak az arcomról. Megfordult és az öccse után eredt. Mindenki engem nézett, Hazel elmosolyodva ültetett a megterített asztalra. Apjuk helyén foglaltam helyet.

- Köszönöm, hogy itt maradhatok.

- Semmiség, örülök, hogy itt vagy.

Tom nem jött le, vele együtt Lewis is fent maradt. Némán iszogattam a poharamba töltött üdítőt, miután segítettem elpakolni mindet, szerencsétlenül megálltam a hűtő mellett. Nem szoktam ehhez, nem bírtam felfogni, hogy mi kényszerítheti az embereket arra, hogy ilyen kedvesek legyenek velem. Lewis is ok nélkül hozott az otthonukba.

Hazel végigsimított a karomon, egy nyugtató teát főzött magának.

- Jól érzed magadat itt?

Hangom nem akart megszólalni, végül egy erőtlen suttogás szökött ki belőlem.

- Nagyon jó emberek élnek itt.

- Örülök, hogy így gondolod.

Eltakarított mindet, majd a pultnak dőlve beletúrt dús barna hajába, ősztincsek vegyültek el benne, látszott, hogy festi. Barna szemei alatt mély, fekete karikák tekeregtek, arca nyúzott volt. Elkínzott percekig kevergette az italát.

- Tom más, de nem beteg.

Halkan beszélt, mégis hangosnak tűnt a szoba csendjében. Bólintottam ennél többet nem mondott. Felkísért a szobába, Lewis már ott volt. Haja szanaszét meredezett, nyúzottan emelte rám szemeit. Halványan elmosolyodtam.

- Ha zavarok...

- Nem zavarsz Grace – nevetett fel erőtlenül. – Gyere foglalj helyet – paskolta meg a mellette lévő üres területet. – A barátom vagy, vagyis valami olyasmi. Kötelességem segíteni.

- Mit kerestél az utcánkban?

Arcáról lefagyott mosoly. – Néha szüksége van az embernek egy kis nyugalomra, ne értsd félre imádom a többieket, de...

- Tudom – értettem egyet vele. – Ismerős.

- Mi történt veled?

Lehunytam a szemeimet, értette az utalást.

- Értem, de ha kell valaki én szívesen meghallgatom a bajaidat, valamiért van egy olyan érzésem, hogy egy hajóban evezünk. De aludj, én lemegyek a kanapéhoz.

- Ne...

- Ne is ellenkezz, Grace! Így lesz jó – intett esetlenül, majd egy szürke pólóban és egy mackónadrágban levánszorgott a lépcsőn, engem egyedül hagyva szobájában. Elterültem az ágyon. Körbeölelt mentolos illata, ott volt a takarón, a párnán, a matracon. Engem viszont ez csak megnyugtatott. Fejemet belefúrtam a párnáiba és rám telepedett a súlyos fáradtság.

Reggel arra keltem, hogy valaki árgus szemekkel meredt rám. Mocorogva fordultam a másik oldalamra, de a furcsa érzés nem engedett. Nyögdécselve nyújtózkodtam ki, szemeimet lassan felnyitottam. Csak ekkor ébredtem rá, hogy rohadtul nem a saját szobámban voltam és, hogy kukkolóm nem volt más, mint maga Howl Rowland. Első gondolatom az volt, hogy mégis mit keres itt, ám a válasz azonnal megrohamozott, gúnyosan csengett a fülemben. A legjobb haverja, te gyökér!

Arca rezzenéstelen volt, széles állkapcsa megfeszült. Ahogy mesterien faragott arcát bámultam rájöttem, hogy tökéletes orra van, már ha egyáltalán lehetséges az, hogy valakinek tökéletes orra legyen. Pírba borult az arcom, túl sok mindent találtam rajta kifogástalannak, a modorát kivéve.

Szerettem szőke fürtjeit melyek bozontosan hullottak a homlokába, kisfiússá varázsolta amúgy férfias arcát. Az ajtó ekkor kirobbant és Lewis vetette be magát. Hosszú testét alig fedte némi ruha, alsógatyán kívül semmit sem viselt, torkomat köszörülve húztam magamra a súlyos takarókat. Lewis először rám majd Howlra nézett. A földön szanaszét hevertek a ruháim, egészen félreérthető a helyzet.

- Mit keres ez itt?

- Annak az eznek, van neve is. - szúrtam közbe teljesen meggondolatlanul. 

- Na, ne mond? – állt fel. Arca megfeszült, végigmért.

- Mit akarsz Howl? 

- Te mégis mit keresel az életemben? Rohadtul felforgatsz mindent! Eltekered a húgom fejét, majd egyszerre kikezdesz a legjobb haverommal, plusz Jareddel. Mégis mekkora ribancnak gondolod magadat a kurvák skáláján? Mert nekem egy olyan 8-asnak tűnsz.

Arcom elnyúlt, a fájdalom amit a szavai okoztak pár másodpercig tökéletesen tükröződtek rajtam, mert a srác ajka megvonaglott, ám a másodpercek elteltével magamra szedtem a maszkomat.

- Igazad van, meggondolatlanul viselkedtem, megértem, hogy ezért kiakadsz, de rohadtul ne nevezz engem cafkának! Nem tudod mi történt, életemben nem nyúlnék egyszerre két sráchoz, reménykedtem benne, hogy ennyi azért még leesik, de tévedtem.

Megrázta a fejét, vállát Lewisénak ütötte, majd gúnyosan röhögve lefutott a lépcsőn, még innen is hallottam az ajtó csapódását. Felnéztem a fiúra, aki egy bocsánatért esedező pillantás mellett magára húzott pár göncöt és le is szaladt, gondolom haverja után. Én sem akartam sokáig itt tétlenkedni, már most bántam, hogy beleegyeztem az ajánlatába! Haza kellett volna mennem és kész, semmilyen bonyodalom nem keletkezik ezáltal, de tudni illik és vonzottam a bajt.

Felöltöztem és se szó, beszéd leléptem, egy üzenetet mégis hagytam az asztalukon. Fogalmam sem volt arról, hogy most hova, de nem volt kedvem még nagyobb problémát a barátaim fejére sózni.

Kedves Olvasóim!

Életembe először, de betartottam a szavamat és itt is lenne az újabb fejezet :D Tudni illik túl teng bennem az energia, mivel a mai nap kezdetével kezdetét is veszi az őszi szünet! Remélem nektek is jól telik majd a szünet, a fő hogy élvezzétek ki a napokat és pihenjetek sokat :)

Újból csak azt tudom ismételgetni, hogy köszönöm szépen az aranyos szavakat és a sok-sok csillagot! Remélem most is megajándékoztok párral, és csak úgy megjegyzem, hogy egy plusz rész várható, ha elérjük a 150 követőt ;)

Puszi Kira!

Ut.: Remélem elnyerte a tetszéseteket az új borító :)