Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

q&a; írói utószó

írói utószó

Ahogy már észrevehettétek, sosem voltam valami jó abban, hogy írói utószavakat írjak, mégsem bírok anélkül befejezni egy könyvet, hogy csak egy picit is szót ejtsek erről. 

Nos, minden amit anno úgy gondoltam, hogy majd kifogok fejteni az írói utószóban bele van ágyazva a Q&A-be, csupán hagy írjam le röviden mennyit is jelentettek ti és ez a könyv számomra. 

Mint mindig most is nagy nehezen dolgozom fel, hogy megint befejeztem egy könyvet. Bár három sztorit leszedtem, mert nem tetszettek, azért mégis fáj lezárnom. Hisz annyi időn keresztül velem tartott ez a történet. Vele együtt éltem át az első gimis évemet. Mindvégig mellettem volt és olyan dolgokat értem el vele, amiket sosem gondoltam volna, ezért is bámulom most csalódottan a billentyűzetet. 

Még nem teljesen fogtam fel, hogy nektek ennyire tetszett ez a sztori, elején úgy gondoltam, hogy kit is érdekel majd egy ilyen történet, mikor vagy ezret lehet találni itt wattpad-en, de ti persze mint mindig most is megcáfoltatok. 

Bevallom tegnap a könnyeimet nyelve olvasgattam a megjegyzéseiteket és még most is érkeznek, engem pedig folyton elfog a sírhatnék. 

Köszönöm nektek, hogy velem tartottatok. Köszönöm, hogy olvastatok, hogy amikor legszívesebben egyedül ültem volna a szobámban egy doboz nutellával ti akkor is mellettem voltatok és édes szavaitokkal máris jobb kedvre derítettetek. 

Nagyon szeretlek benneteket. Tényleg. 

Remélem bekukkantotok majd a Haláltánc című sztorimba, vagy a többibe, hisz ott is szívesen látnálak benneteket. Persze kissé máshogy lesz benne a romantika, de garantálhatom, hogy nem fogtok csalódni benne:)

Nos és azoknak, akik sehogy sem érzik azt, hogy a mostani futó sztorijaim az ő ízlésük lenne, persze megértem, azok se csüggedjenek, hisz a jövő bármit hozhat! Egy újabb egyszerű romantikus sztorit vagy bármit, még én sem tudom, de nektek is köszönöm, hogy legalább velem tartottatok! 

Jöjjön is a q&a.

q&a

1. Mikor kezdtél el gondolkodni a Vonzás törvényén?

Pontosan nem tudom, hogy mikor. Talán múlt nyáron. Folyamatosan jött, próbáltam valami új sztorit írni és a rengeteg gondolkozás után csak úgy beugrott (később kifejtem).

2. Honnan jött az ötlet?

Ahogy azt az előzőekben említettem sokat agyaltam akkortájt egy új sztorin. Már kezdett bennem körvonalazódni a történetem, majd egyszeriben megnéztem Shawn Mercy cínű számát és bumm jött is az ihlet. Pontosabban a nyakán kiugró ér inspirálta meg az egész sztorit. Igen, tudom, hogy furcsa.

Mivel maga Shawn inspirált eredetileg ez egy Shawn Mendes fanfitcion akart lenni. Már el is készítettem a borítót mikor rádöbbentem arra, hogy már így is van egy rakat fanfiction, én valami újat akartam alkotni. Így jött az ötlet arra, hogy legyen inkább egy saját karakteres sztori.

Nem bántam meg.

3. Hány éves vagy?

16.

4. Mi a teljes neved?

Ez egy húzós kérdés, mármint persze, hogy tudom mi a nevem csak nem vettem még rá magamat arra, hogy eláruljam. Azért annyit megemlítek, hogy ez egy igen érdekelt kérdés és többen is feltettétek szóval egy kis kulisszatitok.

Az igazi nevem nem a Kira, sőt mégcsak nem is „K" betűvel kezdődik. Nem tudom, honnan jött, hogy ez legyen az „állnevem", végül csak úgy rajtam maradt.

5. Mi volt életed legkellemetlenebb helyzete?

Talán az, hogy nemrég képtelen voltam megfogni a crushom vállát. Tudom gáz vagyok.

6. Ki a kedvenc íród vagy kik a kedvenc íróid Wattpadon?

A kedvenc íróm Maggie Stiefvater. Imádom a könyveit, egyszerűen az összes könyvétől, főleg a The Raven Boys sorozattól ráz ki a hideg.

Wattpadon pedig sok-sok kedvenc íróm van, ők lennének azok:

@baracktea

@nikataa

@szuszogos

@PCStefany

@cszmdnr

7. Ez után a könyv után szeretnél még egyet kezdeni?

Már meg is nyitottam. Haláltánc a neve.

8. Mennyi idő volt általában megírni egy részt?

Ez igen változó, nem bírok átlagosan beszélni erről. Volt, amikor megtámadott és pár óra alatt összedobtam több fejezetet, de volt olyan is, hogy több óra alatt is csak pár sort bírtam magamból kipréselni. Szóval, ahogy az elején is említettem változó.

9. Ki a kedvenc szereplőd a könyvből?

Lewis. Konkrétan ő az a srác – jó talán ez nem teljesen igaz, mert Nolan Lee az – de mondhatni az ő keverékükből alakul ki az a pasi, aki az álmaimból lépett ki.

10. Roxy eredetileg ilyen lett volna amiatt, hogy Howl elhagyta?

Erre pontosan már nem emlékszem, de az megfordult a fejemben, hogy meg is ölöm, végül azt túl drasztikus lépésnek gondoltam.

Az biztos volt, hogy emiatt Roxy és Grace össze fognak veszni, és szerintem eredetileg is ilyenre terveztem.

11. Honnan jött a Howl név?

Barátnőmmel nagyban beszélgettünk, mikor felmerült bennem, hogy mi is legyen az új történetemben a fiúkarakter neve. Azonnal elővettem egy kis papírdarabkát és feljegyeztem, hogy hogyan is fog kinézni. Biztos voltam abban, hogy a nevének „H" betűvel kell kezdődnie, így aztán összeültünk. Valami újat akartam alkotni, valami nem megszokottat.

Először az jutott az eszembe, hogy mi lenne ha „How" -nak nevezném el. Mivel ezt nagyon ellenezte előállt valami névvel. Szóval ez nem az én ötletem volt, hanem kedves barátnőmé. Övé az érdem.

12. Hol laksz?

Szegeden.

13. Kitalált dolgok vannak a történetben vagy van valami valós is benne?

Szerintem mindenkinek a történetében megtalálható az íróból egy aprócska részlet, így én sem tudom, és nem is akarom tagadni, hogy vannak olyan momentumai a sztorinak, amit a saját életemből ragadtam ki.

14. Szereplők a képzeleted szüleményei?

Általában igen, de sokszor merítek a környezetemből is. Néhány tulajdonságukat beleszövöm a karaktereimbe.

15. Vörös/vöröses hajad van, vagy csak nagyon tetszik ez a szín?

Gondolom feltűnt már mindenkinek, hogy szeretek vörös hajú karakterekkel dolgozni. Nekem sötétbarna, már-már fekete színű, göndör hajam szóval meg sem közelítem azt az árnyalatot. De imádom. Szerintem az egyik legszebb hajszín a vörös.

16. Ki a áll hozzád a legközelebb a szereplők közül, kivel tudsz a legjobban azonosulni?

Grace. Talán benne van a legtöbb belőlem. Nem mondom azt, hogy pontosan lemásoltam magamat, mert az hazugság lenne. Viszont vele bírok legjobban azonosulni.

17. Melyik a kedvenc Wattpados könyved?

Ez nehéz kérdés, de ha válaszolnom kell, akkor a Kihívás könyvet mondanám.

18. Hogy találtál rá a Wattpadra?

Már nem emlékszem, de már régen leltem rá az oldalra.

19. Van/Vannak olyan könyv/könyvek amiket ajánlanál az olvasóidnak?

Ha Wattpadosra gondoltok akkor az összes, ami az olvasólistámban van.

Ha pedig igazi könyvre, akkor a Hollófiúk sorozatot, a Pokoli Szerkezeteket, a Silber sorozatot és a Párválasztót mindenképpen (kedvenceim).

20. Honnan jött ez cím a könyvnek?

A címekkel igen rossz kapcsolatban állok. Van olyan könyvem, aminek alapvetően ez volt az első momentuma, hogy megálmodtam a címét. Viszont vannak olyanok, mint A Vonzás Törvénye is. Nos ezekkel a történetekkel megszenvedek. Már nem tudom, hogy pontosan honnan jött az ötlet, de nagyon örültem mikor végre megszültem.

21. Mióta írsz sztorikat?

Szerintem 2014 februárjától.

22. Volt valami konkrét helyzet, ami miatt előpattant a sztori?

Ahogy azt az elején elmondtam a konkrét pillanat az volt, amikor megpillantottam Shawn Mendes kidagadt erét a nyakán.

23. Milyen szupererőd lenne?

Gondolatolvasás. Minden vágyam az lenne, hogy belelássak egyes emberek fejébe. Nagyon régóta foglalkoztat az, hogy mit gondolnak rólam mások, amin persze próbálok változtatni, de annyira nem könnyű. Sajnos.

24. Ha választhatnál melyik korban élnél?

Érdekes kérdés. Jómagam is elmerengtem ezen már milliószor, de sosem jutottam konkrét válaszra. Talán az 1960-as években. Imádom a kor stílusát és magukat az autókat is (imádom a retro kocsikat).

25. Howl, Lewis vagy Jared?

Lewis.

26. Howl szereti a nutellát?

Jó kérdés, de ki nem szereti a nutellát? Szóval ja, imádja.

27. Milyen könyveket tervezel jövőre nézve?

Most éppen elvagyok foglalva az új könyvemmel és az éppen futókkal, nem nagyon tervezgetek a jövőre.

28. Volt olyan, hogy abbahagytad egy könyved írását, amit már majdnem befejeztél esetleg felénél tartottál?

Igen. Rengeteg. Csak még a kezdetekben.

Folyton úgy voltam vele, hogy jól van na elkezdek egy új sztorit, de attól még írni fogom a másikat is. Nos ez nem vált be, mert vagy meguntam a másikat vagy nem volt hozzá már ihletem, szóval a kukában végezte.

Rengeteg olyan „könyvem" van, amit nem publikáltam, hisz az az elején több mint egy évig csak magamnak írogattam és növesztgettem a szárnyaimat. Úgy gondolom, hogy az elején nem kell publikálni a könyveket. Hagyjunk egy évet arra, hogy gyakoroljunk. Nem kell azonnal belevágni a közepébe és rengeteg olvasóra várni.

Szerintem fontos az, hogy biztosak legyünk abban, hogy tényleg szeretjük csinálni és nem csak az olvasottság, a hírnév hajt minket.

29. Szoktál instagramon sztorikat olvasni?

Soha.

30. Mizu a táncos crushoddal?

Hogy mizu van vele?

Egyre csak szépül én pedig egyre csak csúnyulok.

Komolyra véve a szót lassacskán haladok felé, már beszéltünk is, de úgy érzem, hogy az érdeklődés sajnos csak egyoldalú, de nem adom fel :D, kezdek egyre inkább belezúgni. Sajnos.

31. Ha a sors úgy hozná, hogy választanod kellene Howl és Nolan között, kit választanál?

Igaz, hogy mindkettőjüket imádom, de azért Nolan Lee mindent visz. Ő az a fiú, aki az álmaimban szerepel.

32. Melyik karaktered hasonlít rád a legjobban?

Egyik se igazán. Talán az ő keverékükből vagyok én. Abby hirtelen haragja, Cecily kíváncsisága, Grace érzékenysége, mégis keménysége. A bizonytalanságuk.

33. Melyik szereplőd áll legközelebb a szívedhez?

Nolan Lee.

34. Volt írói válságod, amikor úgy érezted, hogy egyik történetednek sincs értelme és menjen mindenki a picsába?

Igen. Nem rég megéltem pontosan egy ilyen időszakot, már szerencsére kezdek kikecmeregni belőle.

35. Szeretsz suliba járni?

Nem. Bár a gimnázium sokkal jobb, mint az általános, attól még nem szeretem.

36. Kedvenc tantárgy? Miért?

Az irodalom és talán a töri.

Az irodalom azért, mert imádom a művek elemzését. Szeretek kapirgálni a sorok között, felkutatni, hogy az író/költő mire is gondolt, mikor papírra vetett egy metaforát vagy bármilyen mondatot.

A töri pedig azért mert mindig is érdekelt a múlt. Tudom sablonos.

37. Kedvenc énekesnő/lánybanda?

Szeretem Camila Cabello-t, Dua Lipát, Bebe Rexha-t és a Little Mixet

38. Ha lehetne mit változtatnál magadon?

Az önbizalmamon. A külsömön pedig az orromon.

39. Vannak testvéreid?

Egy bátyám van.

40. A vonzás törvénye igaz történet?

Nem, nem igaz sztori. Csak néhány momentuma vezethető az életemre. Talán az apa-lánya kapcsolat. Mármint nem olyan, mint Grace és az apja között, inkább azt mondanám, hogy maga az, hogy nincsenek jóban. Az nálam is megfigyelhető.

41. Szia, én arra lennék kíváncsi leginkább, hogy eddig milyen könyveket írtál, vagyis mik a címeik és úgy miről szólnak?

Huh jó sok „könyvem" van.

Babits Mihály Gimnázium: gondolom gondolhatjátok, hogy a Szent Johanna után támadott az „ihlet". Szóval ezt még nagyon régen, 2014-ben írtam.

Angyalvadász: ez egy fantasy sztori. Már sokszor gondolkoztam azon, hogy újra neki ugrok és neki kezdek, mert maga az ötlet az még mindig tetszik.

Villámcsapás: egyszerű romantikus sztori.

Lights on: a karácsonyi kis sztorim.

és stb.

42. A könyveidhez az ötletek megírás közben jönnek-e, vagy előre megtervezed a cselekményt és azt kidolgozod?

Régen úgy voltam vele, hogy minek megtervezni előre egy történetet? A spontaneitás híve voltam.

Viszont az elmúlt időben már kissé összeszedetteb sztorikat is kezdtem írni, amik már igenis szorultak néhány vázlatra. Általában nagy vonalakban megtervezem a sztorit, a főbb eseményeket, a fordulópontokat, a szereplők szerepét a sztoriban. De amúgy az ötletek nagy része akkor jön, miközben írok, de egyben próbálok megmaradni a mederben, azaz abban a keretben, amit a legelején kigondoltam. Persze nem szoktam elvetni a hirtelen jött ötleteket.

43. Szereted a fantasy storykat? Romantikus/fantasy/egyéb könyveket olvasol inkább?

Szeretem a fantasy sztorikat. Általában romantikus könyveket olvasok, vagy fantasy-t és persze nem elhanyagolható a krimi sem. A kalandregényeket viszont nem szeretem, mint mindig persze itt is találkozhatunk kivételekkel.

44. Szoktál zenét hallgatni írás közben? (Nekem csak úgy megy 😂)

Általában nem szoktam, engem kifejezetten zavar. Viszont nem rég megnéztem egy filmet, a címe Nocturnal Animals. Az ahhoz tartozó filmzenét már több milliószor meghallgattam és még most ezredjére sem untam meg. Az új könyvem (Haláltánc) írása közben rengetegszer hallgattam meg. Olyan különleges érzéseket szít bennem. Amikor teljesen elmerülök a történetem bugyraiban és a komolyzene (mert az) lassan duruzsol a háttérben. Sokat segít abban, hogy megtaláljam a könyv hangulatát.

45. Van olyan könyvkaraktered, akit egy ismerősödről mintáztál?

Még a régi könyvemben; az Elfojtott Érzelmekben Davidet a bátyámról mintáztam (haha a nevük is megegyezik).

46. Mióta érdekel az írás?

Amióta elkezdtem olvasni. Valahogy mindig is vonzott az írás. Vérbeli álmodozó ember vagyok, aki imád saját történeteket kreálni. Mikor a buszon ülök és bámulok ki a fejemből ezer ötlet kavarog az agyamba, mindig is így volt és szerintem ez nem is fog soha megváltozni.

47. Van valami ami inspirál?

A crushom? Talán a lehetetlen kapcsolat utáni remények, bevallom ez egészen inspiráló tud lenni.

48. Mi akarsz lenni ha nagy leszel?

Gondolkoztam az újságíráson, hisz benne van az, amit mindennél jobban szeretek: az írás. Persze mellékesen megjegyezném, hogy minden álmom valóra válna, ha egyszer író lehetnék, de ez maradjon egy csendes vágyálom.

49. Nolan miért ennyire tökéletes?

Nem tudom, ez egy igen jó kérdés.

50. Milyen tanácsot adnál a kezdő íróknak?

Talán az a legmegfelelőbb, hogy ne adják fel. Sablonos meg minden, de igaz.

Plusz azt, hogy ha még teljesen most kezdett el írni, akármennyire is érzi jónak, nem kell azonnal publikálni. Írogasson egy kicsit magának, érezze át milyen dolog is ez.

És ha már úgy érzi tényleg olyan az írása, amit már a nagyközönségnek is meg mer mutatni akkor hajrá, és olyankor már nem kell megijedni. Alap, hogy az olvasók nem fognak azonnal rátalálni, de idővel... 

51. Kedvenc énekes/színész? Kedvenc film/sorozat?

Kedvenc énekes: Shawn Mendes.

Kedvenc színész: Jake Gyllenhaal.

Kedvenc film: nem rég ujjat avattam, Nocturnal Animals.

Kedvenc sorozat: Glee.

52. Mit sportolsz?

Freestyle-t táncolok, nem tudom így kell-e mondani, de mindegy. 

53. Van háziállatod?

Van, egy kutyám és két macskám.

54. Írd le az első dolgot ami az eszedbe jut!

Remény.

55. Örülnél ha egyszer véletlenül összefutnánk egy Harry Styles koncerten?

Mindennél jobban. Már mondtam, hogy egyszer megkereslek Szegeden :D

56. Meg vagy elégedve magaddal?

Nem annyira.

57. Hogy érzed magad?

Egész jól.

58. Hányadikos vagy?

Tizedikes leszek, bár még én sem fogtam fel igazából.

59. Szeretsz örömet okozni?

Igen, nagyon szeretek. Bár ki nem látja szívesen, hogy az a valaki, akit sokat jelent neked örül?

60. Van testvéred? Ha igen, milyen a kapcsolatod vele?

Igen van és azt hiszem furcsán szoros kapcsolat van köztünk. Ő most 20 éves én pedig 16 (ahogy már említettem), szóval 4 év korkülönbség van köztünk, de ez pont tökéletes szerintem. Mindig megbeszélünk mindent, annak ellenére, hogy ő egy báty és mindentől óvni akar azért szokott támogatni a „fiús" ügyekben és én is ösztönzöm őt mindenre. Szóval ja, olyan nekem mintha a legjobb barátom lenne.

61. Mikor kezdtél el írni? Es miért?

2014 februárjában. Persze azelőtt is írogattam kisebb meséket, de akkor még nem tudtam, hogy szeretem csinálni, pontosan attól a februártól jöttem rá, hogy jé én szeretek írni. Néha visszaolvasom az akkori történeteimet és hát konkrétan szörnyűek, de ez is hozzátartozik a fejlődéshez.

És mi ösztönzött? Olvastam és azon agyaltam, hogy én nem alkothatok ilyen sztorikat? Én nem írhatok valamit, ami csak tőlem függ? Így kezdődött az egész, elején még fanfictionöket írtam, de lassan átszoktam a saját történetekre. Nos azért még most is írok egy Shawnos történetet magamnak, mert képtelen vagyok elereszteni a fiút.

62. Gondoltad, hogy ennyire sikeres lesz az írásod?

Őszintén? Soha. Azt hittem, hogy lesz talán 1K megtekintés és ennyi, sosem hittem volna, hogy 1500-nál is több követőm lesz, és hogy 100 ezres megtekintés lesz az egyik sztorimon. Csoda még mindig.

63. Tervezel meg új sztorikat írni ugye?

Bizony, már kint is van Haláltánc néven.

64. Hiszel a sorsban?

Nem tudom.

65. Meddig kellet várnod, hogy a rajongóid felfedezzenek?

Nem tudom, valahogy ez folyamatosan jött. És nem is lehetnék hálásabb nektek, nagyon-nagyon szeretlek titeket💗

66. Kedvenc költő?

Juhász Gyula.

67. Fanja vagy valakinek (tudom, hogy Shawn, de rajta kívül)?

Igen. Imádom a One Directiont és külön-külön is imádom őket. És még szeretem Dua Lipát (meg ezer más zenészt, de fanjuk nekik vagyok). Nem hagyhatom ki (bár mindenki tudja) de Shawn örök kedvenc.

68. Kedvenc könyves szereplő?

Szépen sorban:

1. III. Richard Gansey

2. Will Herondale - Maxon Schreave

3. Henry Harper

69. Mi az ami kikapcsol?

Zene, tánc, írás, olvasás.

70. Zuhanyozni vagy fürdeni szeretsz jobban?

Azt hiszem utoljára óvodásan fürödtem, szóval zuhanyozni.

71. A Bíborfénynek körülbelül hány fejezete lesz?

60-70 körülbelül. Már meg van belőle 57, bizony.

72. Mik a terveid a nyárra?

Elsősorban sok írás, barátokkal való lógás, családozás, és talán egy pici buli ;)

73. Nyár vagy tél?

Nyááár.

74. Melyik a kedvenc ruhadarabod?

Egy Mangos szövet, csíkos nadrág. Nem rég vettem és már annyira imádom.

75. Látod a jövődet az írásban, vagy valami más az "álommunkád"?

Ahogy azt már fentebb is írtam, szeretnék újságíró lenni, és talán másodállásban író. Nem tudom, hirtelen annyira közel került hozzám ez az egész, szóval igen szeretném a jövőmet írásban látni.

76. Szeretsz könyvet olvasni vagy inkább a wattpad?

Imádok olvasni, és inkább könyvek, mint a wattpad, bár imádom ezt az alkalmazást.

77. És mik a hobbijaid általánosságban?

Olvasás, táncolás, zene hallgatás, írás, tudom nagyon sablon.

78. Leiner Laura könyveit szereted?

Igen szeretem, bár úgy gondolom, hogy kicsit kimozdulhatna a komfortzónájából és elkezdhetne valami más műfajban is alkotni. De amúgy igen szeretem.

79. Az Egyszert olvastad? Mi a véleményed róla?

Igen olvastam. Általánosságban tetszett, viszont nagyon úgy éreztem, hogy az egészet összecsapta. Nagyon sok eseményt akart egy könyvbe belesűríteni, szóval szerintem kicsit túlságosan tömött lett.

80. Miért törölted ki a többi könyvedet?

Azért töröltem őket, mert nem éreztem elég jónak. A fogalmazásom is szar volt, szerintem, szóval már nem éreztem úgy, hogy érdemes őket kint hagyni. Persze meg van mindkettő egy World mappában, nem vesztek el örökre, csak a nagy közönség elől szedtem le.

81. Mennyi ideje írsz?

Kevesebb mint 4 éve.

82. Milyen telefonod van?

Sony Xperia Z3.

83. Nem unalmas egy idő után egy könyvhöz ennyi dolgot kitalálni?

Régen előfordult, hogy egy idő után meguntam egy adott könyv írását, szerencsére ez mostanában nem fordul elő, ha mégis, akkor egy ideig szüneteltetem a könyvet és inkább novellákat írogatok.

84. Mi inspirál téged egy sztorinál? Vagyis, hogy szoktál kitalálni egy sztorit? Csak úgy kipattan vagy valaki/valami inspirál?

Általában mikor agyalok egy sztorin, valami inspirál. Itt például Shawn nyakán lévő ér inspirált. Ne kérdezzétek hogyan, egyszerűen sikerült megböknie az agytekervényeimet és így alakult ki ez a sztori. Mindig változó, pl.: az új sztorimnál, a Haláltáncnál igényelt egy kis előkészületet és ezen már régóta agyaltam, nem tudom, hogyan inspirálódtam hozzá, már régóta tervezgetem és végre-valahára kiforrt.

85. Van valaki, aki a segítségedre van az írásban, kikéred a véleményét vagy teljesem egyedül csinálod?

Igen van, akitől szoktam segítséget kérni egy-egy sztori teljes kiforralásában. Egyszerűen mikor róla beszélgetünk valahogy egyre több ötletem támad, ő pedig elmondja a véleményét, hogy mi az, ami nem jó benne. De mellette a tesóm is nagy segítség. Mivel ő már felnőttfejjel áll az egészhez sokkal jobban átlátja az egészet és szívesen elmondja a buktatókat, amiket én nem vettem észre. Szóval nagyon támogatnak benne és ez irtó sokat jelent nekem.

86. Látva azt hogy ilyen sok rajongód van (köztük én talán a legnagyobb 😊) miért nincs még mindig nagyobb önbizalmad?

Nem tudom, eleve nem rendelkezem nagy önbizalommal, főleg az írás terén. Lehet, hogy az, amit éppen megírtam tetszik, de aztán egy idő elteltével már nem is tetszik annyira, szóval emiatt. Mert sosem érzem annyira jónak, bár most a Haláltánc sztorimhoz nagyon pozitívan állok. De ebben ti is nagyon sokat segítetek.

87. Konkrét terveid vannak nyárra?

Igen, vannak konkrét terveim is, de nagyjából élek a „spontaneitásnak".

88. Mikor kelsz hétköznap reggelenként?

5 óra húszkor iskola időben, de nyáron 9-10-kor.

89. Hova mentek nyaralni?

Már voltunk és nagyon jó volt. Törökországba mentünk és Görögországba, szóval nagyon imádtam.

90. Az idegeidre mentem a sok bugyuta kérdésemmel? (Csak őszintén)

Nem, dehogy élvezem megválaszolgatni, csak van egy olyan érzésem, hogy senki sem fogja végig olvasni ezt a rengeteg kérdést és választ.

91. Mikorra várható az új történeted?

Már kint is van!

92. Gondoltál már arra, hogy írsz egy olyan történetet, amiben egy fiú a főszereplő, és az ő gondolatait írod le inkább mintsem egy lányét?

Igen gondoltam már rá, de eddig még nem sikerült összehoznom. De a Bíborfény és Haláltánc megosztott szemszögű, szóval ott egyszerre egy lány és egy fiú a főszereplő.

93. Mutatsz magadról egy képet?

Nem :D

vége

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro