2    É V V E L    K É S Ő B B

Még mindig a szobámban ücsörögtem, mikor River hatalmas robajjal feltárta az ajtót és befurakodott rajta. Szőke haját rendezetlenül hagyta a vállára omolni, arca egészen kétségbeesetten csillogott, ajkait a fogai közé csippentve próbált rendet teremteni kusza gondolatai között, de végül mégis amellett döntött, hogy levágja a kezében tartott ruhákat a földre. Mormogva toppantott egyet. Sötét szemei felvillantak, majd újból elsötétültek, mint valami kitörni készülő orkán, ami lassan fitogtatja meg előttünk mérhetetlen erejét.

De River nem egészen hasonlítható egy orkánhoz, dühe egyszerűen aranyosnak mondható, de végül ahelyett, hogy leordította volna a fejemet a nagy semmiért, inkább leheveredett az ágyra és hátra dőlt. Teljesen úgy nézett ki, mint egy menyasszony, aki éppen ma megy férjhez.

- Jól vagy?

- Jól vagyok-e? Most komolyan megkérdezted ezt? – förmedt rám, mély levegőt szívott és megrázta a fejét. – Ronda vagyok!

Ahelyett, hogy az ellenkezőjét kezdtem volna állítani, egyszerűen elröhögtem magamat és az ajtómon lógó két gyönyörű ruhára vezettem a szemeimet. Az egyik csipkés mintájával, egészen kirítt az átlagos ruhákból, a másik viszont egy deréknél szorosabb, lágyan hullámzó fehér ruha volt. Tüll anyaga hercegnőssé varázsolta a megjelenését. Az én ruhám.

- A fodrász megbetegedett, a sminkes kipurcant, a kozmetikus pedig bezáratta a szaros boltját, de komolyan! Ekkor szerencsétlenség is csak engem érhet, nem igaz?

- Majd megcsináljuk egymásnak.

- Komolyan? Grace, ez a végzős bálunk! Táncolni is fogunk és... basszus mi van ha elfelejtem a lépéseket?

Sóhajtva ültem az ágyam tövébe, barátnőm lelógatta a fejét és rám emelte hatalmasra nőtt íriszeit. Sírás közeli állapotban volt, de nem bírtam sajnálni, azért nekem is voltak gondjaim.

- Szerinted eljön?

River azonnal értelmezte a szavaimat és most ő volt a soron, hogy megforgassa a szemeit. Leheveredett mellém és fejét a vállamra döntötte, hosszú haja csiklandozta a bőrömet.

- Persze, élete egyik legnagyobb öröme az, hogy láthat téged ilyen ruhában!

Felnevettem a szavain és próbáltam bízni benne, hogy igenis úgy van. Végül megelégeltük a szótlanul ücsörgést és kipatkoltunk az udvarra, a nap verőfényesen ontotta magából a melegséget, máris izzadni kezdtünk. Apa az egyik napágyon ücsörgött, mellette pedig Miranda simogatta egyre csak nagyobb pocakját. Terhes volt.

Akárhányszor a megszületendő öcsémre gondoltam egyszerűen nem bírtam haragudni a nőre, és már nem is tudtam rávetni azt, hogy anya miatta van egyedül, mert ő már nem volt közöttünk. Már velünk élt, apával tökéletesen megvoltak, szerették egymást és boldogok voltak. És nem én akartam az lenni, aki ezt a boldogságot összetöri, másrészt jövőre úgyis húzok egyetemre.

Miranda szótlanul emelte rám a szemeit, még mindig gyönyörű volt, képzelni sem merem, hogy a születendő öcsém, két ilyen szép szülő gyermekeként milyen külsőt örököl majd. Már most éreztem, hogy lányok bomlani fognak utána.

A gondolatra elmosolyodtam, nem fogom gyűlölni a kisfiút, végül is ő egy ártatlan gyermek, aki rossz közegbe születik bele.

River óvatosan fogta meg a kezemet, mikor már túl sok ideje bámultam a nőt. Apa zavartan emelte fel a fejét, szemei pontosan az enyémekbe lestek. Lesütöttem a tekintetemet és inkább visszamentünk a szobámba.

A gondolat, hogy új testvérem születik egyszerre volt boldogsággal eltöltő, ám tudtam, hogy apám mindennél jobban fogja őt szeretni, és egy nap talán elfelejt majd engem. A hibáját. Fájt a tudat, de így lesz rendjén, hisz a kisöcsémmel majd bepótolhatja azt, amit velem elmulasztott.

River mintha sejtette volna, hogy min agyalok, egyszerűen megragadta a kezeimet és a falnak szegezett engem. Megpofozott.

- Apád szeretni fog téged! – mutatott rám a mutató ujjával. – Attól még, hogy lesz egy testvéred a szeretete nem fog lankadni!

- River – nevettem fel keserűen. – Tudom mi lesz és nem is akarok semmit sem tenni ellene, ez a természet rendje, vagy micsoda. Egy nap elfelejt és az egész szívét a fiúnak fogja adni, én nem voltam ott vele, nem látta, hogyan növök fel. Mindegy is.

River sóhajtott egyet és bezárta a szobánk ajtaját a két ruha meglibbent a szélben. Barátnőmmel összenéztünk és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. Mindennél jobban szerettem volna már kész lenni és megnézni magamat a tükörben, de még korán volt. Túl korán. A bál ötkor kezdődik és még csak 12 lesz, ám barátaink most sem hagytak nyugton minket.

A többiek a szobámban tömörülve öntötték magukból a fölösleges dumát, végül Lewis leheveredett mellém és összekulcsolta az ujjaninkat. Mosolyogva felnéztem a szemeibe és furcsa rejtett vágyakat észleltem benne, homályosan fénylettek, de mint általában most is elrejtette őket. Arcát a nyakamba fúrta és halkan elnevette magát.

- Látni akarlak már!

- Akkor várhatsz még egy kicsit – löktem meg a vállát. – Na és te öltönybe leszel?

A fiú nevetve döntötte hátra a fejét. – Mi másba? Le kell, hogy nyűgözzelek. Meg persze a többi végzős lányt.

- Már rád férne – a fiú csak felnevetett.

- Ja persze már tényleg rám férne - megforgatta a szemeit, majd témát váltott. -  Abraham ugyanúgy kivan, szívtam is vérét.

A fiú említésére felnevettem. Ő lesz a párom a bálon, és hát igen a tánc tudásával adódnak problémák, de nem nagyon aggódtam miatta.

Megvontam a vállamat, mire Lewis csak elvigyorodott. Jared és River egymás ajkaira tapadva próbálták levezetni a feszültséget, inkább nem néztem rájuk. De az idő, ahogy azt már megszokhattuk keményen száguldott. Alig két óra múlva, már a fürdőben mostam le magamról a temérdeknyi koszt és szívemben vágtázó feszültséget.

Testemet egy törölközőbe bugyolálva kiléptem a fürdőből, River fehérneműben parádézott összevissza, szemei pattogtak az idegtől. Megráztam a fejemet és egy apró mosollyal a szájam szélén visszaaraszoltam a fehérneműimmel a fürdőbe, csak reménykedni tudtam benne, hogy Howl tartja magát az ígéretéhez és eljön megnézni engem. Az alkalomhoz híven egy dekoratív darabot húztam magamra, leszerettem volna nyűgözni.

Amint beléptem újra a hálóba, River teljesen elveszetten ücsörögött a széken, ajkait véresre rágcsálva bámulta a körmeit. Mellé ültem és óvatosan felrántottam a székről, szemeit összevonta.

- Na, gyere vegyük fel a ruhákat!

De mielőtt még összemocskolhattuk volna őket a tükörhöz vezetve neki is kezdtünk az apró simításoknak. Már kiskoromban tudtam, hogy nekem egy gyönyörű kontyba lesz kötve a hajam és nem is tévedtem, barátnőm csodát varázsolt a fejemre. Szőkésvörös tincseimet gyönyörű kavalkádba rendezte, sminkem viszont nem volt túl szolid, imádtam füstös szemeimet és mattvörösre húzott ajkaimat.

River már máshogy festett, szőke tincseit begöndörítve helyeztem vállaira, melyeket egy vastag fogú fésűvel kissé természetesebbé tettem, szemeit kihúztam és egy kissé natúrabb verzióját varázsoltam rá. Imádtam minden momentumát. Mikor mindketten készen lettünk, már csak a ruhák hiányoztak. Harisnyámat magamra húzva végül belebújtam a csodába. Apa vette meg nekem, ballagási ajándék céljából. Örökre emlékezni fogok rá.

A tükör előtt állva szépnek éreztem magamat, frissnek és üdének, mégis egy kissé felnőttebbnek. Magunkra vettük a magassarkúkat és kitipegtünk a házból. Apa vigyorogva lőtt rólunk pár képet, majd a kocsiba tuszkolva el is vitt minket a suliban, ahol már most hatalmas káosz uralkodott.

- Grace, majd akkor találkozunk! – simított végig a vállamon, majd visszaszállt a kocsiba és elhajtott.

Abraham egy gyönyörű fekete öltönyben jelent meg előttünk.

- Már azt hittem nem is jöttök, a főpróba nem sokára kezdődik! – szusszantotta fáradtan.

- Nyugi – nevetett fel River és bevezetett minket az iskolába.

Az oszlopokon hatalmas virágkoszorúk díszelegtek, kitettek magukért az alsóbb évesek. A vörös szalagok gyönyörűen fodrozódtak, a lágy fény halovány homályba bújtatta a termeket. A diákok izgatottan beszélgettek, míg a tanárok rendet próbáltak teremteni a hatalmas nyüzsgésben.

A nagy terembe becsörtetve mindenki hevesen kapkodta a levegőt, River erősen szorította párjának a kezét, míg a mellettem álló Abraham az eszméletét vesztette, vagyis igen közel járt ahhoz. Ajkait meggyötört mosolyra húzta és óvatosan maga felé fordított. A zene megszólalt. A diák rengeteg egyszerre mozdult. A fiú lenézett rám és egy furcsa mosoly mellett kifordult oldalra, ütemesen mozogtunk. A bécsi keringő teljesen megbabonázott minket, egyetlen egy pár rontotta el a lépéseket, de a tanár már ügyet sem vetett rájuk. Büszke tekintettel mért végig bennünket és boldogan összecsapta a tenyereit. Abraham egy fokkal nyugodtabban ölelt magához, fejét a nyakamba fúrva nevetett fel.

Fél óra volt a kezdésig. Egy kekszet eszegetve néztem végig Roxyt, ahogy barátnőivel elsétál mellettünk, de az utolsó pillanatba mégis megállt előttem. Más lett, hosszú fekete haja, ma már csak a válláig ért, szépségéből mégsem vesztett. Lustán elmosolyodott és kitárta a karjait, mintha az ölelésemre vágyna. Kissé szkeptikusan néztem a szemeibe, melyek nem árulkodtak arról, hogy illuminált állapotban lenne.

- Csak gratulálni szeretnék neked – simított végig a karomon. -, és tudom régen volt meg minden, de bocsánatot szeretnék kérni a szavaim miatt – mosolyodott el. -, de végül is így volt jó, nem igaz?

River megérkezett és kérdőn nézett hol rám, hol pedig régi legjobb barátnőjére.

- Roxy?

- Semmi – legyintett a lány is barátnőihez csatlakozva el is tűntek a tömegbe.

Visszanézve tényleg eléggé gyerekesek voltunk, de mit tehettünk volna? 16 éves lányoknak nem igen van még eszük.

- Hát ez meg mi volt?

- Azt hiszem mind felnőttünk.

River elmosolyodott, majd felnézett az órára és sejtelmesen elvigyorodott. A szemfüles vendégek már most beszállingóztak és az előnyös helyeket elfoglalva törölgették könnyes szemeiket. Apát azonnal kiszúrtam, nem volt vele Miranda. Lewis és Jared, mögöttük pedig Mrs. Rowland. Mivel nem mehettünk hozzájuk, egyszerűen a bálterembe lépve figyeltem a családomat, akik az első sorokba tömörülve néztek ránk. És hirtelen feltűnt Ő. Viszont nem a többiekkel, hanem az ajtóban szobrozva. Testét egy elegáns szmoking fedte, a nyakánál pedig egy aranyos csokornyakkendő. Markában egy meseszép csokor terebélyesedett, arcom megvonaglott. Szőke hajába túrva lassan belépett, a többiek némán figyelték megfontolt lépteit. Ajkait a fogai közé csippentve lassan elém ért. Végignézett rajtam. Szemei sötét leplet húztak magukra.

- Te?

Felnevetett és elém lépett, forró lehelete megütötte a bőrömet. Térdeim megbicsaklottak és ujjaimat felcsúsztattam a mellkasán. Tekintetébe vesztem.

- Olyan meglepő? – hűs ujjai végig szánkáztak a bőrömön. Lehajolt hozzám. – Megígértem.

Elmosolyodtam, ujjaimat a hajába fűzve megcsókoltam. Ujjai eleresztették a csokrot, amit River azonnal kivett közülük, felnevettem és végre teljesnek érezve magamat, újból és újból megcsókoltam. Karjait körém fonta.

- Gyönyörű vagy, Grace! A legtökéletesebb lány, akit valaha ismertem.

Arcom vörössé vált, zavartan felnézetem rá.

- Többször kéne szmokingot húznod.

- Nők gyengesége?

Nevetve bólintottam. Utolsó csókot csenve tőle, elszakadtam ajkaitól.

- Menj, mert elfoglalják a helyedet - mutattam az ülések irányába.

- Ígérd meg, hogy megajándékozol valamivel, mert ez a ruha az őrületbe kerget – röhögött fel dekoltázsomra sandítva.

Kacsintva löktem el magamtól.

- A jövő zenéje!

Kedves olvasóim!

Ki gondolta volna, hogy eljutunk ide? 

Igen-igen gondolom sejtitek, hogy ez volt az utolsó fejezet, vagyis van még egy epilógus és vége. Hát mit ne mondjak már most fáj a szívem miatta, de egyszer mindennek vége lesz, nincs igazam? 

Szóval nagyon reménykedem benne, hogy tetszik nektek ez a fejezet és hagytok magatok után egy kis nyomot!

Puszi Kira!