Apró tenyere megremegett. Kis sóhajok szakadtak fel ajkai közül, tenyere pedig óvatosan érintette meg az enyémet. Észre se vettem, hogy a szívem erősen lüktetett a mellkasomban. Csak figyeltem az arcát, ahogy meggyötört vonásai lassan kisimulnak, azokat az apró szeplőket az orrán, vöröses fürtjeit. 

Aranypillái megrezzentek, tekintete homályosan csillant meg a hűs fényekben. Ajkai elváltak, láttam a szemeiben felmerülő kérdéseket. Ujjai mintha megfagytak volna és lassan lemállottak a tenyeremről. 

- Howl? – rekedten ejtette ki ezt a pár betűt.

- Igen, Grace.

Hangomra összerezzent, a mellettünk álldogáló Lewis szavak nélkül guggolt le mellém.

- Istenem, Grace! Jól vagy?

A lány reszketegen szakadt el tőlem, apró sebzett állatként kúszott oda barátomhoz, akinek arcán egy boldog mosoly jelent meg. A fájdalom keserű íze apró darabokban kezdte meg emésztgetni a testemet. Hangom elhalt, zavartan bámultam az ölelkező párost.

Mégis miért fájt őket együtt látnom? Miért marcangolt valami kegyetlen érzés belülről?

Idegesen pattantam fel, szitkozódva túrtam a hajamba. Most mit tehetnék? 

Látva legjobb barátom apró mosolyát az ajkai tövében, látva a lányt, aki tudatlanul szakadt el tőlem és Lewis karjaiba esett, mintha ezer kis tűt szúrtak volna a szívembe. A könnyek, amik nemrég még Grace szemeiben csüngtek hirtelen megjelentek az enyémekben. Miért fájt ennyire az, hogy ebben a kínos percben ők mégis boldogak voltak együtt? 

Elfordultam, de lépteim megakadtak, mikor Grace halk hangja a levegőbe hasított. 

- Köszönöm! – emelte rám világosbarna szemeit. Pillái vizesen csillámlottak meg a csillagok fényei alatt, apró ajkait fogai közé csípte, majd kissé megemelte az orrát. – Köszönök nektek mindent!

- Grace...

- Nem Lewis, nem kellett volna miattam elhagynotok a bulit! Szórakozni jöttetek nem pedig bébiszitterest játszani!

Kikerekedett szemekkel bámultam elkötelezett arcára, apró vérfoltról tudomást sem vett, ajkaira tapadva szemezgetett velem. Annyira letöröltem volna onnan! Ujjait szőkésvöröses tincseibe mártva görnyesztette meg a vállait, most az egyszer láttam őt teljesen elveszettnek.

Általában tartotta magát, megfékezte az érzelmeit, kegyetlenül erős gátat képzett nekik. Becsültem érte, csupán másodpercekre lehetett valamiféle bánatot meglátni a szemeiben. Azokat is én okoztam.

Halkan köhintett egyet. Az előbbi érzései eltűntek, megfagyasztotta vonásait. Összefonta maga előtt a karjait és eltekintett valamerre, szemei furcsán csillogtak. Kecses vállán lazán lógott, a szakadt, vörös ruhájának a pántja, túl sok bőrfelületet mutatva magából.

Gyönyörű volt, még így kissé sebesen is.

Elkergettem a gondolataimat. Esetlenül a hajamba túrtam, ekkor szemeimet Lewisra vezettem. A fiú a földön térdelt, feje le volt hajtva, hosszú tincsei elárasztották az arcát, lábaival feltolta magát. Izzott a dühtől, vékony karjain megfeszültek az izmok.

- Haza viszlek – jelentette ki határozottan. Karjaival átölelte a lányt és egy gyermeteg csókot lehelt a homlokára. Grace egy gyengéd mosoly mellett simult az érintésébe.

- Szerintem is ez a legjobb választás.

Lewis bólintott. Fel akartam ajánlani, hogy velük megyek, de sehogy sem jött volna ki jól. A feszélyezett csöndben megfordultam és pár lépés mellett el is nyelt a mély sötétség.

G R A C E

Egy ideig még figyeltem a hullámzó feketeséget, de tudtam, hogy Howl elment. Végérvényesen. Tehát nem fog visszafordulni. Ennek egyik felem örült, míg a másik pityergett.

Kusza gondolatok ezrei vágtattak keresztül rajtam, tőlük zavarosan túrtam a hajamba. Hogyan is érthettem volna meg a helyzetemet? Alig néhány napja a földbe döngölt, ezzel arról tanúskodva, hogy egy cseppnyi emberi érzelem se szorult tökéletes testébe. Ám most utánam jött, nem számít, hogy Lewisszal. Értem jött el.

És ez valamiért jól esett nekem, nem feledtette a történteket, de melengetett. Halványan elmosolyodtam. Érthetetlen, hogy ezek után még képes vagyok mosolyogni? Majdnem megerőszakoltak, de szerencsém volt. Hatalmas szerencsém.

A hideg szellő nyirkos ujjai lassan végig tapogatóztak a bőrömön, kirázott a hideg. Fejünk felett ezer csillag vert otthont, és furcsa fényük beterítette a betonrengeteget.

Lewis ölelése nem hagyott magamra, minden másodpercben újból megszorította az ujjaimat, ezzel próbálva lelket önteni belém. Élveztem figyelmét. Úgy éreztem, hogy egy eddig elveszett darabkára leltem a személyében.

Ahogy testem valami puhára hanyatlott, szemeim lecsukódtak és ezúttal a percek összeolvadtak körülöttem.

Ahogy kinyújtottam a lábamat, valami keménybe ütközött a talpam. Felszisszenve pattantak fel a szemeim. Első benyomásra semmi érdekeset nem véltem felfedezni, de amint hozzászoktam a redőnyön beszűrődő tömérdek fényhez, megvilágosodtam. Nem a saját szobámban heverésztem.

Az édes citromos illat jelen volt, megborzongtam. Némán fordultam át a másik oldalamra, de egy szőke fiú helyett River fogadott. Teljesen szétfolyt a takarón, nyitott szájából habzó nyál csorgott ki, egyáltalán nem nevezném bájosnak.

Fellélegeztem. De ebben a pillanatban egy ismeretlen fájdalom nyilallt a fejembe.

A szoba nem Riveré volt, annyi biztos. Barátnőm vidám színei helyett egy egyszerű hidegkékre mázolt helyiségben találtam magamat. Ahol a falat néhány családi és baráti fotó fedte. A fekete bútorzaton először egy méretes tévét és egy hozzá csatlakoztatott játékkonzolt vettem észre, a szekrényeken temérdek érem és kisebb kupák helyezkedtek el. Egy hatalmas ablak nyílt pont az ágyával szemben.

Halkan kimásztam az ágyból, egy kinyúlt póló fedett, vállat vonva nyitottam ki résnyire az ajtót. Lentről csodás illatok kúsztak fel, plusz Mrs. Rowland csilingelő hangja.

- River?

Hangja halk kuncogásba torkollott. Egy kis csörömpölés után felszólalt egy egyáltalán nem kívánatos személy.

- Fent van. Még alszik.

- Értem, és jól éreztétek magatokat?

Howl nem szólalt meg egy ideig.

- Igen anya, minden szuper volt.

Szörnyűnek éreztem magamat, hogy kihallgatok egy ilyen beszélgetést, de képtelen voltam bezárni az ajtót és belesüppedni az édes citromos mennyországba.

- Roxy hol volt? Miért nem veled jött haza, és mit keres az a szobádban? – a nő hangja ezúttal megkeményedett. Elképzeltem, hogy apró markában erősen szorítja a spatulát és fekete szemeivel mérgesen méregeti a fiút, ahogy csak engem szokott.

- Anya...

- Nincs anya fiam! Az a lány egy ribanc! Mégis mit keres a ti társaságotokban? Megfertőzte Rivert és nem sokára téged is magával ragad!

Mélyen magamba szívtam a levegőt. Most már nincs mit tagadni, mindennél jobban gyűlölt engem. Szúrtak a szavai.

- Anya...

- Fiam, ne tagadd! Pontosan tudod mire gondolok!

- River egy idő után megunja és lecseréli, nem kell emiatt aggódnod. Kordában tartom az eseményeket!

Mrs. Rowland nem beszélt többet, ám én sem maradhattam észrevétlenül. Elcsíptem Howl sötét pillantását.

Becsaptam az ajtót és egészen az íróasztalig hátráltam. Gyűlöltek engem, az egész család idegein pattogtam, egyedül River kedvelt némiképp. Megtöröltem a szememet, össze kell szednem magamat. A kilincs ekkor megmozdult.

Teljesen kiment a fejemből, hogy Howl szobájában voltam, tehát magától értetődő, hogy idejön. Gondolkoztam azon, hogy talán bebújok az ágyba és elmenekülök előle, de az már tényleg büszkeségem bukása lenne. Lehajtott fejjel meredtem a fekete ajtóra, ami ebben a pillanatban ki is tárult.

Egy egyszerű fehér póló és egy rövid mackónadrág fedte testét, haja hóbortos kalamajka volt. Sötét szemei rám tévedtek és egy mély örvénybe rántottak. Lehetetlen volt kijutni onnan.

- Grace...

Még mindig volt valami kellemes abban, ahogy kimondta a nevemet. Bizsergést szült a tarkómon.

River megmoccant, de ugyanúgy horkolt tovább mint eddig, Howl kérdés nélkül ragadott kézen és bevonszolt a fürdőszobába. Értetlenül rántottam ki tenyeremet az övéből.

- Megmagyaráznád ezt?

- Nem akartam felébreszteni Rivert.

Lazán letelepedett a WC fedelére.

- Ezt az egészet lent...

- Nem kell bocsánatot kérned, vagy ilyesmi, nem haragszom. Egészen hozzászoktam ahhoz, hogy egy köcsög vagy.

Telt ajka megrándult. – Igazán?

- Igen, Howl, igazán. Nem érdekel, hogy miről beszélsz az anyukáddal.

- Ha nem érdekelt volna, nem is hallgattál volna ki minket – szúrta közbe. Lesütöttem a szemeimet. Talált. Sokáig bámultuk egymást érdemtelenül, de végül újból átvette a szót. – Nem úgy értettem azt, amit mondtam.

- Mégis hogyan lehet ezt másképp érteni?

- Sehogy.

- Akkor meg miről beszélünk? Újból elismétlem, hogy nem kellenek a szavaid, nélküled is pont elég problémám van – felhúztam az orromat és elindultam.

- Nem utállak.

Lehunytam a szemeimet, mélyet sóhajtva kifújtam a benntartott levegőt. Nem válaszoltam neki, lenyomtam a kilincset. Az ágy mellett ugyanúgy ott hevert a szakadt ruhám, némán átosontam barátnőm szobájába és egy nadrágot magamra ráncigáltam. Majd később visszaadom neki, meg fogja érteni, hogy sürgős volt. A tükörbe nézve elborzadtam, egy undorítóan csúnya szerzemény lesett vissza rám. Főleg úgy, hogy a nadrág néhol, szűk, néhol pedig bő volt rám. Hajamat lófarokba kötöttem. Megtöröltem az arcomat és gyorsan kisprinteltem a házból.

- Mégis mit mondjak, hogy az neked jó legyen?

Lépteim megakadtak. Howl a küszöbön állt. Szemeivel nem eresztette el a testemet. Megborzongtam.

- Miért érdekel az, hogy nekem valami is jó legyen? Emlékeztesselek arra az ominózus napra? Akkor nekem nem egészen tűnt így.

- Rivernek fontos vagy – hangja ezúttal közelebbről hangzott fel. – Roxynak, Lewisnak, Jarednek és még Nicknek is...

- Egyedül neked nem, igaz? – fordultam vele szemben. Egészen közel volt hozzám.

- Grace hallgass végig!

- Mi van akkor, ha nem akarlak? Ha szavaid már az agyamra mennek? Elegem van belőled, Howl! Érted? – ütöttem mellkason. Sötét szemei az enyémekbe olvadtak. – Csak egy dologra kérlek: hagyj engem békén!

Gúnyosan elmosolyodva hajolt egészen a fülemig.

- Ez az egyetlen dolog, amit örömmel is teljesítek. 

Kedves Olvasóim!

Így éjszaka táján arra jutottam, hogy miért is ne lepnélek meg titeket egy bónusz résszel? Végül is téli szünet van, nem igaz? :D 

Remélem elnyeri a tetszéseteket a rész és megint hagytok magatok után egy kis nyomot! Már nem is akarom ismételgetni, hogy mennyire de imádlak benneteket! Mellesleg elértük a 28K megtekintést. Szentséges ég! Na mindegy.

((Most egy kis önreklám jön :D

.

.

.

Ha tetszenek az irományaim nyugodtan benézhettek a Bíborfény nevű sztorimba, ami egy kissé más kaliberű mint ez, de én imádooom szóval, ja nyugodtan bekukkanthattok))

Puszi Kira!