Barna szemei hatalmasra nőttek, miközben aprócska tenyereit a szája elé kapta, vörösesszőke haja egy laza copfba fogta, de a tincsek rakoncátlanul szabadultak ki a gumi fogsága alól.

- Szentséges ég! Mit műveltek ti itt? – kapkodta ijedt tekintetét köztünk, ajkait rágcsálva rázta meg a fejét. – Mégis mi a francért verekedtek?

Lewis dühe a lány láttára teljesen elpárologtak, szemei megbánást árasztottak magukból, annyira látszott rajta, hogy szereti a lányt. Bűntudatom lett. Grace leguggolt elém, selymes ujjaival végig cirógatta az arcomat, apró puszit nyomtam ujjbegyére, ami egy mosolyt csalt gyönyörű arcára. Dühösen pillantott Lewisra.

- Megmondanád, hogy miért ütötted meg?

A fiú bütykeit simogatva leheveredett az ágyára, véres volt a keze, ami Grace-nek is feltűnt, szemeit köztünk kapkodta, el sem tudta dönteni, hogy kinek segítsen előbb. Végül kirohant a szobából. Lewis egyenesen a szemeimbe bámult.

- Bocs.

Elnevettem magamat és megráztam a fejemet, túl sokszor élte már át a fájdalmakat, kellett valaki, akin kiéli a haragját. Az ajtó nyikorgott és barátnőm újból beviharzott a szobába, egy fertőtlenítő dobozzal a hóna alatt. Haját újra összefogta és Lewishoz térdelve bekötötte a kezét, pontos munkáját figyelve fellángolt bennem a féltékeny énem. Igaza volt Hazelnek, akár titkoljuk, akár nem, de a vonzalom szikrája mindkettejükben ott élt, csak Grace nem tudott róla. Láttam a szemében azt a furcsa ragyogást, amit mindig arra késztetett, hogy beverjem Lewis képét, de nem tettem.

Lewis óvatosan leste a lány mozdulatait, arca lágy volt, odaadással bámulta Grace-t. Ujjait a csuklójára akasztotta és egy halk köszönömet elmormolva egy szűzies csókot nyomott a homlokára.

- Még beszélünk erről – rázta meg mutatóujját Grace, majd át is cuccolt hozzám. – Mégis mi a franc történt veled? Úgy nézel ki, mint egy hadisérült – kuncogott fel arcom láttán, grimaszolva szorítottam ökölbe a kezemet, majd kiengedtem. Párszor megismételtem a mozdulatot.

- Azt hittem a lányok szeretik a sebes fiúkat, szóval megkértem Lewist, hogy varázsoljon a szemem alá pár monoklit.

Grace hangosan felnevetett. – Akkor lehet valami gond Lewis célzó képességével, mert ez az ütés keményen az orrodat érte. Remélem nem tört el, nem nagyon akarok egy krumpli orrú barátot.

- Csak az orromért szeretsz? – pillantottam fel szórakozottan az arcára. Pírba borult, egészen a füle tövéig kipirult.

- Meg a szádért – kacsintott. Felröhögtem.

- A nyelvem el is hanyagolható? Mert igen kényeztető dolgokat tudok vele művelni – nyaltam végig az ajkaimat, elérve a sebet, felszisszentem mert, égette a sós nyál. Grace teljesen lesokkolódva ejtette ki a kezéből a fertőtlenítő szert. Pislogás nélkül meredt rám.

- Remélem nem arra értetted, amire gondoltam – susogta égő vörös fejjel.

- Ó dehogynem!

Grace felhorkantott, majd hátranézett. Lewis meredten bámult minket.

- Inkább azt mondom, hogy nem hallottam semmit.

Mindketten felnevettünk, nem foglalkozva azzal, hogy arcom hogy mutathat magamhoz rántottam a lányt és megcsókoltam. Egyrészt mert kívántam az ajkait, másrészt viszont megszerettem volna mutatni barátomnak, hogy kié a lány. Értelmezve jeleimet eldünnyögött egy halk értettemet.

Grace belesimult a testembe, ujjait a hajamba fűzve húzta magához a fejemet. Fogaink halkan összekoccantak, elvigyorodtam vadságán, mert tudni illik eléggé félénk volt e téren. Pihegve vált el tőlem, arcát a mellkasomba rejtette.

- Most ezt minek kellett? – suttogta zavartan.

Megsimogattam az arcát, de nem válaszoltam. Nem is tudtam hogy én mit miért teszek, egyszerűen hallgattam az agyamban kornyikáló vékony hangra. Grace felnézett rám és elfintorodva kezdett újra csak az ápolásomba. Lewis, pedig nem szólalt meg. Halkan sóhajtott fel és ujjait megropogtatva emelte szemeit rám. Hirtelen belém csapódott, kettő ellentétes érzelem. De mit tehettem volna? Engedjem el azt a lányt, akiért felhagytam a régi kapcsolatomat, csakis azért mert a legjobb haverom beleszeretett? Bölcs döntésnek hatott, de én sosem tettem semmi bölcset, általában a spontán ötletek híve voltam.

Eleresztettem a lány ujjait és nyögdécselve álltam fel, Grace összevonta szemöldökét és széttárta a karjait, Lewis felpillantott és valami felcsillant a szemében.

- Mit gondolsz Grace, veled menjek?

A lány először fel sem fogta a szavakat, vele együtt én is értetlenül álltam hozzá az eseményekhez, de ő alig pár másodperc leforgása alatt értelmezte a szavakat, velem nem egészen történt így. Fejemet köztük kapkodva vártam valami magyarázatot, de mindketten csendbe burkolózva figyelték egymást. Régi barátom a féltékenység karon ragadva kelt velem táncra. Grace sóhajtva dőlt neki a falnak, majd a térdére hajtotta a fejét.

- Csak segíteni akarok neked, de ha csak egy púp lennék a hátadon, természetesen nem kell beleegyezned – kezdett magyarázkodásba a fiú, a köd lassan elszállt a szemem elől és kezdtem felfogni a szavak értelmeit.

- Miről beszélsz?

Lewis csalódottan meredt rám, elkönyvelte magában a veszteséget, de Grace újból csak ránk cáfolt.

- Nem tudom, Lewis, legszívesebben magammal vinnélek, egész Orlandót magammal cipelném, de nem tehetem. Ez a saját küzdelmem, én csináltam ezt a rengeteg szart, szóval nekem is kell rendet tennem.

- Mondtam, hogy ezt nem kell egyedül csinálnod, a barátod vagyok, Grace, számomra természetes dolog az, hogy segíteni akarok neked, ha velem lenne valami, te magadtól sietnél az én segítségemre, szóval...

- Nem tudom – rázta meg a fejét lezárásképpen. Ajkaimat rágcsálva, pattogott szemem a két ember között. Izmaim akaratlanul feszültek meg, Lewis és Grace több mint egy hétre együtt? Éreztem előre is, hogy rossz dolog sülne ki belőle.

- Ha akarod én is veled mehetek – szóltam közbe, de a lány velem szemben még egy halk nem tudomot sem mondott, egyszerűen megrázta a fejét. Szívtelennek gondoltam a válaszát, mégis mi jogon vinné magával Lewist és nem engem? Ennyi erővel a legjobb barátnőjét is elvihetné, aki minden bizonnyal a húgom volt.

Dühös voltam, egy megvadult bikaként toporogtam egy helyben, nem bírtam tovább bámulni őket, egyszerűen fogtam magamat és egy szó nélkül kitártam az ajtót. A mögötte sündörgő hideg levegő azonnal beáramlott a szobába, a két ember megborzongott, Grace felpattanni készült, de egy laza legyintéssel maradásra bírtam. Volt egy olyan érzésem, hogy döntéseim egyre inkább csak rosszabbodnak.

Egykedvűen csörtettem le a lépcsőn, ami hűen megnyikorgott a lépteim alatt. Clara a kanapén ücsörgött, egyszerű rövid frizurája egészen kisfiússá varázsolta vonásait, ajkai közé szorította a bögrét, amiben forró kakaó hömpölygött. Jobbján Amy kuckózott be, hosszabb tincse szanaszét hevertek a kanapé műbőr huzatján, egyikőjük sem vett észre, tekintetüket a TV-re szegezték.

Hazel gondolom elvonult Toddal. Nem bírtam tovább bámulni azt a családot, melynek megint csak a borítója volt tökéletesre festve, a szavak megromlottak bennük. Szívszorító látvány volt nézni azt a két lányt, akik fiatal koruk ellenére túl sok furcsa dolgon mentek keresztül, tisztában voltak azzal, hogy apjuk szar a fejükre, mégis szerették, tisztában voltak azzal, hogy Tom más, mégis szerették őt is, azzal is tisztában voltak, hogy anyjuk szenved, de őt is csak segítették. Ez a két lány egy angyal szülöttei voltak, mosolyogva hunytam le a szemeimet és a saját húgomra gondoltam. River arca azonnal felrémlett előttem, emlékeztem tisztán, a szívemre kötötte, hogy ne bántsam meg Grace-t, arra nem is gondoltak, hogy talán a lány fog megsebezni engem.

Szótlanul gyalogoltam ki az utcára, még egyszer visszanéztem a házra, de nem láttam mást csupán a szobákból kiszűrődő apró fénynyalábokat, de a lány nem jött utánam. Nem akart velem lenni, mérges voltam magamra és magára az életre. Öklömet egymáshoz koccantottam és lustán pattantam a motoromra, ezúttal viszont nem néztem vissza.

A szobámban ülve hallgattam, hogy anya a lenti Tv-ét nézi, a halk hangok felszűrődtek a szobámba. Sötét volt már, este, és Grace még csak arra sem méltatott, hogy írjon nekem. Lehet már útra is keltek. Nem tudom, de sehogy sem álltak össze bennem a képek. Lustán meredtem a plafonra, ami átlagos fehér színű volt, húgommal ellentétben nem pingáltam ki a falakat, egyszerű szoba volt az enyém, semmi egyéb.

Telefonomat a kezembe véve, végig görgettem a közösségi oldalaimat, „barátaim"ezerrel posztolgatták a késő nyári képeiket, furcsán bizsergett a mellkasom, kedvem támadt teljesen elveszteni a fejemet és keményen berúgni, végre kötöttségek nélkül. De minden orbitális baromság után eszembe jutott Grace, teljesen megbabonázott a lány és képtelen lettem volna nélküle elmenni bárhova is, szóval végül maradtam a szobámba. A lenti ajtó csapódott, halk csoszogás hangja, anya odaszólt valakinek, aki motyogva válaszolt neki, a hangok összefolytak a fülemben. Hirtelen arra lettem a figyelmes, hogy az ajtóm kitárul, szívem a tokomba ugrott és felpattant szemekkel meredtem húgomra, kinek arca vöröslött a méregtől. Szőke haja egy laza kontyba volt fogva, vörös ajkait a fogai közé csippentette és levetve nőies mivoltát egyszerűen nekem ugrott.

- Te idióta barom! Egy dolgot kértem tőled, egyetlen rohadt dolgot! – üvöltötte az arcomba, majd megtépve a hajamat felállt. Keze remegett a dühében, arcát elfordította és ordított egyet. –Te tapló! – sziszegte halkan.

- Van oka annak, hogy haragszol rám? – szólaltam meg unottan meredve rá.

River felkapta a fejét és gúnyosan elnevette magát, csípőre tette kezét és nem törődve azzal, hogy a lámpa fénye pont a szemébe süt, egyenesen rám nézett. Hisztérikus kacagás hagyta el a száját.

- Ha ezt most komolyan megkérdezted, én levetem magamat a hídról – förmedt rám. – Howl egy rohadt dolgot kértem tőled, hogy ne bántsd meg Grace-t! Épp most jövök tőle és tudod mi fogad? Az, hogy a lelke a homokba tiporva, míg te boldogan szarakodsz itthon!

Szemeim elkerekedtek, lenyeltem a torkomban növekvő gombócot és megráztam a fejemet.

- Mi van?

- Grace sír, te idióta! Lewis próbálta megvigasztalni, de a lány elveszett! Mert te fogod magad és minden értelmes pillantott tönkre vágsz, két barátnőmet is megsemmisítetted, gratulálok!

Válaszolni sem volt időm, lábaim maguktól kezdtek mozgásba, szívem vadul vert a mellkasomban, míg szemeimet le sem vettem a bejárati ajtóról.

- Fiam? Hova sietsz? – nézett rám anya felvont szemöldökkel.

- El – ügettem el mellette.

Motoromra pattanva még hallottam anya halk sóhaját, de akkor már messze jártam az otthonunktól, elsietve egy olyan lányhoz, aki valamilyen ok folytán megbolondított. Egyre jobban nyomtam a gázt, a motor olajos illata az orromba szökött, a késő nyári hűvös szellővel elvegyülve mámorító párost alkotott. A szürke égbolton a nap már a horizont legeslegalján járt, utolsókat pislogva adta rám áldását, mélyet szippantottam a frissítő kettősből.

Mikor a Stencil ház elé álltam szemeim előtt felderengett a lassan pislákoló fény Grace szobájában, a hatalmas BMW még mindig a ház előtt parkolt, szemeim felcsillantak, lepattanva a járműről egyenesen az ajtóhoz sprinteltem, szívem hevesen vert a mellkasomban, egészen elcseszettnek éreztem magamat, de nem tehettem mást. Mikor az ajtó kitárult a férfi lusta mosollyal intett nekem. Beengedett a házba, ahol azonnal kiszúrtam a lányt, vörös haja nekem először mindig is szőkének hatott, de most mégis valami vörösség is belecsillant. Vékony alakja elveszett a nehéz bőröndök mögött, haja az arcába hullott, látszódott rajta, hogy alig pár perce lehetett túl egy hajmosáson, tincsei vizesen tapadtak az arcához.

Mérgesen sóhajtva vágta a földnek a ruháit rejtő táskát, és ekkor szemei kiszúrtak engem. Le se tudtam volna írni, hogy mit láttam a szemeiben. Először talán boldogság, majd lassan átváltotta azt a csalódottság. Beletúrt kusza tincseibe, majd rám se nézve tovább pakolgatott.

Az apja megveregette a vállamat és valami ösztönző beszédet lenyomatva be is sétált a szobájába.

Egy óvatos lépést tettem a lány felé, ajkai megremegtek. Még egy, majd újabb és újabb. Végül már egészen közel voltam hozzá. Lehunyta pilláit és sóhajtva dőlt a mellkasomra, valami furcsa halandzsát motyogott el. Karjait derekam köré fonta és egy apró mackóhoz híven teljesen hozzám bújt. Ajkait egymás után nyomta a bőrömnek. Mentőövként kapaszkodott belém.

- Ugye tudod, hogy utállak? – sziszegte halkan.

Végig simítottam a haján és ajkaimat az övéire nyomtam. A hangokat elnyelte a sötétség, apró vibrálásokat hallottam csupán, bőrünk összeért, ahogy csak az ajkunk. Összefonódtak, egymás szájából kapkodtuk ki a levegőt. Derekára simítottam az ujjaimat és ölembe kaptam a lányt.

- Dehogy utálsz.

- Ó dehogynem – kuncogott fel, majd újból az ajkaimra tapadva elvesztünk egymásban.

Kedves olvasóim!

Na hogy telik nektek a szünet? Nagyon remélem, hogy jól!

Nos itt is lennék az új fejezettel és sajnálattal közlöm, de ez egyet jelent azzal, hogy a sztorinak nem sokára vége. Ne akarjátok tudni, milyen rosszul érzem magamat ezek után a szavak után. 

De búslakodás helyett elmondanám, hogy nagyon-nagyon szeretlek titeket! Minden egyes olvasómat, aki olvassa a soraimat, köszönöm, nektek, hogy vagytok! El sem hiszitek milyen örömteli pillanat volt az, amikor a sztori átlépte a 100K megtekintést. 

Nem hazudok, ha azt mondom, hogy sorra döntitek meg az álmaimat! Még most is nehezen hiszem el, hogy meglett:) Köszönöm! 

Puszi Kira!