Abban reménykedtem, hogy megcsókol vagy valami, de végül én tettem tönkre a pillanatot, mivel eszembe jutott egy fájdalmas mondata – egészen sok volt belőlük, de azok közül egy még mindig emésztett. Mégpedig az, hogy én bolygattam fel az életüket, még emlékszem mikor vágta ezt a fejemhez, pár hónappal ezelőtt, mikor összevesztem Riverrel. Ő jött és leoltott, jobb szó lenne rá, hogy a földbe döngölt. Utáltam akkor, igazából elég sokszor utáltam őt, de valami mindig felül kerekedett ezen. Most mégsem tudtam egyszerűen elfelejteni mindezt, azt akartam, hogy azt mondja: akar szeretni engem, hogy nem én csesztem el az életüket. De nem mondta ki.

Megfordultam és szó nélkül tologattam el a bringámat, a nap még verőfényesen sütkérezett a vastag felhők mögül, de nekem kedvem lett volna már most ágyba bújni és elveszni a gondolatok széles mezején. Nem sokára amúgy is elmegyünk innen apuval, lesz egy hetem vagy ki tudja mennyi időm arra, hogy kiszellőztessem a fejemet, hogy átgondoljam az életemet és kezdjek valamit magammal. Nem vártam az utat, de tudtam, hogy jót fog tenni.

Leraktam a bicajomat a kapu mellé, az udvar a szokott rendezettségében fogadott, a fű tökéletesre volt nyírva, a bokrok formára metszve, minden pompásan mutatott, de ez is olyan volt, mint egy könyv, aminek csak a borítója szép, de betűk nem nagyon állnak össze valami egésszé. Ezt éreztem a házammal kapcsolatban. Kulcsaimat előbogoztam és a zárral bajlódva nekimentem az ajtómnak, de az nem akart kinyílni, apa csak holnap jön haza, mivel szeretne értelmesen elköszönni a barátnőjétől, akit a napokban igencsak elhanyagolt. Hagytam őt, és igazából örültem annak, hogy legalább egy kis ideig egyedül lehetek. Idegbajosan ráncigáltam a kulcsokat, de az ajtó csak nem akart kinyílni, végül hisztisen a földhöz vágtam őket és fejemet az ajtónak vetve felnéztem az égre, amit láttatni engedtek a hatalmas koronájú fák. Sisteregve táncoltak a leveleik, a szél mókásan játszadozott a hajlékony ágakkal.

Mosolyom valamiért megjelent az arcomon. Már kezdtem azt hinni, hogy teljesen begolyóztam, mikor a napot végül is behálózták a vastag esőfelhők, átkozódva sprinteltem a fa tövébe, mivel itt Orlandóban eléggé kiszámíthatatlan volt az időjárás. És végszóra hatalmas cseppekben el is kezdődött egy zivatar. Az utcánkon éppen átkelő fiatalok vagy felnőttek nevetve kaptak valamit a fejük fölé és futva tették meg az utukat egy fa tövéig, vagy egy eresz aljáig, voltak olyanok is akik egyenesen haza rohantak.

Jó érzés volt újból elázni, imádtam azt, ahogyan a hűs cseppek végi botladoznak a testemen. A fák leveleinek csapódva apró szemekké törtek a cseppek, hangjuk monotonsága megnyugtatott.

Rosszul éreztem magamat a Roxyval való beszélgetés, vagy éppen veszekedés után, de nem tehettem mást. Az elejétől fogva tudtam, hogy ez lesz a vége annak, ha engedek a vágyaimnak és én engedtem nekik. Megértem a lányt, hisz ki tenne másképp, mikor kiderül, hogy a barátnője és a pasija összeszűrték a levet? Nem tudtam bűntudatomat semmivel sem enyhíteni, még avval, sem hogy egyszer sem csináltunk semmit. És az az apró puszi a szád sarkába? – kántálta egy gúnyos hang.

Lehajtottam a fejemet, igaza volt. Többször is rossz helyzetbe kerültünk, például a szoros ölelések és a titkos vágyak. Mind-mind egy rossz pont nekünk. Szörnyű barát vagyok. Reménykedtem abban, hogy Roxy egy nap megbocsát nekem és újból lehetünk barátok. Mint régen.

Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna nem felfigyelni egy ismerős motor morajlására. Az eső még inkább rákezdett és a felhajtónkon pedig egy ismerős méregzöld motor parkolt le, fölötte az én mérgemmel. Howl lazán beletúrt a hajába ezzel magára vonva a szomszéd erkélyen ücsörgő lány figyelmét, szőke haját csavargatva pislogott nagyokat.

Igen Howl már csak ilyen reakciókat váltott ki, úgy általánosságban. Az ajtóhoz lépett, ekkor kissé megingott, ajkaiba harapott, kihúzta magát majd kezeit felemelte és bekopogott, de senki sem nyitott neki ajtót. Apró mosolyra görbültek az ajkaim, újból próbálkozott, de ezúttal sem nyitottak neki ajtót. A fiú kétségbeesve ugrotta át a kerítést és az ablakokhoz lépve ott is bepróbálkozott, egymás után kapta a néma csendet. Türelmét elveszítve döntötte homlokát a falnak, ekkor döntöttem úgy, hogy feladom a kínzását. Halkan megszólaltam.

Teste megfeszült, vállain kirajzolódtak a domború izmok, melyeket az úszásnak köszönhetett, majd szemeit felvezette rám. Hitetlenül felnevetett.

- Ne mond, hogy egész végig ott ültél és még csak meg sem esett rajtam a szíved! – kiáltotta.

Megráztam a fejemet. A mosolya nem sokára leolvadt az arcáról és komoly tekintettel mért végig, a kulcsom még mindig a lépcsőn hevert, nem volt kedvem odavánszorogni. Éppen szólásra nyitottam a számat, de ő megindult felém, hirtelen ragadta meg a derekamat és teljes erejéből a testéhez préselte az enyémet. Minden levegő kiáramlott belőlem, lusta mosolyra húzta az ajkait és valami érthetetlen oknál fogva ezután megcsókolt. 

Először óvatos, szűzies csókokat hagyott az ajkaimon, melyek az érintések hadára teljesen felduzzadtak. Halkan zihálva tekertem kezeimet a nyaka köré, és ujjaimmal hajába túrtam.

Óvatos mosolyra húzta ajkait. Miután látta, hogy kezdek belejönni a csókba, hevesebb iramra váltott és én ott, abban a percben apró szemcsékre törtem. Térdeim megremegtek, ijedten kapaszkodtam izmos vállaiba, körém tekerte kezeit és arra ösztönzött, hogy ugorjak fel rá. Ódzkodva, de teljesítettem kérését. Lábaim lecsúsztak róla és erősen a sárban végeztem. Howl értetlenül meredt rám, majd hangosan felnevetve fölém mászott, nem foglalkozott avval, hogy ruhája teljesen tönkre ázik, ajkaimra hajolt és végre újból összefonódtak szerveink. Hevesen és szenvedélyesen csókolt, ujjai húsomba martak, felnyögtem az élvezettől. Zavartan nyitottam fel a szemeimet, ajkaim leálltak a mozgásukban, a fiú követte tettemet és nem sokára egymás szemeibe veszve feküdtünk a lucskos talajon.

Ujjait az arcomra simította, hangom megbicsaklott, dorombolva kúsztam az érintésébe. Elvesztettem az első csókomat, de nem bántam. Az az élvezet, amit ő nyújtott nekem, leírhatatlan volt.

Újból fölém hajolt és ajkunk eggyé olvadt, ezúttal nyelve is bebocsátást kért a számba. Ügyetlenül teljesítettem kérését, furcsa érzés volt, mégis melengető. Nyelvünk táncba olvadt, zilálva váltunk el egymástól. A fiú a nyakamba csókolt.

- Ezt akarod Howl?

- Én téged akarlak – csókolt meg újra érzelmesebben és szenvedélyesebben, mint eddig bármikor máskor.

Ekkor még nem gondoltam bele semmibe, csak sodródtam az árral, ami ezekben a pillanatokban kedvezett nekem.

Az ágyamon feküdtünk, Howl erős karjai erősen tekeredtek a derekam köré, ajkaival óvatosan érintette csupasz nyakamat, újból és újból megborzongtam. A képek egymást váltogatva ugrottak elém, ahogyan telt ajkaival lecsókolja rólam az esőcseppeket, gyengéd érintései. Mind-mind külön gyönyört hurcoltak a testembe.

Egyenletesen szuszogott, elaludt. Ám én képtelen voltam erre. Egyrészt sosem voltam boldogabb, másrészt viszont, gyötört a bűntudat, mégis hogy tehettem ezt? Roxy valószínűleg kisírja az összes könnyét, még én egy ágyban fekszem a volt barátjával. Undorítóan hangzott, de a szívemnek nem szabhattam határokat, bódultan dobbant meg minden percben, mikor rájöttem, hogy ki is fekszik mellettem.

Bánni akartam tetteimet, hogy legyen okom kiadni az útját, de nem ment. Halkan felsóhajtottam, Howl kissé közelebb húzta a testemet az övéhez, összeolvadtunk. Fáradt sóhajomat élvezkedő testvére váltotta fel.

Felálltam. Képtelen voltam azzal a gondolattal élni, hogy ezzel rosszat teszek Roxynak, a barátomnak. Nélküle mi lennék? Egy egyedüli lány, akire még egy patkány se néz fel, egy egyszerű senki. Ezek után, képes legyek fájdalmat okozni neki? Még mit nem!

Howl értetlenül ült föl, testének völgyeit látva szívem felugrott a torkomba, súlyos érzelmek vihara tombolt bennem, elveszett voltam. Mire kellene hallgatnom? Az ingó lábakon álló agyamra, vagy magára a heves ütemeket maga mögött hagyó szívemre? Nem bíztam egyikükben sem, hisz mindkettő egyrészt a másikért is viaskodott.

Howl sötét szemeivel felnézett rém, kinyújtotta kezét és megragadta a tenyeremet, melyre egy apró csókot nyomott, bizseregtem belülről, mégsem tehettem ezt. Elszakítottam tőle. Arca megkeményedett.

Homlokán ráncba szaladtak az izmok, szemei kérdőn villantak fel. Megalázva érezte magát, utáltam ezért magamat.

- Grace?

Elfordultam. Hogyan is nézhetnék a szemébe? Éppen szakítani akartam vele, úgy hogy még nem is biztos, hogy együtt vagyunk, sőt tuti.

- Komolyan? – vádlón lökte felém a szavakat, melyek éles tőrként szúródtak belém. Felszisszentem. – Most csak viccelsz, vagy tényleg ezt gondolod?

Tartottam magamat ahhoz, hogy nem szólalok meg, apró könnyek szöktek a szemembe, annyira fájt ezt tennem!

- Még a szemembe se akarsz nézni, Grace? – mögöttem volt már, egy apró csókot lehelt a vállamra összeugrott a gyomrom. – Miért?

Lehajtottam a fejemet és nem válaszoltam, hitetlenül nevetett fel és egy jól kigondolt káromkodás mellett becsapta maga mögött az ajtót. A vizes ablakhoz rohanva, az üveghez simulva bámultam azt, ahogyan felpattan a motorra és a házra se nézve elhajt. Kihajtott az életemből.

A lucskos földön szanaszét heverő életem, újabb darabokra tört. 

Összeestem, mert fájt. Minden fájt. Hogy nem lehettem boldog, hogy nekem csak a szenvedés jutott. Mert egy nyomorult voltam.

A földön ülve már rég az éjszakába torkollott az est. Egyedül voltam, egy tökéletesen összepakolt táskával és egy romokba dőlt élettel. Tökéletest párost alkottunk. Kezemben egy új borítású könyv hevert, az illatát magamba szívva, próbáltam lenyugtatni a bensőmben tomboló hurrikánt. Apa még mindig nem volt itthon, szerettem volna már most elindulni, hogy a kedvenc tevékenységemet űzhessem: hogy elmenekülhessek.

A fölöttem pislákoló lámpafény, apró ciripeléseket adott ki magából, egyfajta nyugalmat árasztott felém. A napom jelenetei végig pörögtek bennem, a csalfa csókoktól egészen a veszekedésig. Elvesztettem a csók szüzességemet. Egyáltalán mondanak ilyet az emberek? Gondolom csak a kreténnek, mint ahogy az én is vagyok. Újból csak elmosolyodtam idióta gondolataimon, mikor eszembe ötlött Roxy.

Meg akartam látogatni, de River elűzött egy egyszerű, most nem kellesz ide mondattal, ami mindennél rosszabbul esett. Talán épp most vesztettem el a barátaimat, akik mindig mellettem álltak.

Hirtelen egy éles kopogásra figyelte fel, ijedten pattantam fel és az ajtóhoz osonva kinéztem az ablakon. Egy sötét alak állt az ajtóm tövében. Ám nem sokára hozzá társult egy ismerős hang, River volt itt. Boldogan nyitottam neki ajtót, arra számítottam, hogy lehord mindennek, de ehelyett a nyakamba csimpaszkodva ölelt át.

- Annyira sajnálom, Grace! – suttogta a fülembe. – Utálom, hogy ezt mondom, de én mindig is nektek szurkoltam és tudom, hogy szörnyű barátnő vagyok emiatt! Howl merre van? Gratulálni szeretnék neki! – kiáltott fel vidáman, de mosolya azonnal leolvadt az arcáról, mikor meglátta kisírt szemeimet. – Mit csinált?

Felnevettem, gúnyosan.

- Mi történhetne, River? Szerinted minket egymásnak teremtettek? – röhögtem fel kínosan. – Miért Howl nincs otthon? – tértem azonnal a másik lényeges információra.

- Nincs – sütötte le a szemeit River. – Ezért gondoltam, hogy veled van! – pánikolt be azonnal a szőke lány, de félelmének semmi oka nem volt, mivel a következő percben újabb dörömbölés szakította félbe az éjszakai csendet csak ezúttal a testvérpár másik tagja érkezett hozzám. 

Kedves Olvasóim!

Tudom "kissé" elkéstem a résszel, de azért remélem nem utáltok annyira:) 

Meg is történt az, amire oly régóta vártatok, bevallom én is. Remélem tetszik majd nektek.
De ejtsünk szót arról, hogy mennyire, de mennyire imádlak benneteket. Alig egy hete átléptük az 1000 követőt! Emberek ez olyan hihetetlen, én álmomban sem hittem volna, hogy ez a szám elérhető. 

Képtelen vagyok mindezt felfogni, a rengeteg támogatást! Köszönöm édeseim! Egy világot jelentetek nekem:)

Ut.: a tökéletes szerelmes képet keresve rádöbbentem, hogy nincs pasim. Ez szomorú😂