Egy párduc könnyedségével slisszoltam ki a helyiségből. Végre rám talált némi szerencse is, mert a folyosón rögtön balra következő ajtó egy üres vendégszobába vezetett. Az ágy be volt vetve, ami azt jelentette, nem aludt itt senki. Ami azt jelentette, hogy én aludtam itt.

Ledobtam a táskámat az ágyra, majd a fürdőbe mentem. Jó húsz perc alatt sikerült rendbe szednem magam annyira, hogy úgy nézzek ki, mint aki kiütötte magát az este, és aludt egy nagyot, ne pedig úgy, mint aki a fél éjszaka Wilder Ace-szel hempergett.

A vendégszobából már jóval magabiztosabban léptem ki, majd lelépcsőztem a földszintre. Serét és Rhettet a konyhában találtam, a pultnak támaszkodva kávéztak, és halkan beszélgettek.

– Sziasztok!

– Jó reggelt! – mosolygott rám halványan Sere, majd felém nyújtott egy bögre friss kávét.

Rhett édesanyja, Diane nagyon szereti a különlegességeket, legalább húsz különböző ízesítésű kávébabot tart otthon, és a bulik alkalmával mi is meg szoktuk kóstolni ezeket.

– Köszi. Ez most életmentő – hálálkodtam.

Leültem velük szemben az asztalhoz, és beleszagoltam a bögrébe. Az illatából ítélve valamilyen málnás-csokoládés összeállításra tippeltem, ami nagyon bejött. Már többször is gondoltam rá, hogy én is beszerezzek valamilyen különlegesebb ízt, de nem jutottam el a gyakorlati megvalósításig.

Átvettem Rhett-től a tejesdobozt, de mielőtt felöntöttem volna a feketét, még nyomtam két édesítőt a bögrémbe. Amennyi tejjel és édesítővel iszom a kávét, az sem biztos, hogy megérné különleges ízekkel próbálkozni.

– Nem is tudtam, hogy itt maradtál. Azt hittem, hazamentél Cammel és Ethannel – tűnődött Sere.

Görcsbe rándult a gyomrom, de nem hagytam, hogy kiüljenek az arcomra az érzelmeim. Az este egy bizonyos pontjáig valóban úgy volt, hogy a baráti társaságunk másik párjával megyek haza, de végül máshogy alakultak a dolgok.

– Jó nagy káosz volt. Az egyik vendégszobában aludtam – hazudtam. A mellébeszélés kicsi korom óta jól megy, de ettől még nem vagyok rá büszke. Ahogy az éjszakára sem.

Sere ezzel annyiban is hagyta a dolgot, Rhett viszont olyan tekintettel méregetett, mint aki egyenesen a vesémbe lát. Önkéntelenül is összébb húztam magamat, mintha ezzel elmenekülhetnék a kutakodó pillantása elől. Pontosan tudta, hogy nem mondtam igazat.

Vártam, de nem szólt semmit, ami azt jelentette, rám bízza a dolgot. Megkönnyebbülten kavargattam a tejeskávémat. Feltett szándékom volt mindent elmesélni Serének, csak éppen nem most azonnal.

– Jól vagytok amúgy? – kérdeztem.

Nem mondanám, hogy teljesen átláttam a tegnap este történteket, azt viszont tudtam, hogy sok mindenki sérült nagyon rövid idő alatt. A többség inkább lelkileg, de Rhett jobb kezének vöröslő bütykei arról árulkodtak, hogy akadt, aki testileg is.

Cam, Ethan, Ray és én még első évben barátkoztunk össze, amikor az egyik szemináriumon egy csoportba osztottak minket. Cam meg Ethan pszichológia szakra járt, míg Rayjel mi infóra, de a közös szabválnak köszönhetően összeismerkedtünk.

Rhett valamivel később, a Feneketlen-tó étteremben találkozott a fiúkkal. Mindhárman pincérként melóztak Rhett nagybátyjának vendéglőjében, és miután kiderült, hogy szeret kártyázni, Ethan meg Ray meghívták a pókerestjeinkre.

Rhett-tel két éve voltunk barátok, de ez idő alatt hamar nyilvánvalóvá vált, hogy imádja a rendet, a tisztaságot és az őszinteséget, ellenben utálja a tömeget, a hazugságokat és az erőszakot. Ennek fényében, amikor tegnap behúzott egyet az egyik legjobb barátjának, Cagenek, mondanom sem kell, eléggé meglepődtünk. Akkor még nem is tudtuk, miről van szó, de azt biztosra vettem, hogy nagyon komoly lehet az ügy, és Rhett dühe is, ha ilyesmire vetemedett.

– Próbáljuk felvenni a fonalat – válaszolta Sere, miközben óvatosan a barátjára pillantott.

– Amit a jelek szerint már nagyon régen elvesztettünk – morogta Rhett.

Figyeltem, ahogyan Sere finoman megérintette a fiú kezét a pulton, és összekulcsolták az ujjaikat. Egymásba kapaszkodtak, és az járt a fejemben, hogy minden rossz ellenére, amivel este szembesültek, mennyire örülök, amiért egymásra találtak.

Rhett szinte azóta odavolt Seréért, hogy a lány betette a lábát a városba. Serének több időbe telt rájönni az érzéseire, de náluk „az ellentétek vonzzák egymást" mondás értelmet nyert.

Már épp azon voltam, hogy kicsit részletesebben rákérdezzek az este történtekre, amikor Ace besétált a konyhába.

– Szép jó reggelt!

A hangja csöpögött a gúnytól, és egy szál fekete alsón kívül semmit nem viselt.

– Haver! – takarta el a szemét Sere méltatlankodva.

– Wild – szólította meg higgadtan Rhett.

– Nem találtam a ruháimat – vonta meg a vállát Ace, whiskyt öntve a kávéjába.

Emlékeim szerint én hajigáltam el őket, miután egyenként lerángattam róla mindet az éjszaka, de ezt a kis infót inkább megtartottam magamnak.

– Szerintem kevesebb whiskyvel is finom lenne – jegyezte meg Sere, kikukucskálva az ujjai közül.

– Beszéljünk, okés? – szólította meg a barátját Rhett.

Az ő hangja kedvesen és megértően csengett, miközben elhagyta a konyhát. A meztelen egyéjszakás kalandom szó nélkül, a whiskys kávéját szorongatva követte.

A gondolataimba temetkezve pillantottam Serére. San Diegóból költözött ide, az ottani egyetemen ismerkedett meg Cage gyerekkori barátjával, Jackie-vel. A nyáron azonban az egyik buli után ittasan vezette haza Jackie kocsiját, és balesetet okoztak. Szerencsére senkinek nem esett komoly baja, de a jogi következmények eltörpültek az érzelmi sérülések mellett. Jackie kivonta magát az esetből, a bíró apa eltussolta a lánya ügyét, és úgy intézte, hogy Sere vigye el a balhét. Ez az eset végképp betett Sere rendőr apjának, a szülők elváltak, és Sere ideköltözött Traversitybe az anyukájával.

Ide, ahol Cage lakott. Cage, akiről Sere nem tudta, hogy ismerte Jackie-t, míg a fiú meg nem jelent vele az első táncpróbán.

Azonban Sere sztorija annak a bizonyos éremnek csak egyik oldala volt. Cage nemcsak eltitkolta Jackie valódi kilétét, hanem arról is hónapok óta hazudott a legjobb barátainak, hogy mivel és kivel tölti az idejét. Amen - nyire ráláttam az eseményekre, Rhettet nyilván a Serével összefonódó szál is dühítette, míg Ace-t inkább az zaklatta fel, hogy Cage az utóbbi időben mennyire nem volt hozzájuk őszinte.

Ace jellemzően elég nemtörődöm alak (kivéve, ha a barátairól van szó), épp ezért azt látva, hogy így kifordult magából, csak még jobban aggódtam Seréért.

– Jól vagy? – kérdeztem meg újból.

– Nem tudom – sóhajtott Sere. – Cage tegnap sok mindent mondott Ace-nek, és szerintem tényleg nem akart ő rosszat, érted? Ez benne a nehéz. Segíteni akart Jackie-nek továbblépni, de közben meg szerette volna óvni a barátait, ezért nem volt velük őszinte. Nem akarta, hogy titkolózniuk kelljen előttem, és azt sem, hogy kitudódjon a múltam. – Szomorúan csóválta meg a fejét. – Szerintem Cage nem rossz ember, csak ezt baromira elcseszte.

Nem sűrűn hallottam őt káromkodni. Persze erre egyszerűen nem volt jobb szó.

Lázasan törtem a fejemet, mit mondhatnék neki, ami segít. Jöhettem volna olyan elcsépelt dumákkal, hogy „minden rendben lesz", meg hogy „semmi baj, rám számíthatsz", de úgy éreztem, inkább figyelemelterelés kellene.

– Lefeküdtem Ace-szel – bukott ki belőlem az első dolog, ami eszembe jutott.

Elkerekedett a szeme, és kicsúszott az ujjai közül az édesítőszer-adagoló. Utánakapott, de nem elég gyorsan.

– Mit csináltál? – kérdezte hitetlenkedve.

– Az éjszaka... – Fogtam a dobozkát, és zavartan babráltam a címkéjét. – Nem a vendégszobában aludtam. Hanem Ace ágyában.

Nem felelt, ezért tétován pillantottam fel, hátha le tudok olvasni valamit az arcáról. Már épp kezdtem volna magyarázkodni, de akkor kitört belőle a nevetés. Nem értettem, mi lehet olyan vicces, de annak szívből örültem, hogy nevetni láthatom.

– Bocsi – tartotta a szája elé a kezét, de még mindig vigyorgott. – Csak ti ketten... Csoda, hogy még egyben a ház.

Egyetértően koppintottam az asztalra.

– Most mondd meg!

Kíváncsian hajolt közelebb a pultsziget felett.

– És jelentett valamit?

– Dehogy! – vágtam rá. – Ki voltam bukva Jere miatt, Ace meg Cage miatt és... – Széttártam a karom. – Hát, csak így alakult.

Megkönnyebbülten eresztettem le a vállamat. Nem akartam titkolózni Sere előtt. Ő és Cam állnak hozzám a legközelebb, és az ilyen afférok szándékos elhallgatása aligha fér bele egy szoros barátságba.

– Értem. – Sere ismét elvigyorodott, és lehalkította a hangját. – És jó volt?

Grimaszolva viszonoztam a pillantását.

– A „gyakorlat teszi a mestert" mondás értelmet nyert az éjszaka – vallottam be kelletlenül.

És akkor még enyhén fogalmaztam. A helyzet az, hogy életemben nem volt még részem ilyen szenvedélyes és vad éjszakában, mégsem éreztem jól magam tőle. Nem lett ettől különleges vagy olyasmi, amire újra vágytam volna.

Nem akartam erről többet beszélni, ezért inkább arról kérdeztem Serét, vajon miről dumálhatnak a fiúk.

Az arca elkomorult.

– Rhett attól tart, hogy Ace magát fogja okolni a történtek miatt.

– Ezt hogy érted? – pislogtam. – Tudod, Ace bármeddig elmenne a barátaiért. Rhett elmondása szerint most azt gondolja, ha jobb barátja lett volna Cage-nek, akkor Cage bizalmasabban fordult volna hozzá ezzel az egész dologgal.

– Mi? Hisz tökre nem erről van szó – tiltakoztam, de aztán mégis elbizonytalanodtam. – Vagy mégis?

– Ace magából indul ki – vette át az édesítőt Sere, és letette a kávégép melletti tálcára. – Neki a barátai a mindene, és úgy érzi, tehetett volna többet is Cage-ért.

Tehát Ace nem csupán azért volt annyira rosszul, mert fájt neki Cage árulása, hanem magát is hibáztatta azért, hogy Cage erre vetemedett. Ez valahogy annyira... Érzékeny.

Nevetségesnek találtam, hogy pont ez a jelző jutott eszembe Wilder Ace-ről. A srácról, akinek megvolt a fél gazdasági kar, és aki egy tüzes éjszakánál sosem ígért többet a nőknek. Egyszer még egy cikk is megjelent róla a városi lap bulvárrovatában, amiben az egyik kalandja érzelmi analfabétának nevezte.

Legszívesebben felnevettem volna, ám egy hang sem jött ki a torkomon. Némán meredtem a márványpulton végigfutó arany csíkokra, és Sere szavain tűnődtem.

Amikor a fiúk pár perccel később visszatértek a konyhába, Ace már egy fokkal kevésbé volt pucér. Fekete melegítőnadrágot húzott, olyan hanyagul alacsonyra tolva a csípőjén, hogy egy csíkban kilátszott az alsója. Senki nem tett megjegyzést, amiért még mindig félmeztelenül és mezítláb császkál, és arra sem, hogy ismét alkohol került a poharába.

Elszakítottam róla a tekintetemet. Úgy éreztem, eljött az ideje, hogy magukra hagyjam őket, ezért feltápászkodtam, és miután megöleltem Serét és Rhettet, hazaindultam.

Elhagytam a Weatherford-házat, és vele az egyéjszakás kalandom összes emlékét.

Ez volt az első fejezet, egy kis kedvcsináló, a regény pedig már előrendelhető! :)

Megjelenés: június 11.

Dedikálás: Könyvhét, Budapest

-  június 15. szombat 15.00 óra

-  június 16. vasárnap 15.00