Reader szemszöge:

-Kenma! - rontottam be szobájába.

-Igen? - kérdezte unottan.

Nagyon ijedt voltam. Ő az egyetlen egy olyan ember, aki nem piszkál. És a barátjának tart. Nem akarom ezt elrontani.
-Én.....-akadt meg szavam - sajnálom..... Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. - sütödtem le szemeim, és csak hogy meggyőzőbb legyek, még az ajkaim is lebiggyesztettem.

A fiú először csak vigyorgodt, majd elkezdett nevetni. Én csak egy furán néző pillantással díjaztam érthetetlen viselkedését, de hamar kiderült mi volt olyan vicces.

-Jaj de hülye vagy! -mondta nevetve - Nem azért rohantam el, mert veled volt bajom. Azért én nem akadok ki a legkisebb dolgokon. - utalt a múltkori esetre, mikor kiakadtam egy teljesen felesleges dolgon a játékban.

-Ha ha, nagyon vicces. -mondtam a tőlem várható unott és sértődött hangon.
-Egyébként, mit fogunk csinálni?

-Most? - vágott értetlen fejet

-Nem. Holnap. - adtam neki egyszerű választ.

-Hát őhm.....  Mondjuk játszunk? Vagy tán megcsináljuk a házit?-tette fela két opciót.

-Milyen játékaid vannak? -adtam neki egyszerű választ, mely opciót választom szívesen.

És itt jött az a rész, mikor elmondja nekem az összes videójátékát, ami van. És akkor én válogassak 100 játék közül, hogy most melyikhez van kedvem.

***

Az ébresztőm megszólalt. A fejem fájt és ráadás képpen rosszul voltam. Mintha a tegnapi meg sem történt volna. Olyan volt mint egy álom. A földszinten kiabálást hallok. Hallom a nővérem és az apám. A falak [kedv. szín] - ben/ban pompáznak. Egy szép íróasztal, a kényelmes ágyam. Otthon vagyok. Ott ahol nem kéne lennem.

Felkelek az ágyból és lemegy a többiekhez. Az ajtó kinyitásával, erősebb lett a zaj. És ekkor egy csattanás, majd hangos sírás és üvöltés. Mi történik?

-ÉS NEKEM NE MERÉSZELJ MÉGEGYSZER ELMENNI! VILÁGOS!? - hallom annak a szörnynek az üvöltözését.

Ezek a szürke mindennapok. Álmondtam volna? Tényleg? Tudtam, hogy túl szép, hogy igaz legyen.

-Nah! Itt a másik. MIT MONDTAM NEKED HA DÉLUTÁN FELKELSZ! - kiabál velem. Mint mindig.

Ekkor elcsattan rajtam is a bőrszíj.
Egyszer.....kétszer.......háromszor......négyszer......

***

Kenma szemszöge :

Este mozgolódást éreztem magam mellől. Mintha valakinek túl sok lett volna a naruto és épp nindzsásat játszik. (Név).......egyáltalán mikor aludtam el? És mi történt?  Oh! Megvan.

-Apa ne......könyörgöm ne..... -hallottam magam mellől a lányt.
-Miért érdemeltem ki? Miért? -mondta elhaló hangon majd könnyezni kezdett.
-Miért kell verned minden nap?

Tessék? Ekkor úgy döntöttem muszáj valahogy felkeltenem.
-(Név). (Név)! Kelj fel! -közben simogattam.

Reader szemszöge:

Egy kész rémálom. Nem akarom ezt.....

-(Név). (Név)! Kelj fel! -hallom Kenma hangját. De......hogy.....

A következő ami történt, az az volt hogy felriadok. Egy aggódó szempárra leszek figyelmes. Kenma......
Sírva fakadtam és féltem. Így bújtam hozzá, mint kölyök cica az anyjához. Végül Kenma kis hezitálás után szorosan magához ölelt, majd simogatta a hátam. Akkor, abban a pillanatban nem érdekelt hogy csak pár napja ismerem. Úgy éreztem ezt a nagy terhet már nem bírom cipelni. Így hát mindet kiadtam magamból és keservesen sírni kezdtem. Kenma még jobban magához húzott (már ha ez lehetséges volt).

-Shh.....Nincs semmi baj. Itt vagyok. Nem lesz semmi baj! -próbált megnyugtatni, viszont ez nem nagyon sikerült.

Sőt.....egyáltalán. Mégis most éreztem először azt, hogy valaki igazán törődik velem. Nagyon nagy biztonság érzetem volt. Könnyes szemeimet Kenmára emeltem, aki bús, ijedt és aggódó tekintettel nézett vissza rám.
-Kenma..... -szólaltam meg hallkan.
-Igen? Mondjad.
-Lehet egy kérdésem?
-Persze -válaszól szűkszavúan.
-Lehet az...hogy.....- egy pillanatra megáltam, majd folytattam- hogy máskor is átjövök hozzátok? -kérdeztem félve, hisz féltem a visszautasítástól.

Ezek után nem szólt. Mi van akkor ha azt mondja hogy nem? Nekem szükségem van egy támaszra és úgy érzem, hogy benne bízhatok!
-(Név) -szólít meg suttogva és komoly hangsúllyal.
-I-Igen? -most fog elutasítani?
-Felőlem akármikor jöhetsz. Azt se bánom ha egy egész hétvégét itt töltesz. -mondta kedves és nyugtató hangon.
Mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről.
-Meg sem kérdezed az okot, hogy miért kérdeztem? -csapott belém a felismerés, hogy nem érdeklődött amiatt hogy miért akarok a nyakán lenni.
-Nem. Majd elmondod, ha szeretnéd. -ekkor újra próbált mégjobban magához húznia.

Dereka köré fontam a karom, majd fejemet a mellkasába fúrva húnytam le a szemeimet. Végre egy nyugodt pillanat. Végre úgy alhatok el, hogynem kell félnem, hogy nem kell többé rettegnem. Legalábbis ezt hittem.....