Ohayo! Gomen a kihagyásért😅 Teljesen megfeledkeztem a könyvről. De most folytatom 😁

Reader szemszöge:

A gondolatom megszületése után, kevés idő elteltével telefont ragadtam, majd meg is kerestem Kenma számát. Csak reményeket fűztem ahhoz, hogy nem zavarom. Bár nagyon jól tudom, hohy pár hét ismeretség után, nem ez a legjobb ötelet, de hirtelen mást nem tudtam kitalálni.

-Hallo?  (név) -chan? Mi történt? Valami baj van? -kérdi kétségbe esetten. 
-Szia Kenma! Gomen a zavarásért, de lenne egy életbe vágó kérdésem.
-Mondjad.
-Ugye éppen Kuminál vagyok és a GPS szerint kb fél óra mire haza érek, de addigra meg már korom sötét lesz, és csak az utca gyatrán világító lámpái lesznek itt. -vázoltam a helyzetet- Tudom, hogy amit most fogok kérdezni, az eléggé meredek lesz, de reménykedem, hogy nem nemleges választ kapok. Szóval a kérdésem, melyre már egy bő két perce vársz, az csak annyi lenne, hogy nálatok aludhatok? Hátha ti közelebb laktok.

Csak egy kis hallgatás után szólalt meg, akkor is csak egy kérdést tett fel.
-Hol vagy pontosan? Vagyis..... Hol van a ház, ahol most tartózkodsz?

Ránéztem a GPS-re, mivel még akkor sem tudtam fejből, hogy hol a bánatban vagyok, majd mondtam az ott írt utca nevet. Ezek után egy "maradj ott" mondattal, letette a telefont.

Hát.... Mit tehettem mást? Ott maradtam.

Kenma szemszöge:

A lehető leggyorsabban vettem fel a cipőm és kabátom, rá sem hederítve, aggódó édesanyám kérdéseire és apám kiabálására a hálóból. Egy lakáskulcsal kirontva házunkból, siettem az utca felémely kb 7 percre van tőlünk. De ha így sietek lesz az 3 is. Pontosan nem értem miért futok a segítségére, ilyen gyorsan. Pedig én nem ez a típus vagyok. Kuroonak is 2 nap után segítek. Bár van az 4 is, de ki számolja? Van a lányban valami, ami által ragaszkodom hozzá és egy olyan érzésem van, hogy meg akarom védeni és ott akarok mellette lenni. Magam mellett akarom tudni mindig. Bár lehet én hülyültem meg Kuroonak hála, hisz annyi ilyen nyálas szerelmes sztorit hallgattam már végig, hogy van esély arra, hogy átragadt rám.

Ezekkel a gondolatokkal FUTOTTAM LE a 7 perces utat kb 3-4 perc alatt. Ez azért is volt érdekes, mert én utálok futni. Hisz én és a futás, két külön álló fogalom voltunk, vagyunk, és úgy érzem hogy leszünk is. De az alatt a bő 3-4 perc alatt gondolkodtam, (mert hát ugye azt is tudnia kell valakinek) és nem értem miért nem kérte meg a lány szüleit hogy vigyék haza? Miért paterolták ki? Ilyenkor az a drámai beszélgetés szokott lezajlani, hogy a család próbálja meggyőzni a vendéget hogy ne menjen egyedül. De most ezt kihagyták. Na mindegy. Ha így alakult akkor így alakult.

Reader szemszög:

Míg vártam, addig a félelmem nőtt. Utólag nem tudom miért nem mentem be Kumiék házába. Meg hogy miért dobtak ki a sötétbe. Mi volt ennek a nagy értelme? Nem nekik kéne könyörögniük hogy maradjak? Na mindegy. Ha így sikerült a szitu, akkir így sikerült.

Pár perc leteltével léptek re leszek figyelmesek, és hangos zihálásra......
Valaki fut. De.....miért pont ide?

Már úgy voltam vele, hogy egy csöves megfog és futtában fölkap a vállára, de ez nem egészen így történt. A sarkon Kenmát láttam befordulni egy versenyautókat megalázó módon futva.

-Szia (Név)-chan! -köszön Kenma, már fuldokolva a sok futás miatt.

-Szia neked is! Arigato hogy eljöttél. Nem értem Kumiékat.....

-Kumi fura.....néha. De ezt már megszoktam. Akkor.....

-Inkább kísérj haza! Az....még elfogathatóbb.

-Rendben, csak majd benyitok a szüleimhez, hogy elkisérlek.

Eme gyors és lényegre törő beszélgetés után, el is indultunk. Egy kicsi ideig csend volt köztünk, majd kezdeményeztem.

-Ano.... Kedvesek a szüleid? Mármint.... Jó fejek?

-Ja..... Bár sokszor rámszólnak hogy ne telózzak. De ezen kívűl kedvesek. -válaszolt kérdésemre

-Az....biztos jó lehet....

-Igen....
És őhm..... A te szüleid? Ha ilyen kedves lányuk van akkor csak jók lehetnek. - tért rá egy olyan kérdésre, amire nem akartam, hogy rátérjen

-Nos.... őhm.... az az igazság, hogy.... nagyon

-KOZUME KENMA! GYERE IDE DE AZONNAL! - szakított félbe egy női hang.

-És íme a kedves anyukám. - mondta szemeit megforgatva.

-KENMA! TUDOD TE MENNYIRE AGGÓDTAM AMIÉRT HIRTELEN LELÉPTÉL? TE NORMÁLIS VAGY?! - idegeskedett tovább a nő.

-Anya. Nyugi. - ejtette ki új haverom azt a szót, amit nem kellett volna.

-Nyugi? NYUGI?!

-Drágám! Hazajött a fiú? -hallottam egy mély férfi hangot a házból.

-Igen. Haza jö.... - akadt meg a nő szava, ugyanis rám emelte arany színű szemeit. - Ki az új barátod? A barátnőd? Van barátnőd?! Miért nem mondtad???

-Anya! Nem a.....b-barátnőm. Csak egy nagyon jó barátom. Új diák az iskolában.

-Jól hallom, hogy a fiunknak barátnője van? - jött ki egy férfi a bejárati ajtón.

-Ő nem...... Aghhh! Elmondok mindent csak had menjünk be! -mondta már mérgesebben Kenma.

-Oh! Tényleg! Majd kiment a fejemből! Gyertek beljebb! Bent jobb mint kint. -majd beinvitált minket a nő a házba.

Így kezdődött az estém, melyet Kenma és a szüleik társaságában tölthettem el.