Reggel egy kedves hangra keltem.
-Ébresztő csipkerózsika!- ébresztett anya.
-Hol vagyok ?-néztem körbe. De nem a kórházban voltam. Az otthoni  fürdőben. Pontosabban a kádban ültem. Ha valaki rám nézett volna  ugy tünt volna mintha fürödnék.
De nem, én tudom hogy nem álmodtam azt hogy a kórházba vagyok. Lehet hogy csak a képzeletem játszik velem. Kiszálltam a kádból magam köré csavartam a törölközőt és indultam a szobámba.
Siettem mert elkezdtek potyogni a könnyeim. A fejemben ezek a gondolatok suhantak át.
-Akkor nem fulladtam meg?
-Nem találkoztam Krisztiánnal?
-És újra magányos leszek?
Sajnos nem figyeltem a lépéseimre így elestem.
Tettem volna ki a kezem. De nem a talajt fogtam meg. Csak zuhantam zuhantam a feketeségbe.