A vihar kapujában! - ordítottam, majd képességemmel Dazainak rontottam. Ő hárította támadásomat az erejével, majd egy "mai-geri"- vel hasba rúgott. Vért köhögve fuldokolni kezdtem, miközben a földre rogytam.

- Ilyen puhány vagy? - nézett rám kegyetlenül.

- Nem- suttogtam, majd újra támadtam.

Másodjára is a földön kötöttem ki, Dazai lábai előtt. Leguggolt hozzám és államat megemelte a mutatóujjával. Szépen lassan közelebb hajolt arcomhoz, hogy éreztem a levegőt, amit lassan kifújt, pontosan a számra.

- Mit csinálsz? - akartam volna kérdezni, de a felénél már csak egy nyögés szakadt fel belőlem.

Dazai puhán megcsókolt, majd megnyalta véres ajkaimat.

- Finom az íze - suttogta csábítóan.

Engedtem neki, és így megajándékozott egy tökéletes francia csókkal. Vágytam rá, hogy tovább folytassa, de nem tette. Szépen lassan felállt, majd párat hátra lépett.

- Ha legalább egyszer tudsz ellenem nyerni, akkor folytatom! - ajánlotta, mire bólintottam.

Újra előre rontottam, mire Dazai most a hátam mögé kerülve és a tarkómra téve a kezét, hatástalanította a képességemet. Hiába, a "Többé nem ember" ellen nincs egy csodafelettinek sincs esélye. De nem adom fel.

Újabb támadást indítottam. Most a kezemet fogva állított meg, majd előre rúgott. Kis híján sikerült eltalálnia, de az utolsó pillanatban kivédtem egy "gedanbarai" nevezetű védéssel.

- Ügyes - Dazai tapsolt egyet egy gúnyos mosoly kíséretében. - Akkor most megkapod a jutalmadat, ahogy ígértem.

Óvatosan elindult felém, majd átölelt és a nyakamba csókolt. Érintésére halkan felsóhajtottam. Még egyszer megcsókolt.

Aztán megéreztem a térdét a hasamban.

- Ezt nem védted ki - nevetett fel.

Újra Dazai- san lábai előtt feküdtem. Megalázó volt, hogy így árvert és csalóka érzelmeket keltett bennem. Szórakozásként kezelte érzelmeimet.

*

Az oldalamra fordultam. Hihetetlen, de Dazai- san emléke még ennyi év után is kísértett. Pedig már azt hittem, hogy rég túltettem magam rajta. De nem. Dazai- san még most is ott lebegett, egy rajtam uralkodó árnyként, felettem.

Átöleltem Atsushi-t. Szükségem volt valakire, aki eltereli a figyelmemet. Most akárki megtette volna, a lényeg csak az volt, hogy az az árnykép egy pillanatra, egy aprócska, szusszanásnyi időre megszűnjön létezni.

**********************************************************************************************

Remélem, hogy tetszett a rész, habár sajnos ez az egyetlen. Köszönöm, hogy elolvastad.
Haru Amadare