Mióta leadtam a videót, az életem fenekestül felfordult. Egy hete nem alszok, és nem is bírok enni, amitől minden alkalommal, mikor felállok, elszédülök. Aznap, mikor az a barom megerőszakolt, a sofőr egyenese haza vitt engem. Tudják, hol lakok, bármikor betörhetnek hozzám, hogy megöljenek, vagy elvigyenek a főnökükhöz. Még egy rohadt biztonsági zárra sincs pénzem. És nem vagyok valami éber alvó, ezért inkább fenntartom magam, amíg csak tudom.

- Hozhatok önnek valamit? - jelent meg mellettem a pincér.

- Egy pohár vizet szeretnék. Várok valakit - adtam tudtára, mikor láttam, hogy nem tetszik neki a rendelésem. Maga a főnök hívott meg ide, hogy ebédeljünk együtt, mivel van egy kis megbeszélnivalója velem. De már tíz perce itt kellene, hogy legyen. Ráadásul a legeldugottabb helyet választotta. Ide még a pincérek se látnak be, kivéve ha eljön a téglafal mellett. Ami egyébként igen ízléses, csak nem túl praktikus.

Épp a vizemet szürcsölgettem, mikor meghallottam, hogy jön valaki. Nem a pincér volt, neki nem kopogott a cipője ennyire, ezért nagy mosollyal az arcomon hátradőltem.

- Kicsit késett, főnök úr.

- Bocs, de nagy volt a forgalom - jött a válasz. NamJoon ült le velem szembe. Hátranéztem, de az egyetlen menekülésre alkalmas utat elzárta az a srác, akit a folyosón láttam, mikor hazavittek. Háttal állt nekünk, ügyelt rá, hogy senki se jöjjön be hozzánk, és ne hallgatózzon.

- Te voltál! - jelentettem ki. - Nem a főnököm üzent, hanem te! - És így már érthető, miért ezt a helyet foglalta le. Itt akármi történhet, nem látják. Maximum az étterem kamerái.

- Látod, nem is vagy te annyira buta.

- Mit akarsz megint? Nem csináltam semmit. - Egy hete azon vagyok, hogy elfelejtsem, erre megjelenik, és felszakít minden eddigi sebet. Amit azon a napon okozott..

- Mond csak Lorett - könyökölt fel az asztalra. Szemei szikrákat szórtak, mégse tűnt mérgesnek, Sokkal inkább játékosnak, ördöginek. És mégis, abban a piszkos mosolyban ott volt a gyermeki ártatlanság, amit az arcán megjelenő két kis gödröcske jelképezett. Megértem az embereket. Aki ránéz, csupa jót lá ebben a férfiban. Istenien tud manipulálni a kinézetével. - Hogy van a feneked?

- Nem tartozik rád - vágtam vissza. Nem láthatja rajtam, hogy összezavar a jelenléte. Erre megy ki a játék.

- Akkor hadd mutassam meg, miért vagyok most itt - elővette a telefonját, és felém fordította. Először fel se fogtam, mit nézek. Egy megkötözött lányt láttam, aki könnyes szemekkel néz az elrablója felé, aki fotózta. Majd belém hasított a felismerés. Hisz ez Lizzy!

- Miért? Nem csináltam semmit! A videót is manipuláltam! - csaptam mérgemben az asztalra. NamJoon a szájához emelte a kezét, és intett, hogy üljek vissza. Nagyon ráérős, miközben a húgom valahol szenved.

- A minap kaptam egy levelet. Először nem értettem, miért nekem címezték, de aztán eszembe jutott a kis videód. Mond csak, tudod, hogy kinek a fejét szerkesztetted oda?

- Elítélt bűnösökét - vontam vállat.

- De azt nem vetted figyelembe, hogy ki van már szabadlábon.

- Nem értem a lényeget! -

- A lényeg, kicsi lány - állt fel az asztaltól, és indult meg felém. - Hogy egy olyan embert tettél rá a videóra, aki nagyjából olyan veszélyes, mint én. Egy maffia főnök fiát, aki nem szívleli a hazugságot. És mivel az a videó napvilágot látott, és a te nevedet is megjelenítették benne, könnyű volt kinyomozni, hova kell szúrni ahhoz, hogy fájjon.

Miattam rabolták el Lizzy-t?

Namjoon felült az asztalra, hogy onnan nézzen le rám. Hátra dőltem, nem akartam a szükségesnél közelebb lenni hozzá, amit észrevett, és előre hajolt. Mintha a lelkembe akart volna látni. Csakhogy ez engem roppantul idegesített.

- Miért mondtad ezt el nekem? Végig akarod nézni a húgom halálát, és azt, hogy tehetetlen vagyok?

- Azért mondtam el, mert miattad megfenyegették az én embereimet.

- Miattam? - nevettem fel. Itt volt elegem a fölényeskedéséből, felálltam, és elléptem tőle. Ő is hasonlóképp tett, de ahelyett, hogy követett volna, zsebre vágta a kezét. - Már megbocsáss, de te mondtad, hogy kezdjek valamit a videóval!

- Ha nem vetted volna fel, nem folytál volna bele ebbe - vont vállat lazán. Gúnyosan felmértem a férfit, és hátráltam még egy lépést. Valamiért úgy érzem, mindig mozgásban kell lennem, ha vele vagyok, mert bármelyik pillanatban elkaphat.

- Ha nem lennének piszkos ügyeitek, ez az egész nem történt volna meg! Én a helyedben jobban figyelnék az embereimre, hol bénázzák el a gyilkosságaikat, mert ha én rajtakaptam őket, akkor egyszer a rendőrség is meg fogja találni.

NamJoon szemei elfeketedtek, arca elkomorodott. Kihúzta kezét a zsebéből, és egyetlen nagy lépéssel megszüntette közöttünk a távolságot. A derekamra ragadott, és a falnak szegezett, amit én a mellkasára gyakorolt nyomással próbáltam ellenezni. Megragadta a kezem, és a fejem mellé szegezte.

- Nem tűröm, hogy így beszélj az embereimmel. Te is véded a tiédet, én is védem a sajátjaimat. Ha miattad akár egyet is megölnek, megkereslek! És nem úszod meg annyival, amit a múltkor kaptál!

Megint szédülök. Alig látom magam előtt a férfi alakját. A fejem mintha fel akarna robbanni, a lábaim nem bírják megtartani a súlyom. NamJoon észrevette ezt, és elengedett, én pedig azonnal a földre estem. Remegő kezekkel nyúltam a fejemhez, és hunytam le a szemem. Miért pont most? Miért pont előtte? Utálom, ha gyengének látnak, erre összeesek a számomra legutáltabb személy előtt.

- Hova kell mennem, és mikorra? - tettem fel a kérdést jól hallhatóan.

- Tessék?

- Mi van abban a levélben? Mit akarnak? Engem, a halálomat? Hova kell mennem a húgomért?

- Ezt nem gondolhatod komolyan! - felnéztem rá, és csak akkor vettem észre, hogy a hátunk mögött őrködő pasas megfordult, és nagyra tágult szemekkel kezdett el vizslatni engem. - Egyedül akarod megmenteni?

- Én nem fogok neked tartozni. - Igyekeztem minél komolyabban nézni rá, hogy elmenjen a kedve a játszadozástól. Úgy tűnt, sikerült. Belenyúlt a zsebébe, és elővett egy összegyárt lapot, amit elém dobott.

- Legyen ahogy akarod.

Eljöttem mellette, intettem Jungkooknak, aki engedelmesen követni kezdett, és beszálltam a kocsimba. Kopogtam a sofőrnek, hogy indulhat, majd engedtem a nyakkendőm szorításán, és hátradőltem az ülésben.

- Segíteni fogsz neki? - jött mellőlem a kérdést.

- Miért tenném? - vontam fel a szemöldököm.

- Mert a fenyegetést neked szánták. - Igaz, ami igaz, köszönettel tartozok Lorett-nak. Bár most kisebb bajba kerültünk, ha ő ezt nem idézteti elő, sose tudom meg, hogy titokban figyelnek minket. Elvégre honnan tudta volna az a mocsok Wang, hogy Lorett velünk van? Látnia kellett minket valahol, amiből leszűrte, hogy a nő hozzám tartozik. Ami persze nem igaz, de ezt ő honnan is tudhatná.

- Hallottad a kisasszonyt, nem kér segítséget. Az üzlet két nap múlva lesz. Addig van ideje kitalálni valamit. Különben is, ideje megszoknod, hogy nem vagyunk szeretetszolgálat - vágtam hozzá könyörtelenül. Jungkookban még él az az emberség, ami belőlem évek óta kiveszett.

Láttam rajta, hogy az ,,akkor én miért voltam kivétel" kérdést akarja feltenni, de inkább magába folytja, bólint egyet, és elfordul tőlem.