- Az ara középen legyen, vagy guggoljon a férjével? - kérdezte tőlem az aggódó nagymama, aki az előbb még azért is ki akart oktatni, hogy hogyan áll a kamera a kezemben, holott nem is ért hozzá.

- Minden szögből csinálni fogok képet, de a beállítást maguknak kell eldönteni. - válaszoltam mosolyogva, nehogy az is baj legyen. Igazából mondhatnám, mit és hogyan csináljanak, de nem lenne értelme. Látszik a páron, hogy semmi kedve ehhez, minden bizonnyal a nagymama erőltette, ezért is gondoltam, hogy pár perc alatt letudom.

Mégiscsak fel kellett volna vennem az álcámat. Azt érzem, hogy mindenki engem néz, és nem azért, mert kívülálló vagyok. A ruha, amit kölcsön kaptam kissé túl sokat mutat mindenből, ezért is akarok gyorsan lelépni innen.

- Kérhetnék egy italt? - jött mögülem egy mély hang, aki egyenesen az előttem levő pincérszerű férfit támadta meg. Megfordultam, és elléptem az útból, nehogy neki menjek, de amint megláttam, hogy ki is van mögöttem, majdnem felkiáltottam. Mit keres itt Kim NamJoon?

Kezébe véve a poharat ivott pár kortyot, majd tekintete rám vándorolt, és ajkai mosolyra húzódtak.

- Te nem iszol egyet?

- Nem, köszönöm. - ráztam meg a fejem, és illedelmesen meghajolva otthagytam. Ezt nem hiszem el! Most nem azon a munkámon kellene dolgoznom, erre megjelenik pont itt. Vajon ismeri az ifjú párt? Nem lepődnék meg rajta, elvégre híres ember, de ekkora véletlent pont most..

A fotózás után maradtam még egy kicsit, mert kíváncsi voltam, igazam volt-e. NamJoon odament a párhoz, majd kis idő után megjelent egy fiatalabb férfi, akit rögtön nagy mosollyal fogadott, és összeborzolta a fejét, mintha csak az apja lenne. Az első, ami eszembe jutott, hogy ő egy bandatag, és azért ilyen közvetlen a kapcsolatuk, mert ismeri a főnökét.

Megnyugodtam kissé, mikor rájöttem erre, így nagyot sóhajtva léptem ki a ceremóniáról, aminek a második felére már nem vagyok meghívva, ezért nem is akarok ott zavarogni. Mégsem tudtam elmenni még, mert ott motoszkált a fejemben az a gondolat, hogy Kim NamJoon is itt van, és most talán többet megtudhatnék róla.

Abból kiindulva, hogy mindenhova az embereit küldi, és ő maga alig jelenik meg valahol személyesen, nem sok mindent fogok tudni kinyomozni a személyéről, hacsak nem lesz akkora szerencsém, hogy megtalálom, és be is jutok a lakosztályába. Azt sem tudom, hol lakik, valószínűleg nincs semmi állandó helye, csak vándorol egyik szállodáról a másikra, ahogyan azt a tehetősebbek szokták.

- Nahát. Csak nem te is levegőt akartál kapni a nagy tömegben? - jött mellőlem a hang, majd valami borzalmas szag, amitől rögtön odafordultam, és elléptem pár lépést a személytől. - Jajj, ne haragudj. Már megszoktam, hogy senkit se zavar, ha rágyújtok.

- Saját magadat mérgezed ezekkel a szarokkal, miközben egy ekkora vállalatot vezetsz? - kérdeztem mosolyogva, mintha csak egy egyszerű fényképész lány lennék a semmiből. Ha kedvesen viselkedek vele, és nem keltek feltűnést a szemében, talán előbb megnyílik nekem.

- Félreérted. Ez csak ritkán fordul elő. - emelte maga elé a cigarettát, hogy ismét bele tudjon szívni, és immáron felfelé fújta, hogy engem pont kikerüljön a füstje. - Hogy hívnak?

- Mit számít az? Nem kell kedvesnek lenned velem, csak mert összefutottunk. Biztos eleged lehet a sok seggnyalásból, amit a munkád követel. - Én most komolyan az ő pártját fogom csak azért, hogy megpuhítsam? Ezek után alaposan ki kell mosnom a számat.

- Nyilván ez rád is vonatkozik. Ha jól sejtem nem csak esküvői képeket szoktál csinálni azzal a kamerával - francba.. Nem lett volna szabad hagynom, hogy meglássa. Ez egy elég speciális darab, ha a kémkedésem közben véletlenül kiszúrja, biztosan fel fogja ismerni, és rá fog jönni, hogy én vagyok.

- Nos, igen. Néha unalmas interjúkra is szoktam menni, hétköznapi emberekkel. Semmi izgalmas - vontam vállat, és fordítottam el a fejem, hogy ne lásson rá az arcomra. Nem tudom miért, de félek, hogy át fog látni minden hazugságomon. Az ilyenek profik ebben, tehát nem kizárt, hogy már most tudja, hogy mekkorákat hazudok a szemébe.

- Azt hiszem ideje visszamennem - sóhajtotta, és kidobta a mellette levő szemetesbe a csikket. Nem köszönt, nem is mondott ezek után semmit, csak eltűnt mellőlem. Elég érdekes beszélgetés volt, amiből nem szűrtem le semmit, pedig itt lett volna az alkalom. Biztosan nem bánta volna, ha utat engedek az interjúztató vénámnak, és lebombázom őt a kérdéseimmel. De most őszintén, mivel kellett volna kezdenem? Nem támadhatom meg mindenféle belsős információval, mert már az első mondatnál feltűnne neki, hogy mennyit tudok.

A további munka helyett elfogadtam, hogy ez egy reménytelen eset, és hazamentem. Otthon egy gyors zuhany után még egyszer átfutottam azt a kevéske dolgot, amit a férfiről tudunk, és jegyzeteket kezdtem írni. Milyen jól jönne, ha Lizzy most itt lenne. Neki köszönhetően még a kamerámról kitörölt elemek sem vesznek el, hanem rögtön átmennek az irodában levő gépemre.

Másnap reggel a főnök mérges arccal fogadott, és még csak azt sem engedte, hogy elüljek a helyemre.

- Be kell szerezned egy telefont! - dorgált meg az ujjával, majd keresztbe fonta a karjait, és sóhajtott egyet. - Kaptunk egy névtelen fülest. Elvileg ma egy cserét fognak lebonyolítani a keleti parton. NamJoon is ott lesz, személyesen. Tudd meg, hogy miről van szó.

- Rendben - bólintottam, és vettem el a kezében levő cetlit, amire csak az időpont volt odafirkantva. Sietnem kellett, ha oda akartam érni, de tudtam, hogy még gyalog is előbb leszek ott náluk. Azt viszont ne tudtam, hogy kiket kell majd ott keresnem, elvégre sokan vannak ott, akik látni akarják a tengert. Ilyenkor látom igazán a hátrányát annak, hogy a városunk turistalátványosság.

Szeretném, ha minél előbb vége lenne ennek az ügynek, mert egyáltalán nem tetszik, hogy fegyveres pasasok után kell kémkednem. Igen, én kértem, hogy legyen valami izgalmasabb munkám is, mint az eddigiek, de a golyótól még én is félek. Mi van, ha a mostani félrecsúszásom itt nem csak annyit fog maga után vonni, hogy megvernek? Elvégre ők csak egy gyenge férfit látnak bennem az álcám miatt, így simán fejbe vagy mellbe tudnak lőni. Bár inkább választom a halált, minthogy megerőszakoljanak annyian. Ezek nem ismernek kegyelmet, biztos vagyok benne, hogy nem csak egy ember munkálkodna rajtam, ha a kezük közé kaparintanának.

A gondolkodásomat kerekek csikorgása zavarta meg, ami egyenesen mögülem jött. A konténereknél bújtam meg, mert így mind a két végét látom a partnak, de úgy tűnik, nem csak nekem tűnt fel, hogy mennyire soka civil. Ők inkább a másik oldalt választották, ahol nincs más, csak egy bezárt étterem. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen nyílt helyet fognak választani. A kocsik leparkoltak egymás mögött, de nem szállt ki belőlük senki.

Felmásztam a rozsdás létrán, és lehasalva, kúszva közelítettem meg a konténer szélét, hogy onnan tudjak képeket készíteni. De nem volt miről. A férfiak látszólag nem szándékoztak kilépni a kocsiból, pedig már a másik csoport is megjött, így összesen hét jármű várakozott. Nem értettem, mi történik, ezért oldalra fordulva szétnéztem a helyen, hátha megpillantom azt, amire várnak.

Ekkor vettem észre NamJoon-t, ahogy keresztbe font karokkal támasztja a falat, lehunyt szemekkel. Ráközelítettem a férfire, és csináltam pár képet, de mikor kattant az ujjam, a kép pedig elkészült, hirtelen kinyitotta a szemeit, és ördögi mosolyra húzva a száját egyenesen a kamerába nézett. Rám. tudta, hogy itt vagyok, én pedig annyira megijedtem ettől, hogy felálltam, és menekülőre fogtam az iramom, de nem juthattam messzebb. Bekerítettek, amit észre se vettem, annyira figyeltem a lent történő eseményekre. Az előttem álló férfi, aki ugyan az volt, mint a múltkori esetnél a gyilkos, most a nyakamba szúrt valamit, amitől a világ forogni kezdett velem, én pedig összeestem.