- Találtál valamit? - vont kérdőre a főnök, mikor meglátta, hogy beléptem az ajtón. Kissé zilált feje volt, pedig tudtommal semmi gond nincs a magánéletében, ezért kedvem lett volna azzal terelni a témát, hogy megkérdezem, mi baja van.

- Nem. Úgy tűnik, ez nem az az ügy volt. - hazudtam, elkerülve a látottakat. Egyelőre nem akarom belevonni, de ami késik nem múlik. Csak még egy kis információt szerzek ezekről, hogy egy teljes jelentést tudja írni.

- Értem. Azért kövesd azt az embert. Nem véletlenül kaptuk pont őt. Biztos van valami, ami miatt felfigyeltek rájuk. - milyen ideges lehet, hogy főnök létére van, aki felette áll, és nem mondanak el még neki se semmit, csak odaadják azt az aktát, amit később nekem továbbít. Ezért is nem haragszok rá, hogy soha nem tud semmi konkrétat mondani. A semmiből még én sem tudok várat építeni. - Viszont van még egy ügy, ez talán kicsit könnyebb. Már ma nekikezdhetsz. Ajánlom, hogy az utolsó oldallal indíts. - pillantott az órájára, és nyitotta ki az említett helyen az aktát, amit a kezembe nyomott.

Rögtön megértettem, miért nem a megszokott menetrend szerint kellene átnéznem a lapokat. Öt perc múlva három óra, ez a nő, aki után nyomoznom kell pedig fél négykor egy étteremben fog találkozni valakivel. Megfogtam a kamerámat, elrejtettem a táskámba, és bementem a mosdóba, hogy felvegyem magamra az álcámat. Már olyannyira hozzászoktam, hogy néha levenni is elfelejtem, pedig több bajt hozott rám, mint bármi más.

Elindultam az étterem felé, de direkt nem siettem. Előbb fogok odaérni náluk, azonban ha nem rendelek semmit, egy idő után gyanús leszek. Éppen ezért, mikor eljött az idő, és a pincér meglátva, hogy nincs előttem semmi, mellém lépett, és csak megráztam a fejem, és visszaadtam neki az étlapot.

- Egy pohár vizet szeretnék. Várok valakit, majd csak vele szeretnék rendelni.

- Értettem uram - hajolt meg, és indult el a konyha felé. Ezt a csekély kis kérést még papírra vetni se érdemes, elvégre amint meghallotta, hogy mit kérek, rögtön eltette a noteszét. Kihúztam táskám cipzárját, és belepillantottam a lapok közé, hogy még egyszer megnézhessem, kit is kell várnom. A nő nagyjából harminc, és negyven év között lehet, arca kerek, haja rövid, szája pedig eléggé széles. Feltűnő személyiség, ezért már akkor kiszúrtam, mikor még csak az üvegablakon láttam megközelíteni az ajtót.

Leült a mellettem levő asztalhoz, de a magasított székek miatt nem láttam belőle semmit, így a kamerámat nem fogom tudni használni. Elővettem a diktafont, és bekapcsoltam, hogy egyetlen másodper se vesszen el annak ellenére, hogy a partnere még meg sem jött.

Számítottam rá, hogy egy férfi lesz az, de arra nem gondoltam, hogy egy bérgyilkos.

- Tudja, mit akarok, ne szépítsük. Ez a lány tönkre akarja tenni a fiamat, ő pedig túl vak hozzá, hogy észrevegye. Szombaton lesz egy találkozójuk, de nem akarom, hogy a nő megjelenjen rajta.

- Nos, ez megoldható, de..

- Ennyi elég lesz? - kérdezte a nő, belevágva a férfi mondatába. Gondolom pénzt ajánlott neki, mert itt vége volt a beszélgetésüknek. Angolosan távoztak az étteremből, ezért megittam azt a pohárka vizet, és én is elmentem onnan. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű lesz. Ez kicsit hasonlít a múltkori esetemhez. De a lényeg, hogy megvan, amiért jöttem.

Most jutott eszembe, hogy holnap péntek. Meg kellene látogatnom Lizzy-t, mert már rég nem beszéltünk. Vajon ha elé megyek a kollégiumhoz akkor találkozni fogok azzal az emberrel? A hátam közepére se kívánom, még az arcát se, de mivel a húgom ismeri az álcámat, így még ha ő ott is lesz, nem fog felismerni. Lizzy pedig majd falaz nekem, ha mégis odajönne. De miket is beszélek, miért menne el érte a kollégiumig, mikor rá egy tíz percre láthatja otthon? Ha elköltözhetnék, már rég kimenekítettem volna onnan őt, bár amíg nem bántja, addig nem akarok balhét.

Az egyik üzlet mellett elhaladva nem tudtam megállni, hogy ne álljak meg, és nézzek be a tévére, ahol épp Kim NamJoon adott interjút. Mostani lehet ahogy látom, mert a legfrissebb fiú bandájáról beszél. Nem tűnik veszélyesnek, még a mosolya is édeskésnek mondható, ha nem lenne ott a hátterében a gonoszság, amit senki sem lát. Talán még én sem. De ez csak addig lesz így, amíg el nem kapom.

Furcsának tűnhet, hogy egy viszonylag ártatlan, és az én szempontomból semleges embert ennyire meg akarok vezekeltetni. A válasz erre rém egyszerű. Aki megérdemli, azt le kell buktatni. Nincs bajom az emberekkel, de ha felmerül, mint gyanúsított, akkor ott már elásta magát a szememben, legyen az bárki. Eddig nem érdekelt, hogy NamJoon milyen ügyekbe bonyolódik, de mivel felfigyelt rá a főnököm, és ezáltal megkaptam őt, mint munkát, így kénytelen vagyok a saját magam pártjára állva elítélni őt.

Az a múltkori haláleset nem lehetett véletlen. Ha nem is az ő emberei voltak, biztos vagyok benne, hogy köze van a dolgokhoz, és amíg a rendőrök nem kezdenek el eljárást indítani, addig én fogom kinyomozni a titkait. Az összeset meg akarom ismerni, mert ebből születnek a legjobb cikkek, és a picsába is, minél többet találok, annál több pénzt kapok. Csak addig kell hajtanom magam, amíg meg nem tudom venni azt a rohadt lakást. Utána már az sem érdekel, ha csak olyan kis ügyeket kapok, mint most ez a nő. Csak addig engedje meg a sors, hogy a szerencse ne pártoljon el tőlem, és találjak valamit.

Befordulva a szerkesztőség utcájába, egy gyanús fekete autót láttam meg, pont ott parkolni. Még csak leplezni se akarták magukat. Senkinek sem tűnhet fel, hogy van benne valaki a sötétített üvegek miatt, de én látom, hogy mocorognak benne emberek. Felismerem ezt a járművet, ez ugyan az, amiből kiszálltak az akkori gyilkosok. Vajon miért vannak itt? Mégiscsak megláttak, és most jöttek, hogy elkapjanak? Vagy csak túlreagálom, és most arra várnak, hogy az új, megkínozható számukra bűnös ember besétáljon a csapdájukba?

A szívem ismét lázasat dobbant, mert nem tudtam eldönteni, hogy mehetek, vagy sem. Elbújtam a kerítés mögött, és kieresztettem a hajamat, majd a parókát bebújtattam a táskámba, a táskámat pedig a felsőm alá, hogy kicsit nagyobb legyen a hasam. Ha terhesnek nem is, egy nagyobb darab lányra ki gyanakodna? Ha a férfi mivoltomat látták, akkor esélytelen, hogy felismerjenek.

Magabiztosan indultam el, és fordultam be az ajtó felé. A lépcsőn a lábam meg-megremegett, mikor megéreztem vizslató tekintetüket magamon, de nem fordultam hátra, csak igyekeztem feltűnésmentesen bemenni.