+16

Reggel nem pont arra ébredtem, amire számítottam. Valahol éreztem, hogy NamJoon nem lesz mellettem, de mikor szó szerint kibaszódott az ajtó, és valaki beugrott mellém az ágyba, hogy felrángasson, nem voltam nyugodt.

- Kelj fel kérlek! Segíts! - felismertem JeongMi hangját, rögtön kipattantak a szemeim. Ugyanakkor elfelejtettem, hogy nincs rajtam semmi, ezért magamhoz szorítottam a takarót.

- Mi a baj?

- Meg fogja ölni! Nem tudom mi történt! Gyere! - húzni kezdett, de én először oldalra nyúlva magamra vettem a bugyimat és NamJoon földön hagyott fekete ingjét. Azért mégse kéne meztelenül lemenni. JeongMi teljesen lesápadt, pánikroham lett úrrá rajta, ezért követtem amilyen gyorsan csak tudtam. A lépcsőn viszont ő maga állított meg, és tárta ki elém a kezét.

A konyha előtt az előtérben Lizzy állt, kezében egy fegyverrel. Felismertem a markolatáról, NamJoon pisztolyát szegezte a férfira. Nam csak állt előtte, zsebre dugott kézzel, míg Jungkook mellettük tipegett. Látszólag nem tudta, mit tegyen.

- Kérlek csinálj valamit. Nem ölheti meg - suttogta síró hangon JeongMi, és leeresztette a kezét.

Sóhajtottam egyet, és lementem a lépcsőn, hogy NamJoon mellé érjek, de ekkor Lizzy rám szegezte a fegyvert, és visszamutatott oda, ahonnan jöttem.

- Menj hátrébb!

- Mégis mit csinálsz? - kérdeztem.

- Nem egyértelmű?

- Nem, most hogy kérdezed, nem! - vágtam vissza. Megrémített a tény, hogy a saját húgom, akit eddig igyekeztem megóvni, fegyvert fog rám, és követelőzik. De NamJoon lazasága bizonyos mértékben megnyugtatott. Ha ő bízik abban, hogy Lizzy képtelen lesz meghúzni a ravaszt, akkor nekem is ki kell tartanom ez mellett.

- Elegem van, Lorett - felelte. Alig bírta visszafogni a könnyeit, ez a hangján és az arcán is tisztán érezhető volt. - Nem bírom. Folyamatosan veszélyben vagyunk. Nem bírok enni sem aludni, mert attól félek, mikor fog megint történni valami. Amíg ő nem volt a képben minden jól ment! - szegezte ismét NamJoonra a pisztolyt, de most fel is húzta a biztosítót. Felemeltem a kezem, és a férfi elé ugrottam.

- Nem teheted!

- Te nem teszel ellene. Pedig te is kikészült ettől! Miért véded még mindig?!

- Nem látod át a dolgokat. Tedd le azt a szart, és elmagyarázom.

- Nem kellenek a folyamatos hazugságaid! El akarok menni innen úgy, hogy nem leszek többé veszélyben!

Miközben feltartottam, JeongMi elém állt, ahogy én NamJoon elé. Mikor ezt Jungkook észrevette, kitárta a karját, így védve meg a húgát. Sorfalat álltunk NamJoon előtt, amit Lizzy hatalmasra tágult szemekkel nézett végig. Ez az egész az én hibám. Nem mondtam el neki semmit, mindig csak hárítottam. ,,Majd lesz valahogy". Hát lett. Tönkretettem a húgom.

- Add ide kérlek - nyújtotta ki felé Jungkook a kezét.

Abban a pillanatban Lizzy szeméből eltűnt a tűz. A fájdalom égető tüze. Tekintete homályossá vált, kezéből kiesett a fegyver, ő pedig térdre rogyva zokogni kezdett. Jungkook rögtön odaült mellé, és magára húzta, hogy úgy nyugtassa. JeongMi is hasonlóan tett, Lizzy vállára emelte a kezét. Tudtam, hogy ilyenkor hagynom kellene, mégse akartam felfogni ezt a gondolatot.

Felszaladtam NamJoon szobájába, és összeszedtem a ruháimat, amit az ágyra dobtam. Levetettem az ingét és belebújtam a melltartómba, de nem húztam le. Annyira siettem, hogy már a felsőmért nyúltam, mikor annak a cipzárja beleakadt a hajamba. Nem láttam semmit, mert már a fejemen volt, ezért hátra emeltem a kezem, és megpróbáltam kitapogatni, hogy tudnám onnan kiszabadítani.

- A kurva anyád! - kiáltottam fel. Megfogtam a melltartómat, és lehúztam, de éreztem, hogy kikapcsolódott. Ennél rosszabb már úgy se jöhetett volna, megfogtam a felsőm alját, és fel akartam húzni, mikor mögülem egy kéz leszorította az enyémet. Éreztem, ahogy a melltartóm pántja visszacsatolódik, és lehúzza a helyére, majd lassan kioldja a hajam, és segít a felsőmet felvennem.

Felnéztem NamJoon-ra, aki csak bólintott egyet, és az asztalához sétált. Elővette az övébe erősített fegyverét, de ahelyett, hogy lerakta volna, megnézte, hány golyó van még benne. Hirtelen eluralkodott rajtam a pánik. Mi lesz, ha árulásnak veszi, és meg akarja öletni Lizzy-t? Nem hagyhatom, hogy bántsa!

Odaléptem mellé, és lenéztem a pisztolyra. Lassan felemeltem a kezem, és az övére raktam. Hagyta, nem húzódott el, sőt, egy szava nem volt arra, hogy kivettem a fegyvert a kezéből. Kihúztam a fiókot és beraktam a helyére. Nagyot sóhajtottam ezek után. Érzetem magamon a tekintetét, tudtam, hogy mondanom kellene valamit.

- Ne haragudj rá kérlek. Nem tudta, mit csinál. Összezavarodott.

- Ne játszd az ügyvédjét - vágta vissza kemény hangon. Felemeltem a fejem, és ránéztem. Hangjával ellentétben a szemében semmi ártalmasat nem láttam. Talán most csillog rám a legtisztábban az a mélyre hatoló barna szempár. - Egyetlen ok van, amiért még él. Te - felelte szárazon. - Tudom, hogy sokat jelent neked.

- Köszönöm - bólintottam. NamJoon csak hümmögött egyet, majd kihúzta a széket, és leült elém, így egy magasságba kerültünk.

- Különben olyan, mint te.

- Hogy érted? - vontam fel a szemöldököm.

- Tartogat még meglepetéseket.

- Te tudtad, ugye? Tudtad, hogy nem lőne le.

- Bevallom, nem tudtam - sóhajtotta. - Láttam rajta az elszántságot, de az nem elég ahhoz, hogy megsebezz valakit. Te már képes lennél rám lőni. Ő még nem.

- Nem is fog. Ez egyszeri alkalom volt nála. Tudtam, hogy előbb-utóbb meg fog törni.

- Honnan?

- Mert eddig nem tette - sütöttem le a tekintetem. - Ránk lőttek az utcán, de még akkor is mikor elrabolták... Ugyan olyan maradt, utána, mint előtte. Ez nem normális. A félelem legkisebb jelét se mutatta. Elnyomta magában a rettegést.

- Akkor ebben is hasonlítotok. Nézd, nem kérlek vagy utasítalak semmire. Ez pusztán kíváncsiság. De nem kellene elmondani neki, mivel játszik? - megingattam a fejem, és kérdőn néztem rá, mikor ezt kimondta. Megfogta a kezem, és magára húzott, mint akkor éjjel, mikor rajta aludtam el. Vállára fogtam, hogy tartsam a távolságot, de a szememet nem vettem le róla. - Hogy mit teszel érte. Mit vállalsz - mikor kimondta, megmarkolta a fenekem, és még jobban magára húzott, hogy tisztán érezzem a már keményedő férfiasságát.

- Nem - jelentettem ki. - Nem tudhat róla.

Kemény tekintete ellenére bólintott, és úgy tett, mint aki megértette. Éreztem, hogy itt több is lesz, ezért mozdulatlanul, leszegett fejjel ültem az ölében.

- Szabadítsd ki a farkam - hátrébb ültem a combján, hogy kioldjam az övét, és lehúzzam a cipzárt. Megfogta a csípőmet, és letolt magáról, de csak addig, amíg leengedi a nadrágját. Amint visszahúzott magára, félretolta a bugyimat, és lassan leengedett a tagjára. Felsóhajtottam, és a vállára hajtottam a fejem. Rég éreztem már magamban, feszített az érzés, ahogy lüktet bennem. Elvette magáról a kezem, és a hátam mögött fogta össze őket, míg a másikkal átkarolt, és mozgatni kezdett. - Remélem tudod, hogy újra az enyém vagy.