- Ha már fizetek neked, akkor kapd be tövig, és ne csak nyalogasd! - rivalltam az előttem térdelő kurvára, aki már öt perce szerencsétlenkedik a farkammal. Azt hittem ezeket azért dolgoztatják, mert értik a dolgukat, de úgy tűnik, kifogtam egy kezdőt.

- Milyen türelmetlen vagy. - nevetett fel, és fogta markába, hogy verni kezdje.

- Az vagyok. Sietnem kell, te pedig itt szerencsétlenkedsz! Megmutatom, hogy kell - elütöttem onnan a kezét, és megragadtam a haját, hogy közelebb húzzam magamhoz. Szemei a kétszeresére nőttek, és tiltakozni akart, de ezt kihasználva benyomtam ajkai közé a hosszom, és tenyerem végigsimítva fején kezdtem el szó szerint dugni a száját.

Olyan ideges voltam, hogy ha most nem így vezettem volna le, akkor megölök valakit. Ezek a balfaszok nem értenek semmihez, ráadásul majdnem le is buktattak, mikor az egyik bandával csempészni akartam az országba egy kis kábítószert. Pedig másra nem igazán jók. Hozzák a pénzt a konyhára, ez igaz, de tudni illik, hogy nem minden a pénz. Még ha fizetsz is, az ember kihasználja azt a cseppnyi bizalmat, amit beleöltél, és lelép a francba az anyaggal együtt.

Ezért kell minden megoldani illegálisan. A népnek azt mutatni, hogy én csak egy igazgató vagyok, aki törődik a fiaival, és örül, ha azt hallhatja, hogy világszerte fogy a lemezük, de ez engem hidegen hagy. Sok a papírmunka, és néha még a hátam közepére sem kívánom a kötelező konferenciákat, ahova a Managerükkel kell mennem.

Szerencsétlen nő nem tudott mit kezdeni magával, olyan iramban mozgattam magam a szájában. Kezével fel és le hadonászott, mivel már az elején kikötöttem neki, hogy ha hozzám ér - kivéve persze ott - akkor levágom a kezét. Belement ebbe, mert miért ne tette volna, elvégre jó pénzt ajánlottam neki, de ezek után lehet inkább lefelezem. Az nem élmény, ha nekem kell csinálnom.

Fuldokolva vált el tőlem, mikor elengedtem. Nyakához kapva köhögött úgy, mint aki meg akar halni, én pedig ügyet sem vetve rá öltöztem vissza, és dobtam ölébe a ruháját.

- Mára ennyi volt. A fizetséged a zsebedben. - Utaltam a felsőjére, amit meg sem nézett. Még csak rám sem pillantott, ami valamilyen szinten felvidított, mert nem akartam felbaszni magam a tekintetén, ami most tele lehet megvetéssel. Bassza meg, ha ez a munkája, akkor ne lepődjön meg azon, ha valaki megtanítja neki, hogyan is kell rendesen csinálni. Ha minden férfinél így tudta csak produkálni magát, akkor nem hiszem, hogy ezzel fog meggazdagodni.

Kiléptem az ajtón, és a mellettem levő inas felé néztem. Fogalmam sincs, minek van itt. Ő sem jó semmire, de most az egyszer hasznát vehetem.

- Vigye el innen azt a nőt. Nem akarom itt látni, mikor megérkeztem.

- Igenis - hajolt meg, és fordult be a szobába. A folyosó végén egy ismerős ember mosolygott rám, amitől talán kissé én is felengedtem, mert ő legalább használható tagnak minősül. Igaz, fiatalnak képzeltem a ,,szakmába", de kiérdemelte a bizalmamat, még ha néha el is basz valamit.

- Van egy kis gond.

- Rögtön gondoltam - csóváltam meg a fejem, és igazítottam meg nyakkendőmet. Nem álltam meg mellette, csak intettem, és tovább lépkedtem a lift felé. Ha így haladok a végén tényleg elkések.

- Az a múltkori férfi..

- Remélem már halott - vágtam a mondatába, mire ő csak bólintott egyet.

- Az, de nem is ez a lényeg. Van egy szemtanúnk.

- Mi van? - fordultam felé, és állítottam meg a liftet. Nem kell, hogy ezt más is hallja. - Ki a faszom?

- Nem tudom, még sosem láttam errefelé, de biztos a hírszerzésnél dolgozik. Képeket is készített, és sajnos elmenekült, mielőtt utánamehettem volna. Annyit láttam csak, hogy egy eléggé alacsony termetű szőke fiút állítottak az ügyünkre.

- Akkor mire vártok? - nyomtam meg ismét a gombot, hogy elinduljunk. - Nyírjátok ki, és minden meg van oldva. Vagy szerezzétek meg a kameráját. Sőt! - nevettem fel, és néztem sejtelmes fejjel Jungkook felé, aki már tudta, hogy mi fog következni. Arcán neki is széles vigyor jelent meg. - Nyomozzátok ki, kicsoda ő, és hozzátok el.

- Kegyetlen vagy, mint mindig. Most mondtam, hogy fogalmam sincs, ki lehet - sóhajtott leszegett fejjel. Megvontam a vállamat, és kiléptem a liftajtón, hogy végre beüljek abba a rohadt kocsiba, és elinduljunk. A mai nap eléggé rázós lesz, túl sok helyre kell mennem, és csak egy van belőlem.

- Taylor. - szólítottam meg a sofőrömet, aki felnézett a visszapillantó tükörbe, egyenesen rám. - Szerezzen nekem estére egy nőt. De ne olyat, amilyen a mai volt.

- Igen, Uram. - bólintott, majd továbbra is az utat figyelve lefordult az egyik utcán.

A munkám helyett végig az járt a fejemben, hogy hogyan lehetne becserkészni azt a kölyköt. Nem vagyok szörnyeteg, csak egy szadista, akinek ha kell valami, és a másik ellenkezik, imádja megkínozni az illetőt. Pláne akkor, ha az olyan, mint amilyet most Jungkook mondott. Tudom, hogy nem dicsőség a kisebbet bántani, de szemtanúkkal bizonyíthatom, hogy vertem már meg nálam nagyobb hústornyokat is.

A legegyszerűbb módja, ha adjuk alá a lovat. Olyan helyzeteket kell teremtenünk, amik érdekelhetik a szerkesztőséget, és oda küldik azt a fiút, hogy nyomozzon. Akkor legalább megtudjuk, ki a franc ő, és ott fogjuk majd meg a grabancát, ahol fáj neki. Nyilván neki is van családja, az pedig hatalmas előny lenne nekünk. Elraboljuk az anyját, és ha nem akar vallani, akkor majd egy pisztolyt szegezek a fejéhez, és minden pénzemet rá, hogy köpni fog. Mindig ez van. Egyes embereknél az érzelmekre kell hatni, és nem a testre.

Remélem ez a kis mitugrász lesz az, aki mutat egy kis újat nekem, mert eléggé unatkozok már egy ideje. A sok munka és elbaszott ügy csak jobban szítja a tüzet, és egyáltalán nem élvezem, hogy mindent nekem kell csinálnom. De talán pont a legkisebbtől kell várni a legnagyobb csodát.