Miután lezuhanyoztam, és visszatértem a szobába, első dolgom volt letenni az ágy melletti asztalra a parókát és a szorítót. NamJoon lecsukta a laptopot, aminek tompa koppanására felfigyelve felé fordultam.

Ismét beállt közöttünk a csend, de ez más volt. Ahogy engem nézett, akaratlanul is magához láncolta a tekintetem. Képtelen voltam másra nézni, mint azokba a barna íriszekbe, amiben csillogott a kör alakú lámpa narancssárgra fénye. NamJoon arca megenyhült, már-már mosolyra húzódott az ajka, mikor összeszedtem magam, és köhintettem párat.

- Kimegyek kicsit levegőzni.

Nagy iramban indultam meg az ajtó felé, ám a kilincsre fogva nagy tenyere beterítette a kézfejem, meggátolva a kijutásom.

- Nem felejtettél el valamit? - mellkasa a hátamnak feszült, éreztem szívének lassú dobogását. - Így akarsz kimenni? - Nagyot nyeltem a kérdésére. Igaza van, óvatlan vagyok. Ha így mentem volna ki, mindenki előtt lelepleztem volna magam. Miért vagyok ilyen más a közelében? Mocorogni kezdett mögöttem, majd a fejemre tette a felsőjét. - Takard el magad. Nem hiányzik egy botrány - ellépett tőlem, és visszament az ágyához. Levettem a fejemről a felsőt, ami a vállamon kötött ki. Basszus, majdnem a combomig ér. Ráadásul olyan, mint egy öltöny.

Fogalmam sincs, miért nem dobtam vissza neki. Kimentem a folyosóra, és a legrövidebb úton az udvarra, Úgy éreztem, levegőre van szükségem. Összehúztam magamon a fekete felsőt, és elindultam hátra az istálló felé. Mivel világított a kinti villany, gondoltam, hogy nem lesz baj. Látható helyen maradok, ahol ha sikítok, biztosan meghallják.

Ahogy sétáltam megint eszembe jutottak azok a dolgok, amik mostanában túl gyorsan történtek meg velem. Ez a két nap jó kis menekülés volt az életem elől, de hamarosan vissza kell zökkennem. Oda, ahol nincs választásom ágy és a föld között, és oda, ahol nem vár meleg étel.

A picsába is ezzel! A kabátból árad NamJoon illata. Olyan megnyugtató. Az a pasi egy két lábon járó igazságtalanság. Mármint, ha belegondolok, folyton ezen jár az agyam, ha meglátom. Az öltöny feszül a testén, és bár nem gondolom egy kigyúrt alaknak, mégis erősnek tűnik, pláne azokkal a felkarokkal. Arca helyes, és még komoly helyzetben is odavonzza a tekinteteket, a gödröcskéiről pedig már ne is beszéljünk. Ha csak ezt az oldalt nézem, bármikor elmennék vele egy randira.

De ilyenkor üt be a tény, hogy mit tett velem, és rajtam kívül több emberrel is. Mármint gondolom nem én voltam neki az első és az utolsó, akivel így játszadozott. És játszadozik most is. Hiába, hogy nem mondja, látom, mi ez az egész. Azt várja, hogy könyörögjek. Miért kell minden isten teremtette pasinak ekkora bunkónak lennie? És miért kellett nekem a legrosszabbat kifognom?

Ahogy sétáltam, erős szúrást éreztem a lábamnál. Lenéztem, és észrevettem egy apró kék tűt, a combomba fúródva.

- Ne moccanj és nem lesz bajod! - szólalt fel egy maszkos férfi, aki előttem lépett ki a fák takarásából, felém tartott pisztollyal. A látásom homályosodni kezdett, a lábaim pedig remegni. A gyomrom liftezett, pedig ma alig ettem valamit.

A pasas kimért léptekkel közeledett felém, én pedig próbáltam hátrálni, de a végtagjaim elnehezedtek, mintha köveket kötöttek volna rájuk. Végül megadtam magam, és térdre rogytam, de a kezemmel igyekeztem feltolni magam. Féltem, nem akartam, hogy megint megtörténjen, hogy újrakezdődjön az ördögi köröm. Láttam magam előtt, ahogy megint egy idegenekkel telki szobában ébredek, akik kín vallatnak majd.

Lehunytam a szemem, mikor a közvetlen közelembe ért. Megérintette a vállamat, de ekkor eldörrent egy lövés. A férfi hátradőlt, és kiterült a földön. Annyira megijedtem, hogy ellöktem magam, hátravetődtem, egyenesen valakinek a mellkasához. Felnéztem az illetőre, de cseppet sem nyugtatott meg a tény, hogy NamJoon az.

- Meg fogok halni? - kérdeztem kétségbeesetten. Kihúzta lábamból a tűt, és megnyalta a végét.

- Nem. Csak alszol egyet - felelte teljes lelki nyugalommal.

- Nem akarok. Nem - még a fejemet se voltam képes rázni. Minden erőmmel NamJoon engem tartó kezébe kapaszkodtam. Szorítottam, amennyire csak tudtam, de én magam is éreztem, ahogy szépen lassan elengedem. Utolsó pillanatban felnéztem rá, és éreztem, ahogy felemel magához. Annyi kérdés kavargott a fejemben, a sötétség mégis utat tört magának, mielőtt feltehettem volna.

De egy megmaradt, a legszörnyűbb, mind közül.

Hol fogok felébredni?

***

Biztosan megbolondultam. Ahogy kezdtem ébredezni, cseresznye ízét éreztem a számban, ahogy lassan megrágom, és lenyelem. Nem mertem kinyitni a szemem, féltem mit fogok látni, ezért igyekeztem a fülemre és az orromra hagyatkozni. Puha helyen feküdtem, nyakig betakarózva. Nem otthon vagyok, és nem is Lizzy-nél a kollégiumban.

- Nyugodtan kinyithatod a szemed. Biztonságban vagy.

- Taehyung? - nyögtem erőtlenül, amint felismertem a férfi jellegzetes mély hangját. Lassan kinyitottam a szemem, és felé fordultam. Nem lőttem mellé a cseresznyével, egy egész tél volt a kezében. Ő is azt majszolta, majd benyomott még egyet a számba, mikor a tekintetünk találkozott.

- Örülök, hogy emlékszel a nevemre - mosolyodott el.

- Mióta vagyok itt? - Tae hátranézett, fel a faliórára.

- Több mint fél napja - vont vállat. Mocorogni kezdtem, és felemeltem a takarómat, mert valami furcsa dolgot éreztem a lábamnál. Akkor tudatosult csak bennem, hogy nem az a ruha van rajtam, amire emlékszem. - Ne aggódj - emelte fel védekezően a kezét. - Nem én öltöztettelek át.

- Én voltam - jött a válasz női hangon. Nem néztem körbe a szobában, ezért nem vettem észre a tőlem balra levő ablak előtt álló, hosszú barna hajú nőt. - Gondoltam így kényelmesebb lesz elfogadnod. Mikor ide hoztak csupa sár volt a ruhád, nem nézhettem tétlenül.

Egy pillanatra mintha Jungkookot láttam volna magam előtt. Nagyon hasonlítanak. Az a lekerekített pisze orr, a mandulavágású mélybarna szemek, de még az alsó ajka alatti anyajegy is pont ugyan ott van. Lehetséges ez egyáltalán?

- JeongMi? - böktem ki hangosan az első gondolatom, ami őt is és Taehyungot is meglepte.

- Nem mondtad, hogy ismered - mondta a férfi, mire JeongMi megrázta a fejét.

- Jungkook mesélte, hogy van egy húga - magyaráztam. - Nagyon hasonlítotok.

- Így már értem - nevetett fel jókedvűen Taehyung.

- Uramisten! - kaptam a fejemhez. Eszembe jutott az az este, valamint a támadóm. - Mi lett az emberrel? NamJoon megölte? - Miért kérdezek ilyet, hisz meglőtte, a francba is. A férfi pedig elterült a földön.

- Nem halt meg. De elintézték. Még akkor felhívta Jungkookot és Jimint, hogy takarítsák el onnan, Joon pedig idehozott téged.

- A munkámat se adtam le - válaszoltam, inkább magamnak felvetve, mintsem neki. Taehyung sóhajtott egyet, és az asztalon levő kamerámra mutatott.

- NamJoon bevitte a főnöködnek az anyagot. Elmondta neki, miért nem te vitted a határidőre.

- Mi? Odament? - araszoltam közelebb a férfihoz. - De hisz a főnököm állított rá, ha találkozik vele...

- Nocsak - nevetett fel ismét. - Csak nem aggódsz érte?

- Soha - fordítottam el a fejem. De valójában Taehyung jogosan kérdezte ezt tőlem. Mit érdekel engem, hogy találkoznak? NamJoon börtönbe való.

- Mivel felébredtél jelentenem kell neki, úgyhogy megyek is - állt fel a székről. - Ha bármi gond van, szólj nyugodtan.

Felültem, és kitakartam magam. A kezemről leszedte a kötést, a sebet pedig bekente. Biztos azért nem rakott rá másikat, mert elég szépen gyógyul. JeongMi meg se szólalt, de végig engem nézett. Ahogy felmérem a ruhát, ami rajtam van, és a combomat, ahova az az elmebeteg belém lőtte a tűt. Naná, hogy begyulladt a helye. Remélem Lizzy-nek nem lett baja.

Ahogy ültem az ágyon, és számoltam a perceket, egyre idegesebb lettem. NamJoon akármikor bejöhet, és ki tudja mit akar majd azért, amiért megmentett. JeongMi egy szót se szólt, ahogy én se. Már majdnem belefulladtam a szoba csendjébe, mikor megcsörrent a telefonom.