- Mi a baj? Ismered? - fogta meg a kezem, mikor látta, hogy teljesen lefagytam.

- Igen, mondhatjuk. Ő is... Ma fog érkezni?

- Igen, a fiammal - aprókat bólintottam. Még mindig nem fogtam fel. Ez az ember mindenhol ott van. Mikor már azt hittem, nyugton lesz tőle, ő pofátlanul megjelenik a legváratlanabb helyeken.

Az öreg nem akart addig felesleges köröket járni, amíg meg nem érkezik a fia és NamJoon, úgy gondolta, az igazgatónak is bemutatja a helyet. Kissé elgondolkodtam, milyen ember is valójában NamJoon, mikor a gazda megosztotta velem, miért áll olyan közel a fiához.

- YeonJun valójában az unokám. A szülei korán meghaltak, és én a feleségem neveltük. A lányunk hamar férjhez ment, és elköltöztek. Csak YeonJun maradt. De mikor debütáltak, és az első külföldi koncertjükre mentek... YeonJun megvakult a fél szemére. Az orvosok nem értették, hogy történt, semmi jelet nem találtak. Akkoriban nagyon rosszul mentek a dolgok. NamJoon igazgató volt az, aki egy nagyobb összeggel támogatott minket. Így beindult a gazdaság, fel tudtam venni segítőket az állatokhoz, és most már jól élünk. Azóta kicsit szorosabb a viszonya az idolaival, akik nála szerződtetnek. Ő egy igazán kedves ember.

Egy frászt! - kiáltottam magamban, miközben igyekeztem meghatódva mosolyogni. Biztos vagyok benne, hogy történt valami, amit az öreg nem lát. NamJoon nem az a fajta, aki csak úgy odaad egy ,,kisebb" összeget.

- Oh, úgy látom megjöttek. Remek, akkor kezdődhet a túra! - pillantott ki a konyhaablakon. Egy kék kocsi parkolt a ház elé. A vezető ülésen egyértelműen NamJoon ült, a másik oldalról pedig egy kölyök kinézetű férfi szökkent ki.

Kimentünk eléjük, YeonJun pedig rögtön a nagyapjára ugrott. NamJoon meg se lepődött, mikor meglátott. Egy pillanatra nézett rám, majd inkább az öregnek szentelte a figyelmét, aki baráti jobb kezét ajánlotta.

- Szia, YeonJun vagyok. A papa biztos mesélt rólam - dörzsölte meg zavartan a tarkóját. Semmi jelét nem mutatja a vakságának.

- Hívj L-nek - legyintettem. Jobbat nem tudtam kitalálni. Ha kamunevet használok, és esetleg meg akarnak nevezni, a végén lebuktatom saját magam azzal, hogy nem hallgatok a nevemre. - Szükségem is volt rá, ugyanis fogalmam sincs, ki vagy. Nem kell félned, nem vagyok őrült rajongó.

- Tényleg? - csillantak fel a szemei. - Ez most megnyugtatott.

Beszélgettek még pár sort, majd az öreg beküldte YeonJun-t a cuccokkal, amíg ő elkezdte bemutatni a telket. Mint kiderült, NamJoon már járt itt, csak erről szegény férfi nem tudott, mert nem volt itthon. Mégis körbejárta velünk az egész birtokot. Mire végeztünk, esteledni kezdett.

- Azt hiszem, nekiállok a vacsorának - lépett be a házba.

Megfordultam, és leültem a fűbe. Letettem a kamerát a földre, és úgy állítottam, hogy egy fűszál előtt legyen. Tökéletes lehetőség a tájképhez. Olyan gyönyörű az ég. A fehérbe torkolló szürke felhők összekötik a mélykék, és az élénk narancssárga rikító színét. Mintha egy groteszk festmény lenne, amibe beleremeg a szíved, de nem tudod elszakítani róla a tekinteted.

Érezte magamon NamJoon tekintetét, de igyekeztem tudomást se venni a létezéséről. Készítettem pár képet, és elindultam a ház felé, mikor elkapta a kezem, és megfordított.

- Eressz! - rivalltam rá.

- Nekem se tetszik - mondta közelebb hajolva. - De ezek az emberek fontosak ennek a családnak. Próbálj meg holnap úgy viselkedni, mint aki nem akar keresztre feszítve látni.

- Megteszem - vágtam rá. - De nem miattad. Hanem miattuk! - biccentettem fejemmel a ház felé. Tudom, hogy kell viselkedni egy ilyen helyen. Félre tudom tenni a dühömet, a szomorúságomat, és a bosszúvágyamat is. De bevallom, ez lesz a legnehezebb, amit eddig tennem kellett.

Este kulcsra zártam az ajtót. Féltem, hogy bejön valaki, miközben alszom. Ahogy attól is, hogy reggel nem ébredek fel, és lebukok, hogy nem is fiú vagyok. Az ágyat nézve összeszorult a szívem. Leterítettem az egyik takarót a földre, míg a másikat magamra. Nem, ezt nem engedhetem meg magamnak. Akár két nap, akár nem, ha megtudom milyen jó érzés puha ágyon aludni, utána otthon már nem lesz ugyanolyan. - gondoltam magamban. Vigyáznom kell, nem adhatom meg magamnak a kényelmet.

Szerencsére már hatkor kipattant a szemem, a kinti kakasnak hála. Mire elkészültem az álcámmal, az öreg már lent sütögette a reggelit.

- A vendégek kilencre jönnek. A parti kettőtől fog kezdődni. Páran itt is alszanak, ha nem baj.

- Persze, hogy nem - mosolyodtam el. Csak tudnám, hogy én ehhez minek kellek. A buli végén simán le tudnék lépni. Vajon Lizzy jól van?

NamJoon jött le másodiknak, természetesen öltönyben. Megnézném ezt a pasast otthoni szerelésben. Vagy a pizsamáját is nyakkendő fogja össze?

- Ez a kölyök! - ingatta meg a fejét az öreg. - Már megint elaludt. Kezdjetek el nyugodtan enni, én addig felkeltem. - Megtörölte a kezét, és elindult az emelet felé.

- Hallom Jin főzött neked - szólalt fel, amint kettesben maradtunk.

- Nekem jobban tetszett a sztorija a törött serpenyőről - kuncogtam az orrom alatt. NamJoon merített magának a reggeliből, és leült elém.

- Jobb, ha megjegyzed. Bármit képes vagyok tönkretenni.

- És bárkit is - tettem hozzá, mire diadalittasan bólintott, és hozzálátott a reggelijéhez. Az agyam eldobom ettől a pasitól! Még erre büszke?

***

Öt órányi dögunalom? Pipa.

Unalmas emberek? Pipa.

Felvételek megvágása? Pipa.

Mindennel megvagyok, már csak jól kéne érezni magam, ezen az átkozott bulin. Fogalmam sincs, kik ezek az emberek, de ahogy láttam, YongWa közeli ismerősei. Talán néhány dolgozó is itt van, hogy megünnepeljék a hivatalos átadást. Mintha láttam volna a farm logóját pár kardigánon.

Mivel már semmi érdemleges nem fog történni, így kivonultam a parti szélére, a karámokhoz, és onnan fotóztam. Egyetlen embert hiányoltam, de inkább a gyanús féle hiányból, az pedig NamJoon volt. Elindultam az istállók felé, é s benéztem a lovakhoz. NamJoon épp YeonJun-al beszélgetett, aki látszólag valami igen érdekeset mondott neki. Nem hallottam, miről volt szó, mégis mosolyt csalt az arcomra. Annyira beleélte magát, hogy még NamJoon arca is felvidult. Pedig őt a gúnyos mosolyán kívül még nem láttam semmilyen érzelmet kifejezni.

YeonJun meghajolt, NamJoon pedig tenyerével összekócolta a haját, amit a fiú vigyorogva fogadott. Meghitt pillanat lett volna, ha a fejemben levő sötét köd nem lenne. Tudom, hogy van valami a háttérben. De ötletem sincs, hogy mi lehet.

YeonJun a másik oldalon távozott, így én beléptem az istállóba. A kihajoló lovakat kezdtem fotózni, elhaladva NamJoon mellett.

- Neked nem itt lenne dolgod - fonta keresztbe a karját.

- Ott van dolgom, ahol akarom. Annyi képet készítettem, hogy az öregnek száz év se lesz elég átválogatni, melyik kell neki és melyik nem. Egy kis örömöm hadd legyen már.

Az egyik ló épp akkor hajolt ki, mikor lefotóztam, így csak az orra látszott belőle. Mégis olyan aranyos lett ez a kép, hogy nem volt szívem kitörölni. Elkezdtem visszanézni, miket készítettem privátban.

- De ha már itt tartunk, mivel tartod sakkban a kölyköt?

- Parancsolsz? - köhintett fel. Elmosolyodtam. Szóval mégis van valami.

- Oh ugyan - vontam vállat. - Te nem adsz csak úgy pénzt, hogy megmentsd az embereket. Mit tett neked, amitől ennyire megkedvelted?

Nem válaszolt, ezért oldalra pillantottam. A férfi alakja sokkal közelebb volt hozzám, mint eddig, amitől megijedtem, és felkaptam a fejem. NamJoon megragadta a vállamat, és belökött az egyik boksz és a fal közötti keskeny résbe. Ahogy látom szalmát tároltak itt.

- Ide figyelj - kezemmel a csuklójára fogtam, de ő felfeszítette a karom a fejem fölé. - Rólam azt gondolsz, amit akarsz. De őt ne rángasd bele a hülye képzelgéseidbe!

- Nam? - hallottunk meg egy idegen hangot. NamJoon hátranézett, de továbbra se engedett el. Szólni akartam, hogy itt vagyunk, hogy végre megmeneküljek, de nagy tenyerével betapasztotta a számat. Rázni kezdtem a fejem, és a lábammal próbáltam elgáncsolni, vagy legalább sípcsonton rúgni. Nem értem el vele sokat, megelégelte az ellenkezésemet, és teljesen hozzám bújt. Jobbjával befurakodott az enyém közé, így combja pont a lábam között feszült. - Nam? - szólították újra, de a férfi meg se mukkant. Sőt, még levegőt se láttam venni.

Pár perccel később engedett csak a szorításán. Ellépett tőlem, és óvatosan hátra hajolva felmérte a terepet.

- Én a helyedben nem kószálnék egyedül, amíg tart a buli - nézett rám. - Van egy hívatlan vendégünk.