Tájékoztatok mindenkit, hogy ezt a történetet a wattpad letörölte, én pedig nem mentettem el a módosításokat, úgyhogy ha technikai vagy logikai hibát találsz a történetben, az azért van, mert még nem jutottam el odáig hogy újra kijavítsam ezeket. Ettől eltekintve kellemes olvasást <3 

A falnak szorulva húztam jobban össze magam, hogy az idegen emberek ne az általam közrezárt kamerámat, hanem engem rugdossanak. Teljesen rádőltem az eszközre, és imádkoztam, hogy ne legyen semmi baja. Többet ér, mint az életem, elvégre azon van minden. A munkám, az emlékeim.

- Meg ne lássalak itt még egyszer Öcsi! - kiáltott fel a vezető, miközben egy utolsót rúgott belém, eltalálva a bordámat. Élesen szívtam be a levegőt, és emeltem fel a fejem, hogy megnézhessem, elmentek-e. Szerencsére a többi patkány követi azt a gyökeret, akit ki kellett nyomoznom, így egyedül maradtam.

Nagy szerencsém van ezzel az álcával. A hajfogó és a szorító miatt - ami szinte teljesen eltünteti a melleimet - azt hiszi rólam az ember, hogy fiú vagyok, ezért mindig megúszom egy szimpla veréssel. Inkább választom ezt, minthogy idegenek erőszakoljanak meg, ha lebukok. Már három éve ezt csinálom, mégis vannak olyan félrelépéseim, amik miatt elkapnak ezek a férgek. Mindig elrontok valamit, amiért fizetnem kell.

De nem bánom, elvégre megvan, amiért jöttem. A főnököm még mindig nem bízik bennem annyira, hogy nagyobb ügyeket is adjon, mivel lány vagyok. Csak olyanokat kapok, hogy nyomozzak egy személy után, aki gyanúsnak néz ki, vagy menjek és fotózzak le egy esküvőt. Persze, nekem mindegy, mit csinálok, amíg kapok érte pénzt, de jó lenne, ha elvállalhatnék nagyobb ügyeket is.

Szeretném végleg megvenni azt a házat, amiben most lakok. Egy szoba, egy konyha, egy fürdő, és egy kicsi előszoba. Nekem pont elég. De sajnos jelenleg a háztulajdonosnak fizetek minden hónapban, aki szerencsére egy elég korrekt ember. Bár nincs ínyére, mégis mondott egy árat, amit ha a kezébe nyomok, akkor végleg enyém lehetne az a ház. Ez azonban azzal a fizetéssel, amit most kapok lehetetlen, ugyanis néha még annyira sem elég, hogy ételt vegyek magamnak.

Ahogy megkapom, rögtön átadom a főbérlőnek, és ami maradt, azt muszáj elköltenem. Általában kenyeret veszek, mert az olcsó, de nem élhetek mindig azon. Ezért igyekszem sok vizet inni, ami eltelít, és így nem kell annyit ennem egy nap. Nem egészséges? Nos, nem tudok máshogy élni. Amúgy is már hozzászoktam. Nekem az lenne furcsa, ha hirtelen hat fogásos ebédet kapnék. Már nincsenek ilyesfajta vágyaim, mint régen. Most csak igyekszem túlélni.

Szeretem a munkámat. Imádom felismerni a világ apró csodáit. Az ember nem mindig ismeri fel, mekkora áldás a látás. Mikor eléred az utolsó napsugarat, vagy meglátod a hullócsillagot, ami átcikázik az égen, pont feletted. A főnököm nekem adta azt a gépet, amivel most dolgozok, így jelenleg háromezer kép van feltöltve rá. Külön mappákba van szedve a munkám, és a magánéletem, amit gondosan lekódoltattam. Semmit nem bízok a véletlenre, azt akartam, hogy csakis én tudjak belépni abba a szerkezetbe, ami az életemet hordozza.

Nagy nehezen felálltam, és felhúztam a pólómat. A testem megint kék zöld foltokkal lett beborítva, a bordám, ahol megrúgott rettenetesen sajog, a lábam pedig még mindig remeg a több utcás menekülés miatt. Éreztem, hogy egyre nehezebben veszem a levegőmet, ezért kivettem a pipámat a táskámból, hogy fújhassak kettőt.

Nem vagyok asztmás, mert annak ismerem a tüneteit. Ez teljesen más, mégsem tudom, hogy mi. Orvos csak kiskoromban látott, azóta menekülök tőlük. Nem akarom, hogy kitudódjon, milyen nyavalyáim vannak, mert képes vagyok túlaggódni a dolgokat. Csak belebetegednék a ténybe, hogy tennem kellene valamit az állapotom ellen, de pénz hiányában nem tudok. Jó nekem így, tudatlanul.

Kinéztem az utcára, majd a legközelebb erre közeledő embertömeg mögé belopózva elvegyültem közöttük. Egészen addig követtem őket, amíg ketté nem oszoltak a kereszteződésnél. Sosem tudhatom, ki mikor és hol fog felismerni, és megverni, mint ahogy az az előbb is történt, ezért ha tehetem, mindig kihasználom a bámészkodókat.

Beérve az irodába rögtön leültem a kijelölt asztalomhoz, hogy átküldhessem a képeket és vele együtt a jelentésemet a főnöknek. Én szerzem az információkat, ők pedig továbbítják azoknak, az újságíróknak. Nagyon sok ember életét tönkretettük már így, aminek a gyökere én voltam, elvégre ha én nem találtam volna bizonyítékot, akkor ők még mindig ügyködhetnének abban a mocsokban, amit felépítettek maguknak.

A lelkiismeretemnek már amúgy is mindegy. A legelső ügyem elég durva volt, még sírtam is utána, mivel nagyon sokáig úgy tűnt, hogy ártatlanul küldtem egy embert a börtönbe. A főnököm volt az egyetlen, aki kitartott mellettem, és az igazam mellett, amit képekkel, és illegálisan felvett hanganyaggal tudtam alátámasztani. Azután már nem tartottam számon az embereket, akiket tönkre tettem.

Egyszerűen nem foglalkozhatok vele. Ez a munkám, miattuk kapom a pénzemet. Ha nem léptek volna a sötét útra, akkor én sem találtam volna náluk semmit. De rossz emberek mindig is voltak.

- Lorett! - rontott ki az ajtón a főnök a nevemet kiáltva. - Szép munka. - nézett a papírjaira, amin minden bizonnyal az általam átküldött anyag fénymásolt másolata volt. - Ez már elég lesz ahhoz, hogy lebuktassuk. Örülhetnek majd a kis vállalkozások. - a mostani munkám, ami az egyik bordámba került egy huligán miatt volt. Több feljelentés is jött a rendőrséghez, hogy valaki minden este kirabolja a kisebb boltokat, és mindig mást visznek el. Nekem sosem mondják el, hogyan bukkannak nyomra, vagy emberre, csak az a dolgom, hogy elhiggyem amit a főnököm mond, és bizonyítékot szerezzek.

Remélem nem lesz ebből semmi baja a vállalatnak, mert ha őt beperlik, akkor é is szívni fogok, mint alkalmazottja. Ez itt így megy. Senki se fogja elhinni, hogy nem tudtam semmit, és úgy dolgoztam neki három évet, hogy mindig elfogadtam a fél információkat. Valójában sosem érdekelt. Kapok egy nevet vagy egy címet, és onnantól rám van bízva az eljárás. Mondhatni szabad kezem van, ami nagyban megkönnyíti a munkámat. Miért akarnék akadékoskodni?

- Itt a következő munkád. Légy óvatos, ez most más, mint a többi. Ha kell, gyere el anyag nélkül, nem akarom, hogy bajod essen. - Na igen. A főnöknek sosem mondom, hogy elkaptak. Csak akkor tudja meg, ha az arcomnak is baja esett, de erre szerencsére nagyon ritkán kerül sor.

- A határidő? - vettem át a felém nyújtott kartont, de nem nyitottam ki, hanem a táskámba csúsztattam. Innen úgyis hazamegyek, majd ott áttanulmányozom azt a szerencsétlent, akit le kell buktatnom.

- Nincs. A lényeg, hogy találj valamit, és maradj életben. - ez érdekes. Ezek szerint veszélyes az emberünk. Lehet szökött fegyenc, vagy visszaeső bűnöző. Végre egy érdekes ügy, csak nem képzeli, hogy elmegyek majd bizonyíték nélkül? - Valamint.. Jövő héten lesz egy esküvő, és szeretnék, ha te készítenél fotókat. Nagy sikered van a múltkori miatt. - Ennek már nem örültem annyira, ezért felsóhajtottam, és bólintottam egyet. A múltkori is ugyan olyan volt, mint egy hagyományos esküvő, csak jókor voltam jó helyen, és kaptam le az ifjú párt, amitől írtak egy köszönet levelet a főnöknek, és azóta mindenhova engem küldözget ez ügyben.