-Jézusom, de gratulálok!-ugrottam Charles nyakába, könnyeimmel küzködve. -Olyan büszke vagyok rád.-öleltem meg úgy mint aki sohasem akarja elengedni.

-Hugi.-mosolygott rám szeretetteljesen. -Lehet itt kéne lenned mindig és akkor a mai naphoz hasonlóan jó eredmények születnének.-nézett rám fél mosollyal az arcán.

-Természetesen.-mosolyogtam rá vissza. -De például Carlosnak lehet én voltam a rossz ómen.-néztem szomorúan a spanyol felé aki lehorgasztott fejjel szállt ki a kocsijából.

-Én meg kilencedik lettem! Nekem nem is gratulálsz?-hallottam meg a hátam mögül Lance Stroll hangját aki széles mosollyal az arcán közelített.

-Khm. De.-nyújtottam neki kezet.-Rettentően gratulálok.-néztem rá a napszemüvegem mögül.

-Meghüpppleled velem?-vette fel a maszkját miközben beszélt, így nemigazán éretten mit szeretne. -Megünnepled velem?-kérdezte újra.

Én pedig teljesen és totálisian leblokkoltam, mert a fiú nem nézett ki rosszul, és ha a múltat, illetve az apját figyelmen kívül is hagyjuk, biztosan egy remek ember lenne, de nem nekem, én nem tudnék semmit adni neki, maximum csak elvenni tőle, a lelke azon darabját ami szép, és amit legelső találkozásunkkor is megmutatott, bár érdekesen ez tény.

Charlesra néztem segítségkérően, hogy most mégis mit tegyek, de ő alapjáraton hallótávolságon kívül volt, ugyanis éppen Lewis Hamilton defektes és egyben félig leszakadt gumiját nézte amivel első helyen végzett a nagydíjon. Így mély levegőt véve Lancere néztem.

-Ne ha... -ennyit sikerült kinyögnöm ugyanis valaki félbeszakított.

-Én viszem haza. Azt, hogy az estét együtt töltjük-e? Nos, fogalmam sincs, de én fogom hazavinni, úgyhogy Stroll ez most nem jött össze.-jött mögém Lando Norris miközben farkasszemet néztek Lancel, ezekszerint ők a pályán kívül is imádnak versenyezni és olykor-olykor ütközni.

Tiltakoznom kellett volna, hogy majd Charlesékkal megyek, mert ez Landonak is felesleges kitérő, és lehet nekem is, mert gyakorlatilag semmit sem tudtam a fiúról, így természetesen azt sem, hogy hol, merre, milyen égtájon lakik.

-Um igazából én Charlessal megyek haza.-léptem ki a két fiú közül.

-Charles gyanítom ünnepelni megy.-nézett rám értetlenül Lance.

-Akkor gondolom nektek is oda kéne menni.-néztem félre kínosan.

-Én hazamegyek Bristolba a szüleimhez, teljesen útba esik az is, hogy haza vigyelek, ha vársz néhány percet indulhatunk is.-tárta szét Lando a kezeit. És végülis a magamnak feltett kérdésre, hogy hol lakik megkaptam a választ, úgyhogy egy apró bólintással jeleztem, hogy részemről rendben van, majd Lancetől elnézést kérve megindultam Charles felé.

Végülis valljuk be, mégis jobb vele másfél óra alatt hazaérni mintsem vonattal vagy busszal órák hosszúsága után haza jutni.

-Charles. Én haza megyek.-álltam oda az unokatestvérem mellé.

-Nem jössz te is ünnepelni?-nézett rám döbbenten. -És mégis hogy akarsz hazajutni? Mi hoztunk, busz meg olyan ritka erre mint Angliában a harminc fok feletti hőmérséklet.-nézett rám teljesen értetlenül.

-Nos, Lando is Bristolba lakik, és, szóval felajánlotta, hogy hazavisz.-néztem oldalra, hogy kerüljem a tekintetét.

-Aha.-mért végig. -Hát oké Hugi, ahogy érzed, majd dobj egy üzit, ha hazaértél. Hé Lando! Gyere csak ide!-nézett mögém, majd csettintgetett az ujjával, ezzel felhívva magára a mögöttem érkező fiú figyelmét. -Óvatosan vezetsz, két kézzel fogod a kormányt, nem fogsz száguldozni, nem mutatod meg, hogy mit tudsz, tudjuk mindannyian, hogy jó vagy a pályán, de ha az unokahúgom egy haja szála is csak meggörbül, neked annyi.-nézett rá fenyegetően Charles. Lando pedig bólintás kíséretében kezet nyújtott jelezve, hogy vette a hallottakat.

Majd Charlest megöleltem, mégegyszer gratuláltam neki és Landoval elindultunk a kijárat felé.

-Hohoho.-tartottam magam elé a kezem, tiltakozásom kifejezésének jeléül, mikor Lando bronz McLarenjéhez érkeztünk, és nem, nem a csodálattól, hogy mennyire bejön a kocsi. -Nem nekem kéne az anyósülésen helyet foglalnom?-néztem a fiúra aki a gombnyomás következtében felnyitódó ajtót fogta azzal a szándékkal, hogy ő majd oda beül.

-Szállj be és megbeszéljük.-nézett rám ellentmondást nem tűrően. Én pedig megtehettem volna, hogy elsétálok és ott hagyom, aztán hazajutok valahogy, de végül mégis beadva a derekam beültem a narancssárga maszkot viselő fiú mellé, és kényelembe helyeztem magam kormány előtt.

-Nos, akkor mi is fog történni most pontosan?-mutattam az előttem lévő kormányra.

-Vezetni fogsz. Nem nyilvánvaló?-mért végig értetlen tekintettel.

-Hah! Az ki van zárva!-mondtam, majd az ajtóhoz nyúltam, hogy kiszálljak, de Lando megragadta a kezem, hogy vissztartson.

-Ha most kiszállsz, lesifotósok hada fogja lekapni azt a pillanatot, és garantálom neked, hogy holnap címlapon leszünk.-mutatott az üvegen túl néhány száz méterrel arrébb álló fotós brigádra.

-Ígyis-úgyis ott leszünk ennyi erővel, mert együtt jöttünk ki, és együtt szálltunk be, ha hiszed, ha nem ez már vajmi keveset számít.-toltam fel a napszemüvegem a hajamra és húztam az államra a maszkom, hogy minél jobban lássa értetlen és dühös fejemet. És ahogy végigmért, a számtól a szememen át a fejem búbjáig, akkor esett le, hogy ő még legfeljebb csak instán látott teljes egészében. -Khm.-szakítottam meg a már kínosan ható csendet. Lando pedig a szemembe nézett.

-Tudsz vezetni?-méregetett végül elengedve a lesifotós témát.

-Annyira, de tényleg csak annyira, hogy a kicsikéd minimális karcolásokkal ússza meg a hazavezető utat.-biccentettem halvány mosollyal az arcomon.

-Akkor talán induljunk el.-jelentek meg az apró, és sok nő által oly hőn áhított  kis gödröcskék az arcán.
Én pedig elindultam. Vártam a kézremegést, a torokszorulást, a levegő után kapkodást, de a pánikroham egyik tünete sem jelentkezett.

Vagy azért, mert a fiú jelenléte nagymértékben nyugatatott vagy azért, mert minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy jól irányzott manővereket vegyek be, ezzel is elkerülve egy esetleges balesetet.

-Gyanítom mindent tudsz már rólam.-mosolyodtam el halványan. -Leglábbis ez a csend nagyon erre enged következtetni.-pontosítottam magam.

-Googlen az ember olvas ezt-azt, illetve az emberek is beszélnek azért.-nézett rám fűrkészőn.

-Mit szeretnél tudni?-kérdeztem, és annyira szorítottam a kormányt, hogy ujjaim elfehéredtek.

-Temérdek kérdésem van igazából, ugyanis vannak dolgok amik nem állnak össze, de részemről teljesen oké ha ezekről nem tudsz és nem is akarsz beszélni.-mondta együttérzően.

-Mit szeretnél tudni?-ismételtem meg magam, és bár tény, hogy nehéz beszélni az elmúlt három évemről, de a gyógyulás érdekében egyszer úgyis kell majd, ha pedig ezt éppen Landonak teszem meg talán hamarabb lefutjuk a felesleges köröket és rájön, hogy nem vagyok sem neki, sem másnak való.

-Anyukád francia top modell volt, apukád milliárdos üzletember.-mondta a tényeket. -Hol voltál, vagy ők hol voltak amikor a kamion nagy sebességgel a kocsiba csapódott?-nézett rám.

-Én Charles egyik futamán. Apa pedig a cégében intézett ügyeket.-vettem mély levegőt. -A tesóm leukémiás volt, anya vitte őt kezelésre. Onnan tartottak haza. Mindigis számoltunk azzal, hogy egyszer talán leglább egy taggal kevesebb lesz a Leclerc család ezen részének, de álmukban nem számítottunk erre. Talán ez egy átok ami kísérti a családot.-gondolkoztam hangosan.

-Részvétem.-bólintással tudttam, hogy köszönöm, mert nem tudtam kinyögni mást.

-És mi történt egy éve Monacóban? Miért jöttél Bristolba? És miért pont Bristolba?-nos ez pedig már egy olyan téma amiről nem most fogok neki mesélni, mert egyrészt ez még nagyon friss dolog, másrészt pedig ez a múltam egy olyan része amiről tényleg csak a hozzám legeslegközelebb állok tudnak.

-Mesélj inkább te. Rólad semmit sem tudok. Család. Kedvenc szín, hobbi ilyesmi.-mosolyodtam el alig észrevehetően miközben az utat kémleltem és próbáltam terelni a témát.

Bár meg kellett volna mutatnom neki, hogy milyen törött és sötét a lelkem, látnia kellett volna, hogy szörnyű múltam van és nálam sokkal jobb kihívásokkal kellene szembenéznie, de megfogott benne valami, már az első találkozásnál, és ez az érzés percről percre egyre jobban elhatalmasodott rajtam, nem eresztett. És az a nagyon vastag jégdarab a szívem körül bizony elkezdett olvadni, mert bár én nem néztem utána ki is ő, ő viszont tudni akarta ki is az akinek a lelke bebocsátásáért esedezik.

    .  ✿❀✿❀✿❀✿❀✿❀✿  . 

Hát, kérem szépen! Szép estét kívánok mindenkineeeek! 💖

Életem szerkesztésének nevezném ezt a képet amit kicsit lejebb láthattok (aki esetleg nem kér a spoilerből az a sima filteres képet, amit gondoltam külön is megosztok ugorja át!)

Nos, imádom a filtert rajta, a palit akire filtert pakoltam méginkább!?
És nos igen azt a nagyon spoiler gyanús szöveget is. 😅😂🥺 👇🏻



SPOILER

A 10. RÉSZ TARTALMÁBÓL!