Elmondtam Hobinak azt amit még eddig senkinek sem.... az én kis titkomat. Jól esett, hogy végre kiadhatom magamból az egészet, s valaki meg is hallgat. Miután meggyógyítottam a fiú sebeit felállt, s felvette felsőjét. Az ajtó felé lépdelt.

- Te nem jössz? - néz vissza rám. 

- De, csak még összepakolok. - mosolygok rá.

Bólintott, s kiment az ajtón. Elkezdtem elpakolni a cuccokat. Vajon megéri ez az egész? Veszélybe sodrok ezzel mindenkit magam körül.... Nem akarom ezt. Nem akarom, hogy bajuk legyen. Mi lenne a jó megoldás? Talán.... talán szökjek el, hogy az aki rám vadászik kövessen és ne legyen a szeretteim közelében? Vagy hagyjam magam meg...megöl... NEM! Ha hagynám magam akkor nem tudnám megvédeni a szeretteimet. Hajj.... Most mi tévő legyek? 

Elpakoltam az összes cuccot a helyére, s én is kimentem a fürdőszobából. A nappaliban JR ült a kanapén. Hirtelen felkapta a fejét egy nagy könyvből, s észrevett engem. Elmosolyodott.

- Szia. Gyere, ülj ide egy kicsit. - ütögette meg maga mellett a helyet. Így is tettem, leültem mellé.

 A kezében egy nagy könyvet tartott. Szürke volt, s kissé kopott bőrkötése. Olyan volt, mintha moha fedné. Moha? Hogy kerülne moha egy könyvre? Hááát... na mindegy. Már  annyi minden történt velem, hogy ezen meg sem lepődöm.

- Ez egy varázskönyv. Nagyon sok varázslat van benne, meg főzetek elkészítése. Tessék olvasgasd. - nyújtja át nekem mosolyogva azt az iszonyatosan vastag könyvet.

- Köszönöm. - mosolygok. Belelapozok, s a vége felé látok néhány üres lapot. Megállok náluk. Kérdőn nézek a mellettem ülő fiúra.

- Ezek a lapok, csak bizonyos személyeknek mutatkoznak meg egy idő után. Akkor amikor úgy érzik, hogy itt a megfelelő pillanat. - mosolyog. Ezzel felállt, s kisétált a helyiségből. Egyedül maradtam a nagy könyvet olvasgatva.

Jimin pov.:

Hobi összehívott minket. Mindannyian itt vagyunk, a lányt meg JR lekötötte egy varázskönyvvel.

- Igen Hobi, mit szeretnél mondani? - kérdezte Namjoon.

- Hát izé....én.... ahogy Hiennek ápoltam le a sebeit, észrevettem foltokat az oldalán. Ezért rákérdeztem  és elmesélte nekem, hogy.... - kezd bele.

Elmondja nekünk, hogy mit tudott meg a lánytól. Dehát ez borzalmas... Egy lány ilyenre kényszeríteni és így bánni vele... Főleg a nevelőapjaként. Ahogy látom, a többi fiú is elhült a hír hallatán, de Kook arcán szomorúságot, mély undort és dühöt véltem felfedezni. Nem szívesen lennék a lány nevelő apjának a helyében, ha találkozna velünk az egyszer biztos.... 

Mind úgy döntöttünk visszamegyünk Hienhez a nappaliba. Mikor beértünk a terembe, elképedtünk. A lány a kanapén ült, a könyvet olvasva, s a tárgyak  lebegtek körülötte.

- Mágia... - szólal meg Zico.

JinHwan a lány elé lépked, majd meglengeti kezét a könyv előtt. A lány lassan rávezeti tekintetét, majd a vérszívó szemei kikerekedtek. Nem értettük, hogy mi baja lehet. A lány lassan hátranézett ránk, s ahogy megláttuk szemeit, a vér is megfagyott bennünk. Hien szemei szinte izzanak. A levegőt is felmelegíti, s ezáltal az is perzsel. Lassan eltűnik ez a tűz a szeméből, s a tárgyak is visszakerülnek helyükre. Te jó ég.... Mi volt ez az előbb?....

Jimin pov vége.

Csak arra eszméltem fel, hogy a fiúkra nézek, s néhány arc rémült, néhány pedig fehér volt. Mintha szellemet láttak volna.

- Fiúk, jól vagytok? - kérdezem ijedten - Úgy néztek mint akik szellemet láttak. - kuncogok kicsit.

- Mi tökéletesen jól vagyunk, de te.... - kezd bele Tae.

- Te lebegtettél dolgokat és felpezsdítetted a hangulatot. - vigyorog gyermekien Zico.

Elmagyarázták mi is történt... Mármint amennyit láttak belőle. Én is mondtam, hogy semmire nem emlékszem azon kívül, hogy elkezdtem olvasgatni a könyvet.

Leültek mellém a kanapéra és elkezdtünk beszélgetni. Nem nagyon figyeltem rájuk, mert még mindig azon gondolkodtam, hogy mitévő legyek. Gondolkozz Hien, gondolkozz.... Megvan!

- Srácok. Igazán köszönök mindent, de most haza kell mennem. - mosolygok rájuk.

- Hazakísérlek. - áll fel a kanapéról Kook.

- Köszönöm, de nem szükséges. - ölelem át.

- Sziasztok! - köszönök az ajtó felé lépkedve.

- Szia. - hallom meg a hangokat.

Gyors léptekkel haza is értem. Már majdnem szaladtam. Útközben visszagondoltam arra a kis időre amit a fiúkkal töltöttem. Boldog voltam velük, de nagyon. Azok a viccek, a sok hülyülés és kedves szó. Egy másik világ megismerése. Nagyon fognak hiányozni..... de így lesz a legjobb. Nem akarom, hogy bármi baja essen egyik szerettemben sem. Apropó szerettem.... ott van még apa és anya is.... A szívem majd megszakad, hogy elhagyom őket. 

E gondolatok hatására elkezdtek könnyeim folyni. A sós cseppek eláztatták arcomat. Egy hatalmas égdörgés, s az eső már szakadt is. Mi ez? Az előbb még sütött a nap! Kiszámíthatatlan időjárás.... Az esőcseppek lemosták könnyeimet, de mindig újabbak és  újabbak törtek elő belőlem. 

Hazaérve bezártam magam mögött az ajtót, s tudomásul vettem, hogy apa még mindig dolgozik. Jobb is, hisz hogy magyaráztam volna ki, hogy pakolok egy táskába és elmegyek? Sehogy. Felrohantam az emeletre, egyenesen a fürdőszobába. Vizes ruháimat ledobtam magamról, s beálltam a tusolókabinba. A meleg víz bejárta egész testemet és ellazított. A sírásom még mindig nem hagyott alább, ezért az arcomat is megmostam a hajammal együtt. Nemsokkal később elzártam a csapot, s megtörölközve magam köré tekerve az anyagot, indultam meg szobámba. Hajam nedvesen omlott vállaimra. Beérve a szobába kivettem egy nagyobb táskát az ágy alól, s a szekrényből néhány ruhát kihalászva kerestem valamit mostanra is. 

Eszembe jutott pakolás közben, hogy apának is hagynom kellene üzenetet. Leültem az íróasztalhoz, s megragadva egy papírt és egy tollat kezdtem el írni. Ha nem kezdtem volna neki a levélnek, akkor le is tudtam volna nyugodni, de így már késő. Könnyeim újra utat törnek maguknak, s ráhullanak a papírra. Nagynehezen megírtam....

Drága apa.

Tudd, hogy nagyon, nagyon szeretlek téged, de muszáj elmennem. Nem akarlak veszélybe sodorni sem téged sem senki mást. A világ nem olyan amilyennek képzelitek. Tele van csodákkal és varázslatos dolgokkal. Sose feledd el, hogy szeretlek és ezt csak azért teszem, hogy megvédjelek. Kérlek ne keress se te se anya. 

Puszi, szeretlek. ~Hien~

A papírt íróasztalomon hagytam.

- Komolyan így akartál elmenni? - kérdezi egy hang a hátam mögül. Ijedtemben hátra fordulok, de még mindig folynak könnyeim.

- Zico?... Te mióta... de.... Egyáltalán hogy jutottál be? - állok fel a székből. Elkuncogja magát.

- Az ajtón jöttem be veled együtt. - mosolyog rám - Tehát mindent láttam. - halkul le kissé hangja.

Elém sétál. Végignéz rajtam, majd megnyalja száját. Én is magamra nézek. Basszus! Még nem öltöztem fel?... Hjajj... Melleim elé kapom kezeimet. Igaz takarja a törölköző, de ez akkor sem ruha. Elpirulva nézek a fiúra.

- Nyugi~ csak vicceltem. Amikor fürödtél, akkor direkt nem leskelődtem, hisz nem vagyok én perverz. - vigyorog rám.

- Zico, menny ki a szobámból! - mondom neki határozottan.

- Jó, de előbb... - hirtelen átölelt. Lefagytam. Itt állok egy szál törölközőben a szobám közepén és egy tini vámpír fiú ölelget engem. Jesszus, mint egy halálra ítélt romantikus film...

- Kérlek ne sírj. Rossz látni. - suttogja fülembe, majd elengedve kilép az ajtómon.

Gyorsan felkapkodtam a ruháimat magamra, majd kiléptem a szobából.

- Kész is vagy? Gyors voltál. - mosolyog az ajtó mellet állva a hátát a falnak támasztva.

- Miért jöttél ide? - érdeklődök.

- Amikor elmentél tőlünk éreztem, hogy valami nem  stimmel.... és igazam volt. Hien, nem ez a megoldás. Ezzel nem védesz meg minket, ahogy azt te gondolod. Maradj! - mondja komoly tekintettel.

- Wao~ nem láttalak még ilyen komolynak. - mosolygok.

- Egy pillanat. - mosolyodik el, majd már el is tűnik. Jézusom, milyen gyors ez?....

- Na, már itt is vagyok. - vigyorog - Visszapakoltam az összes cuccodat a helyére. A kis üzenetet meg széttéptem.

- Te.... ezt... hogy.... - értetlenkedek.

- A gyorsaságra gondolsz? - csak bólintok - A vámpírok ilyen gyorsak. - mosolyog.

- Gyere velem. - ragadja meg a kezemet, s elkezd húzni.

- Hova megyünk? - kérdezem.

- Először hozzánk, hogy rendbe szedjünk egy kicsit, majd bulizni. - kacsint rám egyet.

Bulizni??....