Mark

Nem tudom, mit csinálok. Egyszerűen azt éreztem, hogy meg kell tennem. Tőrömet továbbra is a hasának nyomom, de közben nyakához hajolok, és mélyen magamba szívom illatát. Megőrjít, nem találok rá szavakat. Már a bárban is alig tudtam visszafogni magam, de muszáj volt türelmesen kivárnom soromat. Élveztem az incselkedésünket, a szavak mögött megbúvó kétes jelentéseket. Ráadásul, amikor összeértek ujjaink, abba beleremegett az egész testem.

Nehéz elismernem, de valóban vonzó jelenség. Ahogy feszült rajta a nadrág, az ingujjából kikandikáló karján végigfutó halvány erek, mik arra csábítottak, hogy beléjük kóstoljak. A szantálfa illata körülötte lebegett, és bármerre ment illatcsíkot húzott maga után. Fehér bőre szinte világított a neon világításban, ébenfekete haja meglibbent, mikor a légkondicionáló alá állt. Úgy érzem, tekintetében órákig el tudnék veszni, és az ajkai... Azok a csodálatos cseresznyepiros ajkak, melynek puha érintését már elképzeltem makulátlan bőrömön.

– Mégis, miért akarsz megölni? – Hallom meg hangját, amiben egy cseppnyi félelmet sem fedezek fel.

Elhúzódom tőle és a szemeibe nézek, úgy válaszolok.

– Mert ez a dolgom! – Jelentem ki féloldalas mosoly kíséretében.

– De miért? – Szegezi nekem újra a kérdést.

– Nem tudom, – vonom meg vállamat – nekem a munkát kell elvégeznem, nem pedig kérdezősködnöm.

Unom a fecsegését, és egy centire beljebb tolom a tőrömet, mire felszisszen. Azt hiszem, sikerült felébresztenem az oroszlánt. Szép arca elkomorul, és egy pillanat alatt fordított helyzetünkön. kiverte kezemből fegyveremet, és most engem taszít neki a falnak.

– Ez hogy tetszik? – Suttogja felém magasodva.

Mindkét kezemet megragadja, és fejem felé szegezi. Jóval erősebb, mint én, döbbenek meg. Próbálok mocorogni, szabadulni, de olyan erősen tartja csuklómat, és feszül neki testemnek, hogy esélyem sincs szabadulni. Csak vergődök tovább, sikertelenül.

– Fejezd be! – Szól rám szigorúan. – Most rajtam a sor.

– Mit...

– Shhh... Maradj csendben, még meghall minket valaki. – Simít végig arcom élén.

– Megöllek!

– Ezt már mondtad, – neveti el magát – de nem hiszek neked.

– Akkor, mit akarsz tenni? Megölni? – Elvigyorodok. – Ez az ártatlan fiúcska, nem fog engem bántani.

– Honnan veszed?

– Csak tudom.

– Rosszul tudod. – Szabad kezével lerángatja vállamról az inget, így kivillan világos bőröm.

Odahajol és megszagol.

– Mi vagy te? Kutya? Mit szagolgatsz?

– Szerinted kutya vagyok? – Húzódik el és felhúzza szépen ívelt szemöldökét. – Akkor most ez a kutya megkóstol.

– Ne! – Kiálltom, de már késő.

Lecsapott. Száját fedetlen vállamra nyomja, majd kinyitja, és nyelvével gyengéden Végigsimít rajta. Ízlelget, ezt még valahogy kibírom. Hirtelen megragadja vállamat, és oldalra fordítja arcomat, ezzel szabad utat biztosítva magának. Nem habozik. Apránként kóstolgatja bőrömet, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmit se vált ki belőlem.

Végül nyakhajlatomhoz ér, és ellenkezésre se hagyott időt, fogát mélyen belemélyeszti. A fájdalomtól majdnem összeestem, éget, mar, és nem értem miért. Teljesen legyengültem.

Észrevette a változást, ezért elengedte kezeimet, melyeket a nyaka köré fontam, hogy talpon tudjak maradni. Fejem erőtlenül hátrahanyatlik, nem tudom megtartani.

Fogai még mindig a húsomba marnak, és olyan érzés ez, mintha valamiféle anyagot pumpálna belém. Nem tudom mennyi ideig tartott, de teljesen elbódultam tőle.

Mikor végre valahára elhúzódott tőlem, megragadta csípőmet és szorosan tartott, nehogy összeessek.

– Jól vagy? – Kérdezi aggódva. – Megint vörösen örvénylik a szemed.

Én csak az ajkait tudom bámulni, és azt érzem, ha nem csókolom meg, abba belehalok. Így hát összeszedem maradék erőmet, és ajkamat ajkára helyezem. Sokkal puhább, mint gondoltam. Durván falom, és követelem, hogy engedjen be. Karomat szorosabbra fűzöm, hogy ne tudjon elhúzódni tőlem. Tétovázik, de nem tud ellenállni nekem, és beengedi nyelvemet meleg barlangjába.

Vad párbajt vívunk, és én kerülök ki győztesen, így kéjesen felnyögök. Felfedezem szájának belsejét, ő pedig teret ad kíváncsiságomnak. Beletúrok hajába, és élvezem, ahogy selymes fürtjei körül ölelik ujjaimat. Egyik kezével szorosan átölel, míg a másik felfelé kúszik oldalamon, utána vissza. Érintése perzseli bőrömet, és csak arra vágyom, hogy csupasz bőrömön érezzem.

Fenekem alá nyúl és felemel, így lábamat csípője köré tudom fonni, és feneke mögött összefűzni. Ebben a helyzetben felé kerekedtem, és most lenézek rá. Szemei vágytól csillognak, ajkait résnyire nyitja, fehér fogai kivillannak.

– Hazaviszlek. – Suttogja.

Mintha valami házikedvenc lennék, akit kénye kedve szerint ugráltathat. Mégis, nem tudtam neki ellenállni, és csak bólintottam. Fejemet vállára fektettem, és némán, ellenkezés nélkül hagytam, hogy magával hurcoljon.

Mikor beértünk a lakásba, hatalmas csattanással vágta be maga mögött az ajtót. Engem pedig ledobott a padlóra, hogy csak úgy nyekkentem.

– Mégis, mi a fene bajod van? – Emelem fel hangomat. – Szebben nem tudtál volna lerakni?

– Miért is kellene szépen viselkednem veled? – Emeli meg ő is a hangját.

– Talán, mert te – bököm meg vállát – cibáltál ide.

– Talán, mert te – böki meg vállamat – meg akartál ölni!

– Na, hát azért igazán nem kellett volna idehoznod. Nem gondolod?

– Végül is, ott is megölhettelek volna.

– Te, engem? Nevetséges!

– Ahogy a példa mutatja? – Vigyorodik el, mire elvörösödök.

– Az, csak pillanatnyi gyengeség volt! – Állok meg közvetlenül előtte.

– Csak... egy... pillanatnyi... – Delejezve pillant le ajkaimra, amik még érzik buja csókjait.

– Hé! Meg ne próbáld! – De szavaimnak pont az ellenkezőjét akarom, így felemelem államat, és csókra kínálom ajkamat.

– Azt hiszed, nem tudok ellenállni neked? – Nevet fel, majd elkomorodik. – Hát közlöm veled, igazad van!

Megragad és szorosan tart, ajkainkat csak pár centi választja el, egyik kezét felfelé vezeti és a tarkómra tapasztja, míg másik kezét lecsúsztatja és fenekemet markolja meg.

– Tökéletesen illik a tenyerembe. – Jelenti ki.

Nem bírom tovább a várakozást, ezért átveszem az irányítást, és éhesen tapadok puha párnáira. Neki se kell több, ugyanazzal a vehemenciával viszonozza közeledésemet. Egyre beljebb araszolunk a lakásban, nekiütközünk az egyik szekrénynek, ami darabokra hullik, utána a közlekedő faláról verjük le az órát, ami persze össze is törik.

Ekkor egy nyávogást hallok meg, és oldalra fordítom vágytól ködös tekintetemet.

– Egy macska! Vidd innen azt a valamit! – Kiálltom el magam, és rettegve bújok biztonságot nyújtó karjai közé.

Mire az az undok szőrgolyó felpúposítja hátát majd pattogva közeledni kezd, miközben folyamatosan fúj rám.

– Yoyo, menj aludni! – Szól rá a gazdája. – Nincs baj, nem harap a bácsi!

Én csak némán figyelem, ahogy kommunikál a macskával, és az hallgat tulajdonosára. Még egy utolsó gonosz pillantást vet rám, mintha figyelmeztetni akarna, hogy jól viselkedjek, különben vele gyűlik meg a bajom.

– Folytathatjuk?

– Nem! – Jelentem ki, és próbálom ellökni magamtól.

Megelégeli vonakodásomat, és megragadja csuklómat, majd betaszít a hálószobába. Addig lökdös, míg a lábam az ágy széléhez ér, én pedig elvesztem az egyensúlyomat és hátraesek. Vigyorogva nézi szerencsétlenkedésemet, ugyanakkor ki is használja. Felmászik az ágyra és ráül a combomra.

– Engedj el! – Kiálltom neki, mégis megragadom karját, felülök, és újra megcsókolom.

Ez a kettősség már-már elviselhetetlen számomra. Viszont, a gondolatra, hogy magamra hagy elfog a kétségbeesés.

Szorgos ujjaival elkezdi kigombolni ingemet, de túl lassúnak bizonyul, ezért megfogja, és letépi rólam. A gombok szanaszét pattannak, az anyag pedig cafatokban log testemen. Lehámozza rólam a maradékot, majd kéjsóvár pillantással végigmér.

Nyakamra fonja ujjait, és úgy dönt a hátamra. Felém kerekedik és birtokba vesz. Nyelvét végigvezeti kulcscsontomon, majd lejjebb haladva kóstolgat. És mikor kényeztetni kezdi mellbimbómat, hangosan nyögdécselni kezdek.

– Erősebben! – Kérlelem könyörgő hangon.

Igenlően bólint, én pedig elveszek az élvezetek sodrásában.

Pozíciót változtat, és teljes súlyával rám nehezedik, majd felkönyököl és tanulmányozni kezd. Jobbra, balra dönti fejét, majd megszólal.

– Ki vagy te? – Választ nem vár, inkább csak költői kérdésnek szánta.

Visszahajol nyakamra, csókolgatja, szívogatja, kényezteti.

És újra megteszi.

De most sokkal jobb érzés uralkodik el rajtam. A vágy, a hiány, a valakihez tartozás érzése, egy ismeretlen kapcsolat születése veszi át az uralmat a maró fájdalom helyett. Teljesen belefeledkezek ezekbe az új és cikázó érzésekbe, miket nagyon követni se tudok.

Arra eszmélek, hogy az övcsatommal babrál, és sikerül neki kicsatolnia. Mindent lassú felvételként látok, igyekszem elérni, de fáradt karjaim visszaesnek mellém az ágyra. Lerántja rólam a nadrágot, és az alsómat, majd végigmér.

– Hihetetlen! Hogy lehet egy férfi ilyen gyönyörű? – Kérdezi.

– A nők gyönyörűek, én sármos vagyok! – Jelentem ki magabiztosan.

– Nem, nem! Sok nő megirigyelhetne téged!

Lassan elkezdi bebarangolni minden egyes porcikámat, egy négyzetcentiméteremet se hagyja ki. Kijelentésétől valamiféle elégtételt érzek, mely boldogsággal tölt el.

Végre ő is vetkőzni kezd, amit kitágult pupillákkal figyelek. Minden egyes rezdülését bevésem elmémbe, muszáj elraktároznom. Megunom lassúságát, és segítek neki megszabadulni ruhájától. Lelököm az ágyra és ágyékára ülök, közben péniszünk összeér. Megragadom mindkettőnkét és verni kezdem. Hogy lehet ez ennyire jó?

Felül, így kicsit nehezebb folytatnom, de nem adom fel. Űzöm magunkat a kielégülés felé, miközben erősen szívja felváltva mellbimbóimat. Másik kezemmel hajába túrok, és csípőm automatikusan lendül előre és hátra. Ő pedig a fenekembe kapaszkodik, és gyúrni kezdi. Nem kell sok, és hangosan elélvezek, miközben haját megragadva fejét hátrahúzom. Magvam forró lávaként robban ki, mi beteríti hasunkat. Pihegve állok meg, és döbbenve tapasztalom, hogy ő még nem ment el. Szemeibe nézek, és megijedek attól, amit látok.

Vágytól izzik, mindenre elszánt és ezt most be is akarja nekem bizonyítani. Lemászok róla, és hátrálni készülök, de nem hagyja, megragadja karomat, és lenyom az ágyra.

– Hé! Ne! Nem leszek alul!

– Oh, dehogyisnem! – Suttogja érzékien fülembe. – Most már te is tudod, melyikünk a dominánsabb!

– Ezt meg fogod bánni! – Fogadkozom.

Felhúzza csípőmet, így az ágyon térdelek. Mögém helyezkedik, és hogy oldja a bennem keletkezett feszültséget, apró pihekönnyű csókokkal borítja el hátamat. Minden egyes csigolyámra külön csókot ad, ujjaival pedig bordáimon zongorázik.

Tetteinek következtében teljesen megnyugszom, és újra élvezni kezdem a helyzetet. Halkan nyögdécselni kezdek, és ő sem különb, hallom hangos sóhajait. Ekkor megérzem ujjait matatni farpofáim között, mire újra el akarok húzódni.

– Maradj! Hamarabb szabadulsz! – Mondja, miközben egyik ujját becsúsztatja nyílásomon.

– Mintha olyan egyszerű lenne! – Morgom neki mérgesen.

Válaszul megkaptam még egy ujját, ami kissé feszíteni kezdett. Ütemesen járatta kis és be, néha ollózni kezdett a kellő tágulás érdekében. Addig folytatta, míg be nem tudta csúsztatni harmadik ujját is. Nem tudom eldönteni, hogy a kellemetlenségtől nyögdécselek, vagy annak ellenkezője miatt.

– Dőlj előre! – Utasít.

– Mégis minek?

– hogy könnyebb legyen a behatolás!

Összeszorítom ajkamat, és teszem, amit mondd. Nem tudom miért, de nem tudok neki nemet mondani, és ez az ő szerencséje.

Hallom, ahogy helyezkedik, érzem, mikor széthúzza fenekemet, és farkát párszor végigsímitja vágatomon.

– Ez most fájni fog!

– Csináld már! – Szólalok meg türelmetlenül.

Nem is kell sokáig várnom, nyomást érzek rózsámnál, és már érzem is, ahogy megkezdi a behatolást. Feszít, kellemetlen, de nem kibírhatatlan. Belekapaszkodok az ágyneműbe és megszorítom. Fejemet lehajtom, és beharapom ajkamat.

Mikor már félig bent volt, felsóhajtottam, mivel azt hittem a nehezén már túl vagyunk. Ő pedig gyengéden simogatni kezdett, hogy ellazuljak. Ha én lennék a helyében, én biztos nem lennék ilyen gondoskodó. Végül megragadja csípőmet mindkét kezével, és egyetlen lökéssel elveszett bennem. Hátamra hajol és megpihen. Mind a ketten lihegünk, pedig a fárasztóbb része csak most következik. Felegyenesedik, és elkezdi mozgatni csípőjét, én viszont tovább szorítom az ágyneműt. A heves intenzitástól többször megrándul testem.

– Annyira szűk vagy!

– Hogy a fenébe ne lennék! Szerinted minden este pasival bújok ágyba?

– Remélem, hogy nem... – Lihegi.

Következő lökése olyan erős volt, hogy csillagokat láttam, de nem a fájdalomtól, éppen az ellenkezőjétől.

– Ez nagyon jó! – Nyögöm. – Csináld még!

Kuncogni kezd, miből kiszúrom, mennyire élvezi a helyzetet, de most nem foglalkozom vele, csak az örömre koncentrálok.

Egyre hevesebben lök, majd megáll, megtekeri csípőjét és utána elölről kezdi. Az őrületbe kerget. Felegyenesedek, és átölelem nyakát, másik kezemmel pedig verni kezdem újraéledt hosszomat. Egyik karját körém fonja, és heves lökései mellé csipkedni kezdi mellbimbómat.

– Ez az! Te vagy a legjobb! – Sóhajtom.

Jutalmul pedig szopogatni kezdi fülcimpámat.

Testünket ellepi verejtékünk, a szoba levegőjében izzadtságunk és szex jellegzetes illata keveredik. Hangos lihegéseink és nyögéseinket csak az egymásnak csattanó bőrfelület hangja szakítja meg. Olyan élményben részesítjük egymást, amit soha el se tudtam volna képzelni. Nedves ajkát lecsúsztatja nyakhajlatomra, és újra belém harap. A hirtelen jött szúrástól, égő fájdalomtól elszabadul bennem az adrenalin. Testének mozgása, kezének izgatása, és harapásának kombinációja megteszi hatását, és hangos kiálltással az ágyra élvezek.

Neki se kellett több, pár lökés után belém engedi magját, majd, mint aki teljesen kimerült, előredönt és egész testével rám fekszik. Mindkét kezét az enyéimre fekteti, majd ujjainkat összefűzi. Apró puszikat nyom tarkómra, mely megbizseregteti szívemet. Soha nem voltam az az összebújós, kedveskedős fajta, se adni, se kapni nem szerettem. De most az egyszer, megengedem, sőt még el is mosolyodok, amit a hátamon pihegő fickó nem láthat.

– Mondtam én, hogy kutya vagy! – Motyogom kimerülten.

– Nem, annál sokkal rosszabb. – Súgja.

Nem értem mire gondol, de most a kimerültség átveszi felettem a hatalmat. Pár perc múlva, egy takaró lepi be testemet, amiből a szantálfa illata árad. Ő legördül rólam, lábát átveti az enyémen, fejemet a karjára húzza, és szorosan átölel.

– Aludjunk, majd reggel beszélünk. – Mondja, és pár perc múlva csak az egyenletes szuszogását hallgatom.

Majdnem elszenderedtem, mire valami furcsát érzékelek. Kinyitom fáradt szemeimet, és egy szigorú macskával találom szemben magam. Fúj rám párat, fenyegető jelleggel, majd lefekszik tisztes távolságba tőlem és álomra hajtja fejét. Én pedig, ha lehet, még szorosabban bújok hozzá alvótársamhoz.