Vee

Csak úgy röppennek a hetek, hónapok. Minden napomat gyakorlással töltöm. Tényleg komolyan veszem, hogy meg kell védenem a családomat. Nappal Yooval gyakorlatozok, rá is ráfér az edzés, de még mindig nem hajlandó felfedni magát. Éjszaka viszont Kamphannal viszem végig az edzéstervet, Mark mindent ellenőrző tekintetének kereszttüzében. Attól a naptól fogva nem engedtem, hogy tanítson, max csak az elméleti részeket. Vívásnál megmutatta az alaplépéseket, hogyan tartsam a kezemet, a kardot. Hogy kell eldobni a dobókést és a csillagokat. Még a közelharci fogásokat is megmutatta, de Kamphan volt a rongybaba. Mellette szóljon, hogy soha egyetlen szóval sem panaszkodott. Tűrte a kemény bánásmódot, és velem együtt csinálta a kijelölt feladatokat.

– Elfáradtam, fejezzük be mára. – Törlöm le az izzadtságot homlokomról.

– Feladod? – Kérdezi Mark nevetve. – Eddig bírtad?

– Kíváncsi lennék, te hogy bírnád a helyemben! – Lihegem.

– Jobban, mint te... – Jön ide hozzám, és letörli a homlokomat.

– Tudod, ha nem lennél ilyen állapotban, versenyre hívnálak. – Villantom rá a legszélesebb mosolyomat.

– Mégis milyen állapotban? – Teszi csípőre kezét, szemei villámokat szórnak.

– Hát ilyen! – Mutatok gömbölyödő hasára. – Akkora, mint egy kisebb sárgadinnye!

– Azt hiszed, hogy ez bármiben is megakadályozna? – Képed el.

– Nem hiszem, hanem tudom! – Felelem önelégülten.

– Undok vagy! – Jelenti ki. – Még csak négy hónapos vagyok, ez még nem a világvége!

– Jól van, nyugi! – Teszem vállára kezemet. – Szerinted a baba mennyire örülne neki, ha mindenféle gyakorlatokat végeznél?

– Most nem erről van szó! – Vitatkozik tovább.

– De igenis! Azt hiszed, nem vagyok képes harcolni! – Fancsalodik el képe, és látom rajta, mindjárt sírni kezd.

– Most mit mondjak? – Teszem fel kezeimet. – Szerintem akadályozna téged.

– Vee Vivis! – Na, ez rosszul kezdődik, és egy hangosat sóhajtok. – Te vagy a legönzőbb, legundokabb pasi a világon!

Fújtatva hátat fordít és elmasírozik. Nem értem. Be kellene látnia, hogy most nem a harcnak és a gyakorlásnak van itt az ideje, hanem, hogy vigyázzon magára és a babára. De amilyen erős a személyisége, makacs és önfejű, nem akarja belátni. Folyamatosan vissza kell fognom, nehogy bajt csináljon.

Persze, ennek mindig én iszom meg a levét. Most megint mehetek utána, és becézgető szavakkal békíthetem meg.

Még egy kicsit kint maradok, időt hagyva neki, hogy lenyugodjon, ráérek utána is békülni. Mostanában mindig ez van, így már megtanultam kezelni.

Ahogy felveszem újra a támadóállást, autót látok közeledni, és figyelmemet rá összpontosítom. Mikor felismerem az autót, megnyugszom, és mosolyogva várom, hogy leparkoljon előttem.

– Vee, hogy vagy nagyfiú? – Száll ki az apró nővér, ki már az életünk szerves része lett.

– Jól, köszönöm! – Felelem vidáman. – Mi újság a nagyvilágban?

– Semmi jóval nem szolgálhatok. – Szomorodik el. – Bent majd elmesélem!

– Nem hangzik túl jól. – Majd előre megyek, és bekísérem.

– És hogy van a mi kispapánk? – Kérdezi felélénkülve. – Megmozdult már a baba?

– Rossz hangulatban van.

– Oh, gondolom, megint a gyakorlatozásokról volt szó?

– Már nagyon jól ismer minket! – Nézek az apró teremtésre. – A baba még mozdulatlan, de már alig várom, hogy mocorogjon! – Mosolyodom el.

– Még szép! Az egy jelentős pillanat lesz!

A konyhába érve, hellyel kínálom, majd szólok a többieknek, hogy jöjjenek elő. Kamphan Yoyoval kezében jelenik meg, mostanában mintha szimbiózisba élnének. Mark pedig, hát felfújt pofazacskóval, morogva kerül elő.

Kihúzom neki a széket, megvető tekintettel mered rám, de azért leül. Elkezdem masszírozni vállát, mire felengedni látszik, és halkan sóhajtozik. Oh igen, jó úton haladok a békülés felé.

– Most már mondhatja nővérke! – Szólok neki, hogy visszatereljem a fő témánkra.

– Na, ki is ment a fejemből, mikor megláttam ezt azédes gömbölyű kis pocakot! – És elkezd gügyögni a babának.

– Kérem, mondja! – Szól rá Mark kissé nyersen, de a nővérke nem sértődik meg.

– Apád sereget verbuvál. Folyamatos készenlétben áll, és amint a nyomotokra bukkan, életetekre tör.

– Rövidre kell zárni ezt a dolgot. Így nem élhetünk, és a baba is jön nemsokára. – Feleli Mark.

– Addig még van öt hónap! – Mondom neki.

– Az pont elég arra, hogy rendezzük életünket! – Mordul rám.

– Igaza van Marknak, Vee! – Szól közbe Kamphan. – Ha a király a fejébe vesz valamit, addig nem nyugszik, míg véghez nem viszi.

– Akkor most mit csináljak? – Kérdezem tehetetlenül.

– Harcolni kell, nincs mese! – Gügyögi a nővérke, még mindig a pocakhoz beszélve. – Az informátor kérte, hogy adjam át az üzenetét.

– Mi lenne az? – Teszem fel kérdésemet.

– Egy tengerparti kis faluban gyülekeznek a követőid. Már csak rád várnak. Támadásra készen.

A jelenlévők síri csendben maradnak, és gyanítom, hogy mindenki az esélyeket latolgatja. Ezt a lépést meg kell tenni, bármennyire is ellene vagyok. A biztonságunkról van szó, ráadásul egy jó életet szeretnék biztosítani a gyerekünknek. Ha ez az ára, megteszem.

– Mondja meg neki, hogy egy hét múlva ott leszek.

– Rendben – bólint a nővérke. – Addig készüljön fel, nem lesz sétagalopp.

– Tudom, de nincs mit tenni.

A továbbiakban eltereltem a témát, lényegtelen dolgokról kezdtünk el beszélgetni. Végül távozni készült a vendégünk, ezért kikísértem. Néztem távolodó autóját, és miután eltűnt az erdő sűrűjében visszaballagtam.

Nyomasztó csend fogadott, senki sem szólalt meg. Yoyo leugrott Kamphan kezéből, majd lábamhoz dörgölődzött.

– Öt nap múlva indulok. – Jelentem ki.

– Mi is veled megyünk! – Szólal meg Mark.

– Felejtsétek el! – Válaszolok ellentmondást nem tűrően. – Ti itt maradtok!

– De miért? Nem engedhetlek el egyedül! – Esik kétségbe párom.

– Neked a babára kell vigyáznod! Kamphannak meg rád.

– Tudunk vigyázni magunkra! – Dacoskodik tovább.

– Nem! És ez az utolsó szavam! – Erősködöm. – Szerinted hogyan tudnék a feladatomra koncentrálni, ha ott sündörögsz körülöttem, és folyamatosan arra kellene figyelnem, hogy biztonságban legyél? – Mondom aggódóan.

– Igaza van, Mark! És ezt te is tudod! – Sóhajtja Kamphan.

És ekkor olyan dolog történik, aminek már éppen itt volt az ideje. Yoyo megrázza szőrös bundáját, hirtelen megnyúlik, és már előttünk is áll emberi alakjában.

A két fiúnak leesik az álla, kidüllednek szemeik, és csak pislogni tudnak. Egyik se tud szóhoz jutni, ami nekem kissé komikus. Rég vártam ezt a pillanatot.

– Yoo! – Szólok neki. – Takard már el magad! – Csóválom meg fejemet. – Senki sem kíváncsi a micsodádra.

– Ezt honnan veszed? – Húzza fel vigyorogva szemöldökét. – Ritkán látnak egy ilyen tökéletes példányt, min én!

– Te... Te... Te... ! – Dadogja Kamphan és elpirul.

– Igen? Én? – Dorombolja Yoo.

Szégyenkezés nélkül fordul meg, és egy konyharuháért nyúl.

– Hé! Érzem, hogy a fenekemet bámuljátok! – Mozgatja meg farpofáit. – Jól nézzétek meg, ilyet nem látni minden nap!

– Nem elég, hogy szőrös kis vakarcs, még képes beszélni is! – Jut szóhoz Mark. – Most már minden világos! – Húzza el száját, kissé undorodóan.

– Jaj, pedig azt hittem, hogy egyből meg fogsz szeretni! – Fordul vissza és rákacsint. – De ami késik, nem múlik!

– Egy vérmacska! – Szólal meg Kamphan is. – És én még dajkáltam is. – Botránkozik meg.

– Látod, mondtam én, hogy nem kellene! – Jelenti ki büszkén Mark. – Én megmondtam! Sunyi, alattomos kis dög!

– És irtó szexi! Ezt tegyük még hozzá! – Neveti el magát Yoo.

– Vidd innen az irtó szexi testedet, és öltözz fel! – Utasítom, ő pedig vigyorogva elvonul, fenekét csóválva.

– Miért nem mondtad el? – Kér számon Mark, miközben Kamphan csak maga elé bámul.

– Megkért rá! Ráadásul ő a barátom! – Felelem.

– Én pedig a szeretőd! Tudnom kellett volna! – Teszi keresztbe karjait.

– Ugye nem is haragszol igazán? – Guggolok elé. – Egy vérmacska azért csak jobb, mint egy kismacska.

– Én meg még csodálkoztam is rajta, hogy miért nem nő! – Sóhajtja Kamphan, mire mind a ketten hozzá fordulunk.

– Jaj, ne vedd a szívedre! – Simogatom meg térdét, mire Mark elhúzza onnan kezemet.

– Én szerettem őt! – Pityeredik el.

– Még most is szeretheted, csak máshogy! – Vigyorgok rá bizalmasan. – Annyi a különbség, hogy most már válaszolni is fog.

– Meg jóval nagyobb! – Veti oda Mark. – Legalább egy fejjel magasabb, mint én!

– Ez meg kellene, hogy vigasztaljon? – Néz rá könnyes szemeivel.

– Ő csak egy macska! Szerzek neked másikat, csak ne sírj! – Vigasztalom.

– De az én macskám volt!

– Valójában az enyém, csak megosztottam veled! – Mosolygok rá.

– Akkor is! Odalett a cicám!

Mark odamegy hozzá, és pocakjára húzza fejét, mi megnyugtatja barátját. Már nem szipog, hanem élénken figyelni kezd, és felkiállt.

– Érezted? – Kérdezi tőle.

– Igen! – Kezd el ugrálni Mark.

– Lemaradtam valamiről? – Kíváncsiskodok egy kicsit.

– Megmozdult, Vee!!! Gyere ide! – Nyújtsa ki a kezét.

Egy lépéssel mellette termek, és már teszem is kezemet hasára. Türelmesen várok, és akkor megérzem. Egy apró kis mozdulat, de éreztem! Elönt az apai büszkeség, és boldogabb vagyok, mint valaha.

– Mi ez a kupaktanács? – Jön elő Yoo, teljes harci felszerelésben.

– Megmozdult! –Kijelentésemre odapattan, rásimítja ő is kezét, és dorombolni kezd.

– Ez olyan ismerős... – Dünnyögi Kamphan.

– Jé, a dorombolásra jobban mocorog! – Neveti el magát Mark. – El ne vedd a kezed!

– Erre persze jó vagyok! Arra, hogy tejet adjál nekem, már nem!

– Egyébként hová készülsz? – Nézek végig rajta és táskáján.

Hihetetlen, de rendesen fel van öltözve. Cipő, nadrág, póló, kabát, és egy hátizsák.

– Több harcosra van szükséged. – Feleli komolyan. – Elmegyek, és beszélek a családommal.

– Minek? – Nézek rá. – Nem is tartod a kapcsolatot velük.

– Az lehet... – vonja meg vállát – de a bajban mindig összetartunk.

– Nem a te kötelességed! Nem tartozol nekem semmivel.

– A barátod vagyok, az egyetlen. Szerinted elnézem, hogy egyedül szállj harcba?

– De...

– Meg aztán, a gazdám vagy. Ráadásul ki védené meg a hátsódat, hogy épségben visszakaphassa a hancúrmacád?

– Miket beszélsz te bolhafészek? Ki a hancúrmaca? – Kiált fel dühösen Mark.

– Ki hentereg vele? Nem én... – pillant Kamphanra – sem ő. – Bök állával felé.

– Nem vagyok az! – Kezd el toporzékolni. – Én a párja vagyok!

– Vagyis igazam van! – Nevet bele szemeibe.

– Hagyd, Mark! – Teszem kezemet vállára. – Nem bírsz vele! – Kuncogok fel. – Nekem elhiheted!

– Akkor én most indulok! – Álldogál ott egymagában. – Ki búcsúzik el tőlem?

Mark tüntetően felemeli állát, és bevonul a szobába. rosszallóan csóválom meg fejemet, és erről még elbeszélgetek majd vele. Ugyanis Yoonak nem lenne kötelessége a bőrét kockáztatnia. Mindent azért csinál, hogy nekem, Marknak és a picinknek jó élete legyen.

Odamegyek hozzá, megölelem, és megkérdezem.

– Mégis mivel mész?

– Az erdőben elrejtettem egy motort, azzal megyek.

– Mégis mikor volt rá időd? – Kérdezi Kamphan.

– Ne akard tudni! – Kacsint rá. – Egyébként te nem akarsz elbúcsúzni?

– Nem én! – Szorítja össze ajkát, de látom rajta, hogy mennyire szeretné megtenni.

Yoo viszont nem az a szégyenlős fajta, ezért odapattan, és a fülébe súgja, amit persze én is meghallok.

– Adhatnál végre egy igazi csókot! Amire emlékezni is fogsz, nem csak azt gondolod, hogy álom volt!

– Hogy? – Mered rá nagy szemekkel, fülig vörösödik, és eltátja száját.

Yoo kihasználja az alkalmat és lecsap. Már megint dorombol, miért kell nekem ennek tanúja lenni? Illendően elfordulok, és csak az elfuló hangokat, cuppogásokat hallom, majd halk nyögést, mi Kamphan torkából szakad fel.

– Hát akkor én megyek is!

Visszafordulok, és még látom, ahogy gyengéden megsimogatja arcát, mi már pipacspiros. Szegény fiú zavarában csak pislogni tud, és gyengéden megérinti ajkát, mire előbb még Yoo tapadt.

Kiegyenesedik, felveszi táskáját, majd vágyakozó tekintettel visszanéz kedvesére, ha lehet így mondani.

– Erre visszatérünk, ha újra találkozunk! – Mosolyodik el szomorúan. – Remélem mihamarabb! – Kacsint, majd elhagyja a konyhát.

Kihallottam hangjából a magányt, vágyakozást, és a bizonytalanságot. Nem tudni, mikor fognak újra találkozni, ha fognak egyáltalán. De meghozta döntését, segít nekünk, és ezt mindennél többre értékelem.

– Vajon várni fog? – Teszi fel kérdését, miközben a bunker bejárata felé sétálunk.

– Biztos? – Néz rám bizonytalanul. – Sose akartam még senkit se ennyire, és most csalódott bennem.

– Ugyan, ez csak pillanatnyi sokk. Elmúlik. – Próbálom vigasztalni.

– Hát jó. Mondd meg neki...

– Micsodát? – Kérdezem.

– Ha nem találkoznánk újra, megmondanád, hogy igazán kedveltem?

– Buta beszéd! – Ingatom fejemet. – De megmondom.

Már majdnem felértünk, mire hangos trappolást halunk a hátunk mögül közeledni. Mark szalad lélekszakadva, és Yoo nyakába veti magát.

– Kérlek vigyázz magadra! – Öleli át, mire Yoo visszaöleli. – Újra látni akarom azt az undok arcodat!

– Én is a tiédet, te hancúrmaca! – Nevet fel.

Mark eltávolodik tőle, majd vállába boxol.

– Megmondtam, hogy ne hívj így! – Vigyorodik el.

– Nekem már csak az maradsz!

Nagyot sóhajt, majd integetni kezd, miközben kilép az ajtón, mi hangos döngéssel becsukódik mögötte.

– Hiányozni fog! – Szipogja Mark.

– Nekem is! – Karolom át vállát. – De nemsokára újra találkozunk!

– Ti igen, de mi? – Néz rám bepárásodott szemekkel.

Erre a kérdésre nem tudok választ adni, így dereka köré fonom karomat, és visszasétálunk. Már a garázsban halljuk a szívszaggató bömbölést, mi Kamphanból tört elő. Megértően bólintunk egymásra, és felvértezzük magunkat, a ránk váró megpróbáltatásokra.