Vee

Nem tudom hány napig lehettem kiütve, mert még eléggé kótyagosnak érzem magam. Oldalra fordítom fejemet, és egy sötét, szanaszét álló hajkoronával találom szembe magam. Pislogok párat, hogy biztosan jól látok-e?

Legutolsó emlékem, hagy egy karddal támadnak nekem, mire valaki megjelent, és megmentett. Felidézem a képet, és szemem előtt megjelent álmaim kisértője.

– Az nem lehet. – suttogom karcos hangon. – Tényleg te vagy?

Hangomra mozgolódni kezd, felemeli fejét, és álmos tekintetét rám veti.

– Felébredtél? – Kérdezi nyűgös hangon.

– Szerinted alszom? – Teszem fel gúnyos kérdésemet. – Mit keresel itt? – Vagyis hol vagyunk?

Ülök fel hirtelen, és erre a mozdulatra belém nyíllal a fájdalom, mire felszisszenek.

– Kell neked mozogni! – Feltornázza magát ülő helyzetbe, majd folytatja. – Maradj nyugton, itt biztonságban vagy! – Teszi vállamra kezét, és visszanyom az ágyba.

– Még tőled is? – Vetek rá egy kérdő pillantást.

– Vegyük úgy, hogy a foglyom vagy! – Vigyorodik el.

– Nem inkább a szerelmed? – Széles vigyorra húzom ajkaimat.

– Túl sokat képzelsz magadról! – Fújja ki a levegőt, mi megmozgatja szemébe hulló tincsét.

– Úgy lenne? – Nyúlok felé, és a tincset eligazítom, hogy ne legyen útban.

Látom, ahogy zavarba jön, nem mer a szemembe nézni, és arca kezd vörösbe borulni. Kimászik az ágyból, így feltárja előttem hosszú, formás fehér combját, és boxeralsóba bujtatott feszes, kerek fenekét. Igazán jó dolog erre a látványra ébredni. Ahogy mellettem fekszik, mit fekszik? Szorosan hozzám van tapadva.

– Most hová mész? – Kérdezem tőle.

Durcásan felém néz, és közli velem, ha már ilyen jól érzem magam, ideje kikelnem az ágyból. Ezért elmegy ruhákért, amiket felvehetek.

Minek ruha? Van rajtam, nézek végig mellkasomon, amin bizony, nincs semmi. Felemelem a takarót, és ott is ugyanez a látvány fogad. Hmm... De legalább tiszta vagyok, nyugtázom. Visszaérve odadobja nekem a cuccokat, majd magamra akar hagyni, de én szóval tartom.

– Ugye nem használtad ki a helyzetemet? – Nyúlok a póló felé, és belebújok.

– Ki akarna bármit is csinálni veled? – Flegmázik.

– Szerintem, minden vágyad, ne tagadd!

Kikelek az ágyból csupasz alsótestesttel, erre ő lányos zavarában elfordul.

– Ne legyél zavarban, már láttad! Oh, és érezhetted is! – Kuncogok magamban.

– Ugyan! Csak nem akarom látni azt a gusztustalan testedet!

Gyorsan felhúzom az alsót, kicsit kicsi, hátul bevág, de ideiglenesen megteszi. Odaosonok mögé, és átölelem derekát, mire meglepődik.

– Még meg se köszöntem, hogy a rabod lehetek! – Lehelem fülébe, majd apró csókot nyomok fültővébe.

– Engedj el! Ráérsz később is megköszönni! – Fordul meg karomba, és az ajtó felé kezd el hátrálni, amíg neki nem ütközik.

– De én most akarom! – Megyek hozzá közelebb, és újra karjaimba zárom.

Ő delejes tekintettel pillant kicserepesedett ajkaimra. Elkaptam, megvan a zsákmány! Azzal lecsapok. Édes puha ajkai engedelmesen szétnyílnak, én pedig kihasználom az alkalmat és nyelvemmel behatolok. Ellenkezés nélkül válaszol nyelvcsapásaimra, miközben nyakam köré fonja karjait. Ahogy egymás ajkát faljuk, ujjával hajamat kezdi el csavargatni.

Végül én döntök a megszakítás mellett, eltávolodom, és mosolyra húzom ajkaimat, ahogy figyelem őt. Szeme lecsukva, pillái meg-megrebbennek, arca kipirosodott, és duzzadt ajkai a csókomtól vöröslenek. Gyönyörű látvány, és elkap az az intenzív érzés, hogy hozzám tartozik, és soha többé nem engedhetem el. Lassan nyitja ki szemeit, amik most vörösen örvénylenek, és látom bennük a vágyakozást fellobbanni.

– Köszönöm. – Suttogom.

– Hmm... – Bólint, majd kimenekül a szobából.

Ahogy eloson mellettem, fenekére csapok, mi érintésemre megremeg, én pedig kuncogni kezdek. Mérgesen visszanéz, felhúzza orrát, felemeli fejét, és döngő léptekkel távozik.

Nagyon szorít az alsógatya, gondolom az övé. Inkább leveszem, mint hogy kényelmetlenül érezzem magamat. Lássuk, mi van még itt?

Kaptam még egy melegítőnadrágot, amit felhúzok. Azon kívül, hogy kissé rövid, rátapad a combomra és fenekemre, nincs különösebb bajom vele. A póló is feszül, ennél furcsábban már nézhetek ki. Mint egy nagyra nőtt kisbaba, aki kinőtte a ruháit.

Megmozgatom végtagjaimat, ellenőrzöm állapotomat, és majdnem olyan, mint régen. Kell még egy-két nap, és kutya bajom sem lesz.

Kiballagok, de hogy hová, nem tudom. Érdeklődve pillantok körbe és egy konyhában találom magam. Egyből a kávéfőzőhöz lépek, és már készítem is fel. Türelmetlenül várom, hogy elkészüljön, mikor egy számomra idegen jelenik meg mellettem.

– Hogy hívják? – Tolja képembe cicámat.

– Neked is szia! – Fogom meg karját és lejjebb húzom, ne legyen tele az arcom a macskámmal.

– Inkább az a kérdés, te ki vagy? – Húzom fel szemöldökömet.

– Mmm... Mark barátja vagyok. – Feleli.

– És az ki? – Nem jutottam közelebb a megoldáshoz.

– Én! – Megfordulok, és szembe találom magam a kis duzzogó vámpírommal.

– Eddig miért nem mondtad, hogy így hívnak?

– Talán, mert nem kérdezted! – Vonja össze szigorúan szemöldökét. – Menj arrébb, kitöltöm neked a kávét.

Ezzel arrébb lökdös, tisztes távolságra újdonsült ismerősömtől. Levesz három bögrét, az egyikbe rengeteg cukrot tesz, a másikba mézet.

– Te hogy iszod? – Kérdezi rám sem pillantva.

Közelebb araszolok hozzá, hogy karjaink összeérjenek, majd fülébe súgom, hogy feketén sok tejjel. Hangomtól libabőrös lesz, és egy halk sóhajt enged ki száján. Egy lilás pontot látok meg nyakán, ezért odanyúlok, és lejjebb húzom pólóját.

– Hé! Mit csinálsz? – Próbál eltávolodni tőlem, de megragadom karját, és közelebb vonom magamhoz.

– Ki tette ezt veled? – Meg se kell emelnem hangomat, így is sugárzik belőle az indulat.

– Állítsd le magad kistigris! – Szól rám Mark barátja. – Nem is tudod mi az?

Ránézek döbbent arcára, utána Yoyora, ki most vigyorogva mereszti rám szemeit.

– Sajnálom, de nem. – Hajtom le fejemet. – Nem volt, aki megtanítson.

Mark rám kapja tekintetét, és szemében a megértés szikrája lobban.

– Szóval megtudhatom, hogy ki csinálta? – Esdeklően pillantok Markra.

– Te voltál... – Csak ennyi a válasz.

– Hogyan?

– Megjelöltél te idióta! – Durran el Mark agya. – És még csak nem is tudtad, mivel jár!

Azt hiszem, most kihúztam a gyufát nála. Eddig bármit is csináltam, nem sértődött meg ennyire. De most, hogy nem tudtam mit csinálok, megsértődik. Kitölti a kávénkat, az egyiket odatolja barátjának, másikat fogja és mellkasomnak nyomja, mitől a bögre tartalmának fele a pólómon kötött ki. A sajátját megfogva villámló tekintetet lövell felém, majd duzzogva elvonul.

– Ha eddig nem voltál bajba, hát most már vagy! – Szólal meg az idegen. – Egyébként Kamphan vagyok. – Mosolyog rám.

– Örülök a találkozásnak! Vee, Vee Vivis.

– Úgy hívják a cicádat, mint téged? – Úgy rázza meg szegény macskát, mintha rongybaba lenne, még a nyelve is kilóg.

– Nem, őt Yoyonak! – Erre újra rázni kezdi, majd arcához dörgöli. –Óvatosabban, még megkarmol – figyelmeztetem.

– Ez a tündérvirágszál? – Néz rá rajongva. – Hát szeret engem! – Megöleli, mire a macska kétségbeesetten nyög egyet.

Megiszom a megmaradt kávémat, majd arra pillantok, amerre Mark távozott. Ez nem kerüli el Kamphan figyelmét sem.

– Menj utána! Kissé érzékenyebb lett az utóbbi időben.

Bólintok és távozom. Bekopogok az ajtón, és belépek. Mark ott van összehúzódva az ágy közepén, egy kispárnát szorongatva.

– Mark, ne haragudj! – Mondom szánakozó hangon.

– Nem érdekes. – Jön a keserű válasz.

Odamegyek, és lefekszem mellé az ágyra. Hallgatom hangos sóhajtozását, amit már nem bírok elviselni, így oldalamra fordulok, átkarolom, és mellkasomhoz húzom.

– Azért haragszol, hogy megjelöltelek, vagy azért mert nem szándékos volt?

– Nem haragszom. – Jön az egyszerű válasz.

– Nekem elmondhatod! – Súgom fülébe.

Megfordul és dühösen mered rám. Fölé hajolok és elkezdek fürtjeivel játszani.

– Tudod, lehet, hogy nem tudtam mit csinálok, de örülök, hogy te voltál az.

– Hmm... – Fogja meg kezemet, hogy ne piszkáljam.

– Tényleg – jelentem ki. – Még ha az életemre törsz is, örülök, hogy egy herceg teszi. – Mosolygok le rá.

– És tudom, hogy hozzám tartozol.

– Nem tartozok én senkihez sem! Csak akihez majd én akarok!

– Szerintem – húzom végig ujjamat az orrán – hozzám akarni fogsz!

Meglöki mellkasomat, és ismét elfordul, de nem ellenkezik. Felkönyökölök, de előtte még betakartam magunkat. Mosolyogva figyelem minden rezdülését, ahogy szempillája rezdül, ujjait folyamatosan a takarón doboltatja. Biztos feszül valamiért, ezért megragadom kezét és összefűzöm ujjainkat. Kicsit megrettenek ettől a bensőséges kapcsolattól, de nem idegenkedek tőle.

Valami furcsa illat csapja meg orromat, ami belőle árad. Eddig megszoktam cédrusos illatát, de most, mintha egy csipet fahéjjal keveredne. Érdekes, biztos ez is valami vámpíros dolog, amiről nem hallottam.

– Fáradt vagyok... – Suttogja.

– Aludjál csak, én vigyázok rád. – És tovább bámulom szendergése alatt.

Kamphan és Mark elmentek beszerző körútra, amitől kicsit feszült vagyok. Megértem, hogy miért nem mehettem, de attól még aggódhatok értük. Fel alá járkálok, egy percre se állok meg, mikor álmosan tipeg elő Yoyo. Megrázza szőrös kis bundáját, és újra előttem áll Yoo, újfent anyaszült meztelenül.

– Vegyél már fel valamit! – Szörnyülködök – Miért nem odabent változtál át?

Bemegy a fürdőbe és egy törölközővel a derekán jön vissza.

– Szerinted jó rám a kissrác ruhája? Nem gondolod, hogy cseppet nagyobb vagyok?

– Jogos. – Válaszolom, és belekortyolok kávémba.

– Hé! Adj nekem is egy kortyot! Napok óta nem ittam!!!

– Miért nem változtál vissza? – Kérdezem.

– Talán, mert így viccesebb. – Vonja meg vállát. – Jó szórakozás látni, ahogy a pasid riadozik tőlem, mikor megjelenek.

– És a másik? Hogy bírod a dögönyözését?

– Ejha, mióta nem harapod le a fejemet, ha a pasidként utalok rá?

– Már nem zavar... – Kortyolok poharamba. – Amúgy is, már az enyém.

– Akkor csak vigyázz, nehogy elhalássza valaki! – Kapja ki kezemből a bögrémet és lehúzza egyszerre az egészet.

– Esélyük sincs! Az én külsőmmel nem vehetik fel a versenyt. – Büszkén jelentem ki.

– De a belsőddel igen. – Dünnyögi.

– Mondtál valamit?

– Csak igazat adtam. – Feleli.

– Mikor akarsz megmutatkozni?

– Nem tudom, még jól elvagyok így. – Válaszolja. – A lényeg, hogy rendes kaját adjatok nekem! És ne engedd, hogy úgy cibáljon, mint egy plüssmackót! Néha felfordul a gyomrom.

– Akkor ellenkezz! De jelét se látom! – Sejtelmesen elmosolyodok.

– Csak mert olyan kedvesen csinálja, ráadásul elkényeztet.

– Értelek. Nagyon is.

Egy darabig csöndben ücsörögtünk, majd felálltam és átnéztem a szekrény tartalmát. Köszönetképpen szeretnék valami finomat készíteni a fiúknak. Főzésben viszonylag jó vagyok, ráadásul mást se tudnék csinálni itt.

– Remélem, valami édességet is csinálsz! – Toporog mellettem Yoo.

– Bazsalikomos csirkét csinálok rizzsel. – Felelem.

– És az édesség? – Néz rám könyörgő szemekkel.

– Jól van, lássuk csak...Mi van itt? – Kutakodok tovább. – Mit szólsz egy kis kókusztej pudinghoz?

– Csinálsz hozzá gyümölcspürét is?

– Csinálhatok. – Felelem. – De mi van, ha megjönnek, mire elkészülök?

– Rakj egy tányérra, majd megoldom! Ki ne merj hagyni! – Fenyeget meg ujjával.

– Jó, úgy lesz! ­– Nevetek fel. – Egyébként, köszönöm, hogy eljöttél értem. – Váltok témát.

– Mondtam, te vagy a gazdám. Ahogy te felelős vagy értem, úgy én is érted.

– De le is léphettél volna. Nem tudtam volna meg.

– Abban mi lett volna a buli? – Kérdezi. – Maradt még öt életem.

– Megáll a kezemben a fakanál, és rámeredek.

– Ne nézz már így rám! Még élek!

– Jó, de meghaltál! – Kiáltom halkan.

– És mégis élek! Csiribi – csiribá! Ez a varázslat!

– Miattam...

– Na, most szögezzük le. Nem a te döntésed volt, hogy odamentem. A saját döntéseimért, én vagyok a felelős!

– Akkor köszönöm. – Suttogom elérzékenyülve.

– Meg amúgy is – kotorászik a hozzávalók között, hogy hátha talál valami bekapnivalót – ha lelépek, nem ismerhetem meg jelenlegi kínzómat. – Nevet fel.

– Úgy látom, élvezed a helyzetet.

– Hát hogyne! Az egyik retteg, míg a másik rajong! Imádom ezt a kettősséget!

– Akkor jó! – Mosolyodom el.

– És most, hogyan tovább?

– Még nem tudom... Tényleg nem tudom – felelem.