Nehézkesen nyitottam ki a szememet, hevesen kalapáló szívvel. Homályosan, de láttam Jungkook aggódó arcát, miközben az egész valómon végigfut a tekintete. Torkom ki volt száradva és szomjasabb voltam, mint eddig bármikor egész életemben.

- Szia, kedvesem.- döntötte homlokát az enyémnek.

- J..ju...jun...- próbáltam kimondani a nevét, de torkom valamiért nem engedte.

- Sssshh...- tette ujját az ajkaimra.- Túl szomjas vagy ahhoz, hogy beszélj. Idd ezt meg!- nyújtott elém egy poharat, amiben látszólag vér volt.

Felültem, majd elfogadtam tőle a poharat, mibe beleszagoltam. Nem tudtam mihez hasonlítani az illatot, de édes volt. Édesebb, mint bármi más amit eddig éreztem ezen a földön. Mikor számhoz emeltem, s kortyoltam belőle egy nagyot, hirtelen élesebben láttam, hallottam, éreztem az illatokat és szagokat, tapintásom kétszeresére érzékenyült, s a vér amit ittam olyan hirtelen hatott, mint a drog. Túl finom volt és nem bírtam leállni. A kis kortyokból, nagyok lettek, egészen addig amíg a vér a szám oldaláról nem folyt le, s a pohár tartalma ki nem ürült.

- Jobb már?- vette el tőlem a poharat, Jungkook.

- Kérek még...- suttogtam a poharat vizslatva.

- Nyugodj meg.- nyalta le szám széléről a vért, mi bizsergést keltett az egész testemben.- Nem adhatok többet. Először meg kell tanulnod azt, hogy nem ihatsz féktelenül. Nem fogom hagyni, hogy olyan légy, mint az apád. Holnap lesz a harc és nem szeretném, ha bajod esne, mert elveszi az eszedet a vér.- rázta meg a fejét.

- Jinnel mi történt?- jutott eszembe a teremtőm.

- Elrendeltettem a kivégzését.- válaszolta rideg hangon.

- Nem teheted!- kezdtem el rázni hevesen a fejemet.

- Hozzád ért az engedélyem nélkül. Sőt! Át is változtatott téged!- sziszegte, idegesen.

- Én parancsoltam neki! Engem büntess, ne őt!- álltam fel az indulatból kikelve.

- Taehyung!- állt ő is fel.- Én vagyok itt az egyetlen akinek engedelmeskedhetnek. Ha te akarsz a vámpírok királya lenni, ahhoz meg kell ölnöd engem, de te sosem leszel olyan erős, mint én. Ne feledd, hogy minél idősebb leszek, annál erősebb. A kedvesem vagy, nem pedig az ellenségem és ezt jó lenne, ha te is végre felfognád! Te vagy az egyetlen személy akinek sosem parancsoltam és sosem bántottalak bármikor ellenszegültél nekem! Jin az alattvalóm, hiába ő is tisztavérű. Nem érhetett senki sem hozzád! Mindenki tudta, hogy ez mit von maga után, ő mégis megtette!

Csak könnyes szemekkel néztem Jungkookot ahogy magyarázza mindennek a miértjét, de nem tudtam feldolgozni, hogy mikor lett ennyire lenéző és kegyetlen. Tudtam jól, hogy holnap lesz a csata, de azt nem, hogy ennyire kegyetlen lett tőle.

- Nem kell többet megvédened.- hajtottam le a fejemet.- Ha Jint kivégzed, engem elveszítesz egy életre. Nem ezt a Jungkookot szeretem. Biztos egymásnak lettünk mi teremtve?- folyt le egy könnycsepp a szememből.

- Jézusom, Taehyung.- túrt bele idegesen a hajába.- Kérlek...

- Nem, Jungkook! Gondolkozz egy kicsit! Én kértem tőle! Jin a legjobb ember ebben a világban. Olyan mintha már régóta ismerném őt és nem akarom elengedni ezt az érzést! Ha te nem, de én nem engedem, hogy ezt tegyétek vele! Merre van?- forrt bennem a düh.

- A pincében...- suttogta a választ.

Azonnal elindultam, viszont egy kéz megállított. Pontosabban Jungkook keze, mi körbe fonta a bal karomat. Idegesen löktem egyet a mellkasán, de arra nem számítottam, hogy a szoba másik végébe fog elrepülni tőle, egyenesen az üveg töredékekbe, mi a betört ablakok maradványai voltak.

- Ne haragudj...- suttogtam, majd szélsebesen futottam a pince felé.

A pince ajtajánál Yoongi és Jimin állt őrt, de még ez sem tántorított el. Kiabálva mondták nekem, hogy nem mehetek be, menjek el, de én nem álltam meg. Mind a kettőt ellöktem olyan messzire amennyire csak tudtam, nem törődve azzal, hogy ha felállnak valószínűleg hátba támadnak. 

- Jin!!- kiabáltam a sötétbe.

- Tae?- hallottam meg egy halk, kimerült hangot.

- Jin!- futottam a hang felé.

Hirtelen látni kezdtem, s a sötétből világos lett. Mindent láttam a vakító sötétben, ahogy azt is, ahogy Jin a plafonra láncolva lóg, megbilincselve a kezeinél fogva, mikből folyt a vére, végig az egész testén.

- Taehyung!- hallottam meg Yoongi hangját, de nem érdekelt.

- Kiviszlek innen!- suttogtam a lehető leghalkabban, majd puszta kézzel leszakítottam a láncokat, s elkaptam Jin erőtlen testét.- Megvédelek!- kezdtem el kisétálni, de Yoongi az utamat állta.- Engedj el vagy istenemre mondom, hogy nem állok jót magamért!- fenyegettem meg.

- Tedd le Jint és hallgass Jungkookra!- emelte fel a hangját.

- Én nem vagyok a szolgája, nekem nem parancsol! Én akartam ezt, én kértem Jint, ez az én felelősségem, nem az övé! Nem hagyom ártatlanul meghalni, ha tetszik Jungkooknak, ha nem!- morogtam.- Most pedig el innen!- kiabáltam rá.

Nem tudott mit tenni, hiszen sokkal erősebb voltam nála és Jiminnél is, ezért csak félre állt, s hagyta, hogy kivigyem a legyengült Jint.

- Köszönöm...- suttogta, mikor kiértünk.

Épp válaszolni akartam neki, de hirtelen a testemen egy görcs futott át,  lábaim pedig összerogytak, ezzel leborulva a földre, Jinnel együtt. Nem bírtam mozdulni, de a szemeimmel kerestem, hogy ki tette ezt. Hirtelen láttam meg Jungkookot, ahogy vérfagyasztóan agresszív tekintettel, vér vörös szemekkel, tartja felém az egyik kezét.

- Meg mondtam, hogy nem viheted sehova! Nem akarlak bántani, ezt te is tudod, de nem engedhetem, hogy elvidd Jint!- rázta meg a fejét.

- Fejezd...be...- nyőgtem ki.

- Sajnálom.- hallottam meg az utolsó szót, majd hirtelen minden elsötétült, s nem éreztem semmit.

Elájultam.